2019. január 30., szerda

Indul a visszaszámlálás...


Az utolsó négy hét Buffaloban egy szempillantás alatt elröppent. A végső rotációm a sebészet volt, amit szintén a Roswell Parkban volt szerencsém eltölteni. Keményen lettünk fogva, reggeli és délutáni megbeszélésekre is hivatalosak voltunk, heti egyszer pedig oktatáson is részt kellett vennünk. Mindennap legkésőbb 7:30-kor készen kellett állni, beteganyagokat átnézve, műtősruhába átöltözve, hogy ha szükség van ránk, azonnal tudjunk asszisztálni. Hatalmas élmény volt, összeszámoltam, legalább 15 féle műtéten vehettem részt vagy aktív csapattagként, vagy megfigyelőként. Külön említést érdemel a DaVinci robotsebészet, amit ott napi szinten alkalmaznak elsősorban urológiai és nőgyógyászati célokra. Ezen kívül 3D laparoszkópiákat is végig követhettem.


Hétköznapok

Sajnos későn realizáltam, hogy közeleg a karácsony, így messzi utazásra már nem volt lehetőségem, részben az extrémen megdrágult jegyárak, részben a megfogyatkozott szálláslehetőségek miatt. Ennek ellenére is volt mivel eltölteni az időt. J Hálásan szeretném megköszönni M.I.-nak és családjának a Hálaadásnapi vacsorát és a mozi estet, igazán megtisztelő volt, hogy az otthonukban fogadták a kis csapatunkat. Azon a hétvégén Bálinttal még ellátogattunk a Buffalo Naval Parkba, ahol 2 hadihajó és egy tengeralattjáró van nagyon precízen és részletgazdagon berendezve a turisták számára. Egy egész napot is el lehetett volna ott tölteni, és külön szerencsénk volt, mert azon a hétvégén volt utoljára nyitva a szezonban a kiállítás.




Miközben mindenki már visszaszámolt, próbáltuk kicsit még otthonosabbá és felszereltebbé tenni az apartmant. Karácsonyi fények, adventi koszorú is lett (köszi Ákos :D), és szeretném megköszönni a következő turnusok nevében is S.Á.-nak és S.I.-nek az új ágyneműket, törölközőket, párnákat, az új székeket és nem utolsó sorban a „screen”-t! Igen, most már egy televízió is része lett a lakásnak, indulhatnak a mozi estek! És köszönöm a HMAA-nak, hogy lehetővé tette a fejlesztéseket! Sajnos a mi turnusunk már nem tudta annyira élvezni az új eszközöket, de remélem a következő turnusok majd kihasználják, ami a lakásban rejlik.
Utolsó előtti hétvégénken meglátogattuk Torontót is. Köszönöm szépen F.P.-nek, hogy szállást és sok tanítást adott nekünk arra a hétvégére. Torontóban „megmásztuk” CN Tower-t, ami 1976-2007-ig a világ legmagasabb önálló tornya volt, ellátogattunk a Ripley’s Aquariumba (a rájasimogató volt az űberszuperkedvencem), sajnos a Distillery District-be nem jutottunk be, mert a karácsonyi vásárt oda szervezték, és mikor megláttunk, hogy kilóméteres sor áll egyáltalán a vásár előtt, inkább revideáltuk magunkat és beültünk sörözni egy elég menő pubba. Ja és mindezt Rudolf orrokban tettük, amiket a vásár előtt sorakozó tömegeknek osztogattak. :D


Ripley’s Aquarium


Toronto Christmas Market es Rudolfok

Egy szó mint száz, Buffalo rengeteg élményt adott, sokat tanultam az amerikai hétköznapokról és szokásokról, az ottani betegellátó rendszerről, láthattam Floridát, Niagara Fallst, Torontót. Még egyszer nagyon köszönöm a lehetőséget az Amerikai Magyar Orvosszövetségnek (HMAA), a kinti magyaroknak a sok támogatást, és a Campus Mundi Ösztöndíjnak az anyagi támogatást!


2018.12.17.
Szabó Dorottya Kata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése