A valóra vált álom

Kedves Olvasók!

Alig hiszem el, hogy eltelt az első hónapom Buffaloban és eljött az idő, hogy én is megírjam első bejegyzésemet a blogra. Rólam ugyanis elmondható, hogy az összes korábbi beszámolót lelkesen olvastam végig a kiutazásom előtt és nagyon örültem, hogy némi betekintést nyújtanak az akkor még olyan távolinak tűnő buffaloi mindennapokba. Most pedig én kísérlem megtenni ugyanezt a következő turnusok diákjai és az érdeklődők számára.

Kezdeném azzal, hogy életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy pályáztam, bár az ehhez szükséges papírok beszerzése nem volt a legegyszerűbb, lévén, hogy az ötödév őszi szemeszterét Erasmussal Münchenben töltöttem. Így tehát a pályázatomat is onnan küldtem be, az interjúra pedig külön hazautaztam. Ami a legfontosabb szerintem, hogy időben elkezdje az ember begyűjteni a szükséges dokumentumokat. Miután kiderült, hogy – legnagyobb örömömre – a nyári turnus tagjaként utazhatok az Egyesült Államokba, rögtön megkezdődött a további papírmunka. Ez többek között a hatodév megszervezését (az adott klinikáktól engedély kérése a külföldi gyakorlatra stb.), a Campus Mundi ösztöndíjra való pályázást, a vízum intézését és repjegy foglalását jelentette. Nekünk eleinte Rosette segített, ő volt tulajdonképpen a buffaloi kapcsolattartónk, aki sajnos kiérkezésünk előtt pár nappal kórházba került, így Éva néni (aki pedig időközben nyugdíjba ment) az, aki azóta is mindenben készséggel segít, mi pedig tényleg nagyon hálásak vagyunk neki ezért.

Rékával és Bálinttal együtt érkeztünk meg New Yorkba, ahol 3 teljes napot töltöttünk el, még mielőtt továbbutaztunk volna Buffaloba. Én az unokatesómnál laktam Brooklynban, ők Manhattanben, a jetlagnek köszönhetően pedig már hajnali 5-kor talpon voltunk, hogy elinduljunk felfedezni a várost. Természetesen szinte végig gyalogolva, maximum néhány percre leülve, míg elfogyasztottuk a kis elemózsiánkat (ami 90%-ban bagel volt). A tempónknak hála a legfontosabb helyeket bejártuk, példaként első nap: Brooklyn Bridge, Central Park, Staten Island Ferry (ingyenes!), 9/11 Memorial, The High Line (a személyes kedvencem), Times Square (nappali és esti fényekben is) és a Grand Central Terminal volt a program. Továbbá meglátogattuk a következő napokban – a teljesség igénye nélkül - a Rockefeller Center tetejét, St. Patrick’s Cathedralt, Coney Island-et, Metropolitan Museum of Art/MET-et, a Public Library-t, SoHo-t, Empire State Buildinget is és mindenfelé bóklásztunk Manhattanben. Engem teljesen elvarázsolt NYC, szerencsére szeptemberben a gyakorlatok végén ismét lesz lehetőségünk eltölteni ott néhány napot a hazautazásunk előtt.

Csütörtökön Megabusszal utaztunk tovább Buffaloba, ami elég olcsó és kényelmes is, a 3 napos sétálás után jól esett az egész napos buszozás. A lakásról néhány szót: két hálószoba, két fürdőszoba, egy nagy nappali, konyha és egy csodás kilátást nyújtó terasz tartozik hozzá, minden adott tehát ahhoz, hogy jól érezzük itt magunkat. Mindemellett a házban nemrég nyílt egy teljesen felszerelt fitness terem is, amelyet ingyenesen használhatunk, így talán a rengeteg fánk sem hagy maradandó nyomokat rajtunk.

A kórházhoz vezető csodaszép út

Hétfőn elkezdődtek a várva-várt gyakorlatok, én az első hónapomat a fantasztikus, hipermodern, csupán néhány hónapja megnyitott Oishei Children’s Hospital-ben töltöttem a gyermekneurológia csapattal. Lévén, hogy gyermekorvosnak készülök, ez a hónap számomra kiemelt jelentőséggel bírt és teljesen felül is múlta az elvárásaimat. Ez nagyrészt Dr. B. H.-nak köszönhető, aki a legaranyosabb és egyben leglelkesebb rezidens, akivel valaha találkoztam – tőle tényleg rengeteget lehetett tanulni nem csak gyermekgyógyászatról, neurológiáról, de a gyermekekkel és szüleikkel való kommunikációról is. Számomra igazi példakép lett ez alatt a 4 hét alatt. Minden reggel 8.30-ra érkezett a kis csapatunk (B. a vezető rezidens, egy attending, aki minden héten más volt, továbbá a 3-4 orvostan-hallgató), ekkor kaptunk egy (vagy több) beteget, akikről először a háttérinformációkat kellett kigyűjteni, majd elmenni megvizsgálni, aztán a többieknek és az attendingnek referálni. Ezután indultunk vizitelni, hogy együtt is megnézzük az összes aznapi beteget. Érdemes tudni, hogy nincs egy adott neurológiai osztály a kórházban, hanem a különféle részlegeken fekvő betegekhez (sürgősségi, újszülött osztály, intenzív osztály, általános gyermekgyógyászati osztály stb.) hívtak minket, amennyiben ideggyógyászati panasz is felmerült az adott gyerkőcnél. Így hát elég változatosak voltak a napjaink annak ellenére, hogy az esetek nagyobb részében valamilyen epilepsziáról volt szó, de emellett olyan ritka betegségekkel is találkoztam, amikről korábban még csak nem is hallottam. Mindezen kívül csütörtökönként journal club/mini konferencia is volt (pizzával, sütivel, salátával!), amin a mi kis csapatunk mellett több gyermekneurológus orvos és az EEG team tagjai is részt vettek. Nekünk, orvostan-hallgatóknak, minden héten egy-egy előadást kellett tartani vagy megadott cikkekből/témákból, vagy éppen az adott héten látott érdekes esetekről. Így lehetőségem volt egyszer a moyamoya betegségről, máskor a terápiás hypothermiáról, az epilepszia nem gyógyszeres kezeléséről vagy éppen az újszülöttkori reflexekről beszélni. Az utolsó napon pedig búcsú gyanánt és köszönetképpen egy nagy doboz fánkkal leptük meg a csapatot. Én tényleg nagyon megkedveltem itt mindenkit, bízom benne, hogy a következő rotációk során is hasonlóan barátságos légkör fogad majd.

A kórházban hihetetlenül gyorsan telt az idő, de emellett a szabadidőnket is -ami tulajdonképpen csak hétvégén volt- igyekeztünk tartalmasan eltölteni. Bár júliusban nem igazán utaztunk el messzebbre (ellenben a következő két hónapunkat teljesen betábláztuk, így szabad hétvégénk alig marad), de így is nagyon jól telt ez a hónap. Elkezdtük felfedezni a környéket, a várost, ami ebben a 3 hónapban az otthonunkat jelenti. A legelső Buffaloban töltött hétvégénken a vasárnap reggelt a St. Jude-ban kezdtük, ahol délelőtt magyar mise van és itt lehetőségünk nyílt megismerkedni nagyon kedves helyi magyarokkal is. Klári néni ekkor rögtön felajánlotta, hogy szívesen elvisz minket a Niagarához. Első megállóként a Hard Rock Caféba invitált meg minket egy isteni ebédre, majd elindultunk körbejárni a vízesést az amerikai oldalon, ami egyszerűen lenyűgöző. 

 A következő hétvégék sem teltek eseménytelenül. Egyszer Dr. M. I. hívott meg, hogy a foci VB döntőjét együtt szurkoljuk végig náluk, ugyanezen a hétvégén pedig átélhettük az igazi vurstli hangulatot az Italian Heritage Festival-on. Nyáron Buffalo igencsak bővelkedik programokban, ami legtöbbször valamilyen food fest vagy koncert szokott lenni. Július 4-ét a Canalside-on ünnepeltük, ahova Anna (Buffaloban született, Angliában élő, Máltán tanuló orvostanhallgató) és Zsófi is (aki az egész nyarat itt tölti) velünk tartott, őket Éva nénin keresztül ismertük meg. Ezután pedig legtöbbször velük kiegészülve szerveztünk közös programokat. Éva nénivel voltunk a Delaware Parkban Shakespeare Lear király című darabján, valamint elvitt minket a Fort Niagarához is, majd pedig együtt piknikeztünk a tóparton. Igazán kellemes napot töltöttünk együtt, jó érzés, hogy ilyen távol az otthonunktól is ennyire gondoskodó és kedves emberek vesznek körül minket.

Italian Heritage Festival

Július 4-én a Buffalo City Hall előtt - úton a Canalside-ra

Ezt a bejegyzést éppen Londonból (Ontario) írom, ugyanis Ákos szülei meghívtak minket magukhoz a hétvégére. Így hát pénteken a neurológia tesztvizsga megírása után bepattantunk az autóba, hogy felfedezzük Kanada egy kis szeletét. A Pinery Provincial Parkban kezdődött a szombat reggelünk, a gyönyörű Huron tó partján, este pedig egy fantasztikus hangulatú barbequezás következett. Kanadai kalandjainkat jövő hétvégén Torontoban, Péter bácsinál folytatjuk.

Már most úgy érzem, hogy rengeteg élményben volt részünk, de örömmel gondolok arra, hogy további 2 hónap hátra van, hogy még többet tanuljunk, tapasztaljunk és utazzunk USA-ban.

Köszönöm szépen ezt az egyedülálló lehetőséget a HMAA-nak és a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjának!

2018. július 30.

Beniczky Nikolett Jusztina

Our first month in Buffalo

Arriving in Buffalo June 28^th, for me, was an adventure in itself!  Not only was I the only student from the English program at Semmelweis, but I was also the only student arriving alone at our beautiful new apartment close to downtown Buffalo! I did not know what to expect from the others or the city itself!

Needless to say the other three students; Réka, Niki, and Bálint were extremely friendly. We all sat around that evening on the balcony sharing our personal journeys that brought us together in Buffalo, and we bonded over being so far removed from our element.

That first weekend we were extremely fortunate to meet Éva T. and a few others in the Hungarian community here in Buffalo. One of the local Hungarian scouts, our new friend, Klári néni, was generous enough to bring us on a day trip to Niagara Falls state park! Here we spent the day exploring the falls! For me it was an entirely new experience seeing  this wonder from the American side. We spent most of the day hopping on-and-off the state park trolley, taking photos, and staying hydrated…IT WAS HOT!

My first day of rotations was a fantastic learning experience - My supervisor for the month would be Dr. I. M., a well established OB/GYN here in Western New York.  He is a member of the board of directors, and one of the chairman for the HMAA. Needless to say, he is one of the most knowledgable doctors I have ever had the privelage of working with. I was lucky to become his shadow for four-weeks. Over the course of the month I learned a copious amount of clinical knowledge both in theory and in practise. That first day I assisted Dr. I. M. in both a Cesarian section, and a forceps assisted vaginal delivery. Working in an American operating theatre was a thrill, and also something I always looked forward to throughout the month.

I don’t want to go into too much detail about the day-to-day life of a student doing an OB/GYN rotation. I believe it is an experience best lived and not read. To be able to grasp the true value of the learning experience future students will have to come and live it themselves!

Our day-to-day lives as exchange students over the course of the first month has been a balancing act between managing our clinical studies, and trying to do as much as possible in our free time.

On a daily basis we come home from clinical, fill in the others on how the day was spent, and then we try to do something fun to take advantage of the days remaining hours. Day-to-day acitivies have been; heading down to the gym in the building mezzanine for some much needed exercise, or biking around the city to explore (we were pleasently surprised to find four bicycles with the apartment when we arrived!). Buffalo has an amazing lakeside trail that is perfect for biking or walking. This trail stretches from downtown Canalside all the way along the Erie canal to the Peace bridge which separated Buffalo, New York from Fort Erie, Canada. This is a must see and do for all future students!

To share some of the highlights of our journey so far I would like to expand a little on my three favorite events the city of Buffalo has had to offer:

Taste of Buffalo – Our second weekend here corresponded with an amazing city event that only takes place once a year! Each year the best restaurants in Buffalo come together on Delaware Avenue (right on our street!) with food trucks that cook little portions of the best of their menu. We were able to walk from our apartment and mingle with the locals as we tried a variety of foods from every culture! Balint and I chose the local restaurant Dirty Bird as our favourite. Chicken and waffles are a must try for anyone visiting Buffalo!

  July 4^th – Independence day – As the summer exchange students we were lucky enough to experience independence day 2018 here in Buffalo. The city organizes an annual event with fireworks down on Canalside. Canalside is a beautiful part of Buffalo right downtown on the Erie canal with a boardwalk along the water edge. Local food trucks and a free concert are available at no cost (the entry was free!). When the sun goes down there is a firework shown overhead and everyone at the event watches and takes photos and videos. It is a must see event for anyone visiting Buffalo during July 4^th.

Italian festival – Like many other cities in the United States the Italian culture has a strong influence on community life. Every year Buffalo hosts an Italian festival where local Italians display the best of their culture during a fun-filled weekend. This year I was lucky enough to enjoy the Italian festival on my birthday! My parents came to join Réka, Niki, Bálint, and I for the weekend. Saturday night we went down to the Italian festival on the lower harbour of Buffalo. We enjoyed carnival rides, local pizza, deep fried mozarella, and delicious canollis! It is an awesome weekend event I recommend for future students visiting Buffalo!

    July 29, 2018

   Ákos Kazinczi

Érkezés New Yorkba és az első gyakorlat

Sziasztok!

Június 24-én kezdődött meg 3 hónapos nyaralásunk az USA-ban. Felfokozott várakozás közepette a nemrég indult Budapest-New York közvetlen járat bő 9 órás menetideje is egy örökkévalóságnak hatott. De számos, a gépen hozzáférhető Zs kategóriás hollywoodi kasszasiker megtekintése után már földet is értünk a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren. Melyet azonnal egy exkluzív, terminálokon átívelő körutazás követett parkolóhely keresés fedőnév alatt. Szerencsére a határátkelés zökkenőmentes volt, így meg is kezdhettük a rövid, de annál tartalmasabb ismerkedést NYC-vel. A repülőtérről ilyen-olyan metrókkal keveredik be az ember Manhattan szívébe. Mivel ezek a vonalak a centrum felé cseppet sem meglepő módon a föld alatt haladnak (kb. 1 órát), feledhetetlen élményt tud nyújtani, ahogy az ember először kijut (és magával együtt kijuttat 40kg-nyi bőröndöt) az utcaszintre, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy 30-50 emeletes épületekkel körülölelt NY-i parkban találja magát.

A hotel foglalásakor az elsődleges szempont az elhelyezkedés volt, mely limitált büdzsével párosulva otthonosan klausztrofóbiás kis szobát eredményezett. Ugyanakkor a szálloda tetőterasza és a szoba ablakán kihajolva megpillantható, az érkezés estéjén éppen szivárványszínben tündöklő Empire State Building látványa bőségesen kárpótolt azért, hogy a kinyitott bőrönd felett terpesztve tudtam csak előkeresni a másnapi fehérneműt. De amerikai sajátosság, hogy az egymástól vertikálisan kevesebb mint 80cm-re elhelyezkedő ágyak mindegyikéhez tartozott saját tv.

Ez a három nap nagyon gyorsan eltelt. A jetlag már hajnali ötkor lábra állított minket, a város pedig éjfélig nem hagyott nyugovóra térni. Így a Buffaloba induló ugyancsak 9 órás buszút megváltásként hatott, mire felocsúdtunk már meg is érkeztünk a célállomásra.

(Egy kis megnyugtatás, ha ti is Manhattanben kezdenétek amerikai tartózkodásotok: Az első benyomás ellenére nem fogtok éhen halni!!! Bár az utolsó sarki halalfoodosnál is kegyetlen árakkal kell szembenézni, már Brooklynban is elfogadhatóbb a kínálat. Bár az igazán kalandvágyók Bronxba is elnézhetnek :) )

A lakást kitűnő állapotban találtuk, ezt külön köszönöm az előző turnus tagjainak (a hűtőben talált szeretetcsomaggal egyetemben 😉). Szót kell ejtsek T. Évi néniről, aki erején felül teljesítve továbbra is a csereprogram szíve és motorja; illetve az itteni magyar közösség kedves és segítőkész tagjairól, akik számos programmal fűszerezték meg hétvégéinket.

Az első hónapban neurológia gyakorlaton vettem részt. A szakmai ismeretek elmélyítése mellett alkalmunk nyílt megismerkedni az amerikai orvos és szakorvosképzés számos sajátságával. Napjaink reggel 7-kor kezdődtek egy gyors közös referálón, melyet követően a neurológusok két csoportra oszlottak: általános neurológia és stroke team. Az első két hetet előbbi, míg a turnus második felét utóbbi alakulattal töltöttem. Minden nap megkaptuk saját betegünket, akit meg kellett vizsgálni és dokumentációját át kellett nyálazni, hogy aztán referálhassuk a később érkező szakorvosnak. Ezt több órás vizitelés követte, melyet esetenként (frontokat követően pedig igen gyakran) stroke riasztások szakítottak félbe.

A rezidensek közvetlenek, a szakorvosok pedig segítőkészek voltak. A néha előforduló üres járatok során pedig jó hangulatú személyes beszélgetésekre nyílt lehetőség.

2018. július 27.

Barta Bálint

A várva várt első hónap

Sok szervezés, aggodalmaskodás, papírmunka után végre elindultunk. A Budapest-New York közvetlen járatnak köszönhetően kényelmesen, az átszállás izgalmától megkímélve megérkeztünk New Yorkba. Az itt töltött 3 nap alatt, túlzás nélkül, a város összes jelentős nevezetességét bejártuk. Átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, hajóztunk a Staten Island Ferryvel, bejártuk a Central Parkot, megnéztük a várost a Rockefeller Center tetejéről, kimetróztunk a zsúfolt városból Coney Islandre, bejártuk a Metropolitan Múzeumot.   A kimerítő, ugyanakkor csodás élményekben gazdag városnézés fáradalmait a Buffaloba tartó közel 10 órás buszúton ki is pihentük. Az első buffaloi hétvégén igyekeztünk megismerkedni a várossal, felfedezni a közeli élelmiszerboltokat, belakni az apartmant, amely az elkövetkezendő 3 hónapban az otthonunk lesz. A vasárnapi templom alkalmával megismerkedtünk a buffaloi magyar közösség oszlopos tagjaival. Somogyi Klári néni jóvoltából délután ellátogattunk a lélegzetelállító Niagara Fallshoz.

Július 2-án, hétfőn el is kezdődött az első gyakorlatom a Buffalo General Hospital neurológiai osztályán. A 4 hétből az első kettőt az általános neurológián, a második kettőt a stroke osztályon töltöttem. A reggelek 7-kor egy közös megbeszéléssel kezdődtek, majd kettévált a nagy neurós csapat. Külön az általános neuró-, külön a stroke-team. Az általános neurológián a vezető rezidens kiosztotta mindenkinek az aznapi új betegeket, valamint az előző napokon kapott betegeket is tovább követni kellett. A kórtörténet átolvasása után mentünk is megvizsgálni a pácienseket, referáltuk a rezidensnek, majd a szakorvosnak is. Miután mindenki beavatta az aznapi szakorvost a betege kórtörténetébe, az egész csapat elindult vizitelni. Ebéd után, ha nem jött új beteg, megtartottuk az előző napon kapott témából a rövid, 5 perces kis beszámolóinkat. A betegek számától, aznapi tennivalóktól függően általában fél 4-5 között mehettünk haza.

A stroke team dinamikája kicsit különbözik az általános neurótól. Itt is kaptunk saját betegeket, ugyanúgy referáltuk az eseteket a szakorvosnak. Azonban, ha új stroke-os beteg érkezett a sürgősségire, az egész csapat rohant a CT-be, gyors vizsgálat, gyors döntés.

Nagyon tetszett, hogy rengeteg alkalmunk volt beteget vizsgálni, néha egyedül, néha felügyelettel, amikor pedig kaptunk visszajelzést arról, hogy mit csináltunk esetleg rosszul. Ugyanakkor a dicsérettel sem fukarkodtak, ha valami jól sikerült. A rezidensek, szakorvosok minden délután szakítottak időt arra, hogy a felmerülő betegségekről bővebben beszéljünk, differenciáldiagnosztikáról, kezelésről.

Az első pár hétvégén inkább a környéket jártuk be. A Niagara vízesés mellett, Éva nénivel és Pista bácsival ellátogattunk a Niagara Forthoz, megnéztük a közeli Delaware Parkban a szabadtéri Shakespeare - estet. És nem utolsó sorban részesei voltunk a július 4-i ünneplésnek. A Canalside-on gyülekező ünneplő tömeggel kezdtük az estét, majd otthon a teraszról figyeltük a véget nem érő tűzijáték áradatot. 

Az első 4 hét pillanatok alatt eltelt. Mozgalmas hétköznapok segítőkész rezidensekkel, szívesen oktató szakorvosokkal, jó hangulatú csapatmunkával, ahova szívesen jár be az ember.

2018. július 27.

Skoda Réka

Neurológia gyakorlat

Immár itthonról írom a harmadik és egyben utolsó blogbejegyzést a neurológia gyakorlatról, amit a Buffalo General Hospitalban töltöttem. Szerencsére sikerült elintéznünk Petrával, hogy együtt tölthessük mind a négy hetet, így egyértelműen ezt a gyakorlatot élveztem a legjobban. Ehhez persze a neurológián megismert orvosok is nagyban hozzájárultak, bár csak 2-2 hetet töltöttem velük, mégis nagyon megszerettem őket ilyen kevés idő alatt is.

A négy hetes neurológia gyakorlatot általában 2 részre osztva teljesítik az orvostanhallgatók: mi Petrával először 2 hetet töltöttünk a stroke osztályon, majd 2 hetet az általános neurológián, és mindkét osztályon rengeteget tanultunk!

Az első nap egy rövid eligazítással kezdődött, ahol átadták a szükséges papírokat és elmondták, hogy mire számíthatunk a gyakorlat során. Sajnos májusban már nem tartottak előadásokat az orvostanhallgatóknak. Ezt egy kicsit sajnáltuk, hiszen Andristól és Vivitől azt hallottuk, hogy nagyon hasznosak voltak ezek az alkalmak. Azt tanácsolom a következő tavaszi csoportoknak, hogy próbálják meg elintézni, hogy a neurológia gyakorlatot március-áprilisban teljesíthessék.

A stroke osztályra reggel 7-re kellett járnunk. Az éjszakai ügyeletes átadta a betegeket, majd szétosztottuk őket egymás között. Általában 2 saját betegünk volt, akiket meg kellett vizsgálnunk és referálnunk kellett a viziteken, időnként pedig meg kellett ismételnünk a betegvizsgálatot az egész team előtt (ne ijedjetek meg, nagyon kedves és segítőkész mindenki!). A vizitek során folyamatosan résen kell lenni, ugyanis az attending bármikor kérdezhet az esethez kapcsolódóan. A vizit meglehetősen hosszú szokott lenni, ezért előtte mindenképpen érdemes harapni néhány falatot. Vizit után mindig volt egy kis ebédszünet, aztán délután 4-5 óra körül a délutáni vizit. A két vizit között pedig gyakran hívtak minket strokegyanús betegekhez a sürgősségi osztályra. Rendkívül hasznosak voltak ezek az alkalmak: testközelből tanulhattuk meg a diagnosztikus és terápiás algoritmusokat, kivétel nélkül az összes orvos rengeteget magyarázott nekünk. Péntekenként pedig részt vettünk a rezidenseknek szervezett előadásokon, ahol még tovább mélyíthettük tudásunkat a különböző esetbemutatásokon keresztül.

Ezt követően 2 hetet töltöttünk az általános neurológia osztályon. Őszintén megvallva én személy szerint jobban szerettem a stroke osztályt, de kétség kívül itt is rengeteget tanulhattunk. A stroke osztályhoz hasonlóan itt is voltak saját betegeink.

Az utolsó hónapra én már nem szerveztem utazást. Ezt nem is bántam meg végül, mert az április 30-i havazás után májusban végre eljött a tavasz Buffaloba is!!! Egészen más érzés volt a virágzó Linwood utcán végigsétálni a bimbózó fák alatt. Emellett egyik hétvégén elmentünk a Letchworth Nemzeti Parkba egy rövid túrára, ami szuper élmény volt.

Az utolsó hétvégét Vivivel kettesben töltöttük: szombaton elmentünk együtt futni, végül egy szuper vízparti pubban kötöttünk ki. Nem nagyon lehet szavakba önteni a hangulatot, inkább mellékelek róla egy videót. Vasárnap pedig elmentünk moziba (a jegyeket még húsvéti ajándékként kaptuk Richard atyától). Ez is szuper élmény volt, itt ugyanis a bőrszékek teljesen hátradönthetőek, így fekve lehet élvezni a filmeket. :)
Május 30-án pedig részt vettem a Hősök napi rendezvényen a Magyar Házban, ahol a környékről meglepően sok magyar gyűlt össze. Szerencsére Petrával együtt utaztunk haza Torontón keresztül (ezt ajánlom mindenkinek, a repjegy ugyanis nem feltétlenül drágább és jóval közelebb van, mint New York).

Összességében nagyon szerettem ezt a három hónapot, és bár már hiányoztak az itthoni barátaim, családtagjaim, mégis nagyon nem akartam hazajönni. Szeretném megköszönni a HMAA-nak a nagyszerű lehetőséget, továbbá a Campus Mundinak az ösztöndíjtámogatást, ami nélkül nem tudott volna megvalósulni ez az út.

2018. július 25.

Simon Judit

Utolsó hónap a neurológián

A Buffalóban töltött három hónapot soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hiányozni fog!

Az utolsó hónap telt a leglassabban, valószínűleg amiatt a kettős érzés miatt, hogy vágytam már haza, de tudtam, hogy valami véget fog érni.

A neurológia gyakorlat volt az utolsó, aminek első két hetét a stroke, második felét pedig az általános neurológiai team részeként töltöttük Jucussal. Nagyon hasznos volt a gyakorlat, sokat tanultam, és itt is sok kedves embert ismerhettem meg. Elég hosszúak voltak a napjaink, reggel hét órára kellett beérni, és öt óra körül mehettünk haza délután. Sok beteget láttunk egy nap, a Buffalo General kórház emeleteit jártuk a vizitek során. Volt, amikor saját beteget is osztottak nekünk, olyankor reggel meg kellett őket vizsgálni, majd referálni az attendingnek. Mint ahogy azt a Roswellben megszokhattuk, itt is sok időt szenteltek egy betegnek, alaposan megvizsgálták őket, és részletesen átbeszélték az eseteket.

A májusi első utazásunkra Vivivel ketten mentünk Bostonba. Az első estén elmentünk Kygo koncertre, ami felejthetetlen élmény volt! Másnap a Harvardon tartott idegenvezetésen vettünk részt. A Harvard gyönyörű, és elképesztő, hogy milyen sok zseni járt ide egyetemre. A következő nap bálnalesen voltunk. Az út első fele elég rázósra sikerült, sokan tengeribetegek lettek a hajón - de megérte! Egészen közelről láthattuk a bálnákat, ami nem mindennapi élmény. Ezen kívül jártunk múzeumokban, sétálgattunk a városban, nekem összességében nagyon tetszett Boston. A hazafele utunkat beárnyékolta, hogy este a repülőtéren derült ki, hogy törölték a járatunkat az időjárás miatt. Gyorsan, este 10-11 óra körül kellett szállást találnunk, majd másnap estére foglaltak nekünk helyet egy másik járatra.

Az ezutáni hétvégén elmentünk a Letchwort state parkba. Nincs messze, és érdemes elautózni ide, mert szép vízeséseket és tájakat lehet megnézni.

Az utolsó hétvégémen még egyszer visszatértem New Yorkba, ami másodszor is elvarázsolt. Más volt ez az utazás, mint a legelső, március elején. Most nem a szokásos turistalátványosságokat jártam be, inkább csak sétálgattunk, és megismertem Brooklynt is. A Brooklyn hídon is mindenképpen át kell sétálni, ha valaki New Yorkban jár, és jó volt, hogy tavasszal is láthattam a Central Parkot.

Eljött a búcsú ideje, Jucussal haza kellett indulnunk. Nem volt gördülékeny a hazaút - a repülőtérre érve, Torontóban közölték velünk: a járat, amire a jegyet vettük, nem létezik. Szerencsére sok intézkedés árán biztosítottak estére szállást, és másnapra foglaltak nekünk egy másik járatra helyet. Az volt a tanulság, hogy bármilyen kétségbeejtőnek is tűnt a helyzet, megoldódik, csak kicsit utána kellett járni a dolgoknak!

Nagyon hálás vagyok, és szerencsés, hogy ezzel a rengeteg élménnyel gazdagabb vagyok, és köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak!

2018. július 25.

Rózsa Petra

Gyakorlat a Roswellben, az utolsó hónapunk

Az utolsó hónapomat a Roswellben töltöttem “GI medicine”, vagyis gastro-onko ambuláns rendeléseken. Elképesztően sokat tanultam itt, egyrészt szakmai szempontból a különböző daganatok diagnosztikai folyamatáról, legújabb kezelési lehetőségeiről, a kezelés mellékhatásairól és azok megelőzéséről. Másrészt (és ez számomra talán még fontosabb!) az ilyen nehéz helyzetekben való “megfelelő” orvosi kommunikációról. Dr. F., akivel a legtöbb időt töltöttem ezalatt a hónap alatt, számomra példaértékűen beszél a betegekkel és a hozzátartozóikkal. Egyenes, nem ébreszt hiú reményeket, de akármilyen stádiumban is van a beteg, mindig tud valami pozitívumot mondani számára, amibe kapaszkodhat. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy bár egy Onkológiai Központról a legtöbb embernek a szomorúság, reményvesztettség és kiszolgáltatottság jut eszébe, a Roswellben ezek nagyon kevéssé, mondhatni egyáltalán nem érzékelhetők. Ebben a hónapban többször volt, hogy könnybe lábadt a szemem a rendelőben, de legtöbbször nem a sajnálat, hanem a meghatottság miatt, hogy az orvos szavai milyen hihetetlen nagy hatással vannak a beteg hangulatára és életkedvére. A másik oldalról pedig nagyon jó volt látni a betegek pozitív hozzáállását, tájékozottságát és tenni akarását. Nagyon szerettem bejárni és végtelenül hálás vagyok, hogy Dr. F-fel tölthettem ezt a 4 hetet a gyakorlatomból, biztos, hogy sokszor eszembe jut majd későbbi munkám során és igyekezni fogok, hogy én is hasonlóan jó és empatikus orvos legyek.

A gyakorlat mellett májusban is belefért egy kis utazás és pár közös kikapcsolódás. A hónap elején Petrával Bostonban jártunk, voltunk Kygo koncerten, Harvard tour-on, az MIT múzeumban, de kétségtelenül a legnagyobb élmény a bálnanézős hajótúra volt! Következő hétvégén Petra unokatesója, Gyuszi elvitt minket Letchworthbe, egy Buffalohoz közeli nemzeti parkba, ahol gyönyörű vízeséseket láttunk. A sok városnézős utazás után jó volt egy kicsit a természetben lenni. :) Ezen kívül Andrissal kikupáltuk magunkat a baseball szabályaiból és végre eljutottunk egy Buffalo Bisons meccsre. Hát, nem a baseball a legizgalmasabb sport a világon. :D Az utolsó hétvégénken Jucussal lefutottunk a Canal side-ra, ahol épp elcsíptük a naplementét és egy kis zenés-táncos mulatságba csöppentünk, és végül ez volt az egyik legjobb Buffaloban töltött esténk :) Az utolsó hét szörnyen lassan akart eltelni, egyrészt már nagyon durván honvágyam volt és izgultam, hogy mindjárt jön Anyu, másrészt pedig baromi szomorú voltam, hogy nemsokára vége ennek a minden várakozásomat felülmúló időszaknak. És bár tudom, hogy Magyarországon még sokat fogunk találkozni egymással, sajnáltam azt is, hogy kis csapatunk most kicsit szétválik, mert imádtam ezt a 3 hónapot Jucussal, Petrával és Andrissal, és rendkívül hálás vagyok, hogy pont mi négyen kerültünk egy turnusba! Június 1-jén este megérkezett Anyu, még pár napot Buffaloban töltöttünk, majd kocsit béreltünk és az Erie-tó mentén Chicago felé vettük az irányt :)

Nagyon köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak, hogy lehetővé tették ezt a gyakorlatot, kétségtelenül életem legmeghatározóbb 3 hónapját töltöttem Buffaloban. Sok tapasztalatot szereztem és rengeteg “ezt most elviszem útravalónak” érzés ért a kint töltött hónapok alatt, amiket igyekeztem elraktározni, hogy majd később orvosként otthon is hasznukat vegyem. Abban még biztosabb vagyok, hogy hosszútávon otthon, Magyarországon szeretnék dolgozni, viszont nagyon örülök, hogy a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy mennyire elképesztően fontos a külföldi tapasztalatszerzés! Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy tanulmányai során töltsön pár hónapot külföldön (akár Buffaloban, akár máshol), hiszen a számos elérhető ösztöndíjjal a költségek is jóval alacsonyabbak, mint amire az ember előzetesen számít.

Herczeg Vivien

2018. június 10.

Megjött a tavasz, sarcoma-melanoma-thoracic és búcsú

Eljött az utolsó hónap is és bár nagyon sok inger ért bennünket ezekben a hetekben is, legintenzívebben bennem mégis az maradt meg, hogy Buffalo milyen gyönyörű hely tavasszal! Nem valami hosszú ez az évszak, május elején köszöntött csak be, de annál szebb. Családi házas övezeten keresztül bicikliztem mindennap a kórházig, kétoldalt virágzó tulipánfák és gyönyörű pázsitok mellett, amiben sokszor egy-egy nyuszi vagy mókus lapult. Nemcsak az utazások hiánya miatt, de nagyon békés hónap volt ez! Egyik nap például elmentem futni és félig véletlenül a közeli temetőbe tévedtem, ahol a sírkövek között egy egész csorda őz bóklászott. Lehet azért is gondolok erre vissza nagy nosztalgiával, mert most már otthonról írom soraimat a 8. kerületi 30 fokos tetőszobámból…

Ebben a hónapban én is belekóstolhattam a Roswell légkörébe, ahol sarcoma-melanoma-thoracic osztályon voltam. Ez volt számomra a leghasznosabb és legélvezetesebb gyakorlat. Reggel 9-re jártam és általában du. 5-kor végeztem, közben viszont (mivel ezek járó beteg rendelések) 15-20 beteget láthattam.

A Roswell le sem tagadhatná hírnevét: rendszeresen érkeztek betegek sok száz kilométerről, kérve, hogy bárcsak átkerülhetnének ide. A részletes felvilágosítás itt még precízebb volt, mint a Buffalo Generalban, legtöbbet én is abból tanultam, hogy a főorvos felrajzolta a terápiás tervet. Nem egyszer még arra is vették a fáradtságot, hogy sejtet rajzoljanak és részletesen elmondják melyik gyógyszer pontosan min és hogyan hat. Persze itt a lehetőségek is mások, hiszen nagyon sok gyógyszer trial-t visznek, még a negyedik stádiumos tüdődaganatos betegnek is több terápiás választási lehetősége van, és a rossz esélyek ellenére sem adják fel, hogy e pácienseket is meggyógyítsák! Ahogy a kedvenc (kanadai) doktornőm fogalmazott, náluk Kanadában sem ilyen jó a helyzet: nagyon sokat számít, hogy a gyógyszerkutatásban itt ekkora döbbenetes pénzek forognak. A Buffaloban töltött három hónapban számomra a betegekhez való hozzáállás volt leginkább szemléletformáló: hitet adott, hogy a betegedukációnak igenis van értelme hosszútávon és nem szélmalomharc! Nagyon jó például, hogy amíg várakoznak, addig „catchy”  infografikák és oktató rajzfilmek mennek tableten/TV-n csupa hasznos témában (cigi leszokás hatásai, oltások, stb.). 

Ebben az utolsó hónapban fejlődtem legtöbbet szakmai szempontból is: a sarcomán sok ritka betegséggel találkozhattam, mint pl. cutan Kaposi-sarcoma, Giant cell tumor. Ráadásul dr G. állandóan kérdezgetett és tanított, ami nagyon jól esett, mert bár az USA-ban nem találkoztam olyan orvossal, aki a betegekkel tiszteletlen lett volna, olyanok azért itt is akadnak, akiket a hallgatók jelenléte nem különösebben érint meg… A melanoma szintén nagyon izgalmas volt, mert ezen a területen az immunterápia nagyon előretörőben van, sokat tanulhattam erről.

Nem bántam, hogy az utolsó hónap nem az utazásokról szólt, mert így kiélvezhettem Buffalo tavaszi arcát: kimentem olvasni a canal side-ra, elmentem futni a Delaware parkba, és azért belefért számos kisebb kiruccanás.

Petra unokatesója elvitt minket a Letchworth state parkba, amit nagyon ajánlok a következő turnusoknak is! A keleti part grand canyonjának hívják és csodaszép, vadregényes vidék gyönyörű vízesésekkel. Éva néni pedig elvitt minket a Fort Niagarához, ami egy kedves kis kastély az Ontario-tó déli partján visszafelé pedig végre (jobb későn mint soha) a Niagara-vízesést is láttuk!

Végül a búcsú pillanata is eljött, egyrészt nehéz szívvel hagytam itt elsőként az apartmant és a lányokat, mert megszerettem őket is és a lakást is. Ugyanakkor szívesen jöttem haza, a kint töltött 3 hónap tanulsága számomra, hogy sok mindent jobban csinálnak az USA-ban, mint itthon viszont ezek egy része nem pénzkérdés: nagyon bízom benne és vágyom rá, hogy ez utóbbiakat be tudjam építeni majd itthon! Nagy hála van bennem, hiszen a HMAA és a Campus Mundi segítségével átélhettem egy olyan élményt, ami szakmailag és emberileg is csiszolt rajtam. Szurkolok, hogy a következő turnusok számára is maradandó pozitív élmény legyen ez az időszak!

2018. július 25.

Barta András

Gyermek-gasztroenterológia és utazgatások

A második hónap az elsőnél is mozgalmasabbra sikeredett. Gyermek gasztroenterológián voltam, ami a neuróhoz képest sokkal nyugisabb gyakorlat volt. Rámfért a pörgés után, de néha azért volt egy kis hiányérzetem.  Itt is egy teammunkába láthattam bele: kedden, szerdán és pénteken komplikáltabb betegekhez hívtak minket a tavaly átadott „brandnew” Oshei’s gyermekkórház különböző osztályaira. A hétfő procedure day, azaz colonoscopiákat és gastroscopiákat végeznek, csütörtökön pedig ki lehetett menni az járóbeteg rendelésre, ami tömegközlekedéssel körülbelül egy és negyed óra, mégis megéri! Nagyon tetszett, hogy minden héten tudnak időt szakítani egy részletes megbeszélésre a radiológusokkal és a patológussal a vizsgálati eredményekről. Sokat számít a betegbiztonság és a szakmai fejlődés szempontjából is, hogy nemcsak leleteket cserélnek. Nagyon sok endoszkópiát csinálnak, de a makroszkópos patológiás elváltozás nagyon ritka. Azért így is láthattam néhány IBD-t és egy idegentest eltávolítást, amik igazán érdekesek voltak.  

A 4. buffalói hétvégénken Péter bácsit látogattuk meg Torontóban. És bár a város tetszett (Ripley’s Aquarium, CN tower, Casa Loma), igazán Péter bácsi személyisége és vendégszeretete tette ezt az utazást felejthetetlenné! Péter bácsi a hazai kardiológia úttörője és a HMAA korábbi elnöke, aki mintapéldája a klasszikus „polihisztor belgyógyásznak”. Óriási élmény volt hallgatni emlékeit hosszú és eredményes pályájáról, a Munkácsy trilógia kalandos útjáról miközben az Ő és János bácsi finom magyaros főztjét falatoztuk!

A hétköznapok és a következő hétvége relative eseménytelenül telt, bár azért így is belefért az Anchor bárban a tradicionális buffalo chicken wings kipróbálása (nem volt rossz, de 1000x inkább Édesanyám csirkeszárnyait választanám) és többször hódoltunk a lányokkal közös társasjáték szenvedélyünknek is, jó döntés volt a provident  elhozni a fedőnevek-et és a hét csodá-t.

Számomra ezután az utolsó nagyobb utazás következett: Philadelphiába és Washingtonba látogattunk. Azt hiszem Philly is szép emlék lenne önmagában, de Washington teljesen elvarázsolt és elhomályosította előbbit. Ezt még Sylvester Stallone sem tudta megváltoztatni. A belváros lényegében egy óriási park (National mall) melynek egyik vége a Capitolium másik pedig a Lincoln emlékmű. A kettő között a Washington monument, fehér ház és számos érdekesebbnél érdekesebb múzeum. Majdnem minden múzeum és az állatkert is ingyen van. Washingtont leginkább úgy lehetne leírni, mint az amerikai hazafiasság és büszkeség rezervátuma. Ez ugyanakkor olyannyira igaz, hogy a különbségek is óriásiak. Míg a belvárost „átjárja a történelmi térerő” addig a külváros felé sok az elszegényedett negyed, a 600.000 fős Washingtonban 10.000 hajléktalan van regisztrálva. Annyi, mint egész Magyarországon.

 Ez az út is nagyon jól sikerült, az esti parasztactivity és good friends szintén maradandó élmény! Sokat jelent, hogy össze tudunk dolgozni és mindannyian kivesszük a részünket a szervezésből, összecsiszolódtunk! J

2018. május 12.

Barta András

Thoracic surgery, Philadelphia, Washington, Niagara...

Torontóból hazatérve másnap már kezdődött is az új rotáció a Roswell mellkassebészetén. Direkt választottam ezt a gyakorlatot annak ellenére, hogy a blogon korábban már többen is írták, hogy nem épp a legkönnyebb gyakorlat. Ezt meg is tudom erősíteni: csak a nagyon elvetemült orvostanhallgatóknak ajánlom, akik nem bánják a koránkelést és bírnak egész nap állni a műtőben. Cserébe viszont rengeteget lehet tanulni és nagyon sok dolgot engednek önállóan is csinálni.

A napirend a következő volt: a reggeli vizit általában fél 7-kor kezdődött, így érdemes 6-ra érkezni, hogy átnézzétek a betegek paramétereit, vizsgálati eredményeit, stb. A vizit fél 8 – 8 óráig tartott. Ezt követően orvostanhallgatóként a patient list frissítésével és a mellkascsövek kihúzásával lehetett segíteni az orvosoknak. Egy amerikai orvostanhallgatóval voltam, vele mindig beosztottuk, hogy ki maradjon az osztályon és ki menjen a műtőbe segíteni. A műtéteknél asszisztálni kellett, közben az orvosok részletesen magyarázták, hogy éppen mit és miért csinálnak. Gyakran volt DaVinci műtét is, bár lényegesen kevesebb, mint a nőgyógyászaton. A műtétek viszont nagyrészt thoracoszkóposak voltak, így mindent jól lehetett látni. Emellett be lehetett menni az EBUS vizsgálatokra is.

Hetente egy napot töltöttünk a klinikán. Ajánlom a csütörtöki napot D. doktornőnél (illetve ha lehetett választani, a műtőben is leginkább az ő operációira jártam be, tőle lehetett a legtöbbet tanulni, emellett pedig hihetetlenül cuki.) Minden kedden reggel volt egy másfél-két órás megbeszélés, ahol a bonyolultabb eseteket tárgyalták meg a radiológusokkal, pulmonológusokkal, patológusokkal. Ezeken is rengeteget lehetett tanulni a diagnosztikai és terápiás stratégiákról. Péntek reggelenként volt a nagyvizit, ahol az összes attending részt vett, itt nekünk is kellett betegeket referálnunk, egy alkalommal pedig elő kellett adni a journal clubon is.

A munka mellett azért maradt idő a szórakozásra is: másfél napot töltöttünk Philadelphiában, ahol találkoztunk Stalloneval a Rocky-szobornál a filmből híressé vált lépcső mellett. A város egyébként nagyon szép, mindenképpen ajánlom, hogy ejtsétek útba Washington felé menet (a Buffalo-Washington busz megáll Philadelphiában is.) Ha itt jártok, érdemes elmenni a Mütter Museumba. Itt többek között meg lehet nézni mikroszkóp alatt Einstein agyának néhány darabkáját.

Washington nagy kedvenc lett nálam, BÁRMIKOR szívesen visszamennék! Az élményt csak még tovább fokozta, hogy sokkal melegebb volt, mint Buffaloban és végre sütött a nap és otthon lehetett hagyni a kabátot! J Ajánlom a guided tourt, ha erre jártok, így nemcsak az épületekben gyönyörködhettek, de érdekes történeteket is hallhattok a városról. Nagy előnye Washingtonnak, hogy a múzeumok nagy része és az állatkert ingyenes. Fel sem tudom sorolni, hogy hány helyen jártunk.. J

Egyik hétvégén pedig Éva nénivel elmentünk kirándulni a környéken: voltunk a Fort Niagaránál, piknikeztünk kicsit és természetesen elmentünk a Niagara-vízeséshez is. Ez a hétvége azért is volt különösen kellemes, mert ez volt az első tavaszi nap Buffaloban, végre!

Fort Niagara

Niagara

Éva nénivel

A második hónap tényleg sokkal gyorsabban elment, mint az első, Petrával nagyon szomorúan vettük meg a repjegyet hazafelé..

2018. május 11.

Simon Judit