A messzi-messzi endokrinológia gyakorlat után a hozzánk legközelebb
eső kórházba kerültem a következő gyakorlatomra, a gyerekneurológiára. Csak pár
utcára van a lakástól, 9-kor kezdenek, tehát az egyik legbenignusabb – és mégis
a leghasznosabb gyakorlat, amit Buffaloban lehet tölteni. Hetente cserélődnek
az attendingek, így hetente változik, hogy milyen a hangulat, van-e szigor
(nincs). Rögtön első héten például Dr. F-t fogtuk ki, akinél nincs rossz
válasz, cserében sokat lehet tanulni és nevetni is. Hétfő délutánonként a
gyerekneurológia szakrendelésén vettünk részt, ahol nem sok a beteg; ellenben
annál többet lehet tanulni, hála annak, hogy Dr. C. imádja a hallgatókat oktatni
és persze mesélni is nagyon szeret. Hetente egyszer van gyerekneurológus
meeting és case presentation, ahol általában az előző délután kiosztott témát/esetet
kell előadni – a mai napig nem értjük, hogy miért nem lehet több, mint 24
órával azelőtt szólni, hogy az ember 2 óra alvás után pointerrel a kezében
makogna a nála sokkal okosabbak előtt (lehet, hogy helyi szokás, erre nem
jöttünk rá…) Ezt kárpótolandó, ezeken a mini-konferenciákon legtöbbször ebéd is
van (sub, saláta, rakott padlizsán, chips, leves), tehát igazából az egész
powerpointos attrakció alatt csámcsogva figyelik az embert, aztán nagyon hangosan
összevesznek, hogy most pontosan mit is kellett volna csinálni a beteggel. Egyébként
a gyerekneurológiára az itteni hallgatókat a neurológai gyakorlaton belül
osztják be, de mindig van UB student is a csapatban, így velük is
összeismerkedtünk egy picit. A munka mátrix-rendszerben folyik (mint a legtöbb
dolog az amerikai rendszerben), a saját beteget ki kell kérdezni, meg kell
vizsgálni, referálni és követni kell; tehát tanulási lehetőség van bőven, a
felmerülő kérdésekre pedig nagyon készségesen válaszol mindenki.
 |
| Dr. F. Peds Neuro csapata |
A gyakorlatunkat a sarasotai konferenciával szakítottuk
meg, ami egy nagyszerű lehetőség az őszi csoportnak: amellett, hogy részt
vettünk a szervezői feladatokban, saját TDK munkánkat is bemutathattuk angolul.
Legfontosabbnak mégis az tűnt, hogy a tudományos program alatt és medenceparti
estéken is nemcsak a magyar, felvidéki és erdélyi fiatalokkal, hanem a
magyarországi és az Amerikában élő, neves kutatókkal is beszélgethettünk.
Természetesen nem hagytuk ki az óceánt sem, hiszen a szállás és a konferencia
helyszíne is közvetlenül a fehér homokos parton fekszik. Floridai kirándulásunk
utolsó napját Miamiban töltöttük; másnap pedig kiugrottunk a „dia de los
muertos”, azaz a halottak napi fesztiválra Mexikóvárosba.
 |
| Floridában ilyen az október |
A floridai melegből kicsit hoztunk Buffaloba is, így pár szép őszi nappal ajándékozott meg minket
az idő, és alkalmat adott arra, hogy kicsit jobban felfedezzük Buffalot: jártunk
a Canalside-i részen, és elbicikliztünk az elhagyatott Central Terminalra is.
 |
| Délután a Canalside-on |
A második rotáció utolsó hétvégéjét Péter bácsi
meghívására Torontoban töltöttük, ahol hatalmas vendégszeretettel várt minket a
hétvégére. A kiadós vacsora után a házi tárlaton is körbevezetett minket, aztán
órákig mesélt a tengerentúli és a magyar kardiológia történetéről, fiatal
orvoséveiről, arról, hogy hogyan került Kanadába. A mennyei disznósült mellett
Péter bácsi hasznos tanácsokkal és finom házi lekvárokkal is ellátott minket.
Elmondhatatlan hálával tartozunk mindenért, fantasztikus hétvégét tölthettünk
el!
 |
| Torontoi ősz |
Hazafelé úton Mechtler Istvánékhoz is beugrottunk meccset
nézni, igazi szurkolócsapatként készültek. Remélem, a magyar-norvég meccshez
hasonlóan a következő gyakorlatunk is jól sikerül majd!
2015.
11. 16.
Karádi
Zsófia Nozomi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése