2017. április 14., péntek

Torontóból Buffalóba

Czigler András vagyok, és jöjjön az első havi beszámolóm a buffaloi gyakorlatról.

Viszonylag korán megvettem a jegyet Torontóba, Londonon keresztül. Sokat nézegettem előtte a járatokat, hova? mennyi? de miért annyi? hány átszállás? miért kell annyit várni? ez jó lenne, de akkor elérem a csatlakozást? és hasonló agy-zsibbasztó kérdések közepette. Nem tudom hogy ez másoknak könnyen megy-e, mindenesetre én megszenvedtem vele. Végül úgy döntöttem, Torontóból busszal fogok menni Buffalóba, mert így a legolcsóbb (még a New York-ból való buszozás jöhetett volna szóba, ami kb. 8 óra, illetve a közvetlen Buffaloba repülés, ami gyorsabb ugyan de drágább). Általában az a szokás, hogy az új turnus csütörtökön érkezik, de rájöttem, hogy az a hetem amúgy sem érne otthon semmit, szóval simán mehetek korábban és megnézhetem Torontót. Jó ötletnek bizonyult. 
Hallottam, hogy a legtöbb buffaloi turnus meg szokta látogatni Péter bácsit Torontóban, ezért írtam neki, hogy mi lenne ha én ezzel kezdeném? Ő pedig eszméletlen segítőkész és vendégszerető volt. Ezúton is köszönöm neki. Nem csak szállást biztosított 3 napra, de minden infóval ellátott arról, hogyan találok el a házához, hogyan közlekedjek Torontóban, mit érdemes megnéznem. A pletykák igazak. Péter bácsi elképesztő tudással rendelkezik, melyből igyekszik is minél többet átadni színes sztorik formájában. Így tudtam meg néhány nap alatt igen sokat a magyar kardiológia kezdetéről vagy éppen a kanadai egészségügyi rendszer működéséről. Nehéz lenne felsorolni minden témát, amit érintett elbeszélései során,  de szó esett a juharszirup gyártásról, narancslekvár készítésről és Munkácsy Krisztus-trilógiájáról: 


A 3 kép egy helyszínen való kiállítása nem mellesleg Péter bácsinak köszönhető.



A torontói látnivalókat 3 nap alatt nem egyszerű végigjárni, de a CityPass-szal elérhető nevezetességek éppen belefértek. Eszterrel közösen néztünk meg pár helyet. Ő a rokonainál szállt meg Torontóban. Nekem az Aquarium jött be a legjobban, de a CN Towerben megvárni, míg beesteledik, szintén jó élmény volt. Végül a buszozás is elmaradt, mert Eszter nagynénje elhozott minket Buffaloba. Összességében az első néhány napom eseménydús, szerencsés és zökkenőmentes volt.




Az első hónapot a nőgyógyászati onkológia osztályon töltöttem a Roswell Park Cancer Instituteban Ágival. Korábbi terveimről, miszerint majd alaposan összehasonlítom az otthoni viszonyokat az ittenivel, majdnem rögtön le is mondtam. Az új épületrészben működő ambuláns ellátást gyakorlatilag nincs értelme összevetni a hazaival. Az egy betegre jutó személyzet, és ráfordított idő egészen más dimenzióba helyezi az ellátást. A várakozó betegek nem tartózkodnak váróteremben, ott maximum a családtagok. Ellenben egy tágas, kényelmes vizsgálóban, ahol a nővér felveszi az adataikat. Ezután érkezik a rezidens vagy a fellow, nyomában a medikussal. Anamnézisfelvétel, alapvizsgálatok következnek, majd általában a bimanuális vizsgálat. Mindezek után referáljuk a beteget az attendingnek, és most már vele kiegészülve megyünk vissza a beteghez (és családjához!) egy konferencia terembe, ahol időt nem kímélve beszél végig minden eredményt és opciót orvos és beteg. Egészen komoly mélységekben dönthet a beteg a kezelését illetően. A dolog hátulütője, hogy sokszor a betegbiztosítás is közrejátszik a döntésben, nem kapja meg mindenki automatikusan a legjobb kezelést.




A műtőben a legnagyobb attrakció A DaVinci robot. Valóban lenyűgöző működés közben látni, még akkor is, ha sokak szerint csak azért használják, mert van. Lehetőségünk volt kipróbálni a Ross szimulátort, amivel a sebészek felkészülnek a robotos vizsgára. Sajnos pillanatnyilag mindkét elérhető gépnek akadnak nehézségei, de azzal vigasztaltak minket, hogy ez csak jó, mert így jobban felkészít az igazi, sokkal precízebben működő robotra. De az itteni Skill Lab lehetőséget nyújt a laparoszkópos, sőt az endoszkópos beavatkozások gyakorlására is. Ezért a kevésbé izgalmas klinikai napjainkon elég sok időt töltöttünk itt is hasznosan.

Összességében rengeteg új dolgot tapasztaltam az első hónapban, és meglepetésemre nem a robot, hanem az orvos-beteg kommunikáció volt az, ami leginkább jelezte nekem Magyarország és az USA orvosi ellátásának különbségeit. Jövő hónapban már a Buffalo General Hospitalból, a neurológia osztályról jelentkezem.


2017. április 4.

Czigler András

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése