Mild winter in Buffalo...

Éppen csak megérkeztünk, de már tisztában vagyok azzal, hogy lassan gondolnunk kell az összepakolás szélsebességgel közelgő időpontjára is. Szinte tegnap volt, mikor beléptünk a minden várakozásunkat felülmúló lakásba, és megcsapott az ínycsiklandozó vacsoraillat, mely Zsófi, Kati és Fruzsi keze munkáját dicsérte. (Utólag is hála érte!) És mindez lassan 3 hónapja! Persze - jobban belegondolva – azért történt velünk nem kevés említésre méltó esemény az elmúlt hetekben, melyek örülök, hogy részei lettek az életemnek. Vagyis az életünknek! Hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy férjemmel, Danival együtt érkezhettem ide!

A gyakorlatunkat neurológiával kezdtük a Buffalo General Hospital-ban (vagy BGH-ben; ahogy itt mindenki emlegeti), ami egy fantasztikus választás volt! Mindenkinek szívből ajánlom, hogy ha még nem késő, válassza ezt a rotációt, mert rengeteget lehet tanulni a lelkes rezidensektől és egy-egy zseniálisan tanító attending-től! Annak ellenére, hogy nem neurológusnak készülök, életem legjobb gyakorlatát jelentette ez a négy hét! A korábbi beszámolókban megszokott 2 hét általános neuro, 2 hét stroke építette fel az itt töltött hónapomat.

Eleinte azt gondoltam, hogy hosszú munkanapjaink vannak a 7-es érkezéssel és általában du. 4 órai elengedéssel (jó, egyszer-egyszer fél 6 is lett belőle), de ez az érzés sokat változott, mikor elkezdődött a sebészet gyakorlat. A szomszédos Roswell Park Cancer Institute adott otthont (és még jelenleg is ezt teszi két hétig) a 8 hetes sebészet gyakorlatunknak. Kezdetben számomra kifejezetten barátságos volt az időbeosztás, hiszen outpatient clinic-kel kezdtem, mely keretein belül megismerhettem a breast, GU, head&neck és GI clinic dolgozóit - akik általában igen kedvesen fogadtak.

 

A GI clinic három nagyon rendes dolgozójával (nyilván kellett egy colon is a képre.. :D)

Kis szépséghibát okozott a rendszerben, hogy ők mindannyian onkológusok voltak, mialatt én a sebészet gyakorlatomat terveztem tölteni. Szerencsére kis egyéni szervezkedés után a sebészek nyitottsága lehetővé tette a műtők látogatását is, így ha valaki hasonló cipőben járna, ne aggódjon, a cél (vagyis az OR) egész könnyen elérhető!

A jelenleg is zajló mellkassebészet sok szempontból igen tanulságos. Itt már igen jól szervezetten, sebészi feladatok ellátására is bevonják a hallgatókat. Számomra megdöbbentő, milyen munkaterheléssel dolgoznak itt a sebészek. Minden elismerésem az övék. Az általam megismertek reggel 6-kor kezdenek, és akkor is akad még teendőjük, mikor este 7-kor engem elengednek (hála Istennek azért ritka, hogy eddig ott tartanak, de előfordult már). Kissé szokatlan számomra a több mint 12 órás ottlét, de ennél is döbbenetesebb, hogy az orvosok az életüket élik így. Nem marad túl sok lehetőségük mással (pl. család, hobbi..) foglalkozni, ha a műtős életet választották. Mégis nagyon sokan teszik erre a voksukat. A témáról való beszélgetésre nyitott rezidensek (az itteni rendszer melletti) álláspontja persze érthető, hiszen az elköteleződéssel ők megélik azt a szabadságot, hogy akármilyen módon, azonnal elkezdhetik a beteg diagnosztizálását és gyógyítását - várólista és anyagi nehézségek nélkül. Igen, ennek megvan a romantikája, de számomra a másik oldal előnyei, pl. a család alapításának lehetősége erősebb. Kíváncsian várom, hogy a hasonló tapasztalatok megélése után milyen szemmel fogom látni az otthoni rendszert!

A tavalyi kemény, súlyos mínuszokat tartogató tél után mindenkitől egyöntetűen azt halljuk, hogy végtelenül szerencsések vagyunk, amiért ilyen váratlanul enyhe az időjárás. Mi sem gondoltuk volna, hogy egész decemberben, sőt január és február bizonyos napjain is használhatjuk majd a bicikliket, melyek hatalmas segítséget jelentenek. Persze azért egy-egy nap beköszönt egy kis -24°C, de az átmeneti hideg az ittenieknek semmiség a tavalyi konstans didergés után.

Persze a Niagara hidegben is gyönyörű!

Számomra külön nagy élményt nyújtott a számtalan, közelben ugrándozó mókus, akik néha meglepően közel merészkednek – legnagyobb örömömre:

 Bár az életünk kevésbé szólt az utazásról, mint az előttünk lévő turnus hallgatóinak, azért voltunk olyan szerencsés helyzetben, hogy a Niagaránál messzebbre is eljutottunk; meglátogathattuk például a Chicagoban tanuló húgomat. Nagyon klassz kis város, akit érdekel, érdemes egy hétvégét rászánni.

Chicago – a US legmagasabb épületéből

Azok a hétvégék sem teltek ám unalmasan, amelyeken nem a zakatolást/repülést választottuk – köszönhetően többek között az itt élő magyaroknak! Mivel december közepén érkeztünk, a karácsonyunkat itt töltöttük. Volt olyan kedves Éva néni, hogy meginvitált négyünket ez alkalommal otthonukba. Itt amellett, hogy finomabbnál-finomabb falatokkal tölthettük meg a hasunkat, még buffalo-i emlékekkel is bővítették a készletünket. Utólag is nagyon köszönjük a gondoskodást!

Éva nénivel, Pista bácsival és Danival

 

Éva néniéken kívül Klári néniéknek is sokat köszönhetünk; ők is mindig készen álltak akármilyen segítségnyújtásra.

A szintén nem unalmasnak mondható buffalo-i hétvégék közé sorolnám azt is, amikor elmentünk egy hokimeccsre! Ha még nem voltatok hokimeccsen, mindenféleképpen menjetek el! Elképesztő hangulata van!

Danival és Dórival – a húgommal, aki épp ezen a hétvégén látogatott meg minket J (utólag is hála az élményért, Toma!)

Ezek persze csak apró morzsák mindabból, amit átéltem, átéltünk itt – remélem a többiek irományaival kiegészítve valami kis ízelítőt nyújtanak azért az itt töltött hónapokból!

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette mindezt! Tanulságos és építő volt!

Nagyon szép ittlétet kívánok minden ezután érkezőnek!

2016.02.26.

Andrejszki Zsófi