Az első gyakorlat letelte után személyesen beszámolhattunk
élményeinkről a HMAA Buffaloban élő tagjainak, ugyanis M. L. és
felesége, Katalin meghívtak minket egy autentikus amerikai falatokkal
egybekötött délutánra. Egész vendégsereg gyűlt össze a mesés házban a tó
partján. A sok hasznos és érdekes információ mellett személyes, illetve a
HMAA–t érintő történeteket is hallhattunk. A hangulatot tovább fokozta az,
amiről Buffalo híres: csirkeszárnyak. Életemben nem ettem még és eddig meg is
voltam nélkülük, de azóta azt hiszem kicsit függővé váltam. Legalábbis minden
alkalmat kihasználok, hogy megkóstoljam a különböző helyi verziókat. Az egyik
leghíresebb hely itt az Anchor Bar, ahonnan hódító útjukra indultak a
csirkeszárnyak. A kórháztól nem messze van a pub, így egyik péntek délután
ellátogattunk ide és ismét nem csalódtunk a helyi specialitásban. Ebben az
étteremben az alapverziót lehet megkóstolni, ami nagyon ropogós és jár hozzá
zeller kéksajtos mártogatós szósszal. Személyes kedvenceim a La Nova lánc BBQ
verziói. Több éttermük is van és az egyik fél órányi sétára van a Delaware-i
apartmantól. Mindenkinek ajánlom legalább egyszer kipróbálni! De ha egyszer
odajut az ember, akkor többször is.. :)
A következő gyakorlatom a belgyógyászat keretein belül
zajlott. Itt az onkológia szerves részét képezi a belgyógyászatnak, noha otthon
erre néha másként tekintenek. A Roswell Parkban kimagasló szintű ellátást
kapnak a betegek a legkorszerűbb diagnosztikus eljárásokkal, kezelési
módszerekkel, kemoterápiás szerekkel. Nem hiába Nyugat–New York legnagyobb
centrumaként tartják számon. Éppen ezért egyes páciensek az ország egy-egy
távolabbi pontjáról érkeznek, amit a kezelés során figyelembe vesznek az itt
dolgozók és összehangolják az elvégzendő vizsgálatokat, kontrollidőpontokat,
konzultációkat. Egy rendkívül szervezett és komplex rendszert biztosítanak a
hozzájuk fordulóknak. Minden osztályon, betegségcsoportnak megfelelő team-ek
vannak patológussal, radiológussal, sebésszel, onkológussal, farmakológussal. A
betegek úgy kerülnek a rendszerbe, hogy már mindenki tud róluk, mikor
megérkeznek az előre egyeztetett időben. Ezek mellett nagyszerű tapasztalat
volt számomra látni a kulturális különbségeket, a hozzáállást a betegséghez
mind a betegek, mind az orvosok részéről. Kevés olyan eset volt a Lymphoma Care
Center rendelésein belül, amikor nem tudtak a páciensnek újabb terápiás
lehetőséget felajánlani. Az ellátás is teljesen másként zajlik mint otthon: a
beteg érkezése után egy nővér rögzíti a vitális paramétereket, a hozott
dokumentációt átveszi és digitalizálja, illetve a beteget kísérőivel együtt egy
szobába irányítja. Itt először egy rezidenssel, szakorvos-jelölttel vagy egy
képzett nővérrel (nurse practitioner) találkozik, aki felveszi a részletes
anamnézist, megvizsgálja a pácienst, átnézi a hozott papírokat, eredményeket.
Ezeket összegezve referálja az adott esetet a szakorvosnak, aki ezután
felkeresi a beteget. Meglepő volt számomra, hogy néha akár 4-5en is bent voltak
egy-egy rendelőben; sőt többször előfordult az is, hogy telefont kihangosítva
vált a beszélgetés részévé egy jelen nem lévő hozzátartozó. A szakorvos minden
esetben részletes magyarázatot adott a betegségről, ismertette annak okát,
mechanizmusát és a terápiás elveket. A vizit után az osztályokon tartózkodó
gyógyszerészek külön felkeresték a pácienst, hogy a kemoterápiás szerekről,
azok mellékhatásairól és adagolásukról a tájékoztassák a betegeket.
Összehangoltan, azonos elvek mentén dolgozott mindenki, a betegnek pedig többször
is lehetősége volt kérdezni, megérteni helyzetét. Ugyan időben lényegesen
többet tartózkodtak az intézeten belül a páciensek, de mivel valaki szinte
folyamatosan foglalkozott velük, így komfortosabban érezték magukat, ráadásul
1-2 nap alatt az összes diagnosztikus eljárás és konzultáció megtörtént. Ebben
a hónapban a legtöbb időt a kórházban töltöttem, illetve otthon a
szakdolgozatommal foglalkoztam. De az utolsó hétvégén ismét pakolás következett
és repülés Chicagoba. Az airbnb-s lakás kicsit távolabb volt a központtól, de
egy nagyon hangulatos környéken. Az uber és a lyft nevű applikációknak hála a
közlekedés nem jelentett gondot, de a sétálás is biztonságos. A legbizarrabb
amivel találkoztam egy éjszakai séta során a külváros felé tartva az egy nyúl volt.
40 cm hóban. Egy ház előtti bokorban. Mint utóbb megtudtam egy helyitől a
városban élnek nyulak, ami számomra elég hihetetlen. De itt minden nagyon más.
Maga Chicago is mintha két külön hely lenne éjszaka és nappal. A
felhőkarcolókról lenézni mesés látvány; én az éjszakai, kivilágított verziót
választottam. A Signature Room a második legmagasabb épület 96. emeletén van,
ahova ingyen bejuthat az ember és a koktélja iszogatása közben nézheti a város
fényeit. Mindenkinek ajánlom, ha arra jár. És a créme brülét is kóstolja meg.
;)
2018. február 23.
Tutervai Petra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése