Kiutazás –( New York) – Buffalo – Nőgyógyászat

Az Úr 2018. évében, szeptember 18-án hajnalban útra keltünk a repülőtér fele. Rendkívül sok munka volt már benne, hogy idáig eljutottunk. A reptéren találkoztam Vanesszával, a pécsi orvostanhallgatóval, akivel ezt a 3 hónapot együtt töltjük buffalóban. Kettőnkön kívül még két pécsi orvostanhallgató, Dóri és Bálint az, akivel megosztjuk a kinti apartmant és gyűjtjük az emlékeket. 

Az utat egy szolid másfél órás repülőúttal kezdtük meg Varsóig, ahol 4 óra várakozás után, immáron négyesben szálltunk fel a LOT légitársaság egyik új boeing dreamliner gépére.

A buffalói négyes társaságunk kettészakadt, Vanesszával döntöttünk csak úgy előleg, hogy 2 napig megszállunk New Yorkban, nem repülünk rögtön tovább. Másfél napot töltöttünk el a Nagy almában, a városban, ami sosem alszik, amerika szombat éjjeli ötödik kerületében. Ezután egy 10 órás buszút várt ránk az ideiglenes otthonunkba.

Első buffaloi péntek reggelem el lett húzva, a jet-lag és előző napi aktív élet miatt. A délelőtt beszélgetéssel telt a lakásban, majd az előző turnus résztvevőivel, akiket már jól ismertem a SOTE-ról, elmentünk felfedezni a környéket. Az expedíció rész rám vonatkozott, ők himalájai serpákat megszégyenítő módon vezettek engem és cipelték az első nagybevásárlásom értékeit gallonszámra.  A környék klasszikus amerika, még mindig olyan mint a filmekben. Kerítés nélküli 2 szintes házak, melyek között az autóbeálló végén ott áll a terepjáró/SUV/tank.

Az első igazán nagy program szombat estére jött össze.  Felhívott minket előző nap M.L. (a HMAA = Magyar-Amerikai orvosszövetség - általuk jöttem ki - egyik vezéregyénisége) hogy szeretettel vár minket a buffalói jéghokistadion egyik suite-jébe. A szórakoztatást a Buffalo Sabres és a torontói hokicsapat bemutató mérkőzése szolgáltatja. Megemlítette, hogy különleges bánásmódban lesz ott részünk. Nem hazudott: mi a DENT suitebe kerültünk ( a Dent neurological institutenak az orvosigazgatója a M.L. Én is ott vagyok az első 4 hetemben nőgyógyászat gyakorlaton). Körülbelül tizenötünkre jutott 3 pincér akik kiszolgáltak minket étel-itallal. Hokimeccset ezelőtt én még csak TV-ben láttam, de egy gyorstalpaló után kifejezetten élvezhető sportesemény volt. Már nagyban benne voltunk a buliban, amikor megérkezett a sokat említett L.. Ennél hatékonyabban embert még nem láttam társadalmi életet élni.

Meccs után beültünk egy helyi zenés-táncos kocsmába, egy frissen szerzett Svéd orvos barátunkkal. Helyi DJ zenéjére táncolva barátkoztunk helyi fiatalokkal, majd hazaindultunk. A félórás gyalogúton még betértünk egy meglepetés, az utcára terjedő, élőkoncertes kocsmai fellépés utolsó 2 számára. Lefekvés közben arra gondoltam, hogy ha az első napokban ennyi élményben volt részünk, mik várhatnak még ránk...

Vasárnap reggel értünk jött K. néni, akivel elmentünk a vasárnapi misére. A magyar cserkészcsapat megnyitója volt éppen, ami nekem visszahozta a régi cserkészéveim frenetikus emlékeit.

Ezek után elkezdődtek a gyakorlatos hétköznapok. Engedjétek meg, hogy pontokban beszámoljak egy átlagos napomról:

6:15 – Szól az ébresztő. Esélytelen, hogy kinyomjam, mielőtt Vanessza felkelne a néhány méterrel mellettem lévő ágyon. Reggel gyorsan elolvasom a híreket és az üzeneteket. Otthon ilyenkor már dél van, így ezekből nincs hiány.

6:30 – Reggeli idő. A walmart és BJ’s-es bevásárlásoknak hála, családi kiszerelésben van itthon cheerio, blueberry waffle, tej és narancslé. Kell ennél több egy reggelihez? Dóri és Bálint első rotációja a neurológián van, így ők ilyenkor már indulnak is a félórás sétányira lévő Buffalo General Hospitalba.

7:15 – P.N., egy itt kutató neuroradiológus érkezik értem autójával az apartmanházhoz. Ő is a Dent Instituteba dolgozik, mint kutató. A reggeli krúzolás kb. 40 perc. Általában podcastokat hallgatunk közben (filmekről, zenéről, amerikai- világpolitikáról) és közben megbeszéljük az álláspontjainkat. Sok jó tanácsot kaptam tőle a volán mögül, a radiológiai rezidencia és életformával kapcsolatban is.

8:00 – Megérkezem az ’office’-ba. Több elharapott „good mooonin, how ya doin’” jól irányzott köszönést követően megérkezem Dr. M. irodájába.

[Tudnivalók az első rotációmról, mely 4 hetet ölel magába: Nőgyógyászattal kezdem, amit itt OB/GYN-nek hívnak (obstetrics and gynaecology). Az orvos aki mellé kerültem Dr. M.I.. Szülei az 50-es években disszidáltak Magyarországról. Kalandos úton jutottak el Buffalóba; Ausztrália és Kanadát követően. Itt nőtt fel a bátyjával, Dr. M.L. neurológussal, aki a HMAA egyik vezető tagja, mint I.. Orvosi egyetemre a SOTÉra járt és ez meghatározta az életét. Az ő magánpraxisába kerültem tehát gyakorlatra, azonban heti többször átugrunk a közeli gyermekkórházba illetve nőgyógyászati klinikára, az ott fekvő betegeihez.]

8:15 – 12:00 – Érkeznek a betegek, kiket a nővérek előkészítenek a vizsgálatra. Az első napoktól kezdve be vagyok vonva a betegvizsgálatba, Dr. M. gondoskodik róla, hogy ne unatkozzak. Leírásra méltó, hogy a betegekkel való kapcsolata különleges. Humorával, közvetlenségével és szakértelmével meggyőzi a beteget, hogy biztos kezekben van. Azonban ha arra van szükség, képes magabiztosan fellépni a betegek egészsége érdekében. (Sajnos sok a dohányzó kismama, akiket nehéz a jó útra terelni).

12:00 – 13:00 Ebédidő. Percnyi pontossággal tartják az ebédidő kezdetét, sőt, a végét is.

13:00 – 17:00 Folytatódik a betegvizsgálatok sora, azonban többször mentünk már szülést levezetni/kritikus állapotú beteget vizsgálni a közelben lévő kórházba. Ezek közül a legmeghatározóbb élményem egy fiatal fekete párocska első gyermekének születése. Ekkor is beöltözve részt vehettem a gyermek világra hozásában.

17:00 – Minden nap volt valaki olyan kedves, hogy hazavigyen autóval. Ha Nándi nem ért rá, akkor a nővérek segítettek ki. Tudni kell, hogy itt a tömegközlekedés nem egy bevált utazási forma; mindenki autóval jár.

18:00 - Elővacsora és hazatelefonálással kezdem a délutáni otthonlétet. Ekkor még éppen elérem az ébren lévő otthoni szeretteimet.

19:00 - A maraton vészesen közeledik, így vagy futva felfedezem a várost vagy a gymben élvezem a helyi tévéadók minőségi adásait gyúrás közben.

21:00 – Vacsora, majd nőgyógyászat tanulás / TDK munka / blog írás / lakótársakkal élménybeszámoló a napról / stb…

23:00 – Fejemet a párnámra hajtva emlékeztetem magam, hogy milyen szerencsés vagyok, majd elrakom magam másnapra, hogy újra bevegyük a rendelőt Dr. M.-el és a humorával.

Röviden és tömören talán sikerült átadnom az itt töltött első napok hangulatát.

Bérczi Ákos, 2018.10.24.

Ott vagyunk már? Még nem. Ott vagyunk már? Igen! Tényleg? IGEN!

Van abban valami szívmelengető, amikor a blogbejegyzésünk leadási határideje előtti este a Dórival olykor összevigyorogva brainstormingolunk az említésre érdemes pillanatainkról. Épp az október 23-i megemlékezésről értünk haza (ahol négyesünk is kivette a részét az ünnepi műsorból egy szavalás erejéig – a (716)1234567 számon várjuk a megkereséseket szülinapi zsúrok, szoboravatások és Teleshop reklámforgatások kapcsán).

Egy hónapja itt vagyunk. Egy hónapja kezdte meg a „Budapest:Pécs-1:3” turnus a pályafutását. Az idő biztosan megszépíti majd a kezdeti idegösszeomlás közeli tapasztalatokat, team Pécs ugyanis meglehetősen kalandosan töltötte a kiutazása előtti napokat. (Szeretném hinni, hogy a Dórival egyszer majd nevető nosztalgiával gondolunk vissza azokra a telefonbeszélgetésekre, amikor a kiutazás előtti héten még a vízumtalanságunkon sírva kacarásztunk. Ezen a ponton minden jövőbeli kiutazó ünnepélyesen fogadja meg, hogy bármennyi új akadályt is dob elé a rendszer, elhiszi hogy minden időben megoldódik és higgye el nekünk hogy kijut. Pont.)

Ákossal az összeszokás intenzív módját választottuk, Buffaloba érkezésünk előtt 2 napot időztünk New Yorkban – olykor a jetlegtől kótyagosan, olcsó ételszerzési lehetőségeket vadászva, de főleg tátott szájjal fogadva magunkba a várost. Az ingyenes walk tourokat meleg szívvel ajánlom mindenkinek, random turistákat összezárnak 2-3 órára egy helyivel és kész is a szórakoztató városismereti kalandtúra. 

Kisebb ugrás az időben, már meg is érkeztünk Az Apartmanba, a HMAA főhadiszállásra. El voltunk előtte halmozva már képekkel és beszámolókkal, de azért először kimenni a hetedik emeleti erkélyre és szembenézni az eljövendő negyedévnyi környezetünkkel az felbecsülhetetlen.
Az előző turnus 75 százalékával volt szerencsém találkozni – aranyosan, a kultúrsokkom és kialvatlanságom mellett működő két idegsejtemnek megfelelő tempóban és részletességgel igyekeztek ellátni minket a túlélésünkhöz szükséges tudásanyaggal. Dr. M. L. már az első hétvégénken sem hagyott minket magunkra – hokimeccsre voltunk hivatalosak. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak, hálásan köszönjük a lehetőséget! Ezután svéd barátunk és Bálint (previous of this name) vezetésével ittlétünk eddigi egyik legjobb éjszakája vette kezdetét.

Majd pedig időnk sem volt magunkhoz térni, máris egyedül találtuk magunkat, az Őszi Turnus. Az első esténken ezt írtam az otthoniaknak: „Dóri itt kinn szunyókál a kedvenc bőrfotelünkön (éber állapotában pedig szorgos anyukaként rendezgeti kezdetleges háztartásunkat, főzőcskézik és pakol töretlenül). A fiúk hősiesen püfölik a gépeik klaviatúráját: rektori/dékáni pályamunkák vannak születőben – csendes és nyugodt az első ténylegesen négyes turnusban töltött buffaloi esténk. (Leszámítva persze a mosogatógép lágynak maximum mély szarkazmussal gúnyolható hangját és az allergia miatti csábos szipogásomat.) Túl vagyunk az első hivatalos gyakorlati napunkon, tényleg elkezdődött…”

És tart azóta is, a teljesség igénye nélkül jöjjön egy pár kedvenc pillanatom.
A dobogó harmadik fokán a turmixgépünk beüzemelése kell hogy álljon. A fiúk már rájöttek, hogy sajátos kis női lelkivilágunkat könnyű kizökkenteni is – de emellett teljesen abszurd dolgoktól tudunk katarzis közeli állapotba kerülni a Dórival.

Ezüstérmes lett a nem túl régmúltban eltöltött esténk a másik Dórival (the cutest Hungarian psychologist határon innen és túl). Az élmények, amikor a nappalinkat táncoljuk körbe a Dzsungel könyve dalaira vagy épp konkrétan a könnyeinket törölgetve nevetünk az öngyilkos helyi csirkeszárnyakat szopogatva mindenképpen egyediek.

A dobogóm legfelső fokán pedig a kanadai kirándulásunk és az első félmaratonom kell hogy álljon. Az Ákos talált rá a Niagara vízesés melletti versenyre, hónapokkal ezelőtt pedig születésnapi ajándékként neveztem be rá nagy lelkesen - a felkészülés részét a történetnek sajnos elég nagyvonalúan kezelve. Nehéz szavakba önteni azt a katarzist, amit egy ilyen táv teljesítése jelentett vagy a nevetéseket, amit a rögtönzött playlistem nyújtotta érzelmi hullámvasút generált. (A 14. kilométernél arra gondoltam, hogy akár a maratonra is nevezhettem volna – nem lesz itt semmi gond. Ezt a 15. kilométernél bántam meg, amikor a fülembe gúnyosan üvöltött hogy „Everybody dieeeees”, én pedig dühödten veszekedtem a saját fejembe zárva hogy indulni a világ legrémesebb ötlete volt és nagy valószínűséggel 1 kilométeren belül egy mentőcsapatnak kell majd elvontatnia a testemet a helyszínről.)
Az összehasonlítás végett: az Ákos afféle superhero módban teljesítette élete első maratonját, szuper idővel. (A másnapi mozgáskultúránk és szenvedésünk is igazán megért volna egy tényfeltáró videót. )
Szép volt Ákoska!

Run girl run! They’re trying to catch you…

Kanadában a bringázások mellett egy varázslatos hostelt találtunk, a 20000 kalóriás pekándiós pitét billiárdozással igyekeztünk (sikertelenül) ledolgozni, a random hamburgerezésünk pedig reflexes nyálelválasztást indukál azóta is. A Netflixes plédbe burkolózós estéink, a közös és meghitt mosások vagy a reggeli álomittas mély párbeszédeink („Kérsz kávét?”) már természetes ritmust adnak a napjainknak.

Az ittlétünket a kint élő magyarok is hétről-hétre színesítik: S.Ági néniékkel komolyzenei koncerten jártunk és sushi-hajót vacsoráztunk, T. Éva néni pedig átlagosan heti kétszer ment meg minket, segít eljutni A-ból B pontba, intézi a gyakorlatunkkal kapcsolatos teendőket és a legnagyobb itteni segítségünk. Szent küldetésünk még végigenni Buffalo csirkeszárnyait és burgereit – ezen az úton a kint tanuló magyar diákok: Dóri, Lilla (és férje) és Enikő indítottak minket el.

Essen pár szó a gyakorlatomról is: az első rotációm a belgyógyászat keretein belül a lymphoma osztályt jelentette a Roswell Park Comprehensive Cancer Centerben. Az onkológia iránt érdeklődőknek kötelező helyszín, bakancslistás pont – az itteni ellátás színvonalán még 2 hét után is csak ámultam. A kihívásokkal teli kezdés után (Sajnos a HR-en nálam volt egy kisebb-nagyobb keveredés és nem igazán számított rám senki az első napokban) Ian H. és Dr. S igyekeztek minél inkább bevonni mind az ambulancia működésébe – mind pedig a fekvőbeteg ellátásba. Az utolsó napjaimat a Palliatív Osztályon tölthettem – mivel a szakdolgozatomat is ebben a témában írom, így mindenképpen szerettem volna betekintést nyerni az itteni csapat munkájába. Csodálatos orvosokat, nővéreket, szociális munkásokat és pszichológusokat ismertem meg – fantasztikus tapasztalatokat szereztem és bátrabbnál-bátrabb betegeket volt szerencsém követni.

Köszönöm szépen a HMAA-nak a lehetőséget hogy itt lehetek, a családomnak hogy elviseltek a kritikus pillanatokban (najó, hetekben) és támogattak, valamint az új társaknak a közös élményeket.

To be continued…

(P.S. https://www.youtube.com/watch?v=aa342sjXn9A)

2018.10.22.

Árkus Vanessza

Vége a nyárnak, irány Buffalo!

Ez is elérkezett. A rengeteg papírmunka és a határidők miatti aggódás közben el is felejtettem, hogy mennyire jó lesz majd megérkezni. (A következő turnusoknak üzenem: ne adjátok fel, megéri!) Annyira hálás voltam, mikor fáradtan, éhesen, jet-lagesen megjelentünk Bálinttal a buffalói lakás ajtajánál, és mosolyok, majd ölelések közepette fogadott minket az előző turnus. Azonnal otthonosabban éreztem magamat ebben az egészen új környezetben, és azóta is boldogan gondolok vissza azokra a percekre, amik nagyon meghatározóak voltak akkor számomra. Két nappal később érkezett meg Vanessza és Ákos, eközben az előző turnus tagjai lassan fogyatkozni kezdtek. Még szinte be sem rendezkedtünk, épphogy elintéztük a kötelezően ránk váró adminisztratív feladatokat, első itt töltött szombat esténken meghívást kaptunk egy Buffalo-Toronto hokimeccsre, elképesztő élmény volt, ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget Dr. M.L.-nak. 

Hétfőn mindannyian elkezdtük azt, amiért idejöttünk, a gyakorlatainkat. Nekem az első rotációm a neurológia volt a Buffalo General Medical Center-ben, az első két hetemet a stroke-teamben, a másodikat az általános neurológián tölthettem el. Összességében azt mondhatom, nagyon kimerítő és tanulságos gyakorlatot tudhatok a hátam mögött. Azonnal bele lettem dobva a mélyvízbe, minden napra jutott egyéni betegvizsgálat, meg kellett tanulnom az NIH Stroke Scale gyors alkalmazását, minielőadásokat kellett tartanunk a többi diákkal egymásnak és az „attending” szakorvosnak. Igazi csapattagnak érezhettem magam (többször kihangsúlyozta R.S. MD, hogy itt ne orvosnak, rezidensnek vagy diáknak tekintsük egymást, hanem egy jól működő csapatnak), jól kijöttem az amerikai diákokkal, akik ott segítettek, ahol tudtak. Minden nap végére alaposan kimerültem, egyrészt a korai kelés (a reggeli 35 perces sétát belekalkulálva), másrészt az egész napos szellemi munka miatt. Az ember nem is gondolná, mennyire igénybe veszi az idegen nyelv miatti állandó feszült figyelem az agyát. Pár év kihagyás után ismét rászoktam a kávéra. :D
Kicsit sajnálom, hogy tovább kell lépnem a következő rotációmra, hiányozni fog az egész csapat.

Ami a hétköznapokat illeti, Vanesszával hamar feltérképeztük a gyalogszerrel vagy biciklivel elérhető boltokat, éttermeket, parkokat. Rendszeres programmá vált a gyakorlat utáni biciklizés és „pop-tarts” vadászat. Hogy igazi amerikainak érezhessük magunkat, elkezdtünk kuponokat vadászni és azokkal indulni egy-egy bevásárlókörútra. Ami számomra a kulturális sokk egyik legmeghatározóbb komponense, az a bevásárláskor adott műanyag zacskók irdatlan mennyisége. Emiatt is igyekeztünk mindenhova saját táskával és vászonszatyrokkal érkezni, amit sok helyen furcsa pillantások kísértek vagy egyáltalán nem is értettek. Miután feltöltöttük az éléskamrát minden jóval-talán túl sokkal is-, neki láttunk a lakás szépítgetésének/otthonosabbá tételének. Lett szép terítő, tányéralátétek, néhány új evőeszköz, pohár, Ákos ablakot mosott, minden lakástextil felfrissítettünk. Ennek a folyamatnak a csúcspontja azt hiszem pár nappal ezelőtt érkezett el, mikor egy új turmixgép is a konyhafelszerelés oszlopos tagjává vált. (Nagyon szomorú és üres pár hetet töltöttünk el Vanesszával, miután az előző céleszköz kilehelte a lelkét.) A lakás felszereltségének javításáért külön köszönetet szeretnék mondani S.Á.-nak és a HMAA-nak.

Október közepén végre elérkezett az első hétvége, amikor utaztunk kicsit. Niagara Falls, Ontario, Kanada volt a célállomás. Csodálatos három napot töltöttünk el Bálinttal és Vanesszával a vízesés kanadai oldalán (eközben Vanessza egy félmaratont is lefutott – innen is üzenem, hogy király vagy!). Mindig is rajta volt a bakancslistámon látni a vízesést, ehhez az idő is kedvezett, még most is eláll a lélegzetem, ha rágondolok. A szállásunk sem volt semmi, egy kis öko-hostelt választottunk, vagány alkalmazottakkal és fiatalos környezettel. A vízesésen kívül követtük a Niagara folyót délre néhány kilométeren keresztül, ahol a lassan beköszöntő ősz varázslatos mesevilággá változtatta a folyót szegélyező erdős területeket. Teljesen beleszerettem a helybe. Mindhárman megfogadtuk magunkban, hogy visszatérünk még ide, amíg itt tartózkodunk. Most jöjjön néhány kép:

