Utolsó hónap, utolsó gyakorlat; neurológia

A harmadik és egyben utolsó gyakorlatomat a Buffalo General Hospitalban a general neurology és a stroke team-mel töltöttem Lettivel együtt.

Ezeken az osztályokon az amerikai diákokkal együtt vehettünk részt, akik nagyon hamar befogadtak minket, ami nagyot dobott a gyakorlat hangulatán. Szerencsénk volt ezekkel a diákokkal, akikkel a gyerek neurológián kerültem egy csapatba azokban kevesebb nyitottság volt felénk. Mindenesetre nagyon hálás vagyok azoknak akikkel ebben a hónapban kerültünk egy teambe, mert nagyon jó embereket ismerhettem meg személyükben, nagyon jó volt végre új barátokra találni ebben az országban. Már az első héten felajánlotta az egyikük, hogy felvesz minket reggelente autóval, így többet nem kellet a kórházba oda és vissza úton dacoljunk a továbbra sem sokat enyhülő időjárással és ráadásul még jókat is beszélgettünk közben.

A héten fog kiderülni, hogy hova vették fel őket rezidensnek, úgyhogy nagyon szurkolok nekik.

Ezen a gyakorlaton először, reggeli vizit előtt önálló betegvizsgálatot is bíztak ránk. Már a gyerek neurológián is volt, hogy meg kellett vizsgáljunk betegeket a vizit előtt, de ott a betegek korlátozott száma miatt csak párosával jutottunk hozzá. De így minden reggelt azzal kezdtünk, hogy egy beteg állapotát saját magunk is felmértük, majd erről a vizit során a szakorvosnak is beszámoltunk, ami nagyon hasznos volt.

A hónap folyamán jutott időm arra is, hogy Pittsburgh mellet élő rokonaimat meglátogassam egy hétvége erejéig. Legutóbb nyolc éve jártam náluk, de pillanatok alatt olyan volt mint ha csak egy hete lett volna. Megismerkedhettem az ez idő alatt született unokaöcsémmel és unokahúgommal is. Még egy magyar étterembe is elmentünk együtt, ahol igazi hazai süteményeket ehettünk. Idén még a karácsonyt sem töltöttem otthon, úgyhogy már nagyon hiányoztak a hazai ízek. De most a rokonaimmal együtt elfogyasztott Eszterházy torta sokat enyhített a honvágyamon.

Ezt a hónapot is feldobtuk egy úttal, most Las Vegast és néhány nemzeti parkot tűztünk ki úticélul. Hihetetlen tájakon jártunk amit otthonról elképzelni sem tudtunk volna. Lenyűgöző méretű fák, erdőtűz után éledező fenyvesek, sivatagok, kihalt kőrengetegek, kanyargó kanyonok, ásványokkal festett színpompás sziklák és  között vezetett az utunk. Soha nem gondoltam volna, hogy egy kopár táj, ahol alig él meg növény ennyire változatos lehet. Ezeket a napokat és tájakat soha nem fogom elfelejteni.

Borzasztóan jó volt azt is látni, hogy amilyen környezet pusztító és pazarló életet élnek az emberek itt Amerikában legalább  a nemzeti parkjaik megőrzésére ilyen  nagy gondot fordítanak.

Az utolsó hét szerdáján megérkezett a következő turnus, úgyhogy a három szobás lakást megint nyolcan osztottuk meg. A konyha különösen zsúfolt hellyé változott pillanatok alatt.

Miután minden tapasztalatunkat megosztottuk a lányokkal, a gyakorlat is véget ért, elfogyasztottuk  az utolsó adag  közös baileys-t és szétváltak útjaink hosszabb-rövidebb időre.

Egy élmény volt ez a három hónap.

Végh Anna, 2019. március 10.

A leggyorsabb hónapunk

Kedves olvasó!

    Március 6-át írjuk, buffalói idő szerint 21:28 (európai idő: 3:28) és most kezdtem rádöbbeni, hogy utolsó hónapomat máris befejezem az amerikai cseregyakorlatomnak. Annyi minden történt velem, annyi impulzus ért, amit folyamatosan próbálok feldolgozni, de szerintem igazán akkor fog ez tudatosulni bennem, amikor véglegesen hazaérkezem kicsi hazámba, Magyarországra.

   Az utolsó hónapot a Buffalo General Hospitalban kezdhettem, ahol 2 hetet az általános neurológia osztályán másik két hetet pedig a stroke osztályán töltöttem. A gyakorlat során mindennap egy team részei voltunk, ami a szakorvosból, a rezidensekből, a szakorvos jelöltekből, illetve az orvostanhallgatókból állt. A nap elején a betegeket nemcsak a rezidensek maguk között, hanem az orvostanhallgatók között is szétosztották, ami abból a szempontból volt jó, hogy kaptam egy saját beteget, akit én kérdezhettem ki, vizsgálhattam meg és referálhattam a szakorvosnak a vizitek alatt. Ha egy beteg több időt töltött az osztályon, akkor lehetőségünk volt arra is, hogy kövessük az adott esetet és egy teljes képet kapjunk a betegről és az állapotának a változásáról. Nagyon szerettem ezeket a gyakorlatokat, mert a team részeként mindig fontosnak tartották, hogy elmondjam a saját véleményemet a diagnózisról, amit otthon nem sok alkalommal tehetek meg. A gyakorlatokon amerikai diákokkal voltunk együtt, ami szintén esélyt adott arra, hogy megismerjük őket és az orvostanhallgatói életükbe betekintést nyerjünk. Nagyon sok érdekes neurológiai esetet láttam, és volt időm beszélgetni a betegekkel is, aminek külön örültem, mert számomra az amerikai betegek sokkal másabbak voltak, mint a magyar betegek, élveztem a velük való beszélgetés minden percét.

    Az utolsó hónapba is belecsempésztem egy sporteseményt, mégpedig a Buffalo elég jó hoki csapatának a mérkőzését a New York-i csapat ellen. A végeredmény egy hajszálon múlt, de a Buffalo Sabres sajnos veszített, ennek ellenére a helyi amerikai szurkoló tábor, illetve az egész meccs egy fantasztikus élményt adott, amiért nagyon hálás vagyok.

    Ez a hónap se telt el egy kisebb utazás nélkül, amit most a nyugati parton töltöttünk. Az időnk és pénztárcánk szűkében eljuthattunk Las Vegasba és környékére. A legnagyszerűbbet a nemzeti parkok látványossága adta, amely során volt lehetőségünk többek között a Death Valley-t is meglátogatni. Valami fantasztikus élmény volt látni, hogy egy helyen a természet mennyire változatos és kétarcú tud lenni. Egy naplementét is átélhettük a gyönyörű hegyek között, ami elmondhatatlanul szép volt.

Végezetül pedig néhány szót írnék arról, hogy mit is adott nekem Amerika és ez a 3 hónapos cseregyakorlat. A sok-sok külföldi és amerikai ember megismerése és a nyelv tanulása mellett kaptam egy kis szeletet az itteni mentalitásból és a nehézségekhez való hozzáállásból. Hihetetlen, hogy itt minden problémám szempillantás alatt megoldódott és eltűnt a stressz faktor az életemből. Az amerikai hallgatókat és a tanítási, gyakorlati rendszerüket megfigyelve kaptam egy magabiztosságot, hogy bármikor kérdezhetek, még ha az elsőre hülyeségnek is tűnik. Bármikor elmondhatom a véleményemet, a gondolatomat, sőt a szakorvos kíváncsi is rá, hogy az én fejemben az adott eset hogyan fogalmazódott meg és hogy kezelném. Adnak a hallgatók véleményére, ami a felelősség mellett hihetetlen szabadságérzetet ad, sokszor ezt nem tapasztalom otthon, amit hiányolok is. A hallgató nemcsak egy plusz ember, hanem a „team” tagja, ami a gyakorlatokat sokkal hasznosabbá és klasszabbá teszi. Ebből kifolyólag mondhatom, hogy a jövőben nem szeretnék lejjebb adni és ezt az itt megszerzett tapasztalatot, tudást és hozzáállást szeretném továbbadni és ezzel élni és otthon is erősíteni, hogy az emberek végre higgyék el, hogy lehet másképp is, ahogy azt az Államokban láttam a lehetőségek földjén, itt minden lehetséges, éljünk hát vele ;)

Zárásként egy hatalmas köszönetet szeretnék mondani az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek (HMAA), akik nélkül ez az egész fantasztikus utazás nem jöhetett volna létre, illetve az anyagi támogatásért a PADI és a Campus Mundi ösztöndíjpályázatnak. Végül, de nem utolsó sorban a családomnak, az új, itteni és otthoni barátaimnak a sok-sok támogatást és segítséget. Nagyon hálás vagyok és köszönöm J

Szadai Leticia (VI.éves orvostanhallgató, SZOTE)

2019. március 10.

Utolsó hónap

Az utolsó hónap volt talán a legjobb hónap Buffalóban. Az utolsó gyakorlatom a sebészet volt, amit a legjobban vártam. Mellkas sebészet osztályon voltam.  Nagyon kedvesek voltak, olyan műtétekre mehettem be, amilyenre csak akartam. Láttam sok daVinci robottal végzett műtétet, mind a mellkas sebészet, urológia és nőgyógyászat műtőiben. Láttam agyműtéteket, asszisztálhattam hasi műtétnél és plasztikai műtétnél is a mellkas sebészet mellett. Ami számomra szokatlan volt, hogy reggel 6 és 7 között be kellett érni és délután 5 és 7 között végezünk a műtéti programmal és osztályos teendőkkel. Utóbbi miatt eléggé fárasztó volt a gyakorlat, de nagyon jól éreztem magam.

Egy dolog volt, amit nagyon vártam az egész gyakorlat alatt, ami miatt egyáltalán jelentkeztem erre az ösztöndíjra. Az pedig a daVinci robotsebészeti tréning. Nagyjából egy hónapba került, de sikerült elérni, hogy hárman elvégezhessük a kurzust. Csak az alatt az idő alatt lehetett, amíg a Roswell Parkban volt gyakorlatunk. Hivatalosan 8 órát igényel, de addig lehet használni a szimulátort, ameddig szeretnénk. Összesen 200 dollárba kerül a kurzus, de cserébe egy daVinci szimulátoron gyakorolhattunk varrni, bipolárist használni és egyéb műszerekkel adott feladatokat elvégezni. Számomra a legnehezebb az volt, hogy megtanuljam kezelni, hogy egyszerre négy eszközt használok. Mindent egybevéve nagyon élveztem a gyakorlatot.

Ezek mellett azért is mondanám ezt a legjobb hónapnak, mert lehetőségünk nyílt egy kicsit messzebbre utazni és gyönyörű dolgokat látni. Las Vegasba utaztunk, ami mellett a környező nemzeti parkokat is megnéztük. Las Vegas egy érdekes város, nem lett a kedvencem, de nagyon jól éreztük ott magunkat. Viszont a környezete eszméletlenül gyönyörű.

A Seqouia National Forestet azért választottuk, hogy mamutfenyőt nézhessünk. A táj gyönyörű és változatos volt. A köves sivatagtól a havas fenyőkig 20 percet sem kellett vezetni. Egy kicsi priust béreltünk, ami üzemanyag fogyasztás szempontjából csodálatos volt, viszont a hegyekben a havas szerpentineken szívesebben mentem volna bármi mással. Az Izabella tó gyönyörű volt a hegyek között, de még a Buffaloi tél után is csodálatosak voltak a hóval borított magas fenyők. Az egyedüli dolog ami sajnos nem sikerült, hogy mamut fenyőt is lássunk, mert bentebb vannak az erdőben, mint ameddig lehet télen eljutni.

A következő nemzeti park a Death Valley nemzeti park volt. Talán a kedvenc helyem az összes közül, ahova Amerikában utaztunk. Csodálatos sivatagos és hegyes részei is vannak.  Filmbe illő homokdűnéken sétáltunk, szivárványszínű hegyek között kocsikáztunk. Ejutottunk Észak Amerika legmélyebb pontjára is, mely 85,5 méterrel van a tengerszint alatt és sós agyaggal van borítva. Végül a naplementét hatalmas színes sziklák között néztük meg.

A talán legmesszebbi, mégis leghíresebb nemzeti park, amit láttunk a Grand Canyon nemzeti park volt. Nagyjából 1000 km oda-vissza Las Vegastól az út, de megéri. Út közben megálltunk a Hoover gátnál, ami a Colorado folyót szabályozza. Filmekben már többször láttam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen látványt nyújt. Sajnos emiatt a kitérő miatt kevesebb idő jutott naplemente előtt a Grand Canyonra, de így is csodálatos volt. A déli oldalról néztük meg a Grand Canyont, ami hatalmas. A Colorado folyót alig néhányszor találtuk meg az alján. Hatalmas fenyők, havas sziklák, vörös homok és őzek voltak a nemzeti parkban. Felejthetetlen volt.

Az utolsó hét a kórházban elég fáradtan és készülődősen telt. Megírtuk a neuró vizsgát, vártuk az új turnust. A csomagolás során rájöttünk, hogy nagyon sok szuvenírt vettünk, én plusz bőrönddel megyek haza. Nagyon jól éreztük magunkat a borzalmas Buffaloi tél ellenére és örülök, hogy ebbe a turnusba kerültem. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, egy életre szóló élmény volt!

Balogh Dorottya, 2019. március 10.

Utolsó nap Buffalóban

Utolsó nap Buffalóban. Mi??? El se hiszem. A leggyönyörűbb az egészben, hogy az időjárás keretbe foglalta ezt a három hónapot. Ahogy ragyogva várt minket a nap az első reggelen, úgy ismét ragyogva búcsúztat minket a hetedik emeleti apartman kilátása. Az elmúlt egy hónap dinamikája más volt, mint az előző hónapoké. Egy picit megszoktunk, egy picit megfáradtunk. Egészen őszintén az ember sokszor hagyja magát belefeledkezni az apró mindennapi problémákba, és elfelejti nagyban látni a képet. Ezt azért gondoltam leírni, mert valahol természetesnek gondolom, hogy ez megtörténik. De aztán jön egy új nap, történnek új dolgok, érik az embert új élmények, és a lényeg, hogy képesek legyünk túllendülni a nehézségeken, és értékelni, amit kapunk. Így azt hiszem mi is ezt tettük, és visszatekintve az elmúlt három hónapra, azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb döntése és lehetősége volt ez a csereprogram.

Egy picit arról, hogy mit is csináltam így a kis bevezetőm után. Belgyógyászatot kezdtem február közepén. A Breast/GU Clinic-re lettem beosztva Dr L. mellé. Meg kell mondjam, először nagyon furcsálltam, hogy egy ambulancián töltünk egy hónapot belgyógyászat gyakorlat címszó alatt, és hiányoltam az osztályos tapasztalatot. Aztán teltek a hetek és egyre önállóbbá váltam a betegellátásban. Míg először csak a rezidenssel mentem beteghez, a végére már önállóan is fogadtam és vizsgáltam betegeket és beszéltem meg velük alapszintű terápiás kérdéseket, amire úgy érzem otthon sose lett volna lehetőségem. Tekintve, hogy ez egy fél belgyógyászat gyakorlat, visszatekintve rá nagyon hasznosnak érzem. Az onkológiai terápia alapjait megismertem, és a hetek alatt egyre tisztábbá vált, mit, hogy, miért csinálnak. Elég időt töltöttem ott, és elég számú hasonló esetet láttam ahhoz, hogy megmaradjanak dolgok a gyakorlatból. Hálás vagyok Dr L.-nek, Dr G.-nak és a nővéreknek is, hogy belevontak a munkájukba, és nagyon kedvesen segítették az egész gyakorlatomat.

Az, hogy a belgyógyászat a sebészet után volt, annak külön örülök. A sebészet őrült kemény, legalábbis a magamfajtának, aki nem tervez ennyire fizikailag igénybe vevő szakmát választani. A korán kelések és hosszú műtétek után, fellélegeztem egy kicsit a belgyógyászat komótosabb, letisztultabb napjaiban és így energiám is maradt előre tanulni egy kicsit, mivel otthon sorban várnak a szigorlatok.

Azt hiszem az utazási élményeinkkel zárnám a leírást, hisz a pihenés, töltődés is része volt az itt létünknek, ami különösen létszükséglet volt már így hatodév vége fele. Eljutottunk a lányokkal nyugatra és autót kölcsönözve eltöltöttünk pár napot Las Vegas és környékén. Megnéztük a lélegzetelállító Grand Canyont, Death Valley National Parkot és Sequoia National Parkot. Ha kedvencet kell választanom, akkor Death Valley! Mesés időnk volt, és egy jó pár ponton, mikor kiszálltunk az autóból, csak bámultam a tájat és nem hittem el, hogy ott vagyok. Majd becsuktam a szemem és próbáltam minden energiát, amit a hely árasztott magából, magamba szívni és hazavinni. Láttam már sok különleges helyet, de ez leírhatatlan. Mindenkinek kívánom, hogy jusson el egyszer oda.

Végezetül még egyszer szeretném kifejezni hálámat, nem is tudom, mikor lesz még egyszer ilyen lehetőségem az életben. Köszönöm HMAA, Buffalo General, Roswell Park, Campus Mundi és PADI!

Békési Dóra, 2019. március 10.