Czigler András vagyok, és jöjjön
az első havi beszámolóm a buffaloi gyakorlatról.
Viszonylag korán megvettem a
jegyet Torontóba, Londonon keresztül. Sokat nézegettem előtte a járatokat,
hova? mennyi? de miért annyi? hány átszállás? miért kell annyit várni? ez jó
lenne, de akkor elérem a csatlakozást? és hasonló agy-zsibbasztó kérdések
közepette. Nem tudom hogy ez másoknak könnyen megy-e, mindenesetre én
megszenvedtem vele. Végül úgy döntöttem, Torontóból busszal fogok menni
Buffalóba, mert így a legolcsóbb (még a New York-ból való buszozás jöhetett
volna szóba, ami kb. 8 óra, illetve a közvetlen Buffaloba repülés, ami gyorsabb
ugyan de drágább). Általában az a szokás, hogy az új turnus csütörtökön
érkezik, de rájöttem, hogy az a hetem amúgy sem érne otthon semmit, szóval
simán mehetek korábban és megnézhetem Torontót. Jó ötletnek bizonyult.
Hallottam, hogy a legtöbb buffaloi turnus meg szokta látogatni Péter bácsit
Torontóban, ezért írtam neki, hogy mi lenne ha én ezzel kezdeném? Ő pedig
eszméletlen segítőkész és vendégszerető volt. Ezúton is köszönöm neki. Nem csak
szállást biztosított 3 napra, de minden infóval ellátott arról, hogyan találok
el a házához, hogyan közlekedjek Torontóban, mit érdemes megnéznem. A pletykák
igazak. Péter bácsi elképesztő tudással rendelkezik, melyből igyekszik is minél
többet átadni színes sztorik formájában. Így tudtam meg néhány nap alatt igen
sokat a magyar kardiológia kezdetéről vagy éppen a kanadai egészségügyi
rendszer működéséről. Nehéz lenne felsorolni minden témát, amit érintett
elbeszélései során, de szó esett a
juharszirup gyártásról, narancslekvár készítésről és Munkácsy Krisztus-trilógiájáról:
A 3 kép egy helyszínen való kiállítása nem mellesleg Péter bácsinak köszönhető.
A torontói látnivalókat 3 nap
alatt nem egyszerű végigjárni, de a CityPass-szal elérhető nevezetességek éppen
belefértek. Eszterrel közösen néztünk meg pár helyet. Ő a rokonainál szállt meg
Torontóban. Nekem az Aquarium jött be a legjobban, de a CN Towerben megvárni, míg beesteledik, szintén jó élmény volt. Végül a buszozás is elmaradt, mert
Eszter nagynénje elhozott minket Buffaloba. Összességében az első néhány napom
eseménydús, szerencsés és zökkenőmentes volt.
Az első hónapot a nőgyógyászati
onkológia osztályon töltöttem a Roswell Park Cancer Instituteban Ágival.
Korábbi terveimről, miszerint majd alaposan összehasonlítom az otthoni
viszonyokat az ittenivel, majdnem rögtön le is mondtam. Az új épületrészben
működő ambuláns ellátást gyakorlatilag nincs értelme összevetni a hazaival. Az
egy betegre jutó személyzet, és ráfordított idő egészen más dimenzióba helyezi
az ellátást. A várakozó betegek nem tartózkodnak váróteremben, ott maximum a
családtagok. Ellenben egy tágas, kényelmes vizsgálóban, ahol a nővér felveszi
az adataikat. Ezután érkezik a rezidens vagy a fellow, nyomában a medikussal.
Anamnézisfelvétel, alapvizsgálatok következnek, majd általában a bimanuális
vizsgálat. Mindezek után referáljuk a beteget az attendingnek, és most már vele
kiegészülve megyünk vissza a beteghez (és családjához!) egy konferencia
terembe, ahol időt nem kímélve beszél végig minden eredményt és opciót orvos és
beteg. Egészen komoly mélységekben dönthet a beteg a kezelését illetően. A
dolog hátulütője, hogy sokszor a betegbiztosítás is közrejátszik a döntésben,
nem kapja meg mindenki automatikusan a legjobb kezelést.
A műtőben a legnagyobb attrakció
A DaVinci robot. Valóban lenyűgöző működés közben látni, még akkor is, ha sokak
szerint csak azért használják, mert van. Lehetőségünk volt kipróbálni a Ross
szimulátort, amivel a sebészek felkészülnek a robotos vizsgára. Sajnos
pillanatnyilag mindkét elérhető gépnek akadnak nehézségei, de azzal
vigasztaltak minket, hogy ez csak jó, mert így jobban felkészít az igazi,
sokkal precízebben működő robotra. De az itteni Skill Lab lehetőséget nyújt a
laparoszkópos, sőt az endoszkópos beavatkozások gyakorlására is. Ezért a
kevésbé izgalmas klinikai napjainkon elég sok időt töltöttünk itt is hasznosan.
Összességében rengeteg új dolgot
tapasztaltam az első hónapban, és meglepetésemre nem a robot, hanem az
orvos-beteg kommunikáció volt az, ami leginkább jelezte nekem Magyarország és
az USA orvosi ellátásának különbségeit. Jövő hónapban már a Buffalo General
Hospitalból, a neurológia osztályról jelentkezem.
2017. április 4.
Czigler András
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése