Első hónap Amerikában

Én egy kicsit korábban érkeztem az országba, mint a többiek, mivel nekem a gyakorlat mellett az is célom volt, hogy minél többet lehessek a családom itteni részével. Emiatt Amerikában (New York távoli látképén kívül) először kisvárosokat láttam. A nagybátyámék Pittsburg közelében laknak egy aranyos kis falucskában, ahova december 8-án érkeztem, de már majdnem minden ház teljes karácsonyi díszben állt.

Első látnivalóként a Pittsburgi Phipps Conservatory and Botanical Gardens gyönyörű növényeit és karácsonyi dekorációját néztük meg. Érdekes volt, ezelőtt még sosem láttam egymás mellett nárciszt és mikulásvirágot. Az este folyamán kipróbáltuk az egyik siklót a városban, ami ugyanúgy, mint Budapesten, a várost kettészelő folyó partjáról indult a dombtetőre. Még a kilátás is hasonló volt, egyedül a vár hiányzott.

Miután eltöltöttem néhány csodás napot a családommal, elhoztak Buffaloba, hogy találkozzam a többiekkel és kezdhessük a papírmunkát. Út közben tettük egy kitérőt. A város közelében van egy kis vízesés, megnéztük milyen télen. Ugyan még nem volt olyan hideg, de a Niagarából jövő pára lecsapódott a fákon, több cm vastagságban megfagyott az ágakon és a gyanútlan járókelőkre potyogott. A mókusok viszont láthatóan élvezték az időt. Bár csak az amerikai oldalról néztük meg, csodálatos látványt nyújtott ez a téli táj.

Estére meg is érkeztem a lakásba, ahol finom sütivel és vacsorával vártak az előző lakók. Az első néhány napban nagyrészt csak ismerkedtünk a hellyel és egymással. Az előző turnus tagja elvittek minket a közeli boltokba, megmutatták a kórházat és természetesen a kórház melletti legjobb éttermet/kocsmát. Bár nagyon finom volt a csirke szárny, én mégis a hozzá tartozó kéksajtos mártásba szerettem bele.

Az első néhány napban megismerkedtünk az itteni magyarokkal, elvittek egy mongol étterembe és az itteni közösség templomába egy vasárnapi misére.

Az ismerkedés után eljött a nap, amikor elkezdtük a papírmunkát intézni. Ahhoz képest, hogy az előző hónapban hány papírt kellett kitöltenünk, viszonylag könnyen ment. Két nap alatt el is intéztünk mindent.

Eljött a nap, amikor a gyakorlatokkal is meg kellett ismerkednünk. Ketten kezdtünk neuró gyakorlatot, én gyerekneurót, Dóri felnőtt neurót. A gyakorlat részeként heti két napon előadásokat tartottak, hol az egész osztálynak, hol csak a hallgatóknak. Nagyon érdekes előadásokon vehettünk részt és mellette az osztályon, amikor éppen üresjárat volt, a vezetőrezidens minket tanított.

A gyerekneuróról. Érdekes egy osztály. Nem is igazi osztály, konzultációs osztály. Van egy hatalmas gyerekkórház a városban és ebben a 12 emeletes kórházban el van osztva a rengeteg gyerek. Nem egy osztály kezel egy gyereket, pusztán egy osztályon fekszenek, minden gyereket teamek kezelnek.  Akinek neurológusra van szüksége, ahhoz megy a neurológus és megvizsgálja. Ha esetleg sebészeti problémája is van, a sebész team is meglátogatja. Mindeközben a gyerek egy osztályon van egy egyágyas szobában, a szülőnek kinyitható kanapéval, TV-vel, saját fürdővel, a szobához tartozó monitorral és minden eszközzel, amire csak szüksége lehet. Ezeken az osztályokon két „kórterem” között van egy asztal monitorokkal, ahol ül az adott nővár, akihez az a két szoba tartozik. Persze sejtettem, hogy az infrastruktúra és a körülmények jobbak lesznek az általam megszokottnál, de a valóság messze túlszárnyalt a fantáziámon.

Nem csak a kórház, a szülők is mások. Felkészültek, tisztában vannak mindennel és ők döntenek a gyermek kezeléséről. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az orvosoknak is sokkal több ideje van egy betegre, vizit alatt fél órát tudnak egy-egy szülővel beszélni, őket mindenbe beavatni, minden kérdésükre válaszolni. Ez persze a gyermek neurológia. Nyilván itt is minden osztály, minden orvos más. A kezelésben is nagy a különbség. Ha a sürgősségire érkezik egy gyerek, sokszor előbb készül róla CT, mint hogy neurológus látná. A felszereltségnek meg van az előnye is, de véleményem szerint jóval több CT készül itt, mint amire szükség lenne. Mindent összevetve élveztem ezt a gyakorlatot, sokat tanultam és nagyon kedvesek voltak.

Karácsonyra sikerült visszautaznom a nagybátyámékhoz Pittsburgbe, így részese lehettem egy igazi amerikai karácsonynak. Nagyon rendesek voltak a kórházban és elég időt adtak, hogy egy jó kis karácsonyi szünetünk lehessen.

Karácsony után visszatértem Buffaloba, ahol az év utolsó amerikai focimeccsére kimentünk hárman. Sok mindenre számítottam, de semmi ilyenre. A meccs sok kilóméteres körzetében a lakók kiadták a felhajtójukat parkolónak, a parkolóban pedig mindenki sütögetett. Aki a meccsre ment, mind be volt öltözve valamilyen szurkolónak és csapattól függetlenül kedvesek és közvetlenek voltak egymással az emberek. A meccs alatt végigszurkolt, kiabált és énekelt a közönség. Nagyon jó élmény volt.

Az újévben visszatértem a gyerekneuróra. Révén, hogy a gyermeksebészet irány érdekel engem, megengedték, hogy pár napot ott is eltöltsek. Az osztályon nagyon kedvesen fogadtak, mindent megmutattak. Láthattam nagyon sok érdekes esetet és típusos gyereksebészeti műtéteket. A műtő számomra a legfurcsább hely volt a kórházban. A bemosakodás itt fél percig tart vagy fertőtlenítő kézmosással vagy géles fertőtlenítővel. Ezek után egy csodaműtőben zajlik a műtét, ahol minden van, mindenki kedves és mindent látni. Nagyon sokat tudtam asszisztálni ebben a néhány napban, éppen ma vehettem részt egy hat és fél órás műtétben. A hét csúcspontja az a műtét volt, ahol egy gyermekben láthattam 5 különböző és különleges műtétet.

Összességében egy hónap után azt mondanám, hogy nagyon örülök, hogy jelentkeztem erre a gyakorlatra. Nagyon élvezem a helyet és a gyakorlatot is. Emellett szerencsére olyan turnusba sikerült csöppennem, ahol mindenki nagyon kedves. Ami a legjobban zavar az ittlétben, hogy annak ellenére, hogy Kanada határában vagyunk, eddig a hó kevesebb volt, mint otthon. Ettől függetlenül nagyon élvezem.

Balogh Dorottya, 2019. 01. 12.