Buffalo exchange impressions

Sziasztok,

G. Balázs vagyok, és a Semmelweis Egyetemről mentem Buffaloba 2013 nyarán (július-szeptember)

 

A blogon sok bejegyzés van már, ezért igyekszem írni egy olyat, ami egy kicsit talán más.
Csináltam néhány photo sphere-t amik szerintem tök jól közelebb tudják hozni Buffalo-t az érdeklődőknek, ezekből néhányat beszúrtam a szövegbe hogy a szavakra kattintva megnézhessétek!

Kezdjük az elején.  
 A pályázat, hát őszinte leszek hosszú és macerás, hol az amerikai bürokrácia miatt (igen van ilyen, sőt rosszabb mint itthon), hol az egyetemi klinikák nehezítik a dolgot, de ezt mindenki tudja előre, és végülis igenis megéri végigharcolni, a dolgot. A kitaposott utak, korábbi kiutazók, és a honlapok már elég segítséget adnak, szóval nem kell parázni, csak végig csinálni.

Talán tanácsként amit tudnék írni, hogy jól találjátok ki, hogy mikor mennétek (ezt majd az eredményhirdetés után osztjátok el), és hogy milyen gyakorlatra, ne csak az otthoni turnusokkal való összefésülésre figyeljetek, hanem hogy mennyire lesz hasznos az a gyak amit választanátok.

Én nyáron/ősszel mentem, mert ekkor jobb utazni, több a lehetőség mindenhol. Emellett hamarabb kezdtem a gyakorlatot, mint itthon indult az év, és ezzel nyertem 3 hetet (utazni meg pihenni). A tél állítólag elég havas, de anélkül nem lehet hógolyózni, meg jégkorizni, meg ott a jéghoki szezon, meg nyáron lehet máshol nyaralni, szóval annak is vannak előnyei. 


 













Buffaloról, a lakásról és hasonlókról azt hiszem írtak előttem már eleget, a véleményem szerint Buffalo nem a világ közepe, de arra, hogy három hónapig ott lakj az Államokban arra pont jó, fel tudod magad találni ha akarod, és a lakás is szerintem három hónapra tökéletesen megfelel, hiába nem egy palota, de mégis ingyen van, nektek.

Gyakorlatok, kórház, egészségügy...

A gyakorlatokra általában igaz, hogy nagyon sok függ attól, hogy ti mit raktok bele, és mit akartok velük elérni. Lehet látni, tanulni sok mindent, meg azért lehet magyar gyakorlatoknak megfelelően kevésbé intenzíven jelen lenni, láblógatni is, csak azért szerintem nem éri meg kijönni.

Most jön a szokásos: én hospitalist, neurology (general+stroke) és neurosurgery-t csináltam.
 
Hospitalist. Erősen függ, hogy kihez kerülsz/ kihez mész, vannak jó oktató skillel felszerelt dokik, meg kevésbé jók, akik inkább csinálják a munkájukat. A munkaidő nagyon kellemes 9től 1-5 közöttig valahogy. Vannak jó kis előadások, sokszor interaktívan, sokszor kajával, szóval azért lehet tanulni, bár ha nem aktivizálod magad akkor sokszor a doki mellett találod magad csendben amíg ő gépel, vagy diktál.

General Neurology-n (2hét) a vizitek nagyon agyzsibbasztóak voltak, de a betegvizsgálatot tökélyre lehet fejleszteni, és itt is vannak nagyon jó oktatók. A Stroke teamről nem biztos, hogy reprezentatív a véleményem, mert azon a két héten gyakorlatilag alig volt betegünk, ezért eléggé semmit tevéssel telt, de mások azért erre nem panaszkodtak. Mindenesetre sokat fordultunk meg az ERban, intenzíven, CTben. Meg kell még jegyeznem, hogy itt vannak acut stroke-os study-k, embolectomia, akit érdekel, fontolja meg.

Idegsebészet, Először is nézzetek körbe a GVI műtőjében. A rendszer elég érdekes volt. Az itteni hallgatóknak választható tárgy tehát elég laza, és a dokik műtenek, ha ott vagy ha nem. Szóval itt elvileg akkor mész-jössz, amikor akarsz (vizit fél6kor), de ha odateszed magad, és kérdezgeted, hogy csinálhatsz-e valamit, akkor lehet asszisztálni, varrogatni. Maguk a beavatkozások, és a technikai háttér egyébként nagyon érdekes, sok endoszkópos műtét van, Az endovaszkuláris team is csinál érdekes dolgokat a GVI katéterlaborjaiban. Akit tényleg érdekel a sebészet az viszont inkább általános sebészetre menjen (ha van ilyen opció), vagy nőgyógyra, ott keményebben ment a munka, és talán többet lehet tanulni.

Még egy dolog, Én az idegseb második két hete helyett bekértem magam dr. G.-hez a neurointenzívre, mert erősen érdekel a szakma. De ez nagy hiba volt, és 3 nap után visszamentem a sebészekhez, mert se dr. G., se a rezidense, az égvilágon semmit nem akart velem foglalkozni, úgyhogy ebbe a hibába ne essetek bele, a Hospitalistokkal is eléggé bele lehet látni az intenzíves munkába.

Az utolsó két hétben én is robotoztam, a Roswell Parkban. és nagyon jó volt, a DaVincihez a certificate megszerzése után még egyszer visszamentem játszani.

Utazgatások

A vízummal egy hónappal a gyak kezdete előtt és után már/még az USA-ban lehet tartózkodni. Illetve a gyakorlatok alatt a hétvégéken, állami ünnepeken (nincs sok) van lehetőség utazni. Én igyekeztem költséghatékony maradni ezért mindenhova buszoztam (összesen 5000km-t), meg vagy rokonoknál/ismerősöknél laktam, vagy Couchsurfingeltem. De néhány célpont (pl. California) így is egy másik alkalomra maradt.
 
Kétszer elmentem hosszúhétvégére (4nap), Torontoba és Chicagoba meg a gyakok után maradtam két hétre a keleti parton. Itt bejártam Washington DC-t, New Yorkot, Bostont és Philadelphiát.

Nekem fontos volt, hogy utazzak és lássam Amerikát, mert Buffalo mint említettem nem a világ közepe és az államok között vannak különbségek jócskán. Szóval nézzetek vízesést, kiránduljatok, barbeque-zzatok és menjetek el botanikus kertbe.  Egyszóval utazzatok bátran! 

Ha lenne kérdésetek a fentiekkel kapcsolatban, akkor keressetek meg nyugodtan.

2013. 10. 09.

G. Balázs

Last month in Buffalo...

Elerkeztem kint toltott kalandom vegehez. Az utolso honapom a Roswell Park Cancer Institute-ban toltottem. Az elso ket hetre az - upper GI -, valamint - Head and Neck - reszlegre osztottak be. Talan nem fogok senkit meglepni ha azt mondom, hogy ismet egy indiai rezidens mellett dolgozhattam, de nem panaszkodhatok, jol jartam vele, egy csupa sziv-lelek embert kaptam, aki ott segitett nekem, ahol tudott. Nem kicsit sikerult feleleveniteni es kiboviteni a daganat ellenes szerekkel kapcsolatos tudasom. De nem ez a legfontosabb dolog, amit itt tanultam, hanem az a felfogas, ahogy itt az emberek (betegek, hozzatartozok, orvosok) ehhez a betegseghez allnak. Egyszeruen dobbenetes, ugy kezelik mintha influenzasak lennenek (kapnak egy kis kezelest, nem baj, hogy vannak mellekhatasai, melyik gyogyszernek nincsenek? valamit valamiert, azt mondjak, menjunk vegig az osszes lehetosegen, mert MI VAGYUNK A GYOZTESEK, ES IGENIS MEGTUDJUK OLNI, LETUDJUK KUZDENI A RAKOT!) lekuzdjuk, es folytathatjuk tovabb az eletet. Ezzel a felfogassal erkeznek a betegek, ami talan annak is koszonheto, hogy az elobb emlitett vastagbetus mondat szerepel az epulet homlokzatan a korhaz nevenel is hatalmasabb betukkel. Belep a beteg a korhazba, es mi az elso, ami meguti a fulet..... egy kis kellemes zongora, hegedu, vagy gitar szo, ugyanis az epulet lobbyaban minden nap elo zene fogadja a betegeket, amelynek koszonhetoen, en mint egeszseges ember is teljesen maskepp allok (sokkal nagyobb kedvvel, odaadassal a naphoz), nem beszelve egy betegrol. A zene is remenyt ad, az eletunk resze.

Az utolso ket hetem a lymphoma osztalyon toltottem egy kinai szarmazasu rezidens mellett, sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy o mar nem tartozott az eddig megismert talpraesett rezidensek koze, de azert sikerult tanitanunk ezt azt egymasnak.

A betegek pozitiv hozzaallasa mellett, igy vagy ugy de azert a napi 8 ora rakos betegek kozott, valamennyire megviseli az ember lelki vilagat, igy lazitaskent elkezdtem a DaVinci robot tanfolyamot. A munkaido lejarta utan rohantam gyakorolni, masfel het gyakorlas utan, ugy ereztem keszen allok a vizsgara, ami egy urethrovesicalis anastomozis kivitelezese volt egy preparatumon. Az elmeny leirhatatlan es egyben mindennel izgalmasabb... de megeri.

Barcsak meglehetne valositani ezt a fajta gondolkodast otthon is… es megtobb embernek adhatnank remenyt. Termeszetesen minden penz kerdese is, es lassuk be itt az Egyesult Allamokban azert ilyen teren is mas a helyzet.

Koszonom a lehetoseget a Szovetsegnek, hogy itt lehettem, es reszese lehettem ennek a Programnak, az elmeny feldolgozhatatlan....oszinten szolva pillanatnyilag nem talalom a megfelelo szavakat, hogy leirjam mindazt, amit kaptam az itteni rendszertol, a korhaztol, az emberektol.....

2013. 10. 14.

F. Örs

Memories of Buffalo 2013 Spring

2013. március eleje és május vége között a hatodévesként kötelező sebészet illetve belgyógyászat gyakorlatomat a Roswell Park Cancer Institute-ban töltöttem a HMAA jóvoltából.

Az első 7 hetemet a kórház sebészeti onkológiai osztályán töltöttem, azon belül is lehetőségem nyílt arra, hogy gasztroenterológia részlegen tevékenykedjek, mivel ez a terület érdekel a legjobban és a későbbi pályám során is majd ebbe az irányba szeretnék orientálódni.

A gyakorlatom során egy sebész szakorvoshoz, ún. „attending doctor”-hoz voltam beosztva, aki igyekezett végig felügyelni a tevékenységemet. Minden feladatot egy ún. „fellow doctor”, azaz szakorvos jelöltek társaságában végeztem, akiknek lehetőségeimhez mérten igyekeztem segíteni a munkájukat. Ezen az osztályon fő feladatom a műtéteken való asszisztálás illetve a betegek posztoperatív nyomon követése volt. Az itt töltött idő alatt volt lehetőségem arra is, hogy ún. robot-asszisztált műtéteken is részt vegyek, ami bár még hazánkban nem túl elterjedt, de az USA-ban már egyre több sebész szakosodott rá. A klinikán ráadásul még lehetőségem nyílt arra is, hogy a kórház jól felszerelt szimulációs tanuló laborjában én magam is elsajátíthassam az robottal kivitelezett műtétek alapjait először egy szimulációs programmal, majd az utolsó órákban egy „gyakorló” robottal. A kurzus „vizsgafeladattal” zárult, ami abból állt, hogy egy műanyag preparátumon kellett anasztomózist készítenünk a robot segítségével. A sikeresen elvégzett, kurzust követően hivatalos dokumentumot lehetett arról kapni, hogy ebben a programban részt vettünk.

Volt szerencsém rengeteg időt tölteni a klinika endoszkópos laborjában is, ahol az ott dolgozó orvosok szívesen fogadták érdeklődésem, és mindig lelkesen magyaráztak. Néhányszor lehetőségem nyílt rá, hogy az endoszkópos eszközt kézbe vegyem, próbálgassam, lássam, hogyan működik illetve alkalom adtán engedték, hogy felügyelet mellett biopsziás mintákat is vegyek, ami számomra szintén nagy élmény volt.

Az osztályon eltöltött majdnem 2 hónap alatt az ottani életben is aktívan részt kellett venni. Minden hét kedd reggelén ún. „video conference” zajlott, ami egy multidiszciplináris megbeszélést takart, amin a gasztroenterológus sebészek mellett radiológusok, onkológusok és patológusok egyaránt részt vettek, részletesen megbeszélve az aktuális eseteket és közösen állították fel a terápiás tervet. Szerdánként pedig ún. „M&M” azaz „mortality&morbidity” konferencia zajlott. Ezeken a megbeszéléseknek a klinika összes orvosa minden szakterületről részt vett. Minden héten más szakterületnek az elmúlt havi posztoperatív komplikációi illetve esetlegesen bekövetkezett halálesetei kerültek megbeszélésre, amin a többi orvos okulhatott, illetve hasznos megjegyzésekkel, észrevételekkel kommentálhatták a prezentált eseteket. Volt párszor olyan hét is, amikor nem esetmegbeszélés volt, hanem meghívott vendégelőadók más egyetemekről tartottak előadásokat, leginkább a rákkutatás legújabb vívmányaival kapcsolatban. Nem rendszeresen, de nagyjából 2 hetente pedig cikk referálókon kellett részt vennünk. A cikkeket általában az azt megelőző hét vége felé kaptuk meg e-mailben és egy rezidensnek vagy szakorvos jelöltnek kellett a többieknek összefoglalnia. Utána pedig mindannyian megbeszéltük az adott cikk előnyeit, esetleges gyengeségeit vagy éppen hiányosságait. 

Az maradék heteimet szintén a Roswell Park-ban töltöttem, ahol a belgyógyászat gyakorlatom egy részét a kórház medical oncology osztályain tölthettem. Az 5 hét alatt volt szerencsém a hematológia, urológia illetve emlőrák osztályokon hasznos tapasztalatokat szereznem. Külön örültem, hogy bár ezek a szakterületek az egyetem alatt véleményem szerint talán kevésbé kerülnek kihangsúlyozásra, de most lehetőségem nyílt rá, hogy kicsit mélyebben belelássak. Itt minden nap ún. „clinic”-en kellett részt vennem, ami szerintem kb. nagyjából az itteni szakrendelésnek felel meg. Itt a szakorvos jelöltekkel együtt vettük fel a beteget, kikérdeztük, megvizsgáltuk. Majd az esetet ezt követően referáltuk a szakorvosnak, akivel négyszemközt megbeszéltük az adott pácienst, átnéztük az eredményeit, laborjait, radiológiai leleteit. Ezután a szakorvossal kiegészülve ismét felkerestük a beteget, együttesen megbeszélve a további terápiás tervet. Nagyon tetszett, hogy az USA-ban a betegeket partnerként tekintették, teljes körűen felvilágosították és aktívan bevonták a terápiás döntésekbe.

Persze a gyakorlatok mellett hagytam időt a kikapcsolódásra is rendesen.:) Hétvégenként gyakran kerestem fel különböző városokat, amik vagy busszal vagy helyi repülő járatokkal egyszerűen és viszonylag jó árban igénybe vehetők. Így jutottam el Philadelphiába, New Yorkba, Bostonba. És ha már Buffalo-ban vagytok, akkor a Niagara felkeresése kötelező!:)

A Buffalo-ban eltöltött 3 hónap meglepően gyorsan szállt el, és azon kaptam magam, hogy némi szomorúsággal tölt el, hogy fel kell szállnom a hazafelé tartó gépre. Persze vigasztalt, hogy láthatom végre az otthoniakat, de a sok élményt nehéz volt hátrahagyni.

Összességében csak ajánlani tudom a buffaloi cseregyakorlatot, mivel a szakmai és angol nyelvtudásban tapasztalt fejlődésen túl rengeteg felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb.

 

2013. 09. 17.

L. Dorottya

Summertime in Buffalo

Kedves leendő cserediákok!

Ezen pár rövidke sorban szeretném összefoglalni a Buffaloban töltött három hónapom alatt szerzett tapasztalataimat, benyomásaimat. Nehéz lesz igazán új információval szolgálnom, mivel nagyjából ugyanazokat a gyakorlatokat teljesítjük, egymást váltva.

Június 28-án hajnalban érkeztem meg a Lexington Avenuen található lakáshoz. A hely már első pillantásra is barátságosnak tűnt. Kétségtelen, hogy a magyar orvostanhallgatók főhadiszállása remek helyen van mind a gyakorlatok, mind a szabadidős tevékenységek szempontjából.

Mint ahogy azt Orsi korábbi bejegyzésében említette, a neurológia gyakorlat négy hetét Vele együtt töltöttem a BGH-ban (Buffalo General Hospital). Két hét általános neurológia után következett a stroke részleg két hete. Mindjárt az első nap rá kellett döbbennem, hogy a különféle országokból érkező, az angolt nem anyanyelvükként beszélő orvosokat sokszor bizony nem könnyű megérteni, de néha a betegek is okozhatnak fejtörést egy-egy helyi háttér információ nélkül nehezen megérthető tréfával. Ezúton szeretnék mindenkit bíztatni, hogy ha hasonló élmény éri az első napokban, semmiképp ne szomorodjon el, mert két hét alatt ez a probléma gyakorlatilag elhárul.

A neurológiai fekvőbeteg-ellátás itt egészen más mederben csordogál, mint otthon. Gyakorlatilag az egész napot egy nagy vizithez tudnám hasonlítani, mely során akad lehetőség mind az anamnézis felvételére, mind a neurológiai betegvizsgálat begyakorlására. Szóval orvostanhallgatókkal (UB-s diákok), rezidensekkel, szakorvossal együtt egy körülbelül 15 fős csoport jár betegről betegre, megbeszélve a tüneteket, diagnózist, szükséges vizsgálatokat, kezelést. Egy-egy beteggel szembeötlően több időt tölt a szakorvos (akár az esti óráit sem kímélve), mint otthon, így érzésem szerint a páciensek jobban tisztában vannak betegségükkel, illetve azzal, hogy a terápia során mi miért történik. Ez nem elhanyagolható tény a gyógyulásuk szempontjából. A stroke team természetesen akut esetek ellátásában jeleskedik főként, így ott az osztályos munka picit háttérbe szorul a ráfordított idő tekintetében.

A neurológián is, mint mindenhol máshol nagy hangsúlyt fektetnek a szakorvosok a következő generáció képzésére, így mind két beteg között, mind előadások keretében sok-sok tudást és gyakorlati tapasztalatot igyekeznek megosztani a diákokkal.    

Ezután következett a sebészet gyakorlat, melyet én is a Roswell Park Cancer Institute mellkassebészeti osztályán töltöttem. Mielőtt megkezdtem volna e munkát, kaptam a gyakorlat vezetőjétől egy emait, amiben felhívta a figyelmem, hogy csak akkor menjek a mellkassebészetre, ha tényleg érdekel a sebészet, mert ők elég sokat dolgoznak, egészen reggel héttől délután ötig. Nem tűnt oly nagy fenyegetésnek a levél egészen addig, amíg a rezidens első nap este kilenckor azt nem mondta, hogy akkor holnap reggel 5.30-kor a hatodik emeleti orvosiban találkozunk. Azért természetesen ez nem volt így minden nap, de ha az ott töltött órák számát nézzük, a sebészet gyakorlatot ez alatt az egy hónap alatt majdnem kétszer teljesítettem… Mindennek ellenére ha a három rotáció közül választanom kellene, ezt tenném az első helyre. Mivel a műtétek számához képest kevés rezidens, illetve fellow van az osztályon, nem múlt el úgy nap, hogy ne asszisztálhattam volna műtétnél. Az elméleti oktatást heti egy előadás, journal club, multidiszciplináris megbeszélések, és számos menet közbeni magyarázat szolgálta. Itt tényleg egy rendkívül jó légkörű csapat részének éreztem magam. A sebészet gyakorlat mindemellett a nyelvi fejlődés egy újabb lépcsője: a maszkon keresztül motyogó sebész utasításait próbálod követni, miközben az ugyan már sokat látott, ám soha nem hallott neveken illetett eszközök között a másodperc törtrésze alatt próbálod megtalálni azt, amire éppen égető szükség lenne…

Ezekben a napokban a nőgyógyászat gyakorlatom utolsó pillanatait taposom, pontosan ugyanott, ahol Orsi is tette ugyanezt. Mivel ez egy kizárólag tumoros megbetegedésekkel foglalkozó klinika, így a betegségek spektruma viszonylag korlátozott. Azonban a betegek ellátása végigkövethető az első járóbetegként való találkozástól az esetleges műtéti, vagy gyógyszeres beavatkozásokon át az osztályos ellátásig. A beavatkozások jelentős része minimál invazív (robot asszisztált), amit csak szemlélni is rendkívül érdekes, nyílt műtéteknél pedig az asszisztálásra is lehetőség nyílik. 

A gyakorlatokról összességében azt mondanám, hogy az ember annyit profitál belőle, amennyi energiát belefektet. Nem feltétlen adják mindig az ember kezébe a munkát, de ha mondja, hogy szeretné csinálni, soha senki nem fogja visszautasítani, és mindenben segítenek.

A gyakorlaton kívüli tevékenységekhez egyszerűen ideális ez a nyári időszak, bár bizonyára télen is meg lehet találni a lehetőségeket. A már emlegetett Delaware parkban futásra, teniszezésre is lehetőség van (saját eszközök szükségesek). Amennyiben az időjárás engedi, szerintem érdemes biciklire is pattanni, a helyi busszal elvihető egy kicsit odébb, hogy ne a város közepén kelljen megkezdeni a túrát. Például Niagara Fallstól a kanadai oldalon gyönyörű bringaút vezet egészen az Ontario-tóig, de Tonawandatól Niagara Fallsig is vezet bringaút a folyóparton.

A további részletek felfedezését, megismerését a kedves leendő kiutazókra bízom.

A pályázás, a kiutazás megszervezése ugyan nem kevés fáradtságot, és odafigyelést igényel, de visszatekintve ez a gyakorlat minden egyes nyelvvizsgával, levélírással, telefonálással, izgulással eltöltött percet megért.

2013. 09. 19.

L. Máté