2019. május 5., vasárnap

Gyermekneurológia

Kedves Olvasók!
Szinte hihetetlen számomra, hogy elérkezett ez az idő is, amikor én írom az első blogbejegyzésemet Buffalóról. Másodéves korom óta áhítoztam erre a lehetőségre és az álmom vált valóra, mikor megkaptam, azt az örömteli e-mailt, hogy érdemesnek találtak arra, hogy az ösztöndíj program keretében eltölthessek itt 3 hónapot. Mindig is nagy érdeklődéssel olvastam a korábbi turnusok bejegyzéseit, és remélem az enyém is lesz annyira hasznos és kedvcsináló számotokra, mint az elődeimé.
A tavaszi turnus tagjaként bő 1 évem volt elintézni a papírmunkát. Ügyintézések szempontjából kényelmes volt ennyi idő, és mindig kaptunk e-maileket a kapcsolattartónktól, Rosette-től, hogy éppen mi az aktuális teendő, milyen dokumentumokat szerezzünk be. Nagyon fontos, hogy időben intézkedjetek, akár kicsit előre is dolgozhattok, és a határidőket semmiképp se lépjétek túl!

Mariannával és Borival együtt érkeztünk meg Budapestről New Yorkba, ahol 2,5 napot töltöttünk el. A turnus negyedik tagjával, Annamarival, kint találkoztunk. Nagyon kényelmes szállásunk volt a Nagy Alma szívében, ahonnan bejártuk majdnem az egész várost. A reggelt mindig egy helyi kávézóban kezdtük. Ha tehetitek, menjetek el az Irving Farm Coffee Roasters-ba, isteni a kávéjuk és a chia pudingjuk valami mennyei. A lábunkat teljesen legyalogoltuk ezekben a napokban és igyekeztünk minden látványosságot megtekinteni. Az alábbi helyeken voltunk: Brooklyn Bridge, 9/11 Memorial, One World Trade Center, Grand Central Terminal, New York Public Library, Central Park, Times Square, MoMa Museum, Wall Street. Érdemes elmenni a 230 Fifth Rooftop Bar-ba is. Régi vágyam volt elmenni oda. Csodálatos panoráma nyílik a városra, főleg az éjjeli fényeket érdemes megnézni.


New York Public Library



One World Trade Center



The Museum of Modern Art



Brooklyn Bridge-en ülve

Szerda éjjel érkeztünk meg a lányokkal Buffalóba. Röpke 58 perc az út repülővel New Yorkból. Az előző turnus tagjai meleg teával, sütivel és felhúzott ágyneműkkel vártak minket, ami el sem tudom mondani mennyire jól esett, hiszen nagyon fáradtak voltunk és nagyon fáztunk. Másnap reggel elintéztük a beiratkozással kapcsolatos dolgokat, utána pedig az előző turnus tagjaival bejártuk a környéket. Kedvenc helyem lett attól a naptól kezdve a Root&Bloom Café, isteni kávéik vannak. Megismerkedtünk Dr. M.I.-al, aki rengeteget segített és segít nekünk most is. Bármilyen kérdéssel bátran fordulhatunk felé.

Hétfőn elkezdődött a várva várt gyakorlat. Első hónapomat a John R. Oishei Children's Hospital-ban töltöttem a gyermek neurológiai osztályon. Rezidensem Dr. B.H. volt, aki egy tündéri doktornő. Nagyon segítőkész volt, és igyekezett minden gyakorlatból a maximumot kihozni. Mindennap nap reggel 8.30-ra kellett bemenni. A rezidensek kiosztották a betegeket a hallgatók között, akiket meg kellett vizsgálni, utána pedig referáltuk nekik a vizsgálati eredményünket. Ezek után a szakorvossal közösen megvitattuk a terápiás lehetőségeket és közösen újra megvizsgáltuk a pácienseket. Végig azt éreztem, hogy a csapat tagja vagyok és bevontak a terápiás döntéshozatalba is. Az ebédszünet után az újonnan beérkező betegek felvételét és vizsgálatát végeztük el. Minden csütörtökön délelőtt előadások voltak, utána pedig mi tartottunk prezentációkat a szakorvosoknak egy adott témával kapcsolatban. Nagyon hasznosnak éreztem ezeket, mert így nem csak érdekes eseteket tanulmányozhattam, hanem az angol nyelvű előadási képességem is fejlődött. A pénteki napon délelőtt szintén előadások voltak, utána pedig folytatódott a hétköznapi rutin munka. A gyakorlaton rajtunk kívül, amerikai hallgatók is részt vettek, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk végig. A rezidenseink között, volt egy magyar doktornő is Dr.K.E., aki mindig a rendelkezésünkre
állt bármi nehézség is adódott.



John R. Oishei Children's Hospital


Ünnepség a kórházban

A hétvégéket és a hétköznap estéket igyekeztük a lányokkal hasznosan tölteni. A legelső Buffalóban töltött hétvégénken a vasárnap reggelt a St. Jude-ban kezdtük, ahol délelőtt magyar mise van és itt lehetőségünk nyílt megismerkedni nagyon kedves helyi magyarokkal is. Továbbá elmentünk az eredeti buffalói chicken wings otthonába vacsorázni, és lehetőségünk volt részt venni az itt élő magyarok által szervezett március 15.-ei megemlékezésen is. Jó érzés, hogy ilyen távol az otthonunktól is ennyire gondoskodó és kedves emberek vesznek körül minket. Egyik nap a lányokkal legyalogoltunk egészen az Erie-tóhoz is ahol a majdnem teljesen felolvadt tó gyönyörű látványa fogadott minket. Meglátogattuk továbbá a Niagara vízesést is, ami élőben sokkal lenyűgözőbb, mint a képeken, és Torontóban is eltöltöttem egy kis időt.


A híres buffalói csirke szárny kéksajttal és zellerrel


Erie-tó



Torontó belvárosa


Március 15.-ei ünnepség

Ezt a bejegyzést otthonról írom (számomra már otthonná vált), és éppen készülődünk a lányokkal, hogy elmenjünk valahova vacsorázni.
1 hónap eltelt Buffalóban, de szerencsére még 2 hónapom van hátra, hogy megtapasztalhassam, milyen élményeket rejteget nekem ez a csodálatos város. Köszönöm szépen ezt az egyedülálló lehetőséget a HMAA-nak és a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjnak!

2019. április 5, Piros Éva Anna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése