Érkezés New Yorkba és az első gyakorlat

Sziasztok!

Június 24-én kezdődött meg 3 hónapos nyaralásunk az USA-ban. Felfokozott várakozás közepette a nemrég indult Budapest-New York közvetlen járat bő 9 órás menetideje is egy örökkévalóságnak hatott. De számos, a gépen hozzáférhető Zs kategóriás hollywoodi kasszasiker megtekintése után már földet is értünk a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren. Melyet azonnal egy exkluzív, terminálokon átívelő körutazás követett parkolóhely keresés fedőnév alatt. Szerencsére a határátkelés zökkenőmentes volt, így meg is kezdhettük a rövid, de annál tartalmasabb ismerkedést NYC-vel. A repülőtérről ilyen-olyan metrókkal keveredik be az ember Manhattan szívébe. Mivel ezek a vonalak a centrum felé cseppet sem meglepő módon a föld alatt haladnak (kb. 1 órát), feledhetetlen élményt tud nyújtani, ahogy az ember először kijut (és magával együtt kijuttat 40kg-nyi bőröndöt) az utcaszintre, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy 30-50 emeletes épületekkel körülölelt NY-i parkban találja magát.

A hotel foglalásakor az elsődleges szempont az elhelyezkedés volt, mely limitált büdzsével párosulva otthonosan klausztrofóbiás kis szobát eredményezett. Ugyanakkor a szálloda tetőterasza és a szoba ablakán kihajolva megpillantható, az érkezés estéjén éppen szivárványszínben tündöklő Empire State Building látványa bőségesen kárpótolt azért, hogy a kinyitott bőrönd felett terpesztve tudtam csak előkeresni a másnapi fehérneműt. De amerikai sajátosság, hogy az egymástól vertikálisan kevesebb mint 80cm-re elhelyezkedő ágyak mindegyikéhez tartozott saját tv.

Ez a három nap nagyon gyorsan eltelt. A jetlag már hajnali ötkor lábra állított minket, a város pedig éjfélig nem hagyott nyugovóra térni. Így a Buffaloba induló ugyancsak 9 órás buszút megváltásként hatott, mire felocsúdtunk már meg is érkeztünk a célállomásra.

(Egy kis megnyugtatás, ha ti is Manhattanben kezdenétek amerikai tartózkodásotok: Az első benyomás ellenére nem fogtok éhen halni!!! Bár az utolsó sarki halalfoodosnál is kegyetlen árakkal kell szembenézni, már Brooklynban is elfogadhatóbb a kínálat. Bár az igazán kalandvágyók Bronxba is elnézhetnek :) )

A lakást kitűnő állapotban találtuk, ezt külön köszönöm az előző turnus tagjainak (a hűtőben talált szeretetcsomaggal egyetemben 😉). Szót kell ejtsek T. Évi néniről, aki erején felül teljesítve továbbra is a csereprogram szíve és motorja; illetve az itteni magyar közösség kedves és segítőkész tagjairól, akik számos programmal fűszerezték meg hétvégéinket.

Az első hónapban neurológia gyakorlaton vettem részt. A szakmai ismeretek elmélyítése mellett alkalmunk nyílt megismerkedni az amerikai orvos és szakorvosképzés számos sajátságával. Napjaink reggel 7-kor kezdődtek egy gyors közös referálón, melyet követően a neurológusok két csoportra oszlottak: általános neurológia és stroke team. Az első két hetet előbbi, míg a turnus második felét utóbbi alakulattal töltöttem. Minden nap megkaptuk saját betegünket, akit meg kellett vizsgálni és dokumentációját át kellett nyálazni, hogy aztán referálhassuk a később érkező szakorvosnak. Ezt több órás vizitelés követte, melyet esetenként (frontokat követően pedig igen gyakran) stroke riasztások szakítottak félbe.

A rezidensek közvetlenek, a szakorvosok pedig segítőkészek voltak. A néha előforduló üres járatok során pedig jó hangulatú személyes beszélgetésekre nyílt lehetőség.

2018. július 27.

Barta Bálint

A várva várt első hónap

Sok szervezés, aggodalmaskodás, papírmunka után végre elindultunk. A Budapest-New York közvetlen járatnak köszönhetően kényelmesen, az átszállás izgalmától megkímélve megérkeztünk New Yorkba. Az itt töltött 3 nap alatt, túlzás nélkül, a város összes jelentős nevezetességét bejártuk. Átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, hajóztunk a Staten Island Ferryvel, bejártuk a Central Parkot, megnéztük a várost a Rockefeller Center tetejéről, kimetróztunk a zsúfolt városból Coney Islandre, bejártuk a Metropolitan Múzeumot.   A kimerítő, ugyanakkor csodás élményekben gazdag városnézés fáradalmait a Buffaloba tartó közel 10 órás buszúton ki is pihentük. Az első buffaloi hétvégén igyekeztünk megismerkedni a várossal, felfedezni a közeli élelmiszerboltokat, belakni az apartmant, amely az elkövetkezendő 3 hónapban az otthonunk lesz. A vasárnapi templom alkalmával megismerkedtünk a buffaloi magyar közösség oszlopos tagjaival. Somogyi Klári néni jóvoltából délután ellátogattunk a lélegzetelállító Niagara Fallshoz.

Július 2-án, hétfőn el is kezdődött az első gyakorlatom a Buffalo General Hospital neurológiai osztályán. A 4 hétből az első kettőt az általános neurológián, a második kettőt a stroke osztályon töltöttem. A reggelek 7-kor egy közös megbeszéléssel kezdődtek, majd kettévált a nagy neurós csapat. Külön az általános neuró-, külön a stroke-team. Az általános neurológián a vezető rezidens kiosztotta mindenkinek az aznapi új betegeket, valamint az előző napokon kapott betegeket is tovább követni kellett. A kórtörténet átolvasása után mentünk is megvizsgálni a pácienseket, referáltuk a rezidensnek, majd a szakorvosnak is. Miután mindenki beavatta az aznapi szakorvost a betege kórtörténetébe, az egész csapat elindult vizitelni. Ebéd után, ha nem jött új beteg, megtartottuk az előző napon kapott témából a rövid, 5 perces kis beszámolóinkat. A betegek számától, aznapi tennivalóktól függően általában fél 4-5 között mehettünk haza.

A stroke team dinamikája kicsit különbözik az általános neurótól. Itt is kaptunk saját betegeket, ugyanúgy referáltuk az eseteket a szakorvosnak. Azonban, ha új stroke-os beteg érkezett a sürgősségire, az egész csapat rohant a CT-be, gyors vizsgálat, gyors döntés.

Nagyon tetszett, hogy rengeteg alkalmunk volt beteget vizsgálni, néha egyedül, néha felügyelettel, amikor pedig kaptunk visszajelzést arról, hogy mit csináltunk esetleg rosszul. Ugyanakkor a dicsérettel sem fukarkodtak, ha valami jól sikerült. A rezidensek, szakorvosok minden délután szakítottak időt arra, hogy a felmerülő betegségekről bővebben beszéljünk, differenciáldiagnosztikáról, kezelésről.

Az első pár hétvégén inkább a környéket jártuk be. A Niagara vízesés mellett, Éva nénivel és Pista bácsival ellátogattunk a Niagara Forthoz, megnéztük a közeli Delaware Parkban a szabadtéri Shakespeare - estet. És nem utolsó sorban részesei voltunk a július 4-i ünneplésnek. A Canalside-on gyülekező ünneplő tömeggel kezdtük az estét, majd otthon a teraszról figyeltük a véget nem érő tűzijáték áradatot. 

Az első 4 hét pillanatok alatt eltelt. Mozgalmas hétköznapok segítőkész rezidensekkel, szívesen oktató szakorvosokkal, jó hangulatú csapatmunkával, ahova szívesen jár be az ember.

2018. július 27.

Skoda Réka

Neurológia gyakorlat

Immár itthonról írom a harmadik és egyben utolsó blogbejegyzést a neurológia gyakorlatról, amit a Buffalo General Hospitalban töltöttem. Szerencsére sikerült elintéznünk Petrával, hogy együtt tölthessük mind a négy hetet, így egyértelműen ezt a gyakorlatot élveztem a legjobban. Ehhez persze a neurológián megismert orvosok is nagyban hozzájárultak, bár csak 2-2 hetet töltöttem velük, mégis nagyon megszerettem őket ilyen kevés idő alatt is.

A négy hetes neurológia gyakorlatot általában 2 részre osztva teljesítik az orvostanhallgatók: mi Petrával először 2 hetet töltöttünk a stroke osztályon, majd 2 hetet az általános neurológián, és mindkét osztályon rengeteget tanultunk!

Az első nap egy rövid eligazítással kezdődött, ahol átadták a szükséges papírokat és elmondták, hogy mire számíthatunk a gyakorlat során. Sajnos májusban már nem tartottak előadásokat az orvostanhallgatóknak. Ezt egy kicsit sajnáltuk, hiszen Andristól és Vivitől azt hallottuk, hogy nagyon hasznosak voltak ezek az alkalmak. Azt tanácsolom a következő tavaszi csoportoknak, hogy próbálják meg elintézni, hogy a neurológia gyakorlatot március-áprilisban teljesíthessék.

A stroke osztályra reggel 7-re kellett járnunk. Az éjszakai ügyeletes átadta a betegeket, majd szétosztottuk őket egymás között. Általában 2 saját betegünk volt, akiket meg kellett vizsgálnunk és referálnunk kellett a viziteken, időnként pedig meg kellett ismételnünk a betegvizsgálatot az egész team előtt (ne ijedjetek meg, nagyon kedves és segítőkész mindenki!). A vizitek során folyamatosan résen kell lenni, ugyanis az attending bármikor kérdezhet az esethez kapcsolódóan. A vizit meglehetősen hosszú szokott lenni, ezért előtte mindenképpen érdemes harapni néhány falatot. Vizit után mindig volt egy kis ebédszünet, aztán délután 4-5 óra körül a délutáni vizit. A két vizit között pedig gyakran hívtak minket strokegyanús betegekhez a sürgősségi osztályra. Rendkívül hasznosak voltak ezek az alkalmak: testközelből tanulhattuk meg a diagnosztikus és terápiás algoritmusokat, kivétel nélkül az összes orvos rengeteget magyarázott nekünk. Péntekenként pedig részt vettünk a rezidenseknek szervezett előadásokon, ahol még tovább mélyíthettük tudásunkat a különböző esetbemutatásokon keresztül.

Ezt követően 2 hetet töltöttünk az általános neurológia osztályon. Őszintén megvallva én személy szerint jobban szerettem a stroke osztályt, de kétség kívül itt is rengeteget tanulhattunk. A stroke osztályhoz hasonlóan itt is voltak saját betegeink.

Az utolsó hónapra én már nem szerveztem utazást. Ezt nem is bántam meg végül, mert az április 30-i havazás után májusban végre eljött a tavasz Buffaloba is!!! Egészen más érzés volt a virágzó Linwood utcán végigsétálni a bimbózó fák alatt. Emellett egyik hétvégén elmentünk a Letchworth Nemzeti Parkba egy rövid túrára, ami szuper élmény volt.

Az utolsó hétvégét Vivivel kettesben töltöttük: szombaton elmentünk együtt futni, végül egy szuper vízparti pubban kötöttünk ki. Nem nagyon lehet szavakba önteni a hangulatot, inkább mellékelek róla egy videót. Vasárnap pedig elmentünk moziba (a jegyeket még húsvéti ajándékként kaptuk Richard atyától). Ez is szuper élmény volt, itt ugyanis a bőrszékek teljesen hátradönthetőek, így fekve lehet élvezni a filmeket. :)
Május 30-án pedig részt vettem a Hősök napi rendezvényen a Magyar Házban, ahol a környékről meglepően sok magyar gyűlt össze. Szerencsére Petrával együtt utaztunk haza Torontón keresztül (ezt ajánlom mindenkinek, a repjegy ugyanis nem feltétlenül drágább és jóval közelebb van, mint New York).

Összességében nagyon szerettem ezt a három hónapot, és bár már hiányoztak az itthoni barátaim, családtagjaim, mégis nagyon nem akartam hazajönni. Szeretném megköszönni a HMAA-nak a nagyszerű lehetőséget, továbbá a Campus Mundinak az ösztöndíjtámogatást, ami nélkül nem tudott volna megvalósulni ez az út.

2018. július 25.

Simon Judit

Utolsó hónap a neurológián

A Buffalóban töltött három hónapot soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hiányozni fog!

Az utolsó hónap telt a leglassabban, valószínűleg amiatt a kettős érzés miatt, hogy vágytam már haza, de tudtam, hogy valami véget fog érni.

