Kedves Olvasó!
Elérkezett,
hát a végső állomás, az utolsó bejegyzés. Az idő valóban repül; a három hónapos
gyakorlat ilyen gyorsan véget ért. Tényleg olyan érzésem van, mintha tegnap
érkeztem volna. A tavasz is megjött végre, de azért kijutott ebben a hónapban
is a jó kis „buffalói”időjárásból, ugyanis Pünkösd vasárnap esett a hó. Nem
maradt meg, s persze nem esett nagyon hosszan, de azért valódi, jól megtermett
hópelyhek hullottak egy öt percig… és hideg is volt!
No,
de térjünk is rá az utolsó négy hét szakmai programjára. Idegsebészet volt az utolsó választott
gyakorlatom. Az ezt megelőző nyolc hétben azt hallgattam, hogy szét fognak
szedni, nem fogom bírni, hogy nagyon szigorúak stb… Ez egy kicsit csökkentette
a lelkesedésemet, mert ugye már említettem korábban, hogy nem vagyok sebész
alkat. Csak azért választottam az idegsebészetet, mert bizonyos koponyaműtétek
aneszteziológiai kezelése nagyon érdekel (annyira, hogy ez is volt a
szakdolgozatom témája).
Az elmarasztaló,
ijesztgető beharangozáshoz képest nagyon pozitívan csalódtam. Remélem, előző
beszámolóimból kiderült, hogy mindegyik gyakorlatomat nagyon élveztem, de ez
volt az összes közül a legjobb. A műtő mellett sok időt tölthettem az NICU-n, egy
olyan részlegen, ami a kritikus állapotú idegsebészeti és neurológiai
betegekkel foglalkozó intenzív osztály.
Az Államokban az
idegsebészetnek a leghosszabb a rezidens képzése; de meg is éri, mert benne van
az első öt legjobban megfizetett szakirányban. Ez egy teljesen más életforma,
nagyon feszített a tempó, nagyon nagy a stressz faktor, szigorú a képzés. A
Buffalo Egyetem rezidens képzési programja pedig nagyon erős, nagyon magas
színvonalú, népszerű és nagyon nehéz bekerülni. Ehhez képest, vagy ennek
megfelelően az itteni rezidens csapat hihetetlenül kedves, segítőkész és nagy
tudású. Mindent elmagyaráztak, mindenben segítettek.
Ezen az osztályon
a nap nagyon korán kezdődik, az első vizit 6 órakor van. Ez első-, másod- és
harmadéves rezidenseknek, és persze nekünk orvostanhallgatóknak 4:30 körül kell
megérkeznie az osztályra, mert mint minden osztályon, itt is össze kell
gyűjteni a betegek éjszakai eredményeit, a fontosabb változásokat, adatokat.
Rendkívül nagy forgalmú az osztály, illetve a részleg, mert nem is egy osztály
van, hanem körülbelül öt.
A betegek, kezelt
betegségek skálája is nagyon széles. A műtétek 7:00-kor vagy 7:30-kor
kezdődnek. Itt is érdemes bemutatkozni a betegnek, a műtős személyzetnek. Az
operációk NAGYON hosszúak. Nyolc, tízórás beavatkozásokról van szó. Bár vannak
rövidebbek is. A gerinc, illetve az egyszerűbb endovaszkuláris operációk között
egyórás is előfordul. Itt is van lehetőség leülni, illetve kimenni. S még egy
praktikus jó tanács érdeklődő, de a konstans állástól szenvedő hallgatóknak:
kompressziós zokni! Csodákra képes és nagyon megkönnyíti/megtámogatja az ember
lábát! De arra is fel kell készülni, hogy hiába a zokni, a lelkesedés és az
eltökéltség, könnyen megesik, hogy az ember nem lát semmit, nem is asszisztálhat.
Nagyon komoly műtéteknél bent van a fő operatőr, minimum két rezidens, az
operálandó terület általában kicsi; értelemszerűen egy ember fejéhez nem férnek
nagyon sokan. A koponya megnyitása után viszont minden „ki van vetítve” képernyőre,
ráadásul, ha eltökélt vagy és „kiállod” a próbá(ka)t, akkor akár tevékenyen is
részt vehetsz az operáció során. Minden a hallgató hozzáállásától függ!
Kedvcsinálónak: a
legérdekesebb műtét, amin részt vettem egy akusztikus nerinóma eltávolítása
volt. Röpke 10 óra, de megérte, ilyenben sem vehet részt az ember minden nap.
Láttam mély agyi stimulációt és egy nagyon különleges, occipitálisan
elhelyezkedő daganat eltávolítását, amit hátulról-oldalról oldottak meg. Végül,
de nem utolsó sorban orron keresztül eltávolított hypophysis tumor operációt
említeném még meg, de tényleg csak a teljesség igénye nélkül.
Idegsebészeten
ritkább a viziteken a betegprezentáció az orvostanhallgatók részéről, de
prezentálhat az ember, ha akar, megdicsérik érte. Lehet beteget választani, akit
„után lehet követni”. Itt is van lehetőség ambulálni. Ennek minősége,
élvezhetősége és hasznossági faktora az ambuláló idegsebésztől függ. Viszont
itt az ambulancia, vagy, ahogy itt hívják a „clinic” a Dentben van, érdemes
részt venni ezen is legalább egyszer!
Csütörtökön
előadások sora, rezidensek, szak- és főorvosok részéről. Nagyon érdekesek,
nagyon sokat lehet tanulni, ráadásul interaktívak is!
A délutáni/esti
vizitek ideje változó, attól függ, hogy hány műtét van, milyen hosszúak az operációk
és, hogy ennek függvényében mennyire „érnek rá” a (vezető)rezidensek. Lehet,
hogy az ember ötkor, de esélyesebb, hogy hétkor, nyolckor végez.
Mindenkinek,
aki csak egy kicsit is érdeklődik, szívből ajánlom az idegsebészetet!
Szabadprogramok tekintetében kicsit haloványabb volt ez az utolsó hónap, ez főleg a
kórházban töltött idő, illetve a hétvégén rám törő, teljesen érthető
fáradtságnak köszönhető. De nem bánom, mert a kórházban tapasztaltak és az ott
eltöltött idő jobban megérte.
M. Kati
szervezésében moziztunk; voltunk a „denti” Filmklubban és rengeteg enni-,
innivalót kaptunk. Köszönjük szépen!
Illetve elmentünk
Letchworth Parkba, ami nagyon szép, aki idejön, mindenképpen látogassa meg!
Állítólag ősszel a legszebb, amikor éppen színesedni kezdenek a levelek, de
nekem most, tavasszal is nagy élmény volt.
Ennyi
volt a móka mára, illetve az elmúlt három hónapra! Köszönöm a lehetőséget,
óriási élmény volt és nagyon hasznos. Remélem, minden érdeklődő olvasó kedvét
lelte a leírtakban! Buffalo történetét a következő turnus tagjai folytatják és
jegyzik majd!
Mindenkinek minden
szépet és jót!
2016. május 31.
Barnaföldi Luca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése