Egy hónap a hó alatt

Amint azt a cím is sejteti a második hónap alatt már nem volt olyan kegyes hozzánk az időjárás, mint inkább kegyetlen. De kezdjük a történetet az elején.

A második turnusomat a John R. Oshei’s Childrens Hospitalban töltöttem a gyermek neurológia team-mel. A kórházban neurológiai ellátásra külön osztály nem működik, az ilyen ellátást igénylő gyermekeket a team a kórház többi osztályán látogatja meg és konzultál az kezelő orvosi teammel. Ennek a konzultációs teamnek a munkájába csatlakoztunk be és követtük 4-5 beteg ellátását naponta. A vezető rezidens nagyon rendes volt velünk, sokat magyarázott, szívesen válaszolt a kérdéseinkre bármikor.

A hónap első hétvégéjét New Yorkban töltöttük. Már az első esténket kalandosan kezdtük, mivel az odavezető buszúton szóltak az ott élő rokonaim, hogy betegség miatt mégsem alhatunk náluk. Szerencsére a segítségükkel sikerült jó hotelben szállást kapjunk. A napjainkat városnézéssel töltöttük, az ott töltött két nap alatt bejártunk Manhattan minden fontosabb látványosságát.

Szombaton a rokonaimnál elköltött fantasztikus ebéd után, Letti és Dorka Washington felé vette útját, én egy esti busszal terveztem visszatérni Buffaloba. Azaz, hogy visszatértem volna, ha nem érkezett volna meg a hóvihar, ami miatt a szombati és vasárnapi buszokat is törölték. Szerencsére nem volt kérdés, hogy maradhatok tovább a rokonaimnál, így aztán végül hétfőn egy repülővel sikerült visszatérjek Buffaloba, ami idő közben eltűnt egy fél méter hó alatt.

A következő hétvégén gyorsan el is menekültünk a zorddá változott időjárás elől, és Tampába repültünk. Hihetetlen élmény volt a buffaloi mínuszokból megérkezni a 26°C-os tengerpartra. Igaz az ottani mértékkel mérve hűvös idő volt, minket ez nem gátolt meg abban, hogy kihagyjuk azt az élményt, hogy januárban fürödhessünk a tengerben (ráadásul rögtön a naplementében).

A többiekkel ellentétben én nem maradtam Tampában, hanem egy barátnőmet látogattam meg Sarasotában. Voltam velük egy aligátoros tavon evezni, egy pálmafás dzsungel mocsár közepén, tartottunk közös tábortüzet a helyi cserkészeknek és jó alaposan felzárkóztunk egymás életéből. Igazi testi-lelki felüdülés volt ez a 2,5 nap.

Az ezt követő hetet gyakorlatilag a lakásunk fogságában töltöttük. Akkora hóvihar tombolt napokon keresztül, hogy nem volt biztonságos 15 percnél többet a szabadban eltölteni. Soha életemben nem láttam ilyen félelmetes időjárást. A szél iszonyatos sebességgel fújta vízszintesen a havat. Alig lehetett a szomszéd házig ellátni olyan sűrűn havazott.

Péntekre szerencsére elült a hóvihar és így meg tudtuk látogatni dr. F. Péter bácsit Torontoban. Fantasztikus vendéglátásban volt részünk. Péter bácsi történeteit az magyarországi modern kardiológiai ellátás kialakulásáról szóló saját élményein alapuló történeteit és süteményeit soha nem fogom elfelejteni. Torontoban is nagy volt a hó, de még így is megőrizte a város a báját. Megint rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

Vasárnap este a Superbowlt M.I. házi mozijában nézhettünk sok finomsággal, jó társaságban.

Az utolsó héten más említésre méltó dolog nem történt mint, hogy az időjárás még két módszert megpróbált bevetni, hogy eltegyen minket láb alól. Szerencsére sikertelenül.

Szerdán ónos eső esett, aminek hatására az utakat és járdákat centis jégpáncél borította, amin közlekedni nem volt egy életbiztosítás, de a biztonság kedvéért néhány jégtábla a tetőkről is potyogott.

Péntekre pedig akkora szél támadt, hogy többször kis híján besodort az autók alá.

Kíváncsi vagyok mi lesz a következő kísérlete…

2019. 02. 07., Végh Anna

Rengeteg mászkálás

A második hónapunk is eltelt. Hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő. Ebben a hónapban a gyakorlat mellett hétvégéken és egy-két szabadnapon sikerült utazgatnunk kicsit Amerikában, illetve Kanadában. 