A blogbejegyzésem elküldése előtti utolsó élményem a Magyarházban tartott ’56-os megemlékezésen való részvételünk. Hihetetlenül szívet melengető, hogy a régóta kint élő, vagy már itt született magyarok milyen szépen őrzik az otthoni hagyományokat és tartják a megemlékezéseiket. Köszönöm szépen, hogy részese lehettem az ünnepségnek és az azt követő vacsorának (igazi húsleves, pörkölt nokedlivel és házi aprósütemény).

2018.10.21.

Szabó Dorottya Kata

Neurológia gyakorlat, chicken wings és a kanadai "mancave"

Ez az első olyan hétvégénk itt amikor le tudok ülni "életjelet adni magamról". Az irdatlan mennyiségű papírmunkát, intézkednivalót próbáljuk elfelejteni és csak a gyakorlatokra, a chicken wings-ekre és a molson sörre koncentrálni. Hosszú munka lesz de jól haladunk. 

Rögtön első hétvégén meg lettünk hívva hokimeccsre, amit a DENT saját páholyából néztünk végig, hát nem volt rossz sőt. :D

A gyakorlatok szakmai részéről: most fejeztük be a neurológia gyakorlatunkat (2 hét stroke team, két hét általános neurológia) borzasztó támogató a légkör, iszonyú sokat segít mindenki mindenkinek, nincs "hülye" meg "stréber" és "igenisprofesszorúr" meg "hülyevagymármegintfiacskámmintszódásalovát" hanem csapat van. Itt a hallgatók effektíve be vannak vonva a munkába (betegeket kapunk akiket "követünk", anamnézis felvételt, fizikális vizsgálatot stb. végzünk, utánajárunk a vizsgálataiknak, eredményeknek, majd referáljuk az attendingnek aki ezután, amit mondtunk neki már kész tényként kezeli, aszerint kezeli, vizsgálja tovább a beteget. Persze a rezidensek folyamatosan felügyelnek minket (őket meg persze a szakorvosok), így egy többszörösen biztosított rendszer jön létre ahol a betegellátás és a tanulás az elődleges cél. (persze nem is 24 fős egy csoport...) Lényeg a lényeg nagyon jó fej banda volt, kaptak is egy kosárnyi, Dóri sütötte pogácsát ami annak ellenére, hogy cheesy volt meg salty, szépen el is fogyott.

A magam részéről jövő héten kezdek az idegsebészeten, engedményesen, első nap csak reggel 6kor. Nagyon várom, remélem ez is olyan –vagy még jobb- lesz, mint az eddigi sebészet gyakorlataim: mint normális embereknek a Disneyland.  

Múlt hétvégén megjártuk Kanadát, megnéztük onnan is a Niagarát - hát mit ne mondjak borzasztó szimpatikus egy hely. Bringával jártuk végig a látnivalókat, egyetlen negatívum a Whirlpoolnál az  egyszerre a levegőben lévő két turistaszállító helikopter...

Egyik  este meglátogattunk egy ízig-vérig kanadai grill és sport bart. Megszámoltuk, összesen 20 db bazinagy LED TV volt körbe a falakon, úgy elrendezva, hogy mindenki egyszerre legalább 4-et tudjon nézni. Maga a hely nagyjából kétszer akkora volt mint a pécsi aula, a falakon minden négyzetcentimétert sportrelikviák, aláírt mezek, hokiütők, csapatképek stb. fedtek, biliárd-, léghoki asztalok, kosárra dobáló automaták voltak mindenfele. A megszámlálhatatlan mennyiségű harapnivaló 12-féle csapon lévő sörrel lehetett leöblíteni aminek a kiválasztásában,  ha szükség volt rá egy „szerencsekerék” segítette a döntésképtelen szomjazót. Röviden tömören egy igazi óriásméretű mencave volt a hely, sajnáltam is hogy haza kellett jönni.

Összefoglalva az első hónapunk minden szakmai, mind szociális szempontból eseménydúsan telt, remélem a folytatás sem lesz másmilyen.

Környei Bálint, 2018.10.22.