Buffalo blog: Rohamok között, avagy pizza party inda' ward

Az endokrinológián eltöltött hónapunk után izgatottan vártuk a gyerekneurológiát, hiszen erről a gyakorlatról is már nagyon sok jót hallottunk az előző turnusoktól. Egy kissé kalandos reggel után megtudtuk, hogy Éva néninél kell kezdeni, hiszen a gyermekneurológia itt a neurológia gyakorlat alá tartozik, így ők adják oda a dossziénkat a pontos programmal, az előadások listájával, és a kitöltendő papírokkal. Amúgy nagyon kedvesen fogadtak minket, a fellow rögtön megnyugtatott, hogy orvostanhallgatók vagyunk, így jogunk van hibázni, nem kell nagyon aggódnunk, mindenben szívesen segítenek. Míg első nap csak követtük a csapatot a kórház útvesztőin, második nap már saját beteget is kaptunk, akit meg kellett vizsgálnunk, a leleteit kiírni a rendszerből, és referálnunk az attending-nek. A gyakorlaton amúgy két amerikai hallgatóval voltunk együtt, akikkel egész jó hangulatú légkört sikerült kiépíteni. Csütörtökönként reggelente a Buffalo General Hospitalben voltak előadásaink, déltől pedig a gyerekkórházban volt neurológiai szimpózium, ahol egyik héten esetbemutatás, másikon journal club volt. Az első hét megpróbáltatásaként előadást kellett tartanunk az egész gyermekneurológus teamnek. Egy esetet kellett bemutatnom, aki kapcsán Eszter az elméleti háttérről beszélt. Kicsit meg voltam ijedve, mert soha nem csináltam még hasonlót sem, pláne nem angolul, de megkönnyebbülten jelenthetem, hogy egészen jól sikerült, és cserébe kaptunk egypár finom szendvicset meg egy kis salátát ebédre. A beteganyag igen heterogénnek mutatkozott, tényleg a koraszülött csecsemőtől elkezdve a huszonéves értelmifogyatékosig sok-sok beteget láttunk, bár eleinte kicsit aggódtam, hogy a roham és fejfájás séma egy idő után unalmas lesz, de rájöttem, hogy ez egy sokkal heterogénebb téma, mint amit eddig elképzeltem. Nagyon sokat tanultam a gyógyszeres kezelésről, az indikációkról-kontraindikációkról, a differenciál diagnosztikai csapdákról, és külön kiemelném a képalkotó diagnosztikai módszerek adekvát használatát. Rengeteg képet végignézhettem, soha nem láttam még hasonló mennyiségűt, és végre megértettem rengeteg lokalizációval összefüggő kórképet. A rezidensek szintén nagyon kedvesek voltak, a szabad percekben lelkesen magyaráztak nekünk el egy-egy témát, amihez segédanyagokat is adtak, rajzolgattak, CT-MRI képeket mutattak. Eddig soha nem értettem az EEG-t, hogy mégis hogyan kell elemezni azt a rengeteg zizegő vonalat, itt végre volt alkalmam részletesen betekinteni, hogy mit is jelent az a rengeteg hullám. Mivel a hónap végén le kellett vizsgáznunk neurológiából (nekünk is meg kell csinálni az úgynevezett shelf exam-et, amit ugyan nem számítógépen, hanem külön papíron Éva néninél írunk), sokat töltögettük a tesztkönyveket, és diskuráltunk az ott megemlített esetekről is. Az első két hét után változott a csapat felépítése, lecserélődött a két amerikai diák és másik rezidenst kaptunk, aki szintén lelkesen oktatott minket. A hangulat egészen kötetlenre sikeredett, délután pizzát rendeltünk és afelett beszéltünk meg egy-egy érdekesebb témát, vagy csak egyszerűen egy kicsit kikapcsolódtunk a napi szaladgálásban. Összességében egy remek gyakorlat volt, nagyon sokat tanultam a gyermekkori rohamdiagnosztikáról, fejlődési elmaradottságokról, a betegvizsgálatról. Az előadásoknak hála a felnőttkori kórképeket is sikerült jobban megismernem, és bevallom, megkedvelnem ezt az igencsak bonyolult idegtudományt.

De hogy az élet nem csak a gyakorlatról szól, az egész nyilvánvaló. Járt nálunk az exterminátor, aki minden poloskát kiirtott, kimostunk minden ágyneműt és takarót, megpróbáltunk rendet tartani. Mivel végre megérkezett a várva várt Campusom, elkezdhettünk szabadidős tevékenységeket is szervezni, ahol rögtön New Yorkba vetettük be magunkat egy pár napra. Az idő nagyon hideg volt, sok réteg ruhában is majdnem megfagytunk, még szerencse, hogy azért elég sok fedett programot lehet találni. Beruháztunk egy City Passra, mert sok mindent szerettünk volna megnézni, és ehhez ez tűnt a leggazdaságosabb lépésnek. Így felmehettünk az Empire State Building tetejére, megnéztük a Szabadságszobrot, hajókáztunk egy nagyot, Ellis-islandre is eljutottunk, bebarangoltuk nagyon gyorsan a Metroplitant, és az éjszakai New Yorkot is megszemléltük a Rockefeller Torony tetejéről. Természetesen a Central Park sem maradt ki, sétáltunk Little Italyban, vacsoráztunk Chinatownban, végigsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, bepillantottunk az indiánok életébe... Szóval elég húzós programunk volt, de mindenkepp megérte a fáradságot. Én a többiektől különválva utaztam volna vissza Buffaloba, de a rossz idő miatt törölték a gépem, ezért kénytelen voltam még egy napot New Yorkban időzni (amit megjegyzem utólag egyáltalán nem bánok, sőt nagyon örülök neki), de még így is kalandosra sikerült a visszautunk. Mivel a keleti parton elég rossz idők voltak mostanában, össze-vissza törölték a gépeket, amit nem töröltek, az is órákat késett, így mi is a reptéren kornyadoztunk, míg végre hajnali egy körül elindult a gépünk, és háromra Buffaloban voltunk. Természetesen emiatt nem nagyon akartunk hiányozni, úgyhogy kicsit elpilledve, pár óra alvás után próbáltunk helytállni a kórházban... Szóval ha télen jössz, érdemes, ha nem veszed a lelkedre, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, mint ahogy eltervezted, legyen ez egy éjszaka a reptéren vagy egy törölt buszjárat...

Jártunk még Washingtonban is, ahol kipróbáltuk a coachsurfing adta lehetőségeket, hatan aludtunk végül egy picike szobában, ami először kicsit ijesztőnek tűnt, de igencsak mókásra sikerült. Egy cseppet nyugalmasabb hétvégét töltöttünk el, sokat sétáltunk a kellemes időben, végigjártuk a Mallt, és a Smithsonian-be is belestünk. Kiemelném, hogy Washingtonba ingyenesek a múzeumok, így igazán megéri ellátogatni, és végignézni őket, habár annyi van belőlük és akkorák, hogy mindenképp válogatni kell. Mi az Air and Space Museum-ba bolondoltunk bele (négyen lányok!), ahonnan zárórakor úgy kellet kitoloncolni, de a Natural Historyt is végignéztük. Esti programként egy kis pizzériába ültünk be kézműves amerikai söröket inni, ahol először furán fogadtak minket, majd egy nagyon kellemes beszélgetésben volt részünk a helyi személyzettel, még ingyen fánkot is kaptunk tőlük. Az itt tartózkodásunk alatt egy kis igazi amerikai reggelit is kipróbáltunk, bár azért maradtunk a hétköznapi párosításoknál és a bacon-palacsinta kombinációt azért kikerültük. A hazautunk Washingtonból sem volt eseménymentes, de azért szerencsésen hazaértünk.