Ezen pár rövidke sorban szeretném összefoglalni a
Buffaloban töltött három hónapom alatt szerzett tapasztalataimat,
benyomásaimat. Nehéz lesz igazán új információval szolgálnom, mivel nagyjából
ugyanazokat a gyakorlatokat teljesítjük, egymást váltva.
Június 28-án hajnalban érkeztem meg a Lexington
Avenuen található lakáshoz. A hely már első pillantásra is barátságosnak tűnt.
Kétségtelen, hogy a magyar orvostanhallgatók főhadiszállása remek helyen van
mind a gyakorlatok, mind a szabadidős tevékenységek szempontjából.
Mint ahogy azt Orsi korábbi bejegyzésében említette,
a neurológia gyakorlat négy hetét Vele együtt töltöttem a BGH-ban (Buffalo
General Hospital). Két hét általános neurológia után következett a stroke
részleg két hete. Mindjárt az első nap rá kellett döbbennem, hogy a különféle
országokból érkező, az angolt nem anyanyelvükként beszélő orvosokat sokszor
bizony nem könnyű megérteni, de néha a betegek is okozhatnak fejtörést egy-egy
helyi háttér információ nélkül nehezen megérthető tréfával. Ezúton szeretnék
mindenkit bíztatni, hogy ha hasonló élmény éri az első napokban, semmiképp ne
szomorodjon el, mert két hét alatt ez a probléma gyakorlatilag elhárul.
A neurológiai fekvőbeteg-ellátás itt egészen más
mederben csordogál, mint otthon. Gyakorlatilag az egész napot egy nagy vizithez
tudnám hasonlítani, mely során akad lehetőség mind az anamnézis felvételére,
mind a neurológiai betegvizsgálat begyakorlására. Szóval orvostanhallgatókkal
(UB-s diákok), rezidensekkel, szakorvossal együtt egy körülbelül 15 fős csoport
jár betegről betegre, megbeszélve a tüneteket, diagnózist, szükséges
vizsgálatokat, kezelést. Egy-egy beteggel szembeötlően több időt tölt a
szakorvos (akár az esti óráit sem kímélve), mint otthon, így érzésem szerint a
páciensek jobban tisztában vannak betegségükkel, illetve azzal, hogy a terápia
során mi miért történik. Ez nem elhanyagolható tény a gyógyulásuk
szempontjából. A stroke team természetesen akut esetek ellátásában jeleskedik
főként, így ott az osztályos munka picit háttérbe szorul a ráfordított idő
tekintetében.
A neurológián is, mint mindenhol máshol nagy
hangsúlyt fektetnek a szakorvosok a következő generáció képzésére, így mind két
beteg között, mind előadások keretében sok-sok tudást és gyakorlati
tapasztalatot igyekeznek megosztani a diákokkal.
Ezután következett a sebészet gyakorlat, melyet én
is a Roswell Park Cancer Institute mellkassebészeti osztályán töltöttem.
Mielőtt megkezdtem volna e munkát, kaptam a gyakorlat vezetőjétől egy emait,
amiben felhívta a figyelmem, hogy csak akkor menjek a mellkassebészetre, ha
tényleg érdekel a sebészet, mert ők elég sokat dolgoznak, egészen reggel héttől
délután ötig. Nem tűnt oly nagy fenyegetésnek a levél egészen addig, amíg a
rezidens első nap este kilenckor azt nem mondta, hogy akkor holnap reggel
5.30-kor a hatodik emeleti orvosiban találkozunk. Azért természetesen ez nem
volt így minden nap, de ha az ott töltött órák számát nézzük, a sebészet
gyakorlatot ez alatt az egy hónap alatt majdnem kétszer teljesítettem…
Mindennek ellenére ha a három rotáció közül választanom kellene, ezt tenném az
első helyre. Mivel a műtétek számához képest kevés rezidens, illetve fellow van
az osztályon, nem múlt el úgy nap, hogy ne asszisztálhattam volna műtétnél. Az
elméleti oktatást heti egy előadás, journal club, multidiszciplináris
megbeszélések, és számos menet közbeni magyarázat szolgálta. Itt tényleg egy
rendkívül jó légkörű csapat részének éreztem magam. A sebészet gyakorlat
mindemellett a nyelvi fejlődés egy újabb lépcsője: a maszkon keresztül motyogó
sebész utasításait próbálod követni, miközben az ugyan már sokat látott, ám
soha nem hallott neveken illetett eszközök között a másodperc törtrésze alatt
próbálod megtalálni azt, amire éppen égető szükség lenne…
Ezekben a napokban a nőgyógyászat gyakorlatom
utolsó pillanatait taposom, pontosan ugyanott, ahol Orsi is tette ugyanezt.
Mivel ez egy kizárólag tumoros megbetegedésekkel foglalkozó klinika, így a
betegségek spektruma viszonylag korlátozott. Azonban a betegek ellátása
végigkövethető az első járóbetegként való találkozástól az esetleges műtéti,
vagy gyógyszeres beavatkozásokon át az osztályos ellátásig. A beavatkozások
jelentős része minimál invazív (robot asszisztált), amit csak szemlélni is
rendkívül érdekes, nyílt műtéteknél pedig az asszisztálásra is lehetőség
nyílik.
A gyakorlatokról összességében azt mondanám, hogy
az ember annyit profitál belőle, amennyi energiát belefektet. Nem feltétlen
adják mindig az ember kezébe a munkát, de ha mondja, hogy szeretné csinálni,
soha senki nem fogja visszautasítani, és mindenben segítenek.
A gyakorlaton kívüli tevékenységekhez egyszerűen
ideális ez a nyári időszak, bár bizonyára télen is meg lehet találni a
lehetőségeket. A már emlegetett Delaware parkban futásra, teniszezésre is
lehetőség van (saját eszközök szükségesek). Amennyiben az időjárás engedi,
szerintem érdemes biciklire is pattanni, a helyi busszal elvihető egy kicsit
odébb, hogy ne a város közepén kelljen megkezdeni a túrát. Például Niagara
Fallstól a kanadai oldalon gyönyörű bringaút vezet egészen az Ontario-tóig, de
Tonawandatól Niagara Fallsig is vezet bringaút a folyóparton.
A további részletek felfedezését, megismerését a
kedves leendő kiutazókra bízom.
A pályázás, a kiutazás megszervezése ugyan nem
kevés fáradtságot, és odafigyelést igényel, de visszatekintve ez a gyakorlat
minden egyes nyelvvizsgával, levélírással, telefonálással, izgulással eltöltött
percet megért.
2013. 09. 19.
L. Máté
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése