Az előző blogbejegyzésemet a kintlétünk
második hetének végén írtam, amikor az uroonkológiai osztályon végeztem. Az
azóta eltelt 6 hetet próbálom meg összefoglalni második írásomban. A Roswell
Park Cancer Institue-ban a második 2 hetemet lymphoma-myeloma osztályon
töltöttem. A kintlétünk 2/3-ánál visszanézve nekem eddig ez a rotáció tetszett
a legjobban. Ez is egy ambuláns betegellátó osztály volt, ahova a különböző
lymphomák tüneteit produkáló betegek érkeztek diagnózisra, illetve az adekvát
terápia megkezdésére vagy már ismert lymphomás betegek, akik kontroll
vizsgálatokra, esetleg terápiájuk revíziójára érkeztek. Az itt eltöltött 10
napom alatt 3 főorvosnál tudtam részt venni a napi munkában. Őket és az egész
osztály személyzetét beleértve mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Attól
függően, hogy éppen melyik attending-gel voltam tudtam részt venni a mindennapi
munkában; volt amikor csak megfigyelőként vehettem részt a betegellátásban de
volt amikor teljes mértékben rezidensi munkát végezhettem, beteget
vizsgálhattam, kérdezhettem ki és vehettem fel a rendszerbe. Ez utóbbit nagyon
élveztem, bár az is nagyon hasznosnak bizonyult amikor csak megfigyelőként volt
lehetőségem ott lenni. Sokféle beteget láthattam az igen ritka lymphomáktól
kezdve a gyakoribb típusokig. Csontvelő biopsziát is volt lehetőségem többször
látni. Egyik nap ún. „lymphoma conference”-en vehettem részt, ahol az osztály
orvosai és a kórház patológusai ültek össze, hogy megvitassák a bonyolult
klinikai eseteket, miközben az adott esethez tartozó csontvelő biopsziából
készült metszetet vagy perifériás vérkenet eredményét vetítették ki. Ezen a
konferencián érdekes volt látni a különböző látásmódok ütköztetését, de
természetesen végül mindig sikerült megfelelő diagnózist és terápiás tervet
felállítani.
A
következő 4 hetet Levivel neurológiai osztályon töltöttük, 2 hetet általános
neurológián és 2 hetet stroke osztályon. A legnagyobb változás a korábbi
rotációimhoz képest az volt, hogy ezek már fekvőbeteg ellátó osztályok voltak.
Mindkét helyre reggel 7-re érkeztünk. A nap legelején az ügyelet alatt érkezett
új betegeket beszéltük át miközben CT és
MR képeik voltak kivetítve egy nagy monitorra. Ezt követte az új és régi
betegek elosztása a rezidensek és az orvostanhallgatók közt, majd mindenki
szétszéledt, hogy a neki kiosztott betegeket megvizsgálja és összegyűjtse a
betegről fellelhető információkat, majd ezeket a vizit során prezentálja az
attending-nek. A Buffalo General Hospital felépítése úgy néz ki, hogy a legalsó
szinten van a sürgősségi osztály, az e feletti 2 emeleten pedig az intenzív
osztályok vannak. A maradék 14 emeleten általános betegellátás történik, ahova
szükség esetén speciális konzultációs csoportokat hívnak. Ilyen konzultációs
csoportnak voltunk a tagjai mi is, mind az általános neuro, mind a stroke
osztályon. A neurológia főhadiszállás a 14. emeleten volt, ezért vizit során
általában lefelé haladtunk a felsőbb szintekről, hogy meglátogassuk a hozzánk
tartozó betegeket (gravity rounds). Napi 25-35 beteg volt, így a vizitek néha
igencsak elhúzódtak. Ilyenkor lehetőségünk nyílt azt is megfigyelni, hogyan
vizsgálnak beteget az egyes speciális esetekben az attendingek. A stroke
osztályon elvárás, hogy a hallgatók elvégezzenek egy online tanfolyamot ami a
stroke-os betegek vizsgálatára tanít meg. Ezek miatt a neurológiai fizikális
vizsgálatról sokat tudtunk tanulni és sokat is gyakorolhattuk azt. A vizitek
után új betegek, új konzultáció kérelmek érkezését vártuk. Voltak napok, amikor
nem sok történt ezen órákban de voltak olyanok is amikor csak kapkodtuk a
fejünket a sok beérkező beteg miatt. A csapat itt is elég heterogén
volt, volt olyan pillanat, amikor hatan voltunk a rezidens szobában, 2 magyar,
1 kínai, 1 pakisztáni, 1 japán és egy 1 amerikai. Amikor éppen nem volt más
dolgunk, érdekes beszélgetéseket lehetett lefolytatni egy-egy ilyen diverz,
multikulturális csoportban. Ezeken az osztályokon is volt lehetőségünk gyakori
és ritka betegcsoportokat látni, a legemlékezetesebbek a teljesség igénye nélkül:
autoimmun encephalitis, gombás meningitis, Anthon-syndroma (bilateralis occipitális
vakság + konfabuláció) és a locked in syndroma voltak.
A
gyakorlatokon kívül a szabadidőnkben sokat kirándultunk, fitneszterembe jártunk
és folytattuk az amerikai élet felfedezését. Egyik hétvégén részt vettünk egy
magyar filmnézésen, ahol a helyi magyar közösséggel a Dent Towerben néztünk meg
egy magyar filmet, másnap meg átsétáltunk Kanadába, miután felfedeztük, hogy
milyen közel van a 2 országot összekötő híd. Voltunk hajókázni az Erie tavon és
mivel júliusban még nagyon jó idő volt (augusztusban már érezhetően sokkal
hidegebb) beugrálhattunk a hajóról a tiszta vízű tóba. A hétvégéken ezen kívül
felfedeztük (próbáltuk) a buffalo-i éjszakai életet. Kirándultunk Torontóba,
ami csak pár órára van innen busszal. Kanada legnagyobb városa tele van új
építésű üveg felhőkarcolókkal, az utcái pedig nagyon tiszták. Meglátogattuk az
akváriumot, a Royal Ontario Museumot, a Casa Lomát és végül a CN towerbe is feljutottunk
egy hosszú sor végig állása után. A hétvége megkoronázásaként meglátogattuk
Péter bácsit, aki isteni vacsorával vendégelt meg minket, bevezetett a
tudományos főzés alapjaiba és sokat mesélt a magyar kardiológia hőskoráról. A
nála tett látogatás mindnyájunknak az egyik legkedvesebb emlék lett Torontóból.
2017. augusztus 28.
Nagy Ákos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése