Gyermek-gasztroenterológia és utazgatások

A második hónap az elsőnél is mozgalmasabbra sikeredett. Gyermek gasztroenterológián voltam, ami a neuróhoz képest sokkal nyugisabb gyakorlat volt. Rámfért a pörgés után, de néha azért volt egy kis hiányérzetem.  Itt is egy teammunkába láthattam bele: kedden, szerdán és pénteken komplikáltabb betegekhez hívtak minket a tavaly átadott „brandnew” Oshei’s gyermekkórház különböző osztályaira. A hétfő procedure day, azaz colonoscopiákat és gastroscopiákat végeznek, csütörtökön pedig ki lehetett menni az járóbeteg rendelésre, ami tömegközlekedéssel körülbelül egy és negyed óra, mégis megéri! Nagyon tetszett, hogy minden héten tudnak időt szakítani egy részletes megbeszélésre a radiológusokkal és a patológussal a vizsgálati eredményekről. Sokat számít a betegbiztonság és a szakmai fejlődés szempontjából is, hogy nemcsak leleteket cserélnek. Nagyon sok endoszkópiát csinálnak, de a makroszkópos patológiás elváltozás nagyon ritka. Azért így is láthattam néhány IBD-t és egy idegentest eltávolítást, amik igazán érdekesek voltak.  

A 4. buffalói hétvégénken Péter bácsit látogattuk meg Torontóban. És bár a város tetszett (Ripley’s Aquarium, CN tower, Casa Loma), igazán Péter bácsi személyisége és vendégszeretete tette ezt az utazást felejthetetlenné! Péter bácsi a hazai kardiológia úttörője és a HMAA korábbi elnöke, aki mintapéldája a klasszikus „polihisztor belgyógyásznak”. Óriási élmény volt hallgatni emlékeit hosszú és eredményes pályájáról, a Munkácsy trilógia kalandos útjáról miközben az Ő és János bácsi finom magyaros főztjét falatoztuk!

A hétköznapok és a következő hétvége relative eseménytelenül telt, bár azért így is belefért az Anchor bárban a tradicionális buffalo chicken wings kipróbálása (nem volt rossz, de 1000x inkább Édesanyám csirkeszárnyait választanám) és többször hódoltunk a lányokkal közös társasjáték szenvedélyünknek is, jó döntés volt a provident  elhozni a fedőnevek-et és a hét csodá-t.

Számomra ezután az utolsó nagyobb utazás következett: Philadelphiába és Washingtonba látogattunk. Azt hiszem Philly is szép emlék lenne önmagában, de Washington teljesen elvarázsolt és elhomályosította előbbit. Ezt még Sylvester Stallone sem tudta megváltoztatni. A belváros lényegében egy óriási park (National mall) melynek egyik vége a Capitolium másik pedig a Lincoln emlékmű. A kettő között a Washington monument, fehér ház és számos érdekesebbnél érdekesebb múzeum. Majdnem minden múzeum és az állatkert is ingyen van. Washingtont leginkább úgy lehetne leírni, mint az amerikai hazafiasság és büszkeség rezervátuma. Ez ugyanakkor olyannyira igaz, hogy a különbségek is óriásiak. Míg a belvárost „átjárja a történelmi térerő” addig a külváros felé sok az elszegényedett negyed, a 600.000 fős Washingtonban 10.000 hajléktalan van regisztrálva. Annyi, mint egész Magyarországon.

 Ez az út is nagyon jól sikerült, az esti parasztactivity és good friends szintén maradandó élmény! Sokat jelent, hogy össze tudunk dolgozni és mindannyian kivesszük a részünket a szervezésből, összecsiszolódtunk! J

2018. május 12.

Barta András

Thoracic surgery, Philadelphia, Washington, Niagara...

Torontóból hazatérve másnap már kezdődött is az új rotáció a Roswell mellkassebészetén. Direkt választottam ezt a gyakorlatot annak ellenére, hogy a blogon korábban már többen is írták, hogy nem épp a legkönnyebb gyakorlat. Ezt meg is tudom erősíteni: csak a nagyon elvetemült orvostanhallgatóknak ajánlom, akik nem bánják a koránkelést és bírnak egész nap állni a műtőben. Cserébe viszont rengeteget lehet tanulni és nagyon sok dolgot engednek önállóan is csinálni.

A napirend a következő volt: a reggeli vizit általában fél 7-kor kezdődött, így érdemes 6-ra érkezni, hogy átnézzétek a betegek paramétereit, vizsgálati eredményeit, stb. A vizit fél 8 – 8 óráig tartott. Ezt követően orvostanhallgatóként a patient list frissítésével és a mellkascsövek kihúzásával lehetett segíteni az orvosoknak. Egy amerikai orvostanhallgatóval voltam, vele mindig beosztottuk, hogy ki maradjon az osztályon és ki menjen a műtőbe segíteni. A műtéteknél asszisztálni kellett, közben az orvosok részletesen magyarázták, hogy éppen mit és miért csinálnak. Gyakran volt DaVinci műtét is, bár lényegesen kevesebb, mint a nőgyógyászaton. A műtétek viszont nagyrészt thoracoszkóposak voltak, így mindent jól lehetett látni. Emellett be lehetett menni az EBUS vizsgálatokra is.

Hetente egy napot töltöttünk a klinikán. Ajánlom a csütörtöki napot D. doktornőnél (illetve ha lehetett választani, a műtőben is leginkább az ő operációira jártam be, tőle lehetett a legtöbbet tanulni, emellett pedig hihetetlenül cuki.) Minden kedden reggel volt egy másfél-két órás megbeszélés, ahol a bonyolultabb eseteket tárgyalták meg a radiológusokkal, pulmonológusokkal, patológusokkal. Ezeken is rengeteget lehetett tanulni a diagnosztikai és terápiás stratégiákról. Péntek reggelenként volt a nagyvizit, ahol az összes attending részt vett, itt nekünk is kellett betegeket referálnunk, egy alkalommal pedig elő kellett adni a journal clubon is.

A munka mellett azért maradt idő a szórakozásra is: másfél napot töltöttünk Philadelphiában, ahol találkoztunk Stalloneval a Rocky-szobornál a filmből híressé vált lépcső mellett. A város egyébként nagyon szép, mindenképpen ajánlom, hogy ejtsétek útba Washington felé menet (a Buffalo-Washington busz megáll Philadelphiában is.) Ha itt jártok, érdemes elmenni a Mütter Museumba. Itt többek között meg lehet nézni mikroszkóp alatt Einstein agyának néhány darabkáját.

Washington nagy kedvenc lett nálam, BÁRMIKOR szívesen visszamennék! Az élményt csak még tovább fokozta, hogy sokkal melegebb volt, mint Buffaloban és végre sütött a nap és otthon lehetett hagyni a kabátot! J Ajánlom a guided tourt, ha erre jártok, így nemcsak az épületekben gyönyörködhettek, de érdekes történeteket is hallhattok a városról. Nagy előnye Washingtonnak, hogy a múzeumok nagy része és az állatkert ingyenes. Fel sem tudom sorolni, hogy hány helyen jártunk.. J

Egyik hétvégén pedig Éva nénivel elmentünk kirándulni a környéken: voltunk a Fort Niagaránál, piknikeztünk kicsit és természetesen elmentünk a Niagara-vízeséshez is. Ez a hétvége azért is volt különösen kellemes, mert ez volt az első tavaszi nap Buffaloban, végre!

Fort Niagara

Niagara

Éva nénivel

A második hónap tényleg sokkal gyorsabban elment, mint az első, Petrával nagyon szomorúan vettük meg a repjegyet hazafelé..

2018. május 11.

Simon Judit

Új tapasztalatok és élmények Amerikában

A torontói hétvége után el is kezdődött a második gyakorlatunk, ami nekem a neurológia volt. Ebből egy hetet általános neurón (fejfájás, különböző típusú görcsök, MS…), egy hetet a stroke uniton és két hetet gyerekneurón töltöttem. Talán a leghasznosabb a stroke osztályon töltött hét volt, de a többi helyen is nagyon sokat tanultam. A gyerek GI-hez képest ez a gyakorlat jóval eseménydúsabb volt, a felnőtt neuró osztályokon tulajdonképpen az egész nap egy 5-6 órás vizit, először az orvosiban (table rounding), majd a fekvőbeteg osztályokon. Hallottam már korábban másoktól, de érdekes volt a saját bőrömön is megtapasztalni, hogy milyen egy igazán „international” team-ben dolgozni, ugyanis az itteni orvosok több, mint fele nem amerikai származású; a legtöbben Indiából, Pakisztánból és Dél-Amerikából jöttek. Az amerikai orvostanhallgatóknak volt pár szemináriuma a hónap során, ahol a fontosabb neurós témákat beszélték át, ezek szerintem szuperek voltak, mindenképp megérte részt venni rajtuk ;) A neuró gyakorlat egy teszttel zárul, az utolsó napokban erre készültem.

A gyakorlat mellett szerencsére utazásokból most sem volt hiány! Április közepén (amikor Buffaloban még mindig 1°C körül mozgott a hőmérséklet) egy hétvégét Philadelphiában és Washingtonban töltöttünk - végre egy kis napsütésben. Philadelphia fő attrakciója az volt számunkra, hogy a Rocky szoborhoz érve megpillantottuk az igazi Sylvester Stallonet (is)! Az elején nem is akartunk hinni a szemünknek, de tényleg ő volt az; kedvesen elbeszélgetett és fotózkodott a turistákkal, majd testőrei kíséretében beszállt egy nagy fekete kocsiba. Szerencsére el tudtam kapni egy közös képre (fotó)! :D Phillyben (merthogy az amerikaiak így hívják) csak 1 napot töltöttünk, de így is mindent láttunk, amit elterveztünk! A szobron kívül voltunk a Rocky lépcsőnél, a LOVE Square-n, megnéztük a Mütter Múzeumot és a Liberty Bellt, valamint felmentünk a One Liberty Observatory-ba.

Másnap indultunk tovább Washington D.C.-be, az USA fővárosába. Washington elképesztően szép város, rengeteg látnivalóval, alig tudtuk eldönteni, hogy melyik nap mit csináljunk. A National Mall a város központja, itt van a Capitolium, a Washington Monument, a Fehér Ház és számos múzeum (amik egyébként az Állatkerttel együtt ingyenesen látogathatók), egy free tour keretén belül pedig számos korábbi elnök emlékművéhez és egyéb nevezetességekhez is eljutottunk. Van egy MOLbubihoz hasonló rendszerük (Capitol Bike Share), így a legtöbb helyre biciklivel mentem (a 3 napos bérlet abszolút megérte). A sok látnivalón kívül az esti játékok és beszélgetések következtében ez a hétvége négyünket is még közelebb hozott egymáshoz :) Elképesztően szerencsés vagyok, hogy ilyen élményekkel gazdagodhatok!

A következő hétvégén vasárnap hajnalban újra esett a hó (ápr. 29.!!!!!!), de szerencsére napközben jó idő lett, így végre kimentünk a Niagara vízeséshez! Hajóval (Maid of the mist) bementünk a vízesés kanadai részéhez, és esőkabátban vártuk, hogy a vízpára elérjen minket, ami szuper élmény volt! Múlt hét közepén pedig meglátogatott engem Szabi és Apu. Megnézték a buffaloi lakásunkat és a kórházat, ahol vagyok, a hétvégét pedig New Orleansban töltöttük. Voltunk jazz barban, mocsár túrán, hajóztunk a Mississippi folyón és belevetettük magunkat a Bourbon Street-i éjszakába. Fantasztikus volt ez a hétvége is; nagyon örülök, hogy itt voltak, mert ebben a pár napban elhozták nekem Magyarország egy kis szeletét. Most pedig, hogy elmentek, valamint amiatt, hogy a többiek ezen a héten töltik az utolsó hatodéves napjaikat, kicsit rám tört a honvágy… Ugyanakkor tudom, hogy a harmadik hónap is csomó tapasztalatot és élményt tartogat számomra! Tegnap elkezdődött az új gyakorlat, az utolsó 4 hetemet a Roswell Park Cancer Institute-ban töltöm gastro-onko osztályon.
Folytatás 4 hét múlva, stay tuned :)

2018. május 10.

Herczeg Vivien

Repül az idő

A második hónap egy szempillantás alatt eltelt – ahogy azt már mások is megírták a blogon! Április legelején egy hétvégére meglátogattuk Péter bácsit Torontóban. Az első nap Jucussal ketten bolyongtunk a városban, ami egy felejthetetlen élmény volt. Nem is annyira a város szépsége, inkább a jó társaság, és az egész napos nevetés miatt. Második nap felmentünk a CN Tower kilátójába, elmentünk az Aquariumba, és Vivivel egy hajóúton is részt vettünk.

A Niagara vízesést sajnos még továbbra sem tudtuk meglátogatni, mert Buffalóban még mindig tombolt a tél. Az otthoniak már napozós fényképeket küldözgettek, itt pedig továbbra is sokat havazott, és hideg volt.

A következő utunk Philadelphiába és Washingtonba vezetett, ahova busszal mentünk. Az út nem volt túl kellemes, hiszen 8-12 órát buszozni elég kényelmetlen, de szerencsére a két város szépsége kárpótolt minket. Philadelphiában az első látványosság, amit megnéztünk, a Rocky szobor volt. Ahogy odaértünk, Vivi csodálkozva mutogatott a szobor felé, hogy ott van Sylvester Stallone. Mondtam is neki, hogy biztos nem ő az, hanem a hasonmása, hiszen miért is állna ott, és fotózkodna a turistákkal az igazi Sylvester Stallone... Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy tényleg ő volt az, gyorsan készítettem is róla egy lesifotót!!!!

Ezzel máris szuperül indult a napunk. Philadelphiában ellátogattunk még a Mütter Múzeumba, sétálgattunk a városban, Jucussal nem maradt el a szokásos közös szusizásunk sem, végül megnéztük a Liberty Bellt is.

Másnap reggel indultunk tovább Washingtonba. Miután lepakoltunk a szálláson, Jucus, Andris és én elmentünk szétnézni a National Mall-on. Itt van az összes múzeum, a Capitolium, a Washington Monument, a Lincoln és a Jefferson Memorial és még rengeteg más emlékmű. Fotózkodtunk a Capitoliumnál, bementünk a Kongresszusi Könyvtárba. Az egész hétvége szuperül telt, voltunk sok múzeumban, az állatkertben, és egy free tour-on is részt vettünk. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól esett az ottani tavaszias idő a buffalóihoz képest.

Április utolsó hétvégéjén végre-valahára elmentünk a Niagarához! Nagyon tetszett, főleg, hogy kipróbáltuk a Maid of the Mist-et: a hajót, ami egészen közel visz a vízeséshez.

Ami a gyakorlatot illeti: a második négy hetet még mindig a Roswellben, de már a Thoracic/Melanoma/Sarcoma klinikán töltöttem. Továbbra is mindenki nagyon kedves és profi. Itt nagyobb a változatosság, hiszen nem minden nap ugyanaz a rendelés van. Nagyon fog hiányozni a Roswell, és az ott dolgozó emberek, ebben biztos vagyok.

2018. május 5.

Rózsa Petra

Juhúú, végre itt vagyunk!

Sziasztok!

Egészen elképesztő, hogy itt ülök a lakásunkban és írom az első bejegyzésemet a Buffalo-blogra… Mi vagyunk az a csapat, akik kiérkezésünk előtt több, mint 1 évvel már tudtuk, hogy jöhetünk Buffaloba, így kezdetben meglehetősen távolinak és hihetetlennek tűnt az egész, hogy egyszer majd tényleg itt leszünk. Teltek-múltak a hónapok, megalakult a Fb-csoportunk, átsegítettük egymást a papírmunkák útvesztőjén, de az érzés, hogy „Mindjárt megyünk Amerikába!”, továbbra sem akart eljönni. Hirtelen március 7-e lett, és elindultunk… Andrissal New York-ba repültünk, szerencsére volt itt egy esténk, ami pont jó volt arra, hogy sétálgassunk kicsit Manhattanben, megnézzük a Times Squaret és a Grand Central Terminalt. Másnap busszal jöttünk Buffaloba. Megérkezésünkkor még itt voltak a lányok az előző turnusból, nagyon jó érzés volt, hogy nem egy üres lakás várt minket. 

Pénteken ellátogattunk az egyetemi campusra, „beiratkoztunk” (és persze megvettük a kötelező UB-s pulcsit), hétvégén pedig a lányok segítségével elsétáltunk a kórházakhoz és a fontosabb helyekre (például boltok, kávézók, gyógyszertár – ahol a gyógyszereken kívül még sok mindent, többek között chipset és sört is lehet venni). Következő héten kezdődött az első gyakorlatunk, ez nekem gyerek gastro volt az Oishei Children’s Hospitalban.

Az első hét kicsit csalódás volt számomra, ugyanis a „GI team”, akikhez be lettem osztva, csak naponta egy-kétszer ment le az osztályra, amikor konzultációt kértek tőlük, ezen kívül az első pár nap nem nagyon történt semmi. Nehéz volt felvenni a fonalat és beilleszkedni, elég gyorsan beszéltek és rengeteg rövidítést használtak, így az elején mindig nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem őket. Később elkezdtem belejönni, az orvosok is egyre barátságosabbak lettek velem, valamint többet kérdezgettek és magyaráztak is. Láttam sok gastrot, colonot, máj- és rectumbiopsziát és egy PEG behelyezést is. A gyakorlat vége felé, az egyik gastron megengedték, hogy én irányítsam az endoszkópot! A hónapom fénypontja (gyakorlat szempontjából) az volt, hogy tarthattam egy előadást az osztályon, ahol a saját TDK-témámról is beszámolhattam. Nagy élmény volt, mert úgy láttam, hogy érdekelte őket, amiről beszélek és sok kérdést is kaptam.

A kórház természetesen hipermodern és baromi jól felszerelt – ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy vadonatúj az épület, ugyanis 5 hónapja költöztek át egy másik helyről. Ami meglepő volt számomra, hogy a betegvizsgálattal rendkívül kevés időt töltenek (nagyjából 2-3 percet) és a betegjogok miatt le sem vetkőztetik a gyerekeket, így például tüdőt is ruhán keresztül hallgatnak. Viszont az biztos, hogy a tájékoztatást tökélyre fejlesztették, minden egyes beavatkozás előtt és után a lehető legrészletesebben elmondanak mindent a betegnek (/hozzátartozójának), nagyon ügyelnek arra, hogy semmit ne hagyjanak ki, és a szülő minden kérdését fel tudja tenni. Ami pedig szintén nagyon tetszett, hogy minden héten van konzultáció a patológusokkal és a radiológusokkal is, akik így nem csak lelet formájában küldik el az általuk talált eredményeket, hanem egy közös konzultáció keretein belül átbeszélik a klinikusokkal, akik ebből rendkívül sokat tanulnak.

A tömegközlekedés nem túl jó itt (a helyiek közül mindenki kocsival jár), úgyhogy reggelente és délutánonként gyalog megyünk (a kórház 30-40 perc sétára van, ami nem mindig esik jól, tekintve, hogy április közepe van és még mindig néha esik a hó). Általában ez a séta azonban tökéletes a hosszabb telefonálásokra, és olyan is volt, hogy valamelyik orvos annyira kedves volt, hogy eljött értem és elvitt kocsival. Délután elég későn végzünk a gyakorlaton (4-5-6 körül), így amikor hazaérünk vacsizunk, Jucussal nézünk egy kis Született feleségeket, lemegyünk edzeni (ugyanis a lakásunk épületében nyílt egy konditerem éppen amikor kijöttünk és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk, hogy az amerikai kaja kifogjon rajtunk) és bedőlünk az ágyba.

A hétvégéink pihenéssel vagy utazással telnek. Az első itt töltött hétvégén kipróbáltuk a bicikliket, és bár még elég hideg volt hozzá, lementünk a folyó- és tópartra, ami elképesztően gyönyörű volt! Ezután a „Sunshine State”-ben, azaz Floridában jártunk. Nagy élmény volt kicsit kiszakadni az itteni télből és Miamiban a 25 °C-ban napozni és fürdeni az óceánban. Egyik nap béreltünk egy kocsit és ellátogattunk Key Westre. Florida déli csücskén található egy szigetcsoport, amik össze vannak kötve egymással, így nagyjából 200 km-s utat lehet megtenni, váltakozva szigeteken és hidakon. Az utolsó szigetet hívják Key West-nek, itt van az USA legdélebbi pontja, azaz ez van a legközelebb Kubához, és épp ezért az egész olyan volt, mintha Latin-Amerikába csöppentünk volna. Másik nap pedig jártunk az Everglades Alligator Farmon, ami tulajdonképpen egy hatalmas mocsár, ahol alligátorok élnek. Ez volt életem egyik legjobb hétvégéje! A következő hétvégén szombaton bementem a gyerek sürgősségire, húsvét vasárnap pedig Éva néniéknél ebédeltünk, nagyon érdekes volt hallgatni az ő történetüket. Április első hétvégéjén Torontóba mentünk, ahol meglátogattuk  Péter bácsit, aki a magyar kardiológia egyik “alapítója” (Magyarországon az elsők között volt, aki szívkatétert használt, elsősorban a veleszületett szívhibák korrigálására) és a HMAA egyik alapító tagja is. Ő több, mint 60 éve lakik itt kint, Torontóban és meghívott minket magához. Nála vendégeskedtünk a hétvégén, nagyon hálásak vagyunk neki a szállásért és a kiadós magyaros ételekért. Szombaton szavaztunk, Andrissal tropicariumban voltunk és rengeteget sétáltunk, napnyugtakor pedig felmentünk egy 51. emeleten lévő bárba, ahonnan gyönyörű kilátásunk nyílt a kivilágított városra. Vasárnap a CN tower tetején jártunk, utána pedig Petrával részt vettünk egy private boat tour-on (a hideg miatt még nem nagyon indult be a szezon és a 80 fős hajón rajtunk, a kapitányon és az idegenvezetőn kívül senki nem volt:). Egy újabb szuper hétvégénk volt, azóta pedig elindult az új (nekem neuro) gyakorlat! To be continued… 😊

2018. április 18.

Herczeg Vivien

Első benyomások

Március elején érkeztem meg az Egyesült Államokba. Úgy terveztem meg a kiutazásomat, hogy New Yorkban tölthessek pár napot még Buffalo előtt. Ez nagyon-nagyon jó ötlet volt, mert New York szuper város! Eleinte féltem, hogy milyen lesz egyedül várost nézni, de sokkal jobb volt, mint hittem. Három napom volt, és ez idő alatt minden fő látványosságot megnéztem – persze ezt csak úgy lehetett kivitelezni, hogy napi 15-20 km-t sétáltam! Ez a városnézés nagyon jó bevezetője volt az előttem álló három hónapnak.

Brooklyn Bridge

Manhattan

A gyakorlatok kezdete előtti héten csütörtökön este érkeztünk meg Buffalóba mind a négyen: Jucus, Vivi, Andris és én. Örülök, hogy jól kijövünk egymással, hiszen csak így telhet el jól az együtt töltött 12 hét. A lakás, ahol lakunk, nagyon tetszik, különösképpen, mert az alsó szinten nyílt egy konditerem is (pont idén márciusban). Hamar kialakult a napi rutin, és hamar megszoktuk az ittlétet: reggel felkelünk, elgyalogolunk a kórházba (körülbelül 30-40 perces séta), közben mindenki elintézi a telefonhívásokat otthonra. Délután hazajövünk, lemegyünk a konditerembe, filmet nézünk, gépezünk, beszélgetünk. A hétvégéket illetően sajnos eddig még nem volt olyan, amikor jó idő lett volna, így még nem voltunk a Niagara vízesésnél, pedig már mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Ezzel szemben már voltunk Floridában és Torontóban, mindkettő eszméletlenül jó utazás volt! A hétvégi kiruccanásokat érdemes jó előre eltervezni, főleg azokat, ahova repülővel szeretne menni az ember.

Buffalo

Roswell

A gyakorlatok közül én az első négy hetet a lymphoma/myeloma osztályon töltöttem a Roswell Park Cancer Institute-ben. Nagyon tetszett, legfőképpen az ott dolgozó orvos miatt. Dr. H., az attending, akihez be voltam osztva, a legjobb orvos, akivel valaha találkoztam!!! Ez nem túlzás, tényleg komolyan így gondolom. Olyan részletes tájékoztatást ad a betegeknek, amiben elmondja a betegségük kialakulását, beszél arról, hogy mi az immunrendszer, milyen sejtek vannak a vérben, melyik milyen feladatot lát el, a betegség tüneteiről, a kezelési lehetőségekről, azok mellékhatásairól, a prognózisról: egyszóval mindenről, amit tényleg tudnia kell egy betegnek ahhoz, hogy megértse a betegségét. A legtöbb esetben a tájékoztatás után, amikor megkérdezi az orvos a beteget, hogy van-e kérdése, már nem is tudnak mit kérdezni a páciensek. Ezen kívül nagyon kedves, mosolygós, és szakmailag is kiváló orvos, nagyon örülök, hogy megismerhettem. Az ott eltöltött négy hét alatt igyekeztem a lehető legtöbbet megtanulni a különböző lymphomákról és a myelomáról, de mégis azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit megtanultam, az az, hogy hogyan kell viselkedni egy beteggel, és a munkatársakkal. Sokkal jobb egy pozitív és kedves légkörben dolgozni, illetve betegként is könnyebb ilyen környezetben. Én is ilyen orvos szeretnék lenni.

Everglades

Miami

Mindenki nagyon segítőkész és aranyos a kórházban, a kórház maga pedig olyan, mint egy hotel. Tele vannak a falak festményekkel, nagyon modern az egész. Leszámítva egy dolgot: a számítógépeket... A számítógépek elég lassúak, és sokszor nehezítik az orvosok munkáját.

Összességében elmondhatom, hogy minden nagyon szuper, és sajnos nagyon gyorsan telik az idő, úgyhogy igyekszem minden percét kiélvezni a még itt töltött időnek!

2018. április 17.
Rózsa Petra

Kaptunk hideget-meleget

Nem is hittük, hogy egyszer ez is eljön. Még az utolsó napok jórészét is a copyguruban vagy az oltóközpontban töltöttem, így elég hirtelen szakadt rám az érzés, hogy végre úton vagyunk. Vivivel utaztunk ketten stockholmi átszállással, Jucus már egy hónapja, míg Petra egy szűk hete az Újhazában volt, mire megérkeztünk. Az első élményem a hó: Buffalo északi szélesség 42,5 fokon fekszik, ami pontosan megfelel Dubrovniknak. Persze a korábbi turnusok tapasztalatai alapján balkáni időre nem számítottunk, de ami sok az sok. Április 15-én kinézek az ablakon és 5 centi friss hó uralja a (egyébként gyönyörű 7. emeleti) látképünket.

Buffalói tornácok

Kórházi váró

De nem akartam így előreszaladni, hisz ennél fontosabb és szebb élményeink is vannak bőven!

Megérkezésünkkor az előző turnus tagjai (Petra, Orsi és Ági) idegenvezetés tartottak nekünk: megmutatták a kórházat és elláttak egy rakás hasznos tudnivalóval. Nélkülük az első napokban nagyon el lettünk volna veszve, köszönjük!

Bevallom, voltak félelmeim előzetesen, hogy milyen lesz egyedüli fiúként 3 lánnyal három hónapig összeköltözni, de hála Istennek nagyon pozitívan csalódtam. Buffalo előtt csak távolról ismertük egymást, de nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Bár az ebéd közbeni  Született Feleségek nézés hallgatás továbbra sem hoz lázba, ahogy az eljegyzési gyűrűk ideális színe sem, viszont a közös mély beszélgetések, társas partyk, utazások (és persze a  finom ebédek) nagyon is kárpótolnak!

Az első hónap nagyon gyorsan eltelt. Én neurológiával kezdtem a Buffalo General Hospitalban. Két hétig a stroke team majd az általános neurológia csapat munkájába kapcsolódhattam be. Főleg előbbi volt szemléletformáló: az egész nap fő attrakciója a vizit, ami általában 4-6 óra hosszú. A stroke team konzultációs csapat, a nap folyamán cikázunk a sürgősségi az intenzív és az osztályok között.  Két fő tanulsága volt számomra a gyakorlatnak:

Az egyik, hogy rezidensnek lenni itt sem fenékig tejfel, sőt. A neurón napi 10-11 órát dolgoztak és hétvégente is benn kell tölteni vagy a szombat vagy a vasárnap délelőttöt. Viszont a szakorvos valóban teamtagnak tekint, kikéri a rezidensek, sőt akár az ott gyakorlatozó hallgatók véleményét is. A légkör támogató, nem olyan mereven hierarchikus, mint sok helyütt otthon.

A másik pedig a betegekkel való kommunikáció volt. Nagy élmény volt látni, hogy milyen részletességgel beszámolnak a pácienseknek az eredményeikről. Otthon is elhangzik néha, hogy „Van-e valamilyen kérdése?” De itt a betegek erre bátran 5-6 kérdéssel reagálnak is. Mindennek pedig az eredménye, hogy tisztában vannak az állapotukkal, értik, hogy mi és miért történik és tudják, hogy a gyógyításnak Ők is fontos szereplői! Egyszer a beteg az echocardiográfia eredményeit hallgatva a következőt kérdezte: „Értem Doktor Úr. Na és mi a helyzet az ejekciós frakciómmal?”.

Én reggel 7-re jártam és du. 5 előtt csak ritkán engedtek el, így az estékről kevés emlékem van, a kötelező bevásárlás-evés-sport és telefonálás után szobanövény státuszt vettem fel másnap reggelig. Apropó sport: megérkezésünk napján nyílt meg a ház aljában a kondiszoba, ahol futógép, szobabicikli, súlyzók, TRX és minden van, ami kell. Így egymást erősítve elhatároztuk a lányokkal, hogy rendszeresen lejárunk edzeni. Eddig még tartjuk! J  

Számomra a legnagyobb élmény mégis az utazásainkhoz köthető: Úgy gondoltuk mégiscsak úgy illő, ha először a környéket fedezzük fel. Március utolsó hétvégéjén utazni szerettünk volna, rá is vetettük magunkat a kiwi.com-ra és a legolcsóbb jegyek Floridába szóltak így gondoltunk egy nagyot és leruccantunk. Éjszaka repültünk, így reggel 7-kor érkeztünk Miami beachre, ahol végignéztük a gyönyörű napfelkeltét majd napközben főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy minél nagyobb felületen szerezzünk minél nagyobb fokú égési sérüléseket. Ezt a versenyt Jucussal közösen nyertük, így a másnapi első utunk a Marshallsba vezett hosszúujjú ingért… A következő két napra autót béreltünk és 40 hídon átkelve levezettünk a legdélebbi szigetre: Key Westre. Olyan érzés volt, mintha a Karib tenger kalózai díszletébe keveredtünk volna. Fotózkodtunk az USA legdélebbi (Hawaii-t leszámítva) pontjánál, gyönyörködtünk a naplementében, majd irány vissza a szállásra. Másnap az Everglades Nemzeti Park volt a program, gyönyörködtünk az aligátorokban.

Miami beach napfelkelte

Southernmost point, Key West

Na helló krokik!

Everglades

A Húsvét igazán családiasan telt. A szent három napot a helyi magyar plébánián ünnepeltük majd Éva néniék meghívtak bennünket vasárnapi ebédre. Éva néni kitett magáért, vagy 10féle finomabbnál finomabb fogás volt. Közben pedig nagyon jót beszélgettünk, sokat meséltek az amerikai életükről és az itteni magyarok sorsáról is.

Az első hónap utolsó hétvégéjét Péter bácsinál töltöttük Torontóban, ami szöges ellentéte volt a floridai útnak, mégis hasonlóan jól sikerült, de erről legközelebb. J

2018. április 16.
Barta András

Nőgyógyászat gyakorlat, Florida, Toronto...

A hosszas papírmunka és ügyintézés után nem hittem, hogy valóban eljutok Buffaloba, a vízumot ugyanis Kanadában kellett igényelnem, mert egy másik ösztöndíjjal egy hónapot tölthettem Montreálban közvetlenül a buffaloi út előtt, és két nappal az érkezés előtt még nem volt vízumom.. Végül azonban minden szerencsésen alakult. Csütörtök éjjel értem a lakásba, ahol Vivi és Andris már nagyban faggatták a téli turnusból itt maradt lányokat. A lakás mindnyájunknak meglepetés volt: sokkal nagyobb, mint azt a képek alapján gondoltuk, ráadásul a 7. emeletről csodálatos kilátás nyílik a városra. Nagy szerencsénk van, Petra unokatestvére ugyanis Buffaloban lakik, így rendszeresen elvisz minket autóval bevásárolni, első nap pedig a Campusra is kivitt minket a kötelező ügyintézésre. Az első hétvégénk családias hangulatban telt, tortával köszöntöttük Vivit szülinapja alkalmából.

Hétfőn Petrával a Roswellben kezdtünk a kötelező eligazítással. A kórház kb. 35 perc sétára található, így reggelente ha lehet együtt megyünk, hogy kellemesebben teljen ez a kis séta. A kórház hihetetlenül modern, már a váró is olyan, mint egy luxusszálloda előtere. Az élményt csak még tovább fokozza, hogy folyamatosan élőzene szól. Korábban már hallottam a híres csengőről, ami a kórház várójában található, azonban egészen hátborzongató érzés volt személyesen is hallani: ugyanis ha valaki megcsengeti, azt jelenti, hogy gyógyultan távozik a kórházból. Ilyenkor az emberek hangosan tapsolnak, fütyülnek és odamennek megölelni és gratulálni neki.

Az első rotációm a nőgyógyászaton volt. Itt nagyrészt Zs.E. doktornő mellett voltam, aki 10 évvel ezelőtt költözött ki Magyarországról. Tőle rengeteget tanultam nemcsak szakmailag, de emberileg is. A nőgyógyászat gyakorlatot nagyon ajánlom mindenkinek: általában reggel 8-tól délután 4-ig kellett bent lenni, így egyáltalán nem volt megterhelő, ráadásul érdeklődéstől függően lehet választani, hogy inkább a műtőben vagy a klinikán akarunk lenni. Mivel én alapvetően sebészi beállítottságú vagyok, így elsősorban az első opciót választottam, így rengeteg különféle műtétet láthattam az egy hónap alatt. Ráadásul a műtéteket legnagyobb részt DaVinci robottal végezték, és a monitorokon 3D-ben nézhettük ezeket a beavatkozásokat.

A munka mellett azért utazásra is maradt időnk: hamar meguntuk a buffaloi hideget és második hétvégén elutaztunk Floridába. Kora reggel értünk Miamiba, így a napfelkeltét a tengerparton néztük. Sok helyen jártam már a világban, ez az élmény azonban mindenképpen benne van a Top5-ben. A tengerparti napozást aztán Andrissal hamar meguntuk és nyakunkba vettük a várost, másnap pedig elmentünk az Everglades Nemzeti Parkba egy aligátorfarmra.

A húsvétot Éva néninél töltöttük, aki megszámlálhatatlanul sok különböző étellel várt minket, nem is tudom, hogy valaha ettem-e már ilyen sokat egyszerre.. J
A szavazás apropójából ellátogattunk Torontóba, ahol  Péter bácsinál töltöttünk két napot. Péter bácsi hagyományos magyar ételekkel várt minket, így volt töltött káposzta és pörkölt nokedlivel, majd desszertre felszolgálta a családi recept alapján elkészített almás pitét, amit külön a mi kedvünkért fel is díszített. Kiderült, hogy Péter bácsi 75 évesen tanult meg főzni, és éppen most írta meg első szakácskönyvét. Emellett érdekes anekdotákkal szórakoztatott minket, ami engem, mint kardiológia iránt érdeklődő orvostan-hallgatót különösen érdekelt.

Miami

Buffaloi biciklitúra

Az első hónapunk tehát fantasztikusan zajlott, ez az út eddig minden várakozásomat felülmúlja :)

2018. április 20.
Simon Judit