Az utolsó hetek

Az utolsó hónapról nagyon nehéz írni, főleg azért, mert szükségét érzem, hogy ez a bejegyzés egyfajta összegzés/összefoglaló is legyen, mely - ha valaki csak ezt olvassa - adjon egy összképet, milyen is volt az egész. Na mindegy is, legyen is bármi a célja vagy irányvonala a bejegyzésnek, nekikezdek:

Szeptemberben 3 hetet töltöttem a gyerekneurológia osztályon a WCHB-ben (Womens and Childrens Hospital of Buffalo): ez egy sokkal nyugodtabb service, lényegesen kevesebb beteggel, mint a neurológián vagy a sebészeten és még ennél is rövidebb napokkal: 8:30-ra mentünk és volt, hogy már 13:00-re otthon voltam. Tény, hogy sokat lehet tanulni a epilepsziákról és kezelésükről, hypoxiás-ischaemiás agykárosodásról vagy (sajnos) a shaken baby syndome-ról, de nekem nem volt ez annyira elég, így az utolsó héten elkértem magam a memory disorders clinics-re Dr. SZ.K. felügyelete alá. Itt rengeteg nagyon innovatív kutatás folyik Alzheimer's disease (AD) kapcsán, így amellett, hogy ambuláns klinikán három nap részt vettem, beleláthattam mi is folyik kutatási szempontból és izoláltam RNS-t is például. Egészen biztosan lehet állítani, hogy az AD legnagyobb tudója és arca Buffaloban Dr. SZ.K., akitől ennélfogva rengeteget lehet tanulni. A klinikán még Dr. M.P. dolgozik, aki a lehető legkedvesebb és legsegítőkészebb/magyarázgatóbb doktornő, akivel itt találkoztam és a lehető legamerikaibb szólásokat is el lehet tőle tanulni :).

A hónapnak két nagy eseménye volt:
-egyrészt a hosszú hétvégénk, amikor 4 nap alatt két várost (Washington DC, Chicago) fedeztünk fel: azért is célszerű talán így beosztani, mert így a két város között is repülővel mentünk, tehát összesen három repülő jegyet kellett csak kifizetni. Mindkét városba megéri elutazni, Chicago építészetileg, Washington pedig fővárosi mivoltából eredendően nagyon érdekesek. Washingtonban az összes múzeumba a belépés ingyenes, így ha erre van affinitás, több nap, amíg végig járja az ember őket.

-A másik nagy esemény volt, amikor megérkezett az új csoport (na nem effektíve a megérkezésük, mert a zuhanyból kiszállva kellett őket gyakorlatilag üdvözölnöm :), hanem a velük eltöltött 2 nap), akik rendhagyó módon öten vannak, de csak négyük lakik a „mi” illetve, most már az „ő” lakásukban (igen, ezt is fura megszokni). Üdvözlésüket csütörtökön egy házibulival kezdtük, ami részint welcome, részint farewell party is volt, mert mi négyen pedig másnap mentünk. Mi Borival először Torontóba mentünk, ahol kihagyhatatlan élmény meglátogatni Péter bácsit, akinek a lakása maga egy szépművészeti múzeum, de a történetei is beleillenek akár egy orvostörténeti lexikonba is. Nála szálltunk meg egy estét, majd indultunk másnap tovább, Bori haza, én pedig le Floridába még 3 hétre.

Búcsúzóul még M. István is elvitt minket a Niagara Rapids-re „hajókázni”, nem épp a az volt a cél, hogy eljussunk valahova, hanem hogy minél nagyobb sebességgel haladjunk és minél vizesebbek legyünk:).

Nagyon nehéz röviden összefoglalni a három hónapot, tényleg egész életemben emlékezni fogok rá, teljesen más élete alakult itt ki mind a négyünknek, amitől nagyon nehéz búcsúzni. Az amerikai egészségüggyel való megismerkedés is nagyon rámutatott az otthoni problémákra és bízom benne, hogy mindannyian hazaviszünk kicsit az itteni mentalitásból. Életre szóló barátság alakult ki mind a négyünk között és már tervbe is van a következő találkozónk! :)

2017. szeptember 27.

Dobronyi Levente