Buffalo blog: It all got started

Szerda reggel még a nőgyógyászat szigorlatom közben izgultam, csütörtök este már egy új kontinensen, az USA legnagyobb városában, New Yorkban bolyongtam örömteli izgatottsággal a reptér és a buszpályaudvar között.

Ilyen „kedves” időjárás fogadott érkezésemkor

Már egy hónap telt el azóta Buffaloban (Budapesten talán kevesebb, vagy több, az időeltolódás és az óraállítás miatt már nem is tudom), de még mindig úgy érzem magam, mint aki egy filmbe csöppent. Az egyik kérdés, amire választ vártam itt-tartózkodásom alatt, hogy mennyi igaz az általunk ismert sztereotípiákból, tényleg olyan-e itt minden, mint az amerikai filmekben.

Eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondjam, igen, szerencsére. Tényleg hatalmas minden, nagyok a távolságok, szélesek az utak, sok a terepjáró, hatalmas házakban laknak, nincs kerítés. Pont olyan sárga iskolabusz jár, mint abban a bizonyos mesében, és a tejet is csak 1 gallonos műanyagkannában lehet venni (ja igen, tényleg ezeket a szörnyű mértékegységeket használják („melegem már lehet Fahrenheitben, de fázni még csak Celsiusban tudok” – Márai után szabadon)).

Az iskolabusz...

...és a további furcsaságok egyike, a kedvenc közlekedési táblám

Ami igazán meglepő volt számomra, hogy tényleg kimegy a műtét közben valaki a hozzátartozókhoz, hogy informálja őket a fejleményekről, és az operáció után is leül a sebész beszélgetni a családdal, akkor is, ha épp este 7 óra van már. Valóban napi 13 óra az átlagos munkaidő, a férfiaknak ingben és nyakkendőben, a nőknek csinos ruhában. Sokkal több eldobható egyszerhasználatos eszközt alkalmaznak, és a bemosakodást is újra kellett tanulnunk. A DaVinci sebészeti robot pedig tényleg lenyűgöző működés közben.

Saint Patrick's Day a kórházban

A nőgyógyászat gyakorlat szakmai részleteiről már sokat olvashattak a kedves blogolvasók. Azt emelném inkább ki, hogy milyen fontos a tapasztalatok átadása, hiszen az előző csoporttól megkaptuk a szükséges elérhetőségeket a training centerhez, így már az első hónaptól kezdve tudunk gyakorolni a roboton, a laparoszkópos szimulátoron és az egyéb remek képességfejlesztő eszközökön.

De ahogy első gyakorlati napunkon mentorunktól is hallhattuk, mi nem azért vagyunk itt, hogy megtanuljunk robottal operálni, laparoszkóppal asszisztálni, intrakután varratot behelyezni vagy nőgyógyászati fizikális vizsgálatot végezni. (Persze azért erre is megvan a lehetőség.) A cseregyakorlat fő feladata, hogy az itteni hozzáállást sajátítsuk el. Azt, hogy hogyan lehet az örömmel végzett napi 13 óra munka mellet is lelkesnek, elhivatottnak maradni, hogyan kell a betegeket bevonni az őket érintő döntésekbe, hogyan kell a hozzátartozókat megfelelően tájékoztatni, hogyan lehet a legkevésbé megzavarni a páciens intim szféráját minden helyzetben.

A sok munka mellett hétvégenként kikapcsolódni is jut időnk. Remek közösség fogadott minket itt, heti 1-2 alakalommal tudunk programokat szervezni, a csapat hamar összeszokott. A közös lakás és a gyakorlati élmények hamar összekovácsoltak minket négyünket is, valamint az itt tanuló többi magyar diákkal is hamar megtaláltuk a közös hangot. Így mentünk el a Niagara vízeséshez, emlékeztünk meg közösen március 15-ről, volt részünk számos finom vacsorában, néhány táncos estében és egy Maroon 5 koncertben is. A következő állomás pedig Miami! J