Sebészeti tér-idő kontinuum

Kedves Olvasó,

 szeretnélek most megkérni arra, hogy a kedvemért engedd el a megszokott közegedet, még pedig a teret és az időt. Felelőtlen dolog ilyet kérni, hiszen minden emberi lény ebbe a kettőbe kapaszkodva tájékozódik ezen a bolygón, de most a játék kedvéért tedd meg ezt nekem. Azért kezdem mondandómat ilyen furcsa kéréssel, mert történetem szereplői akarva-akaratlanul átlépték ezeket a korlátozó tényezőket. 

Kedves Olvasó, ismerd meg Zsuzsikát. Lelkes, barna szemek, göndör, barna haj, kissé nyúlánk termet. Bár ezen attribútumait most pont nem látjuk, mert épp maszkban, az altató orvos felőli líra mögül kukucskál egy szívbe, egy nyitott, még dobogó szívbe. A barna szemekben tisztán csillámlik vissza a műtő ledlámpáinak fényével megvilágított nedves felületű, élő szerv. Zsuzsika soha nem látott még ennél szebbet és érdekesebbet. Tudniillik főhősünk 20 éves, nyár van, és éppen befejezte az első évet az orvosi egyetemen. Most ápolástani gyakorlatát tölti a Honvédkórház Szívsebészeti osztályán, és olyan szerencséje volt, hogy már első nap levitték a műtőbe nézelődni. Zsuzsika ennek nagyon örült, már akkor tudta, hogy ha valamiben, akkor a nézelődésben nagyon jó. Arra azonban nem számított, hogy a gyönyörűséges kék szemű szívsebész rezidens fiatalember szemeinél sokkal szebbet fog látni. Arra készültek a sebészek, hogy megállítsák a szívet. „Meg fogják állítani, ezek meg fogják állítani.”- gondolta, és a saját szíve egyre gyorsabban kezdett verni a gondolattól. És bizony megállították, és csövekre kötötték, és a betegnek nem dobog a szíve, hanem egy gép cseréli az oxigént a vérében. „Ez csoda.”-gondolta.

Itt hagyjuk most Zsuzsikát az álló szív felett egy pillanatra. Szeretném bemutatni Idát. Ida éppen nem érzi a jobb kezét és a bal csuklója már 10 perce remeg, de még tart. Próbál mindeközben nem rákönyökölni az altatott beteg arcára, de nehezen megy. Ida 23 éves, talpraesett negyedéves orvostanhallgató, aki sebészet gyakorlatát éppen Neuss-ban, Németországban tölti. Épp a műtőben küzd, egy pajzsmirigy műtéten asszisztál a beteg feje felől. Mai napon ez a harmadik pajzsmirigy műtét, a fém eszközök már benyomatot hagytak a kezén, és a műtős köpeny alatt, a két hosszanti hátizom között már csorog le az izzadtság, de az nem lehet, hogy szóljon, hogy nem bírja. Nőkkel műt, ha ők bírják, ő is bírja, ha remeg, ha nem remeg, akkor is. „Utálom a pajzsmirigyeket, utálom a strumákat, sőt a jódot is utálom, meg hogy a németeknek nincs elég. Talán ha a beteg állán kicsit megpihentetném a kezem....na, jó, nem, kibírom.” Ilyen gondolatok között hagyjuk most Idát magára a német pajzsmirigyek eltávolításával.

Következő szereplőnk Petya. Petya körül minden kék, sötétkék műtősruhában és világoskék műtősköpenyben van ő maga is. Petya éppen egy 3 kilós női mellett fog két kézzel, illetve a testével pedig az irányába megdöntött műtőasztalt támasztja, hogy a kissé túlsúlyos beteg ne csússzon le az asztalról. Neki azt mondták, hogy erre vigyázzon, illetve a mellre, amit a kezébe adtak. Petya már tapasztalt, tudja, hogyha ők azt mondják, akkor annak úgy kell lennie. Jól áll neki a sötétkék, megy a barna fizimiskájához. Petya 25 éves szigorló orvostanhallgató, és jelenleg Buffalo-ban (USA) tölti sebészet gyakorlatának egy töredékét. Egy mastectomián asszisztál éppen. „Ha a beteg lecsúszik, tuti nem tudom megtartani, ez egyszerű fizika. De a mellét még megtartsam? Akkor végülis a fele munkát elvégeztem, amit rám bíztak. Milyen morbid gondolat ez, de akkor legalább a műtéti terület nem fertőződne. Az is valami.” Petya mentségére szóljon, hogy 5 és fél év orvosi megbolygatja kicsit az emberi elmét, ezért gondolkodik érdekesen a szituációkról és a világról. Ebben a kellemetlen pozícióban hagyjuk most Petyát. 

Utolsó szereplőnk Zsuzsi. Zsuzsi éppen egy kamerát tart, teljesen rossz irányban, mert a fent az lent van és a jobb meg balra van. „Mit nem ért ezen kedves?” – mondja neki kedves hangon egy idősebb sebész, ahogy átveszi Zsuzsitól a laparoszkópos kamerát. Zsuzsi asszisztált már laparoszkópos epehólyag-eltávolításon, de ma reggel kifejezetten tompa és buta szegénykém. Pedig Zsuzsi lassan végez az orvosival, már csak fél év választja el a céltól, igazán nem kellene butának és tompának lennie. Zsuzsi körül minden zöld, ami nem annyira áll jól neki, mert a barna fizimiskájával úgy néz ki mint egy inverz fa, csak a barna van felül és a zöld alul, mindenhol. Főhősünk 25 éves és éppen utolsó hetét tölti a szigorló év sebészet gyakorlatából a Honvédkórház Általános Sebészeti osztályán. „Akkor az lesz, hogy hazamegyek, befejezem a szakdoga bevezetőt, aztán átnézem azt a 10 tételt sebészetből, na jó 20-at, úgysem fogok 20-at, miért hazudok magamnak?” Zsuzsinak karikásak a szemei, és mivel általános insominában szenved, kissé zavart, furcsa benyomást kelt az ismeretlenben. Pedig Zsuzsi szereti a betegeket, és szereti az orvostudományt, mai napig izgatottá tud válni az emberi test csodái láttán,  Zsuzsi csak fáradt. 

Vége van a napnak, Budapesten, Neuss-ban és Buffalo-ban is. Főhőseink klumpáikban végigcsoszognak a már kiürült műtősor folyosóján, illedelmesen köszönnek az amúgy is ismeretlen, de műtős ruhában felismerhetetlen személyzet tagjainak, és végre a női öltözőbe jutnak.

Elsőként Zsuzsika érkezik, nagyon izgatott. Minden, amit várt, és amire számított, mikor elhatározta hogy orvos lesz, beigazolódott. (Szó se essék róla, hogy ezen izgatottsága alább  hagy, amint kiderül, hogy mágneskártya híján a műtősrészlegen ragad este nyolcig bezárva, de történetünk idáig nem követi az ő sorsát.) Másodikként Petya lép be, a mastectomia után még két anyajegy eltávolításon is asszisztált. Petya is izgatott, hiszen Amerikában csinál gyakorlatot, jól érzi magát, és rengeteg új dolgot lát nap mint nap. Nem beszélve arról, hogy addig sem kell szigorlatoznia, amíg 7500 kilométerre van Magyarországtól. Harmadikként Zsuzsi toppan be, azonnal leül egy padra, hátradől a régi öltözőszekrényen koppan a feje, becsukja a szemét és a szakdolgozatára gondol, mostanában csak arra. Utolsónak Ida érkezik, Németországban jól megdolgoztatják, aznap négy pajzsmirigy műtéten volt. A kezeiben olyan izmok fájnak, amik létezéséről csak az anatómia miatt tud. Zsuzsika kezdi a bemutatkozást, és ha már egy elkezdi, az illem megkívánja, hogy mindenki bemutatkozzék.

-Az orvostudomány a legcsodálatosabb dolog a világon, nem lányok? – kérdezte Zsuzsika csillogó szemekkel az öltözőben összegyűlt kis csapatot.

Petya csendben elmosolyodott és arra gondolt, hogy vajon Zsuzsika ezt fogja-e majd gondolni a szigorló évben is.

-Persze, hogy az – válaszolta Petya egy szelíd mosollyal az arcán, és megvakarta a homlokán levő vájatot, amit a műtőssapka hagy.  Ida mindeközben görbe háttal  ül, ő is a régi fémszekrényeknek támaszkodva és érzelemmentes arccal bámulja nyitott merev kezeit. Majd lassan ökölbe szorítja és újra kinyitja őket. Mindeközben csendben, fájdalmasan szisszen egyet, de a kérdés nem jut el a tudatosulásig. Zsuzsi csendben szuszog, még mindig csukott szemmel, azonban nyitott szájjal, a fejét pihentetve a szekrénysoron. Valószínűleg már a diplomaosztóról álmodik.

Zsuzsika kissé elkeseredik, hogy nem talál viszonzásra  lelkesedése, ezt észrevéve Petya határozottan Zsuzsika vállára helyezi a kezét.
-Csodálatos, tényleg az. – mondja ugyanazzal a szelíd mosollyal elengedi a fiatal lány vállát, feláll a rozoga fapadról, letépi a még nyakában lógó maszkot, és elkezd átöltözni.

Petykó Zsuzsanna Ida
2016. december 29.