Fájó szívvel
kezdtünk neki az utolsó hónapunknak. Már- már annyira összenőttünk négyen
(Lilla, Zsuzsi, Bori és én), hogy elkezdtünk azon aggódni, hogy miként fogjuk
megállni helyünket a mindennapi miliőnkben otthon egyedül. Így hát elkezdtünk
egy hadműveletet, még nevet is adtunk neki: disatteching operation.
Ez nem várt
módon még inkább közelebb hozott minket, és megteremtette azt a pánik hangulatot,
aminek eredményeképpen általában a három kihasználatlan kanapé helyett egyen
ült mindenki, az esti filmnézésekre pedig külön matracot helyeztünk a földre,
hogy ne kelljen külön székekről nézni és egyéb, önállósodást igencsak
megteremtő trükkök érkeztek mindennapjainkba. De szerencsére ahelyett, hogy
eluralkodott volna rajtunk a pánik, inkább útnak indultunk és elautóztunk
Philadelphiába, egy utolsó, közös, nagy élmény átélésének reményében, ami nem
más, mint egy Norah Jones koncert a város zeneakadémiáján! Alig érkeztünk meg
S. Istvánhoz és feleségéhez, Enikőhöz, akik voltak olyan hihetetlenül
kedvesek, hogy vendégül láttak minket és szeretettel fogadtak, már rohantunk is
tovább a koncertre. Éppen beestünk, de még nem maradtunk le semmiről: a
kiskorunk óta hallgatott jazz énekes élőben előttünk. Aztamindenit. Két órán át
játszott, énekelt, a közönség mozdulatlanul nézte (na jó, néha talán vele
dalolt- legalább is próbált). Akkora élményt jelentett nekünk, mint kevés más
dolog, kivéve talán számomra a másnapi kórház bemutatás. S. doktor
megmutatta nekünk az IVF labort, amihez hasonlót még sosem láttam. Azt hiszem
rögtön beleszerettem, hát amikor egy dedikált könyvvel ajándékozott meg István,
amit ő írt a nőgyógyászatról. Annyira köszönöm ezúton is! A másnapot végig
kirándultuk, majd együtt töltöttük az estét a vendéglátóinkkal, hogy picit
jobban megismerhessük egymást: Kolbászt ettünk és boroztunk, hát mi mást
csinálna négy magyar Amerikában? J
Hazaérkezve még egy
hetünk volt a közös életünkből, a búcsúesténket könnyek közt töltöttük. De
azért van egy jó hírem is: megismerhette egymást négy addig idegen ember, akik
ebben a pillanatban is együtt ülnek egy asztalnál és intézik a mindennapjaik
ügyes- bajos dolgait, most már Budapesten. Ezt megtartjuk! J
Köszönjük, HMAA! Mindent bele, következő buffalós diákok, nagyon jó dologba
kezdtetek bele, de ha mégsem értek rá elmenni, mi bármikor beugrunk! :)
Merkely Petra
2016. december 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése