Buffalo blog: Varázslatos augusztus

Egészen elképesztő ebbe belegondolni, de lassan a Buffaloban eltöltött második hónapunk is véget ér, eljött tehát az ideje az újabb beszámolónak. Először is a gyakorlattal kezdeném, ugyanis ez a hónap -az előzőhöz hasonlóan- a rengeteg élmény mellett szakmai szempontból szintén jelentős fejlődési lehetőséget tartogatott számomra.

Augusztusban Ákossal együtt a Buffalo General Medical Centerben voltunk neurológia gyakorlaton, ahol a hagyományokhoz hűen, akárcsak a korábbi évek diákjai, 2 hetet a general neurology teammel, vagyis általános neurológián, majd további 2 hetet pedig a stroke teammel töltöttünk. Én összességében az általános neurológiát élveztem jobban, de ehhez a betegségek változatossága mellett természetesen az is hozzájárult, hogy milyen volt a csapat. Dr. F. C., a senior resident -akinek egyrészt lehengerlő a humora, másrészt pedig mindig barátságosan fordult felénk- mindent próbált megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet tanuljunk az ottlétünk során. A hétköznapok nagyjából úgy néztek ki, hogy reggel 7 és 7.30 között érkeztünk a kórházba (bringával csupán 10 perc!), ahol attól függően, hogy aznap épp hány beteg volt, kaptunk 1 vagy több saját pácienst. Utánanéztünk a korábbi leleteiknek, majd elmentünk megvizsgálni, ezután referáltunk az attending orvosnak. A rounding -vagyis vizit- itt először mindig egy közös megbeszéléssel kezdődött a 14. emeleti főhadiszállásunkon, melynek során minden beteg anamnézisét és terápiás tervét részletesen átbeszéltük, eközben pedig folyamatosan kérdéseket is kaptunk a témába vágóan, hogy a figyelmünk ez alatt az idő alatt se lankadjon. Ezután az egész neurology teammel együtt körbejártunk a BGMC mind a 16 emeletén, ahol éppen betegeink voltak, és együtt is megvizsgáltuk őket. Ilyenkor többször előfordult, hogy az attending orvos kérte, hogy a betegvizsgálat egy-egy részletét az egész csapat előtt mutassuk be, de mindig szívesen segítettek és tanítottak, ha valamiben bizonytalanok voltunk. Emellett az attendingek minden betegre szántak elegendő időt, a lehető legtöbb információt igyekeztek nekik átadni a betegséggel/terápiával/diagnózisalkotással kapcsolatban, a felmerülő kérdéseiket pedig türelmesen, érthető módon megválaszolták - mindez számomra példaértékű volt. A nap hátralévő részében további konzultációkra vártunk, de általában 5 óra körül mindig hazaengedtek.

A stroke teammel töltött két hét is emlékezetes marad számomra – pláne, amikor először riasztottak minket akut strokeos beteghez. Ilyenkor aztán futás a CT-be, ahol -miközben már tolják be a beteget- villámgyorsan és rutinosan ki is kérdezik, megvizsgálják és megállapítják az NIH stroke scale pontszámát. Ez egy egységes, objektív pontrendszer strokeos betegek esetében, melyet a gyakorlat elején érdemes megtanulni, hiszen mindig ezt kell alkalmazni. Rohanni kell tehát, hiszen „Time is brain”, ahogy hangoztatják az itt dolgozók, és ahogy a különböző helyeken a falra kiplakátolva is láthatjuk a kórházban. Ezt pedig mindenki valóban komolyan veszi. Percek alatt történik a betegvizsgálat, képalkotás, labor, konzultáció a családtagokkal, van-e tPA kontraindikáció, pontosan mikor kezdődtek a tünetek, majd pedig gyors döntés – beadják-e a tPA-t, ami feloldhatja az esetleges elzáródást okozó vérrögöt, vagy ne, ugyanis mellékhatásként, bár csak kis százalékban, de jelentős vérzést is okozhat. Összehangolt munka, izgalmas és egyben szívszorító percek ezek. Amikor aztán később a beteg újra mozgatni tudja a karját, vagy éppen újra érthetően tud beszélni, az igazán felemelő és leírhatatlan érzés. Dr. S. az egyik kedvenc orvosommá vált az ittlétem alatt, bár a nyakkendő meglétét a fiúknál igen komolyan veszi, anélkül haza is küld bárkit – ilyen esetben szerencsés, hogy a fiatal rezidensek olyannyira felkészültek, hogy általában van náluk egy-egy pótnyakkendő is. Egyébként megtudtuk, hogy Dr. S. nagyon kedveli a magyar diákokat, szóval semmi pánik, és ő is tipikusan olyan, akinek nagyon fontos az orvostanhallgatók oktatása, így sokat lehet tanulni mellette.

Emellett ebben a hónapban is voltak szemináriumaink a többi amerikai orvostanhallgatóval együtt, melyen a neurológia főbb témaköreit beszéltük át. Ezeket az órákat nagyon hasznosnak éreztem, főleg mivel többnyire interaktívak voltak, sokszor esetmegbeszéléssel együtt.

A cseppet sem szürke hétköznapokat a Dent Instituteban tett látogatásunkkal szakítottuk meg - ezt a lehetőséget a következő turnusok diákjai figyelmébe is ajánlom. Dr. M.L. jóvoltából lehetőségünk nyílt egy napot eltölteni vele itt, így délelőtt a Cannabis Clinicjén vettünk részt. Ez tulajdonképpen egy olyan rendelés, ahol különböző problémákra (krónikus fájdalom szindróma, fejfájás, scelrosis multiplex, neuropathia stb.) orvosi marihuánát kaphatnak a betegek. A délutánunkat az Imaging részlegen töltöttük MRI felvételek értelmezésével, eközben is rengeteget magyarázott és tanított nekünk Dr.M.L., a nap megkoronázásaként pedig kaptunk ajándékba egy-egy Dent Neurologic Institute feliratú pulcsit is tőle! A következő hónapban tervezünk még egy napot eltölteni vele, amikor a Roswellben lesz neuro-oncology rendelése.

A kórházi mindennapok mellett hétvégente az utazásé volt a főszerep. Bár pihentetőnek nem mondanám ezeket a kirándulásokat, ugyanis az alvást igencsak háttérbe szorítottuk (pláne hétközben), de azért cseppet sem szeretnék panaszkodni.

A hónap első hétvégéjét a méltán híres és legendás F. Péter bácsinál töltöttük Torontoban. Ismét autót béreltünk és pénteken a gyakorlat után elindultuk kanadai felfedezőutunk második állomására. Estére értünk oda, isteni székelykáposzta várt minket, mi pedig nem győztünk hálálkodni ezért a fogadtatásért. Péter bácsi gyönyörű háza Toronto legszebb környékén található, az ajtón belépve pedig rögtön rájöhetünk, hogy nem mindennapi helyen járunk. Híres festménygyűjtemény, magyar és angol nyelvű könyvtár – és ez még csak a kezdet. Mindezt Péter bácsi történetei tudták csak felülmúlni, legszívesebben egész nap hallgattam volna, nem is lehet ezt egy blogbejegyzés keretében átadni. 23 évesen például elsőként végzett szívkatéterezést Magyarországon, 93 évesen pedig saját szakácskönyvvel is büszkélkedhet. Mindenkit csak arra buzdítanék, hogy ha a Balatonfüredi HMAA Konferencián jár, és teheti, ismerkedjen meg vele, hiszen ezen alkalomból hazautazik. Toronto összességében nekem az egyik kedvenc városom lett, már az első pillanattól kezdve. A CN Tower tetején a körbe forgó étteremben lenyűgöző panoráma mellett ebédeltünk, gyalog bejártuk a várost, a vasárnapot pedig a Toronto Islanden töltöttünk az Ontario-tó partján.

A következő hétvégén Dr. M. I. meghívására a Niagara-vízesés felé vettük az irányt, hogy egy kellemes napot töltsünk együtt. Reggel a Cave of the winds meglátogatása volt az első program. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy alulról csodálhattuk meg a hatalmas lezúduló víztömeget és be is álltunk alá! Egészen elképesztő élmény volt, sokkal jobb, mint csupán fentről látni a vízesést. Ezután ebéd gyanánt barbecuezás következett, majd elindultunk egy kis túrára a Niagara Gorge mentén. Este a Dentben megrendezésre kerülő magyar mozin vettünk részt. Itt lehetőségünk nyílt sok új embert megismerni, akik a legtöbben az HMAA tagjai és egytől egyig hihetetlenül kedvesen fogadtak. Ezúton is köszönjük a meghívást, és azt, hogy ezt az egész ösztöndíjprogramot fenntartják a magyar diákoknak, hiszen tényleg egyedülálló lehetőségről van szó.

A legutóbbi hétvégénken Washington D.C.-be repültünk, ami számomra azért is volt különösen jó élmény, mert az unokatesóim is pont ezen a hétvégén látogattak ide New Yorkból, így ezt a két napot nagyrészt velük töltöttem. Szép város, monumentális épületekkel és rengeteg múzeummal, amik mind ingyenesek! Voltunk a Capitoliumban, ahol megtaláltuk Kossuth Lajos szobrát, a Kongresszusi Könyvtárban, ami nekem talán a legjobban tetszett itt, bejártuk a National Mall környékét, láttuk a Fehér Házat, és sok-sok múzeumot is (National Gallery of Art, Air and Space Museum, National Museum of Natural History, National Museum of American History, Hirshhorn Museum stb.). Miután elfáradtunk, a Capitol City Brewing Companyben kóstoltunk helyi söröket és végre -itt- megtanultam römizni is! Vasárnap éjjel fáradtan, de ismét felejthetetlen emlékekkel tértünk haza.