A neurológia gyakorlat volt az utolsó, aminek első két hetét a stroke, második felét pedig az általános neurológiai team részeként töltöttük Jucussal. Nagyon hasznos volt a gyakorlat, sokat tanultam, és itt is sok kedves embert ismerhettem meg. Elég hosszúak voltak a napjaink, reggel hét órára kellett beérni, és öt óra körül mehettünk haza délután. Sok beteget láttunk egy nap, a Buffalo General kórház emeleteit jártuk a vizitek során. Volt, amikor saját beteget is osztottak nekünk, olyankor reggel meg kellett őket vizsgálni, majd referálni az attendingnek. Mint ahogy azt a Roswellben megszokhattuk, itt is sok időt szenteltek egy betegnek, alaposan megvizsgálták őket, és részletesen átbeszélték az eseteket.

A májusi első utazásunkra Vivivel ketten mentünk Bostonba. Az első estén elmentünk Kygo koncertre, ami felejthetetlen élmény volt! Másnap a Harvardon tartott idegenvezetésen vettünk részt. A Harvard gyönyörű, és elképesztő, hogy milyen sok zseni járt ide egyetemre. A következő nap bálnalesen voltunk. Az út első fele elég rázósra sikerült, sokan tengeribetegek lettek a hajón - de megérte! Egészen közelről láthattuk a bálnákat, ami nem mindennapi élmény. Ezen kívül jártunk múzeumokban, sétálgattunk a városban, nekem összességében nagyon tetszett Boston. A hazafele utunkat beárnyékolta, hogy este a repülőtéren derült ki, hogy törölték a járatunkat az időjárás miatt. Gyorsan, este 10-11 óra körül kellett szállást találnunk, majd másnap estére foglaltak nekünk helyet egy másik járatra.

Az ezutáni hétvégén elmentünk a Letchwort state parkba. Nincs messze, és érdemes elautózni ide, mert szép vízeséseket és tájakat lehet megnézni.

Az utolsó hétvégémen még egyszer visszatértem New Yorkba, ami másodszor is elvarázsolt. Más volt ez az utazás, mint a legelső, március elején. Most nem a szokásos turistalátványosságokat jártam be, inkább csak sétálgattunk, és megismertem Brooklynt is. A Brooklyn hídon is mindenképpen át kell sétálni, ha valaki New Yorkban jár, és jó volt, hogy tavasszal is láthattam a Central Parkot.

Eljött a búcsú ideje, Jucussal haza kellett indulnunk. Nem volt gördülékeny a hazaút - a repülőtérre érve, Torontóban közölték velünk: a járat, amire a jegyet vettük, nem létezik. Szerencsére sok intézkedés árán biztosítottak estére szállást, és másnapra foglaltak nekünk egy másik járatra helyet. Az volt a tanulság, hogy bármilyen kétségbeejtőnek is tűnt a helyzet, megoldódik, csak kicsit utána kellett járni a dolgoknak!

Nagyon hálás vagyok, és szerencsés, hogy ezzel a rengeteg élménnyel gazdagabb vagyok, és köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak!

2018. július 25.

Rózsa Petra

Gyakorlat a Roswellben, az utolsó hónapunk

Az utolsó hónapomat a Roswellben töltöttem “GI medicine”, vagyis gastro-onko ambuláns rendeléseken. Elképesztően sokat tanultam itt, egyrészt szakmai szempontból a különböző daganatok diagnosztikai folyamatáról, legújabb kezelési lehetőségeiről, a kezelés mellékhatásairól és azok megelőzéséről. Másrészt (és ez számomra talán még fontosabb!) az ilyen nehéz helyzetekben való “megfelelő” orvosi kommunikációról. Dr. F., akivel a legtöbb időt töltöttem ezalatt a hónap alatt, számomra példaértékűen beszél a betegekkel és a hozzátartozóikkal. Egyenes, nem ébreszt hiú reményeket, de akármilyen stádiumban is van a beteg, mindig tud valami pozitívumot mondani számára, amibe kapaszkodhat. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy bár egy Onkológiai Központról a legtöbb embernek a szomorúság, reményvesztettség és kiszolgáltatottság jut eszébe, a Roswellben ezek nagyon kevéssé, mondhatni egyáltalán nem érzékelhetők. Ebben a hónapban többször volt, hogy könnybe lábadt a szemem a rendelőben, de legtöbbször nem a sajnálat, hanem a meghatottság miatt, hogy az orvos szavai milyen hihetetlen nagy hatással vannak a beteg hangulatára és életkedvére. A másik oldalról pedig nagyon jó volt látni a betegek pozitív hozzáállását, tájékozottságát és tenni akarását. Nagyon szerettem bejárni és végtelenül hálás vagyok, hogy Dr. F-fel tölthettem ezt a 4 hetet a gyakorlatomból, biztos, hogy sokszor eszembe jut majd későbbi munkám során és igyekezni fogok, hogy én is hasonlóan jó és empatikus orvos legyek.

A gyakorlat mellett májusban is belefért egy kis utazás és pár közös kikapcsolódás. A hónap elején Petrával Bostonban jártunk, voltunk Kygo koncerten, Harvard tour-on, az MIT múzeumban, de kétségtelenül a legnagyobb élmény a bálnanézős hajótúra volt! Következő hétvégén Petra unokatesója, Gyuszi elvitt minket Letchworthbe, egy Buffalohoz közeli nemzeti parkba, ahol gyönyörű vízeséseket láttunk. A sok városnézős utazás után jó volt egy kicsit a természetben lenni. :) Ezen kívül Andrissal kikupáltuk magunkat a baseball szabályaiból és végre eljutottunk egy Buffalo Bisons meccsre. Hát, nem a baseball a legizgalmasabb sport a világon. :D Az utolsó hétvégénken Jucussal lefutottunk a Canal side-ra, ahol épp elcsíptük a naplementét és egy kis zenés-táncos mulatságba csöppentünk, és végül ez volt az egyik legjobb Buffaloban töltött esténk :) Az utolsó hét szörnyen lassan akart eltelni, egyrészt már nagyon durván honvágyam volt és izgultam, hogy mindjárt jön Anyu, másrészt pedig baromi szomorú voltam, hogy nemsokára vége ennek a minden várakozásomat felülmúló időszaknak. És bár tudom, hogy Magyarországon még sokat fogunk találkozni egymással, sajnáltam azt is, hogy kis csapatunk most kicsit szétválik, mert imádtam ezt a 3 hónapot Jucussal, Petrával és Andrissal, és rendkívül hálás vagyok, hogy pont mi négyen kerültünk egy turnusba! Június 1-jén este megérkezett Anyu, még pár napot Buffaloban töltöttünk, majd kocsit béreltünk és az Erie-tó mentén Chicago felé vettük az irányt :)

Nagyon köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak, hogy lehetővé tették ezt a gyakorlatot, kétségtelenül életem legmeghatározóbb 3 hónapját töltöttem Buffaloban. Sok tapasztalatot szereztem és rengeteg “ezt most elviszem útravalónak” érzés ért a kint töltött hónapok alatt, amiket igyekeztem elraktározni, hogy majd később orvosként otthon is hasznukat vegyem. Abban még biztosabb vagyok, hogy hosszútávon otthon, Magyarországon szeretnék dolgozni, viszont nagyon örülök, hogy a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy mennyire elképesztően fontos a külföldi tapasztalatszerzés! Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy tanulmányai során töltsön pár hónapot külföldön (akár Buffaloban, akár máshol), hiszen a számos elérhető ösztöndíjjal a költségek is jóval alacsonyabbak, mint amire az ember előzetesen számít.

Herczeg Vivien

2018. június 10.

Megjött a tavasz, sarcoma-melanoma-thoracic és búcsú

Eljött az utolsó hónap is és bár nagyon sok inger ért bennünket ezekben a hetekben is, legintenzívebben bennem mégis az maradt meg, hogy Buffalo milyen gyönyörű hely tavasszal! Nem valami hosszú ez az évszak, május elején köszöntött csak be, de annál szebb. Családi házas övezeten keresztül bicikliztem mindennap a kórházig, kétoldalt virágzó tulipánfák és gyönyörű pázsitok mellett, amiben sokszor egy-egy nyuszi vagy mókus lapult. Nemcsak az utazások hiánya miatt, de nagyon békés hónap volt ez! Egyik nap például elmentem futni és félig véletlenül a közeli temetőbe tévedtem, ahol a sírkövek között egy egész csorda őz bóklászott. Lehet azért is gondolok erre vissza nagy nosztalgiával, mert most már otthonról írom soraimat a 8. kerületi 30 fokos tetőszobámból…

Ebben a hónapban én is belekóstolhattam a Roswell légkörébe, ahol sarcoma-melanoma-thoracic osztályon voltam. Ez volt számomra a leghasznosabb és legélvezetesebb gyakorlat. Reggel 9-re jártam és általában du. 5-kor végeztem, közben viszont (mivel ezek járó beteg rendelések) 15-20 beteget láthattam.

A Roswell le sem tagadhatná hírnevét: rendszeresen érkeztek betegek sok száz kilométerről, kérve, hogy bárcsak átkerülhetnének ide. A részletes felvilágosítás itt még precízebb volt, mint a Buffalo Generalban, legtöbbet én is abból tanultam, hogy a főorvos felrajzolta a terápiás tervet. Nem egyszer még arra is vették a fáradtságot, hogy sejtet rajzoljanak és részletesen elmondják melyik gyógyszer pontosan min és hogyan hat. Persze itt a lehetőségek is mások, hiszen nagyon sok gyógyszer trial-t visznek, még a negyedik stádiumos tüdődaganatos betegnek is több terápiás választási lehetősége van, és a rossz esélyek ellenére sem adják fel, hogy e pácienseket is meggyógyítsák! Ahogy a kedvenc (kanadai) doktornőm fogalmazott, náluk Kanadában sem ilyen jó a helyzet: nagyon sokat számít, hogy a gyógyszerkutatásban itt ekkora döbbenetes pénzek forognak. A Buffaloban töltött három hónapban számomra a betegekhez való hozzáállás volt leginkább szemléletformáló: hitet adott, hogy a betegedukációnak igenis van értelme hosszútávon és nem szélmalomharc! Nagyon jó például, hogy amíg várakoznak, addig „catchy”  infografikák és oktató rajzfilmek mennek tableten/TV-n csupa hasznos témában (cigi leszokás hatásai, oltások, stb.). 

Ebben az utolsó hónapban fejlődtem legtöbbet szakmai szempontból is: a sarcomán sok ritka betegséggel találkozhattam, mint pl. cutan Kaposi-sarcoma, Giant cell tumor. Ráadásul dr G. állandóan kérdezgetett és tanított, ami nagyon jól esett, mert bár az USA-ban nem találkoztam olyan orvossal, aki a betegekkel tiszteletlen lett volna, olyanok azért itt is akadnak, akiket a hallgatók jelenléte nem különösebben érint meg… A melanoma szintén nagyon izgalmas volt, mert ezen a területen az immunterápia nagyon előretörőben van, sokat tanulhattam erről.

Nem bántam, hogy az utolsó hónap nem az utazásokról szólt, mert így kiélvezhettem Buffalo tavaszi arcát: kimentem olvasni a canal side-ra, elmentem futni a Delaware parkba, és azért belefért számos kisebb kiruccanás.

Petra unokatesója elvitt minket a Letchworth state parkba, amit nagyon ajánlok a következő turnusoknak is! A keleti part grand canyonjának hívják és csodaszép, vadregényes vidék gyönyörű vízesésekkel. Éva néni pedig elvitt minket a Fort Niagarához, ami egy kedves kis kastély az Ontario-tó déli partján visszafelé pedig végre (jobb későn mint soha) a Niagara-vízesést is láttuk!

Végül a búcsú pillanata is eljött, egyrészt nehéz szívvel hagytam itt elsőként az apartmant és a lányokat, mert megszerettem őket is és a lakást is. Ugyanakkor szívesen jöttem haza, a kint töltött 3 hónap tanulsága számomra, hogy sok mindent jobban csinálnak az USA-ban, mint itthon viszont ezek egy része nem pénzkérdés: nagyon bízom benne és vágyom rá, hogy ez utóbbiakat be tudjam építeni majd itthon! Nagy hála van bennem, hiszen a HMAA és a Campus Mundi segítségével átélhettem egy olyan élményt, ami szakmailag és emberileg is csiszolt rajtam. Szurkolok, hogy a következő turnusok számára is maradandó pozitív élmény legyen ez az időszak!

2018. július 25.

Barta András