A gyakorlat ebben hónapban más volt, mint az előző. Most is neurológia gyakorlatot végeztem, de teljesen más volt, mint a gyerekneuró. A hónap első felében általános neurológia osztályon voltam. Reggel nyolcra kellett bemenni, a vizit előtt a saját betegeinket megvizsgálni, majd kezdődött a végeláthatatlan vizit. Míg a gyerekneurón napi maximum 6 beteg volt, itt naponta 20-30 beteget kellett megvizsgálni, plusz az aznapi konzultációk. Hatalmas a kórház és minden beteg másik emeleten, másik szárnyban van. Nagyjából délután 4-re végeztünk általában a vizittel, de közben kaptunk ebédszünetet. Nagyon sok érdekes beteget láttunk, sok informatív tünettel. Ami talán a legmeglepőbb volt számomra, hogy itt nem Emergency Room van, hanem Emergency Department. És nem véletlen. Legalább 50 ággyal felszerelt a Sürgősségi Osztály és minden ágy külön szobában van. Ettől függetlenül az akut betegeket a folyosó közepén vizsgálják meg, de azt is azért, mert sietnek vele vizsgálatra. A hónap második felét a Stroke Osztályon töltöttem. Itt mindenkinél megszokott és elvárt, hogy a NIH Stroke Scale-t megtanulja és használja. Pillanatok alatt felszabadul egy CT, ha a stroke teamnek van rá szüksége. Rengeteg típusú stroke-ot láttam két hét alatt és aranyos meséket hallottam a neuroanatómia könnyebb megértésére.

Ebben a hónapban mégis a kirándulásokat élveztük a legjobban. Először New York szívét, Manhattant fedeztük fel két és fél fárasztó és csodás nap alatt. Anna családjának köszönhetően a Time Square-en kaptunk szállást, így minden gyorsan és gyalog megközelíthető volt. Néhányszor kellett csak metróznunk, de az is egy élmény volt. Rengeteg látnivalót néztünk meg, de talán mégis az volt a legjobb, hogy a Central Parkban korcsolyázhattunk.

New York után Washington D.C.-ben töltöttünk másfél napot. A kormányzati leállás miatt sajnos a múzeumok zárva voltak, de így legalább a legtöbb látványosság belefért másfél napba. Itt Letti ismerőse által sikerült gyönyörű szállást kapnunk, illetve volt olyan tündéri, hogy kocsival körbevitt minket a város nevezetességein, így nem fagytunk meg. Ezekben a napokban kezdett az idő elromlani. A keleti parton hó ugyan még nem volt, de olyan hideg szél fújt, hogy sapka nélkül 5 perc után nem éreztem a fülem.

Amikor visszaértünk Buffaloba, itt már magas hó várt, amit úgy takarítanak, hogy a járda és az úttest közé kupacolják a havat.

Szerencsére pár napon belül indultunk is Floridába, ahol finom meleg és napsütés várt. Tampában szálltunk meg egy nagyon kedves magyar családnál. Első este a tengerpartot néztük csak meg, de másnap elkocsikáztunk a Kennedy Space Centerig, ahol egy teljes napot eltöltöttünk. Láthattuk teljes nagyságban az Atlantist, amiről egy olyan mérnök mesélt nekünk, aki részt vett e megépítésében és karbantartásában. Találkoztunk egy úrhajóssal, aki kétszer is járt az űrben, illetve megnézhettük az Apollo program kiállított járműveit. Az utolsó napunkon egy akváriumot néztünk meg, ami a sérült állatok megmentését tűzte ki célul. A vendéglátóinknak köszönhetően itt még delfint is etethettem.

Florida után pocsék idő várt minket Buffaloban. Pár nappal a visszatérés után kaptuk a figyelmeztetést, hogy hóvihar van a városban és nem ajánlatos kimenni, mert a nem fedett bőrfelületeken kevesebb, mint 10 perc alatt fagyási sérülés alakulhat ki. Őszintén szólva pár nap pihenő a lakásban talán még jót is tett a sok mászkálás után.

Utolsó kirándulásunk a hónapban Kanadába vitt. Egy tündéri magyar kardiológust látogattunk meg Torontóban. Amellett, hogy a negyvenes-ötvenes évek óta nagyon sok első köszönhető neki a magyar kardiológia területén, még receptkönyvet is írt és csodásan főz. Egy napunk volt Torontó városát megnézni, de szerintem abból is kihoztuk a maximumot. Felmentünk a CN Towerbe, sétáltunk a befagyott Ontarión és megnéztük a világhírű Ripley’s Akváriumot.

Összességében elég izgalmasan és mozgalmasan telt a hónap, nagyon jól éreztük magunkat!

2019. 02.07., Balogh Dorottya

A 2. felvonás Buffalóban

Kedves Olvasó!

    Amerikai kintlétem második nagyobb állomásához értem január 14-én, amikor is elkezdtem a sebészet gyakorlatomat a buffalói Roswell Park Cancer Centerben a GI Surgery osztályán. A Roswell Park fő profilja a rákgyógyítás, pontosabban a világon itt gyógyították először a rákos betegeket, illetve az első citosztatikumokat és azok jótékony hatásait a daganatos betegeken is itt találták fel.

A klinikára beérve az aulában vagy zongora, vagy egy felkért énekes hangja szól, ami rögtön egy nagyon kellemes légkört ad mind a betegek mind az épületbe betévedők számára. Az aulában találni egy harangot is, amit az a beteg kongat meg, aki meggyógyult és az ottlévők megtapsolják őt. 2 alkalommal is részesültem ebben a látványban. Tényleg olyan érzése van itt az embernek, hogy ez az egész munka, ami a Roswellben folyik többről szól, mint gyógyítás. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a gyakorlatom során egy hónapot itt tölthettem.

A Cancer Centerben különböző kutatások is folynak, amelynek épületébe is volt szerencsém bekukkantani a DaVinci robotok szimulációs gyakorlata során. A gyakorlat utolsó hetében sikerült felvennünk a kapcsolatot egy olyan hölggyel, aki intézi a robotos szimulációs gyakorlatok engedélyeztetését és segít hozzáférni ezekhez a gyakorlási lehetőségekhez. Jómagam is végig csináltam egy ilyen „tutorial” programot, amit nagyon élveztem. Sajnos otthon nincs lehetőségünk ilyen eszközöket látni, és itt nemcsak láthattam őket, de meg is tanulhattam az alap sebészeti technikákat is a roboton való gyakorlás segítségével, nem kell mondanom, hogy imádtam. Akinek van kedve ilyen robotokon gyakorolni, illetve érdeklődik a sebészet iránt annak mindenképpen ajánlom, ha jön a programba, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékesekkel még a rotációk elején. Nekünk is igy sikerült, hogy időben szóltunk.

A sebészet gyakorlatom során kaptam egy fellow-t, aki a rotációm programját beosztotta és segített az érdeklődésünknek megfelelően összeállítani a programot. Sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos műtéteknél nincs szükségük rám, de próbálták ezt nem éreztetni velem és ahol csak lehetett segítettek abban, hogy kivehessem a részem a műtét alatt. Érdekes volt látni a tumoros műtétekből kiindulva, hogy itt nincsenek rövid műtétek, és egy robotos műtét is 2-3 óránál kezdődik. Ennek ellenére mégis azt tudom mondani, hogy aki érdeklődik a sebészet iránt vagy érez magában affinitást, hogy egy hónapot a sebészeten töltsön, annak nagyon ajánlom, mert máshogy működnek a dolgok, mint otthon és az emberek is sokkal barátságosabbak, mindegy, hogy mennyit kell dolgozniuk ugyanúgy fognak mosolyogni rád és segíteni bármiben.

Ez a hónap se telhetett el nagy amerikai élmények megszerzése nélkül. A lányokkal elterveztük és persze a fellow-al is megbeszéltük, hogy elmehessünk és megnézzük 1-2 nap keretén belül New York City-t illetve a floridai Tampa Bay-t. Erre a legalkalmasabbak a hétvégék voltak. New York City egy fantasztikus város, monumentális és mindenképp látnia kell annak, aki egyszer Amerikába téved, főleg azért is mert szöges ellentéte az európai kultúrának.

Egy másik alkalommal pedig Tampa Bay-re juthattunk el szintén nagyon minimális időre, de ez elég volt ahhoz, hogy kapjunk egy kis szeletet a nyárból, hiszen itt az időjárás valami szőrnyű volt. A téli turnus egyik hátránya a nehezen tűrhető havas idő. Mi most megtapasztalhattuk milyen is az az amerikai hideg. Be kell valljam, hogy életveszélyes állapotokat is megkörnyékezett az időjárás szélsősége. Büszke vagyok rá, hogy túléltem és bízom benne, hogy most már csak jobb és jobb lesz.

Az utolsó előtti hétvégén pedig meglátogattunk egy fantasztikus embert, a HMAA legidősebb tagját Prof. Dr. F. P.-t Torontóban. Kanada egyik legszebb városának felfedezése mellett őt is megismerhettük és elmesélt nekünk olyan történeteket, legendákat, amik a magyar kardiológia születésével kapcsolatosak voltak, minden szavát ittam. J Azt mondanám, hogy minden turnusnak, aki jön legyen ez egy kötelező program, mert P. bácsi megismerése egy felejthetetlen élmény orvostanhallgatóként.

A hónap nem zárulhatott egy sportesemény nélkül sem. Egy kedves amerikai ismerősnek hála megnézhettük a buffalói college fiú kosárlabda meccsét. Nagyon izgalmas volt, hiszen a csapat a C. Michigan-nel játszott és elég lentről felhozták magukat. Az élményt még az is színesítette, hogy átélhettük a buffalói szurkolók örömét és izgalmát. Ha valaki tervez ezzel a programmal kijönni, egy-két ilyen meccset ki ne hagyjon főleg, ha szereti a sportot.J

Összességében elmondhatom, hogy ez a hónap valami fenomenális volt, nemcsak az átélt élmények, hanem a megismert amerikai és magyar emberek miatt is. Nagyon sok jó barátságra tettem szert, akikkel tartom a kapcsolatot és hálás vagyok, hogy ennek mind a részese lehetek.

Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Amerikai Orvosszövetségnek (HMAA), a PADI pályázatnak, a Campus Mundi Tempus Alapítvány pályázatának és a családomnak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.

2019. 02.07., Szadai Leticia (VI. éves orvostanhallgató, SZOTE)    

Da Vinci robotsebészet

Becsuktuk a szemünket, kinyitottuk, és eltelt egy újabb hónap. Egyszerűen repül az idő. A második rotációm sebészet volt, és a szuper az egészben az, hogy kiválaszthattuk, melyik műtétekre szeretnénk bemenni, így úgy döntöttem koncentrálok arra, amit otthon nem láthatok, a robotos műtétekre. Szerencsém volt, mert olyan szakorvosok kezei alatt voltam, akik szeretettel láttak a műtéteken, és az ott levő rezidensektől is bármit meg tudtunk kérdezni.
Természetesen utazásban is volt részünk, így a hétvégéink is csak egy pillanatnak tűnnek így visszanézve. Egy különleges látogatás Torontóban történt, ahol a 93 éves P. bácsi olyan magyar vendégszeretetben részesített minket, amilyet nem is kívánhattunk volna. Csirkepaprikással, töltött káposztával várt minket, és órákat beszélgettünk a hihetetlenebbnél hihetetlenebb felfedezéseiről, és történelmi életeseményeiről. Mindenkinek ajánlom ezt a látogatást, mert felejthetetlen élményben lesz része. Toronto egyébként is nagyon tetszett nekünk. Egy napunk volt csak várost nézni, de élhetőnek, átláthatónak, könnyen közlekedhetőnek találtuk. Még az időjárás is megkönyörült rajtunk, hisz az utazásunk előtti héten megdöntöttük a hideg rekordot és -20 ⁰C volt kint. A hőérzet -30 ⁰C, ami már az elviselhetetlen kategória. Az iskolák bezártak két napra, nekünk sem kellett bemenni a
klinikára, de mikor ki kellett mozdulnunk, akkor is csak kizárólag Uberrel közlekedtünk, főleg, hogy figyelmeztetést kaptunk, hogy fél óra alatt a fülünk, orrunk nekrotizálhat, így csak akkor legyünk kint, ha tetszik a Voldemort-style. Úgyhogy kisebb csoda volt, hogy eljutottunk Torontóba, ráadásul napsütésben.
Egy picit visszatérve a robotos műtétekre. Van egy lehetőség a Roswell Park-ban hogy 200$ fejében elvégezzünk egy DaVinci robot kurzust, amely során meg lehet tanulni a gép használatát, el lehet sajátítani az alapokat egy szimulátoron. Az egész folyamat még kiforratlan, így remélem, ez a  ejegyzés segítségül szolgál a következő érdeklődő diákoknak. Az egyetemi ügyintézőtől kell engedélyeket kérni, amit megküld a Roswellben ezzel foglalkozó ügyintézőnek. Amire mindenképp figyelni kell, az az, hogy aktivált Rowselles badge-dzsel/névkártyával kell rendelkezni, hogy ez eljesíthető legyen. “Roswell regulation”. Tehát ha valaki csak az első hónapjában van a Roswellben, sietnie kell a papírok intézésével, mivel csak ebben a hónapban végezheti el ezt a kurzust. Amint deaktiválóik a kártyája (amint befejezi ott a gyakorlatot), nem lesz többé hozzáférése ehhez a lehetőséghez. Tehát, ha ilyet terveztek, már az első orientáción meg lehet beszélni ezt az egyetemi ügyintézővel, hogy ne csússzatok ki az időből. A fizetésnek is elvileg előre kellene történnie, de mivel nálunk szorított az idő, így kivételt tettek, és utólag is tudunk fizetni. Nem tudom, hogy a következő csapatoknak ezt engedik-e majd. Mindenesetre szuper lehetőség és tényleg valami olyan
tapasztalat, amit otthon nem tudnánk megszerezni. Úgy gondoltam hasznos, ha erről írok picit részletesebben a blogra, hisz mi is alig tudtuk összekaparni az információkat.
Végsősoron szeretném ismét kifejezni a hálámat a HMAA-nak, kifejezetten S. Á.-éknak, akik megoldották a PADI ösztöndíj eljuttatását hozzánk időben, és egy kellemes estét eltöltöttek velünk csupa hasznos tanácsot is megosztva velünk.

2019.02.07., Békési Dóra