2017. január 10., kedd

Az utolsó együtt töltött hónapunk

Fájó szívvel kezdtünk neki az utolsó hónapunknak. Már- már annyira összenőttünk négyen (Lilla, Zsuzsi, Bori és én), hogy elkezdtünk azon aggódni, hogy miként fogjuk megállni helyünket a mindennapi miliőnkben otthon egyedül. Így hát elkezdtünk egy hadműveletet, még nevet is adtunk neki: disatteching operation.
 Ez nem várt módon még inkább közelebb hozott minket, és megteremtette azt a pánik hangulatot, aminek eredményeképpen általában a három kihasználatlan kanapé helyett egyen ült mindenki, az esti filmnézésekre pedig külön matracot helyeztünk a földre, hogy ne kelljen külön székekről nézni és egyéb, önállósodást igencsak megteremtő trükkök érkeztek mindennapjainkba. De szerencsére ahelyett, hogy eluralkodott volna rajtunk a pánik, inkább útnak indultunk és elautóztunk Philadelphiába, egy utolsó, közös, nagy élmény átélésének reményében, ami nem más, mint egy Norah Jones koncert a város zeneakadémiáján! Alig érkeztünk meg S. Istvánhoz és feleségéhez, Enikőhöz, akik voltak olyan hihetetlenül kedvesek, hogy vendégül láttak minket és szeretettel fogadtak, már rohantunk is tovább a koncertre. Éppen beestünk, de még nem maradtunk le semmiről: a kiskorunk óta hallgatott jazz énekes élőben előttünk. Aztamindenit. Két órán át játszott, énekelt, a közönség mozdulatlanul nézte (na jó, néha talán vele dalolt- legalább is próbált). Akkora élményt jelentett nekünk, mint kevés más dolog, kivéve talán számomra a másnapi kórház bemutatás. S. doktor megmutatta nekünk az IVF labort, amihez hasonlót még sosem láttam. Azt hiszem rögtön beleszerettem, hát amikor egy dedikált könyvvel ajándékozott meg István, amit ő írt a nőgyógyászatról. Annyira köszönöm ezúton is! A másnapot végig kirándultuk, majd együtt töltöttük az estét a vendéglátóinkkal, hogy picit jobban megismerhessük egymást: Kolbászt ettünk és boroztunk, hát mi mást csinálna négy magyar Amerikában? J

Hazaérkezve még egy hetünk volt a közös életünkből, a búcsúesténket könnyek közt töltöttük. De azért van egy jó hírem is: megismerhette egymást négy addig idegen ember, akik ebben a pillanatban is együtt ülnek egy asztalnál és intézik a mindennapjaik ügyes- bajos dolgait, most már Budapesten. Ezt megtartjuk! J Köszönjük, HMAA! Mindent bele, következő buffalós diákok, nagyon jó dologba kezdtetek bele, de ha mégsem értek rá elmenni, mi bármikor beugrunk! :)

Merkely Petra
2016. december 29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése