Kedves Olvasó,
szeretnélek most megkérni
arra, hogy a kedvemért engedd el a megszokott közegedet, még pedig a teret és
az időt. Felelőtlen dolog ilyet kérni, hiszen minden emberi lény ebbe a kettőbe
kapaszkodva tájékozódik ezen a bolygón, de most a játék kedvéért tedd meg ezt nekem.
Azért kezdem mondandómat ilyen furcsa kéréssel, mert történetem szereplői
akarva-akaratlanul átlépték ezeket a korlátozó tényezőket.
Kedves Olvasó, ismerd meg Zsuzsikát. Lelkes, barna szemek, göndör, barna haj,
kissé nyúlánk termet. Bár ezen attribútumait most pont nem látjuk, mert épp
maszkban, az altató orvos felőli líra mögül kukucskál egy szívbe, egy nyitott,
még dobogó szívbe. A barna szemekben tisztán csillámlik vissza a műtő
ledlámpáinak fényével megvilágított nedves felületű, élő szerv. Zsuzsika soha
nem látott még ennél szebbet és érdekesebbet. Tudniillik főhősünk 20 éves, nyár
van, és éppen befejezte az első évet az orvosi egyetemen. Most ápolástani
gyakorlatát tölti a Honvédkórház Szívsebészeti osztályán, és olyan szerencséje
volt, hogy már első nap levitték a műtőbe nézelődni. Zsuzsika ennek nagyon
örült, már akkor tudta, hogy ha valamiben, akkor a nézelődésben nagyon jó. Arra
azonban nem számított, hogy a gyönyörűséges kék szemű szívsebész rezidens
fiatalember szemeinél sokkal szebbet fog látni. Arra készültek a sebészek, hogy
megállítsák a szívet. „Meg fogják állítani, ezek meg fogják állítani.”-
gondolta, és a saját szíve egyre gyorsabban kezdett verni a gondolattól. És
bizony megállították, és csövekre kötötték, és a betegnek nem dobog a szíve,
hanem egy gép cseréli az oxigént a vérében. „Ez csoda.”-gondolta.
Itt hagyjuk most Zsuzsikát az álló szív
felett egy pillanatra. Szeretném bemutatni Idát. Ida éppen nem érzi a jobb kezét
és a bal csuklója már 10 perce remeg, de még tart. Próbál mindeközben nem
rákönyökölni az altatott beteg arcára, de nehezen megy. Ida 23 éves,
talpraesett negyedéves orvostanhallgató, aki sebészet gyakorlatát éppen
Neuss-ban, Németországban tölti. Épp a műtőben küzd, egy pajzsmirigy műtéten
asszisztál a beteg feje felől. Mai napon ez a harmadik pajzsmirigy műtét, a fém
eszközök már benyomatot hagytak a kezén, és a műtős köpeny alatt, a két
hosszanti hátizom között már csorog le az izzadtság, de az nem lehet, hogy
szóljon, hogy nem bírja. Nőkkel műt, ha ők bírják, ő is bírja, ha remeg, ha nem
remeg, akkor is. „Utálom a pajzsmirigyeket, utálom a strumákat, sőt a jódot is
utálom, meg hogy a németeknek nincs elég. Talán ha a beteg állán kicsit
megpihentetném a kezem....na, jó, nem, kibírom.” Ilyen gondolatok között
hagyjuk most Idát magára a német pajzsmirigyek eltávolításával.
Következő szereplőnk
Petya. Petya körül minden kék, sötétkék műtősruhában és világoskék
műtősköpenyben van ő maga is. Petya éppen egy 3 kilós női mellett fog két
kézzel, illetve a testével pedig az irányába megdöntött műtőasztalt támasztja,
hogy a kissé túlsúlyos beteg ne csússzon le az asztalról. Neki azt mondták,
hogy erre vigyázzon, illetve a mellre, amit a kezébe adtak. Petya már
tapasztalt, tudja, hogyha ők azt mondják, akkor annak úgy kell lennie. Jól áll
neki a sötétkék, megy a barna fizimiskájához. Petya 25 éves szigorló
orvostanhallgató, és jelenleg Buffalo-ban (USA) tölti sebészet gyakorlatának
egy töredékét. Egy mastectomián asszisztál éppen. „Ha a beteg lecsúszik, tuti
nem tudom megtartani, ez egyszerű fizika. De a mellét még megtartsam? Akkor
végülis a fele munkát elvégeztem, amit rám bíztak. Milyen morbid gondolat ez,
de akkor legalább a műtéti terület nem fertőződne. Az is valami.” Petya
mentségére szóljon, hogy 5 és fél év orvosi megbolygatja kicsit az emberi
elmét, ezért gondolkodik érdekesen a szituációkról és a világról. Ebben a
kellemetlen pozícióban hagyjuk most Petyát.
Utolsó szereplőnk Zsuzsi. Zsuzsi
éppen egy kamerát tart, teljesen rossz irányban, mert a fent az lent van és a
jobb meg balra van. „Mit nem ért ezen kedves?” – mondja neki kedves hangon egy
idősebb sebész, ahogy átveszi Zsuzsitól a laparoszkópos kamerát. Zsuzsi
asszisztált már laparoszkópos epehólyag-eltávolításon, de ma reggel
kifejezetten tompa és buta szegénykém. Pedig Zsuzsi lassan végez az orvosival,
már csak fél év választja el a céltól, igazán nem kellene butának és tompának
lennie. Zsuzsi körül minden zöld, ami nem annyira áll jól neki, mert a barna
fizimiskájával úgy néz ki mint egy inverz fa, csak a barna van felül és a zöld
alul, mindenhol. Főhősünk 25 éves és éppen utolsó hetét tölti a szigorló év
sebészet gyakorlatából a Honvédkórház Általános Sebészeti osztályán. „Akkor az
lesz, hogy hazamegyek, befejezem a szakdoga bevezetőt, aztán átnézem azt a 10
tételt sebészetből, na jó 20-at, úgysem fogok 20-at, miért hazudok magamnak?”
Zsuzsinak karikásak a szemei, és mivel általános insominában szenved, kissé
zavart, furcsa benyomást kelt az ismeretlenben. Pedig Zsuzsi szereti a
betegeket, és szereti az orvostudományt, mai napig izgatottá tud válni az
emberi test csodái láttán, Zsuzsi csak
fáradt.
Vége van a napnak, Budapesten, Neuss-ban és Buffalo-ban is. Főhőseink
klumpáikban végigcsoszognak a már kiürült műtősor folyosóján, illedelmesen
köszönnek az amúgy is ismeretlen, de műtős ruhában felismerhetetlen személyzet
tagjainak, és végre a női öltözőbe jutnak.
Elsőként Zsuzsika érkezik, nagyon izgatott.
Minden, amit várt, és amire számított, mikor elhatározta hogy orvos lesz,
beigazolódott. (Szó se essék róla, hogy ezen izgatottsága alább hagy, amint kiderül, hogy mágneskártya híján
a műtősrészlegen ragad este nyolcig bezárva, de történetünk idáig nem követi az
ő sorsát.) Másodikként Petya lép be, a mastectomia után még két anyajegy
eltávolításon is asszisztált. Petya is izgatott, hiszen Amerikában csinál gyakorlatot,
jól érzi magát, és rengeteg új dolgot lát nap mint nap. Nem beszélve arról,
hogy addig sem kell szigorlatoznia, amíg 7500 kilométerre van Magyarországtól.
Harmadikként Zsuzsi toppan be, azonnal leül egy padra, hátradől a régi
öltözőszekrényen koppan a feje, becsukja a szemét és a szakdolgozatára gondol,
mostanában csak arra. Utolsónak Ida érkezik, Németországban jól
megdolgoztatják, aznap négy pajzsmirigy műtéten volt. A kezeiben olyan izmok
fájnak, amik létezéséről csak az anatómia miatt tud. Zsuzsika kezdi a bemutatkozást,
és ha már egy elkezdi, az illem megkívánja, hogy mindenki bemutatkozzék.
-Az orvostudomány a legcsodálatosabb dolog
a világon, nem lányok? – kérdezte Zsuzsika csillogó szemekkel az öltözőben
összegyűlt kis csapatot.
Petya csendben elmosolyodott és arra
gondolt, hogy vajon Zsuzsika ezt fogja-e majd gondolni a szigorló évben is.
-Persze, hogy az – válaszolta Petya egy
szelíd mosollyal az arcán, és megvakarta a homlokán levő vájatot, amit a
műtőssapka hagy. Ida mindeközben görbe
háttal ül, ő is a régi fémszekrényeknek
támaszkodva és érzelemmentes arccal bámulja nyitott merev kezeit. Majd lassan
ökölbe szorítja és újra kinyitja őket. Mindeközben csendben, fájdalmasan
szisszen egyet, de a kérdés nem jut el a tudatosulásig. Zsuzsi csendben
szuszog, még mindig csukott szemmel, azonban nyitott szájjal, a fejét
pihentetve a szekrénysoron. Valószínűleg már a diplomaosztóról álmodik.
Zsuzsika kissé elkeseredik, hogy nem talál
viszonzásra lelkesedése, ezt észrevéve
Petya határozottan Zsuzsika vállára helyezi a kezét.
-Csodálatos, tényleg az. – mondja ugyanazzal a szelíd mosollyal elengedi a
fiatal lány vállát, feláll a rozoga fapadról, letépi a még nyakában lógó
maszkot, és elkezd átöltözni.
Petykó Zsuzsanna Ida
2016. december 29.