Egy
hónappal ezelőtt érkeztem Buffaloba, és sajnos holnap már indulok is haza.
Azért „sajnos”, mert csak most kezdtem igazán belerázódni, de persze örülök,
hogy a karácsonyt otthon tölthetem.
Visszatérve
a kezdetekhez… kalandos utam volt: a London-Boston járat több, mint egy órás
késéssel indult, így majdnem lekéstem az utolsó csatlakozásom. Azt tudom
tanácsolni, hogy aki szintén British Airways-zel repül, figyeljen, hogy
legalább 2,5 óra legyen az átszállásra azon a ponton, ahol beléptek az országba,
mert ott hosszadalmasabb az ellenőrzés, és elég gyakran késnek a gépek.
Érkezésemkor
hárman (Adri, Anita és Ada) már két hónapja itt voltak, így sokat segítettek a
papírok intézésében, megmutatták a környékbeli helyeket, és együtt kipróbáltuk
a híres buffaloi csirkeszárnyakat (ahogyan a helyiek szeretik, szerintem is „extra
crispy”-n és csípősen a legjobb :) ).
A
kórházi gyakorlatot a hospitalist-tal kezdtem. Egy indiai doki mellé kerültem,
akinek elég fura akcentusa volt, ráadásul hadart is, de egyébként nagyon rendes
volt: napi 10-15 beteget láttam, és a betegvizsgálat előtt mindig átbeszéltük
az anamnézist és a vizsgálatok eredményeit, közben kérdezgetett, szóval
aktívnak kellett lenni mellette, de megérte:) A gyakoribb esetek (stroke, TIA, pulm.
emb., DM és HT szövődményei, ionháztartási és sav-bázis zavarok) mellett
találkoztam endocarditisszel, hepaticus encephalopathiával, kumarin nekrózissal
és Gitelmann-szindromával is. Jó volt látni, hogy annak ellenére, hogy egy
orvosra ilyen sok beteg jut naponta, végtelenül türelmesek, és elég időt
szánnak arra, hogy a beteget és a hozzátartozókat részletesen tájékoztassák.
Az
onkológiai gyakorlatom a leukémia osztályon és a melanoma és sarcoma
ambulancián töltöttem, utóbbit egy onkológus docens mellett. Mivel
bőrgyógyásznak készülök, ez az időszak igen értékes volt számomra: napi 20-25
beteggel találkoztam, Dr. K. kiváló szakember, öröm volt tőle tanulni.
Egyébként ha teambe kerültök, általában egy rezidens vagy fellow mellett
lesztek, velük kell felvenni az új betegeket, vagy – ami nagyobb kihívás - egyedül
kell beteget felvenni és referálni.
Rendszeresen
beültem az itteni orvostanhallgatóknak tartott előadásokra is. A BGH-ben
naponta tartanak, heti egyszer pedig grand round van – nemcsak
orvostanhallgatóknak.
A hétvégéket
kirándulással töltöttük: voltunk a Niagaránál (este, kivilágítva is gyönyörű),
az erődnél, és meglátogattuk a 87 éves Péter bácsit is Torontóban.
Az
egyetem alatt ez volt a harmadik cseregyakorlatom, de talán most a legnehezebb
a búcsúzás… nemcsak a kórházban eltöltött értékes idő miatt, hanem az itteni
szervezők nagylelkűsége és vendégszerete miatt is.
Hajrá, következő turnus!!!
2012. 12. 15.
Sz. Edit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése