Utolsó hónap

Az utolsó hónap volt talán a legjobb hónap Buffalóban. Az utolsó gyakorlatom a sebészet volt, amit a legjobban vártam. Mellkas sebészet osztályon voltam.  Nagyon kedvesek voltak, olyan műtétekre mehettem be, amilyenre csak akartam. Láttam sok daVinci robottal végzett műtétet, mind a mellkas sebészet, urológia és nőgyógyászat műtőiben. Láttam agyműtéteket, asszisztálhattam hasi műtétnél és plasztikai műtétnél is a mellkas sebészet mellett. Ami számomra szokatlan volt, hogy reggel 6 és 7 között be kellett érni és délután 5 és 7 között végezünk a műtéti programmal és osztályos teendőkkel. Utóbbi miatt eléggé fárasztó volt a gyakorlat, de nagyon jól éreztem magam.

Egy dolog volt, amit nagyon vártam az egész gyakorlat alatt, ami miatt egyáltalán jelentkeztem erre az ösztöndíjra. Az pedig a daVinci robotsebészeti tréning. Nagyjából egy hónapba került, de sikerült elérni, hogy hárman elvégezhessük a kurzust. Csak az alatt az idő alatt lehetett, amíg a Roswell Parkban volt gyakorlatunk. Hivatalosan 8 órát igényel, de addig lehet használni a szimulátort, ameddig szeretnénk. Összesen 200 dollárba kerül a kurzus, de cserébe egy daVinci szimulátoron gyakorolhattunk varrni, bipolárist használni és egyéb műszerekkel adott feladatokat elvégezni. Számomra a legnehezebb az volt, hogy megtanuljam kezelni, hogy egyszerre négy eszközt használok. Mindent egybevéve nagyon élveztem a gyakorlatot.

Ezek mellett azért is mondanám ezt a legjobb hónapnak, mert lehetőségünk nyílt egy kicsit messzebbre utazni és gyönyörű dolgokat látni. Las Vegasba utaztunk, ami mellett a környező nemzeti parkokat is megnéztük. Las Vegas egy érdekes város, nem lett a kedvencem, de nagyon jól éreztük ott magunkat. Viszont a környezete eszméletlenül gyönyörű.

A Seqouia National Forestet azért választottuk, hogy mamutfenyőt nézhessünk. A táj gyönyörű és változatos volt. A köves sivatagtól a havas fenyőkig 20 percet sem kellett vezetni. Egy kicsi priust béreltünk, ami üzemanyag fogyasztás szempontjából csodálatos volt, viszont a hegyekben a havas szerpentineken szívesebben mentem volna bármi mással. Az Izabella tó gyönyörű volt a hegyek között, de még a Buffaloi tél után is csodálatosak voltak a hóval borított magas fenyők. Az egyedüli dolog ami sajnos nem sikerült, hogy mamut fenyőt is lássunk, mert bentebb vannak az erdőben, mint ameddig lehet télen eljutni.

A következő nemzeti park a Death Valley nemzeti park volt. Talán a kedvenc helyem az összes közül, ahova Amerikában utaztunk. Csodálatos sivatagos és hegyes részei is vannak.  Filmbe illő homokdűnéken sétáltunk, szivárványszínű hegyek között kocsikáztunk. Ejutottunk Észak Amerika legmélyebb pontjára is, mely 85,5 méterrel van a tengerszint alatt és sós agyaggal van borítva. Végül a naplementét hatalmas színes sziklák között néztük meg.

A talán legmesszebbi, mégis leghíresebb nemzeti park, amit láttunk a Grand Canyon nemzeti park volt. Nagyjából 1000 km oda-vissza Las Vegastól az út, de megéri. Út közben megálltunk a Hoover gátnál, ami a Colorado folyót szabályozza. Filmekben már többször láttam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen látványt nyújt. Sajnos emiatt a kitérő miatt kevesebb idő jutott naplemente előtt a Grand Canyonra, de így is csodálatos volt. A déli oldalról néztük meg a Grand Canyont, ami hatalmas. A Colorado folyót alig néhányszor találtuk meg az alján. Hatalmas fenyők, havas sziklák, vörös homok és őzek voltak a nemzeti parkban. Felejthetetlen volt.

Az utolsó hét a kórházban elég fáradtan és készülődősen telt. Megírtuk a neuró vizsgát, vártuk az új turnust. A csomagolás során rájöttünk, hogy nagyon sok szuvenírt vettünk, én plusz bőrönddel megyek haza. Nagyon jól éreztük magunkat a borzalmas Buffaloi tél ellenére és örülök, hogy ebbe a turnusba kerültem. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, egy életre szóló élmény volt!

Balogh Dorottya, 2019. március 10.