Amint azt a cím is sejteti a második hónap alatt már
nem volt olyan kegyes hozzánk az időjárás, mint inkább kegyetlen. De kezdjük a
történetet az elején.
A második turnusomat a John R. Oshei’s Childrens
Hospitalban töltöttem a gyermek neurológia team-mel. A kórházban neurológiai
ellátásra külön osztály nem működik, az ilyen ellátást igénylő gyermekeket a
team a kórház többi osztályán látogatja meg és konzultál az kezelő orvosi
teammel. Ennek a konzultációs teamnek a munkájába csatlakoztunk be és követtük
4-5 beteg ellátását naponta. A vezető rezidens nagyon rendes volt velünk, sokat
magyarázott, szívesen válaszolt a kérdéseinkre bármikor.
A hónap első hétvégéjét New Yorkban töltöttük. Már az
első esténket kalandosan kezdtük, mivel az odavezető buszúton szóltak az ott
élő rokonaim, hogy betegség miatt mégsem alhatunk náluk. Szerencsére a
segítségükkel sikerült jó hotelben szállást kapjunk. A napjainkat városnézéssel
töltöttük, az ott töltött két nap alatt bejártunk Manhattan minden fontosabb
látványosságát.
Szombaton a rokonaimnál elköltött fantasztikus ebéd
után, Letti és Dorka Washington felé vette útját, én egy esti busszal terveztem
visszatérni Buffaloba. Azaz, hogy visszatértem volna, ha nem érkezett volna meg
a hóvihar, ami miatt a szombati és vasárnapi buszokat is törölték. Szerencsére
nem volt kérdés, hogy maradhatok tovább a rokonaimnál, így aztán végül hétfőn
egy repülővel sikerült visszatérjek Buffaloba, ami idő közben eltűnt egy fél
méter hó alatt.
A következő hétvégén gyorsan el is menekültünk a
zorddá változott időjárás elől, és Tampába repültünk. Hihetetlen élmény volt a
buffaloi mínuszokból megérkezni a 26°C-os tengerpartra. Igaz az ottani
mértékkel mérve hűvös idő volt, minket ez nem gátolt meg abban, hogy kihagyjuk
azt az élményt, hogy januárban fürödhessünk a tengerben (ráadásul rögtön a
naplementében).
A többiekkel ellentétben én nem maradtam Tampában,
hanem egy barátnőmet látogattam meg Sarasotában. Voltam velük egy aligátoros
tavon evezni, egy pálmafás dzsungel mocsár közepén, tartottunk közös tábortüzet
a helyi cserkészeknek és jó alaposan felzárkóztunk egymás életéből. Igazi
testi-lelki felüdülés volt ez a 2,5 nap.
Az ezt követő hetet gyakorlatilag a lakásunk
fogságában töltöttük. Akkora hóvihar tombolt napokon keresztül, hogy nem volt
biztonságos 15 percnél többet a szabadban eltölteni. Soha életemben nem láttam
ilyen félelmetes időjárást. A szél iszonyatos sebességgel fújta vízszintesen a
havat. Alig lehetett a szomszéd házig ellátni olyan sűrűn havazott.
Péntekre szerencsére elült a hóvihar és így meg tudtuk
látogatni dr. F. Péter bácsit Torontoban. Fantasztikus vendéglátásban volt
részünk. Péter bácsi történeteit az magyarországi modern kardiológiai ellátás
kialakulásáról szóló saját élményein alapuló történeteit és süteményeit soha
nem fogom elfelejteni. Torontoban is nagy volt a hó, de még így is megőrizte a
város a báját. Megint rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
Vasárnap este a Superbowlt M.I. házi mozijában
nézhettünk sok finomsággal, jó társaságban.
Az utolsó héten más említésre méltó dolog nem történt
mint, hogy az időjárás még két módszert megpróbált bevetni, hogy eltegyen
minket láb alól. Szerencsére sikertelenül.
Szerdán ónos eső esett, aminek hatására az utakat és
járdákat centis jégpáncél borította, amin közlekedni nem volt egy
életbiztosítás, de a biztonság kedvéért néhány jégtábla a tetőkről is
potyogott.
Péntekre pedig akkora szél támadt, hogy többször kis
híján besodort az autók alá.
Kíváncsi vagyok mi lesz a következő kísérlete…
2019. 02. 07., Végh Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése