Érkezés New Yorkba és az első gyakorlat

Sziasztok!

Június 24-én kezdődött meg 3 hónapos nyaralásunk az USA-ban. Felfokozott várakozás közepette a nemrég indult Budapest-New York közvetlen járat bő 9 órás menetideje is egy örökkévalóságnak hatott. De számos, a gépen hozzáférhető Zs kategóriás hollywoodi kasszasiker megtekintése után már földet is értünk a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren. Melyet azonnal egy exkluzív, terminálokon átívelő körutazás követett parkolóhely keresés fedőnév alatt. Szerencsére a határátkelés zökkenőmentes volt, így meg is kezdhettük a rövid, de annál tartalmasabb ismerkedést NYC-vel. A repülőtérről ilyen-olyan metrókkal keveredik be az ember Manhattan szívébe. Mivel ezek a vonalak a centrum felé cseppet sem meglepő módon a föld alatt haladnak (kb. 1 órát), feledhetetlen élményt tud nyújtani, ahogy az ember először kijut (és magával együtt kijuttat 40kg-nyi bőröndöt) az utcaszintre, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy 30-50 emeletes épületekkel körülölelt NY-i parkban találja magát.

A hotel foglalásakor az elsődleges szempont az elhelyezkedés volt, mely limitált büdzsével párosulva otthonosan klausztrofóbiás kis szobát eredményezett. Ugyanakkor a szálloda tetőterasza és a szoba ablakán kihajolva megpillantható, az érkezés estéjén éppen szivárványszínben tündöklő Empire State Building látványa bőségesen kárpótolt azért, hogy a kinyitott bőrönd felett terpesztve tudtam csak előkeresni a másnapi fehérneműt. De amerikai sajátosság, hogy az egymástól vertikálisan kevesebb mint 80cm-re elhelyezkedő ágyak mindegyikéhez tartozott saját tv.

Ez a három nap nagyon gyorsan eltelt. A jetlag már hajnali ötkor lábra állított minket, a város pedig éjfélig nem hagyott nyugovóra térni. Így a Buffaloba induló ugyancsak 9 órás buszút megváltásként hatott, mire felocsúdtunk már meg is érkeztünk a célállomásra.

(Egy kis megnyugtatás, ha ti is Manhattanben kezdenétek amerikai tartózkodásotok: Az első benyomás ellenére nem fogtok éhen halni!!! Bár az utolsó sarki halalfoodosnál is kegyetlen árakkal kell szembenézni, már Brooklynban is elfogadhatóbb a kínálat. Bár az igazán kalandvágyók Bronxba is elnézhetnek :) )

A lakást kitűnő állapotban találtuk, ezt külön köszönöm az előző turnus tagjainak (a hűtőben talált szeretetcsomaggal egyetemben 😉). Szót kell ejtsek T. Évi néniről, aki erején felül teljesítve továbbra is a csereprogram szíve és motorja; illetve az itteni magyar közösség kedves és segítőkész tagjairól, akik számos programmal fűszerezték meg hétvégéinket.

Az első hónapban neurológia gyakorlaton vettem részt. A szakmai ismeretek elmélyítése mellett alkalmunk nyílt megismerkedni az amerikai orvos és szakorvosképzés számos sajátságával. Napjaink reggel 7-kor kezdődtek egy gyors közös referálón, melyet követően a neurológusok két csoportra oszlottak: általános neurológia és stroke team. Az első két hetet előbbi, míg a turnus második felét utóbbi alakulattal töltöttem. Minden nap megkaptuk saját betegünket, akit meg kellett vizsgálni és dokumentációját át kellett nyálazni, hogy aztán referálhassuk a később érkező szakorvosnak. Ezt több órás vizitelés követte, melyet esetenként (frontokat követően pedig igen gyakran) stroke riasztások szakítottak félbe.

A rezidensek közvetlenek, a szakorvosok pedig segítőkészek voltak. A néha előforduló üres járatok során pedig jó hangulatú személyes beszélgetésekre nyílt lehetőség.

2018. július 27.

Barta Bálint

A várva várt első hónap

Sok szervezés, aggodalmaskodás, papírmunka után végre elindultunk. A Budapest-New York közvetlen járatnak köszönhetően kényelmesen, az átszállás izgalmától megkímélve megérkeztünk New Yorkba. Az itt töltött 3 nap alatt, túlzás nélkül, a város összes jelentős nevezetességét bejártuk. Átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, hajóztunk a Staten Island Ferryvel, bejártuk a Central Parkot, megnéztük a várost a Rockefeller Center tetejéről, kimetróztunk a zsúfolt városból Coney Islandre, bejártuk a Metropolitan Múzeumot.   A kimerítő, ugyanakkor csodás élményekben gazdag városnézés fáradalmait a Buffaloba tartó közel 10 órás buszúton ki is pihentük. Az első buffaloi hétvégén igyekeztünk megismerkedni a várossal, felfedezni a közeli élelmiszerboltokat, belakni az apartmant, amely az elkövetkezendő 3 hónapban az otthonunk lesz. A vasárnapi templom alkalmával megismerkedtünk a buffaloi magyar közösség oszlopos tagjaival. Somogyi Klári néni jóvoltából délután ellátogattunk a lélegzetelállító Niagara Fallshoz.

Július 2-án, hétfőn el is kezdődött az első gyakorlatom a Buffalo General Hospital neurológiai osztályán. A 4 hétből az első kettőt az általános neurológián, a második kettőt a stroke osztályon töltöttem. A reggelek 7-kor egy közös megbeszéléssel kezdődtek, majd kettévált a nagy neurós csapat. Külön az általános neuró-, külön a stroke-team. Az általános neurológián a vezető rezidens kiosztotta mindenkinek az aznapi új betegeket, valamint az előző napokon kapott betegeket is tovább követni kellett. A kórtörténet átolvasása után mentünk is megvizsgálni a pácienseket, referáltuk a rezidensnek, majd a szakorvosnak is. Miután mindenki beavatta az aznapi szakorvost a betege kórtörténetébe, az egész csapat elindult vizitelni. Ebéd után, ha nem jött új beteg, megtartottuk az előző napon kapott témából a rövid, 5 perces kis beszámolóinkat. A betegek számától, aznapi tennivalóktól függően általában fél 4-5 között mehettünk haza.

A stroke team dinamikája kicsit különbözik az általános neurótól. Itt is kaptunk saját betegeket, ugyanúgy referáltuk az eseteket a szakorvosnak. Azonban, ha új stroke-os beteg érkezett a sürgősségire, az egész csapat rohant a CT-be, gyors vizsgálat, gyors döntés.

Nagyon tetszett, hogy rengeteg alkalmunk volt beteget vizsgálni, néha egyedül, néha felügyelettel, amikor pedig kaptunk visszajelzést arról, hogy mit csináltunk esetleg rosszul. Ugyanakkor a dicsérettel sem fukarkodtak, ha valami jól sikerült. A rezidensek, szakorvosok minden délután szakítottak időt arra, hogy a felmerülő betegségekről bővebben beszéljünk, differenciáldiagnosztikáról, kezelésről.

Az első pár hétvégén inkább a környéket jártuk be. A Niagara vízesés mellett, Éva nénivel és Pista bácsival ellátogattunk a Niagara Forthoz, megnéztük a közeli Delaware Parkban a szabadtéri Shakespeare - estet. És nem utolsó sorban részesei voltunk a július 4-i ünneplésnek. A Canalside-on gyülekező ünneplő tömeggel kezdtük az estét, majd otthon a teraszról figyeltük a véget nem érő tűzijáték áradatot. 

Az első 4 hét pillanatok alatt eltelt. Mozgalmas hétköznapok segítőkész rezidensekkel, szívesen oktató szakorvosokkal, jó hangulatú csapatmunkával, ahova szívesen jár be az ember.

2018. július 27.

Skoda Réka

Neurológia gyakorlat

Immár itthonról írom a harmadik és egyben utolsó blogbejegyzést a neurológia gyakorlatról, amit a Buffalo General Hospitalban töltöttem. Szerencsére sikerült elintéznünk Petrával, hogy együtt tölthessük mind a négy hetet, így egyértelműen ezt a gyakorlatot élveztem a legjobban. Ehhez persze a neurológián megismert orvosok is nagyban hozzájárultak, bár csak 2-2 hetet töltöttem velük, mégis nagyon megszerettem őket ilyen kevés idő alatt is.

A négy hetes neurológia gyakorlatot általában 2 részre osztva teljesítik az orvostanhallgatók: mi Petrával először 2 hetet töltöttünk a stroke osztályon, majd 2 hetet az általános neurológián, és mindkét osztályon rengeteget tanultunk!

Az első nap egy rövid eligazítással kezdődött, ahol átadták a szükséges papírokat és elmondták, hogy mire számíthatunk a gyakorlat során. Sajnos májusban már nem tartottak előadásokat az orvostanhallgatóknak. Ezt egy kicsit sajnáltuk, hiszen Andristól és Vivitől azt hallottuk, hogy nagyon hasznosak voltak ezek az alkalmak. Azt tanácsolom a következő tavaszi csoportoknak, hogy próbálják meg elintézni, hogy a neurológia gyakorlatot március-áprilisban teljesíthessék.

A stroke osztályra reggel 7-re kellett járnunk. Az éjszakai ügyeletes átadta a betegeket, majd szétosztottuk őket egymás között. Általában 2 saját betegünk volt, akiket meg kellett vizsgálnunk és referálnunk kellett a viziteken, időnként pedig meg kellett ismételnünk a betegvizsgálatot az egész team előtt (ne ijedjetek meg, nagyon kedves és segítőkész mindenki!). A vizitek során folyamatosan résen kell lenni, ugyanis az attending bármikor kérdezhet az esethez kapcsolódóan. A vizit meglehetősen hosszú szokott lenni, ezért előtte mindenképpen érdemes harapni néhány falatot. Vizit után mindig volt egy kis ebédszünet, aztán délután 4-5 óra körül a délutáni vizit. A két vizit között pedig gyakran hívtak minket strokegyanús betegekhez a sürgősségi osztályra. Rendkívül hasznosak voltak ezek az alkalmak: testközelből tanulhattuk meg a diagnosztikus és terápiás algoritmusokat, kivétel nélkül az összes orvos rengeteget magyarázott nekünk. Péntekenként pedig részt vettünk a rezidenseknek szervezett előadásokon, ahol még tovább mélyíthettük tudásunkat a különböző esetbemutatásokon keresztül.

Ezt követően 2 hetet töltöttünk az általános neurológia osztályon. Őszintén megvallva én személy szerint jobban szerettem a stroke osztályt, de kétség kívül itt is rengeteget tanulhattunk. A stroke osztályhoz hasonlóan itt is voltak saját betegeink.

Az utolsó hónapra én már nem szerveztem utazást. Ezt nem is bántam meg végül, mert az április 30-i havazás után májusban végre eljött a tavasz Buffaloba is!!! Egészen más érzés volt a virágzó Linwood utcán végigsétálni a bimbózó fák alatt. Emellett egyik hétvégén elmentünk a Letchworth Nemzeti Parkba egy rövid túrára, ami szuper élmény volt.

Az utolsó hétvégét Vivivel kettesben töltöttük: szombaton elmentünk együtt futni, végül egy szuper vízparti pubban kötöttünk ki. Nem nagyon lehet szavakba önteni a hangulatot, inkább mellékelek róla egy videót. Vasárnap pedig elmentünk moziba (a jegyeket még húsvéti ajándékként kaptuk Richard atyától). Ez is szuper élmény volt, itt ugyanis a bőrszékek teljesen hátradönthetőek, így fekve lehet élvezni a filmeket. :)
Május 30-án pedig részt vettem a Hősök napi rendezvényen a Magyar Házban, ahol a környékről meglepően sok magyar gyűlt össze. Szerencsére Petrával együtt utaztunk haza Torontón keresztül (ezt ajánlom mindenkinek, a repjegy ugyanis nem feltétlenül drágább és jóval közelebb van, mint New York).

Összességében nagyon szerettem ezt a három hónapot, és bár már hiányoztak az itthoni barátaim, családtagjaim, mégis nagyon nem akartam hazajönni. Szeretném megköszönni a HMAA-nak a nagyszerű lehetőséget, továbbá a Campus Mundinak az ösztöndíjtámogatást, ami nélkül nem tudott volna megvalósulni ez az út.

2018. július 25.

Simon Judit

Utolsó hónap a neurológián

A Buffalóban töltött három hónapot soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hiányozni fog!

Az utolsó hónap telt a leglassabban, valószínűleg amiatt a kettős érzés miatt, hogy vágytam már haza, de tudtam, hogy valami véget fog érni.

A neurológia gyakorlat volt az utolsó, aminek első két hetét a stroke, második felét pedig az általános neurológiai team részeként töltöttük Jucussal. Nagyon hasznos volt a gyakorlat, sokat tanultam, és itt is sok kedves embert ismerhettem meg. Elég hosszúak voltak a napjaink, reggel hét órára kellett beérni, és öt óra körül mehettünk haza délután. Sok beteget láttunk egy nap, a Buffalo General kórház emeleteit jártuk a vizitek során. Volt, amikor saját beteget is osztottak nekünk, olyankor reggel meg kellett őket vizsgálni, majd referálni az attendingnek. Mint ahogy azt a Roswellben megszokhattuk, itt is sok időt szenteltek egy betegnek, alaposan megvizsgálták őket, és részletesen átbeszélték az eseteket.

A májusi első utazásunkra Vivivel ketten mentünk Bostonba. Az első estén elmentünk Kygo koncertre, ami felejthetetlen élmény volt! Másnap a Harvardon tartott idegenvezetésen vettünk részt. A Harvard gyönyörű, és elképesztő, hogy milyen sok zseni járt ide egyetemre. A következő nap bálnalesen voltunk. Az út első fele elég rázósra sikerült, sokan tengeribetegek lettek a hajón - de megérte! Egészen közelről láthattuk a bálnákat, ami nem mindennapi élmény. Ezen kívül jártunk múzeumokban, sétálgattunk a városban, nekem összességében nagyon tetszett Boston. A hazafele utunkat beárnyékolta, hogy este a repülőtéren derült ki, hogy törölték a járatunkat az időjárás miatt. Gyorsan, este 10-11 óra körül kellett szállást találnunk, majd másnap estére foglaltak nekünk helyet egy másik járatra.

Az ezutáni hétvégén elmentünk a Letchwort state parkba. Nincs messze, és érdemes elautózni ide, mert szép vízeséseket és tájakat lehet megnézni.

Az utolsó hétvégémen még egyszer visszatértem New Yorkba, ami másodszor is elvarázsolt. Más volt ez az utazás, mint a legelső, március elején. Most nem a szokásos turistalátványosságokat jártam be, inkább csak sétálgattunk, és megismertem Brooklynt is. A Brooklyn hídon is mindenképpen át kell sétálni, ha valaki New Yorkban jár, és jó volt, hogy tavasszal is láthattam a Central Parkot.

Eljött a búcsú ideje, Jucussal haza kellett indulnunk. Nem volt gördülékeny a hazaút - a repülőtérre érve, Torontóban közölték velünk: a járat, amire a jegyet vettük, nem létezik. Szerencsére sok intézkedés árán biztosítottak estére szállást, és másnapra foglaltak nekünk egy másik járatra helyet. Az volt a tanulság, hogy bármilyen kétségbeejtőnek is tűnt a helyzet, megoldódik, csak kicsit utána kellett járni a dolgoknak!

Nagyon hálás vagyok, és szerencsés, hogy ezzel a rengeteg élménnyel gazdagabb vagyok, és köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak!

2018. július 25.

Rózsa Petra

Gyakorlat a Roswellben, az utolsó hónapunk

Az utolsó hónapomat a Roswellben töltöttem “GI medicine”, vagyis gastro-onko ambuláns rendeléseken. Elképesztően sokat tanultam itt, egyrészt szakmai szempontból a különböző daganatok diagnosztikai folyamatáról, legújabb kezelési lehetőségeiről, a kezelés mellékhatásairól és azok megelőzéséről. Másrészt (és ez számomra talán még fontosabb!) az ilyen nehéz helyzetekben való “megfelelő” orvosi kommunikációról. Dr. F., akivel a legtöbb időt töltöttem ezalatt a hónap alatt, számomra példaértékűen beszél a betegekkel és a hozzátartozóikkal. Egyenes, nem ébreszt hiú reményeket, de akármilyen stádiumban is van a beteg, mindig tud valami pozitívumot mondani számára, amibe kapaszkodhat. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy bár egy Onkológiai Központról a legtöbb embernek a szomorúság, reményvesztettség és kiszolgáltatottság jut eszébe, a Roswellben ezek nagyon kevéssé, mondhatni egyáltalán nem érzékelhetők. Ebben a hónapban többször volt, hogy könnybe lábadt a szemem a rendelőben, de legtöbbször nem a sajnálat, hanem a meghatottság miatt, hogy az orvos szavai milyen hihetetlen nagy hatással vannak a beteg hangulatára és életkedvére. A másik oldalról pedig nagyon jó volt látni a betegek pozitív hozzáállását, tájékozottságát és tenni akarását. Nagyon szerettem bejárni és végtelenül hálás vagyok, hogy Dr. F-fel tölthettem ezt a 4 hetet a gyakorlatomból, biztos, hogy sokszor eszembe jut majd későbbi munkám során és igyekezni fogok, hogy én is hasonlóan jó és empatikus orvos legyek.

A gyakorlat mellett májusban is belefért egy kis utazás és pár közös kikapcsolódás. A hónap elején Petrával Bostonban jártunk, voltunk Kygo koncerten, Harvard tour-on, az MIT múzeumban, de kétségtelenül a legnagyobb élmény a bálnanézős hajótúra volt! Következő hétvégén Petra unokatesója, Gyuszi elvitt minket Letchworthbe, egy Buffalohoz közeli nemzeti parkba, ahol gyönyörű vízeséseket láttunk. A sok városnézős utazás után jó volt egy kicsit a természetben lenni. :) Ezen kívül Andrissal kikupáltuk magunkat a baseball szabályaiból és végre eljutottunk egy Buffalo Bisons meccsre. Hát, nem a baseball a legizgalmasabb sport a világon. :D Az utolsó hétvégénken Jucussal lefutottunk a Canal side-ra, ahol épp elcsíptük a naplementét és egy kis zenés-táncos mulatságba csöppentünk, és végül ez volt az egyik legjobb Buffaloban töltött esténk :) Az utolsó hét szörnyen lassan akart eltelni, egyrészt már nagyon durván honvágyam volt és izgultam, hogy mindjárt jön Anyu, másrészt pedig baromi szomorú voltam, hogy nemsokára vége ennek a minden várakozásomat felülmúló időszaknak. És bár tudom, hogy Magyarországon még sokat fogunk találkozni egymással, sajnáltam azt is, hogy kis csapatunk most kicsit szétválik, mert imádtam ezt a 3 hónapot Jucussal, Petrával és Andrissal, és rendkívül hálás vagyok, hogy pont mi négyen kerültünk egy turnusba! Június 1-jén este megérkezett Anyu, még pár napot Buffaloban töltöttünk, majd kocsit béreltünk és az Erie-tó mentén Chicago felé vettük az irányt :)

Nagyon köszönöm a HMAA-nak és a Campus Mundinak, hogy lehetővé tették ezt a gyakorlatot, kétségtelenül életem legmeghatározóbb 3 hónapját töltöttem Buffaloban. Sok tapasztalatot szereztem és rengeteg “ezt most elviszem útravalónak” érzés ért a kint töltött hónapok alatt, amiket igyekeztem elraktározni, hogy majd később orvosként otthon is hasznukat vegyem. Abban még biztosabb vagyok, hogy hosszútávon otthon, Magyarországon szeretnék dolgozni, viszont nagyon örülök, hogy a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy mennyire elképesztően fontos a külföldi tapasztalatszerzés! Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy tanulmányai során töltsön pár hónapot külföldön (akár Buffaloban, akár máshol), hiszen a számos elérhető ösztöndíjjal a költségek is jóval alacsonyabbak, mint amire az ember előzetesen számít.

Herczeg Vivien

2018. június 10.

Megjött a tavasz, sarcoma-melanoma-thoracic és búcsú

Eljött az utolsó hónap is és bár nagyon sok inger ért bennünket ezekben a hetekben is, legintenzívebben bennem mégis az maradt meg, hogy Buffalo milyen gyönyörű hely tavasszal! Nem valami hosszú ez az évszak, május elején köszöntött csak be, de annál szebb. Családi házas övezeten keresztül bicikliztem mindennap a kórházig, kétoldalt virágzó tulipánfák és gyönyörű pázsitok mellett, amiben sokszor egy-egy nyuszi vagy mókus lapult. Nemcsak az utazások hiánya miatt, de nagyon békés hónap volt ez! Egyik nap például elmentem futni és félig véletlenül a közeli temetőbe tévedtem, ahol a sírkövek között egy egész csorda őz bóklászott. Lehet azért is gondolok erre vissza nagy nosztalgiával, mert most már otthonról írom soraimat a 8. kerületi 30 fokos tetőszobámból…

Ebben a hónapban én is belekóstolhattam a Roswell légkörébe, ahol sarcoma-melanoma-thoracic osztályon voltam. Ez volt számomra a leghasznosabb és legélvezetesebb gyakorlat. Reggel 9-re jártam és általában du. 5-kor végeztem, közben viszont (mivel ezek járó beteg rendelések) 15-20 beteget láthattam.

A Roswell le sem tagadhatná hírnevét: rendszeresen érkeztek betegek sok száz kilométerről, kérve, hogy bárcsak átkerülhetnének ide. A részletes felvilágosítás itt még precízebb volt, mint a Buffalo Generalban, legtöbbet én is abból tanultam, hogy a főorvos felrajzolta a terápiás tervet. Nem egyszer még arra is vették a fáradtságot, hogy sejtet rajzoljanak és részletesen elmondják melyik gyógyszer pontosan min és hogyan hat. Persze itt a lehetőségek is mások, hiszen nagyon sok gyógyszer trial-t visznek, még a negyedik stádiumos tüdődaganatos betegnek is több terápiás választási lehetősége van, és a rossz esélyek ellenére sem adják fel, hogy e pácienseket is meggyógyítsák! Ahogy a kedvenc (kanadai) doktornőm fogalmazott, náluk Kanadában sem ilyen jó a helyzet: nagyon sokat számít, hogy a gyógyszerkutatásban itt ekkora döbbenetes pénzek forognak. A Buffaloban töltött három hónapban számomra a betegekhez való hozzáállás volt leginkább szemléletformáló: hitet adott, hogy a betegedukációnak igenis van értelme hosszútávon és nem szélmalomharc! Nagyon jó például, hogy amíg várakoznak, addig „catchy”  infografikák és oktató rajzfilmek mennek tableten/TV-n csupa hasznos témában (cigi leszokás hatásai, oltások, stb.). 

Ebben az utolsó hónapban fejlődtem legtöbbet szakmai szempontból is: a sarcomán sok ritka betegséggel találkozhattam, mint pl. cutan Kaposi-sarcoma, Giant cell tumor. Ráadásul dr G. állandóan kérdezgetett és tanított, ami nagyon jól esett, mert bár az USA-ban nem találkoztam olyan orvossal, aki a betegekkel tiszteletlen lett volna, olyanok azért itt is akadnak, akiket a hallgatók jelenléte nem különösebben érint meg… A melanoma szintén nagyon izgalmas volt, mert ezen a területen az immunterápia nagyon előretörőben van, sokat tanulhattam erről.

Nem bántam, hogy az utolsó hónap nem az utazásokról szólt, mert így kiélvezhettem Buffalo tavaszi arcát: kimentem olvasni a canal side-ra, elmentem futni a Delaware parkba, és azért belefért számos kisebb kiruccanás.

Petra unokatesója elvitt minket a Letchworth state parkba, amit nagyon ajánlok a következő turnusoknak is! A keleti part grand canyonjának hívják és csodaszép, vadregényes vidék gyönyörű vízesésekkel. Éva néni pedig elvitt minket a Fort Niagarához, ami egy kedves kis kastély az Ontario-tó déli partján visszafelé pedig végre (jobb későn mint soha) a Niagara-vízesést is láttuk!

Végül a búcsú pillanata is eljött, egyrészt nehéz szívvel hagytam itt elsőként az apartmant és a lányokat, mert megszerettem őket is és a lakást is. Ugyanakkor szívesen jöttem haza, a kint töltött 3 hónap tanulsága számomra, hogy sok mindent jobban csinálnak az USA-ban, mint itthon viszont ezek egy része nem pénzkérdés: nagyon bízom benne és vágyom rá, hogy ez utóbbiakat be tudjam építeni majd itthon! Nagy hála van bennem, hiszen a HMAA és a Campus Mundi segítségével átélhettem egy olyan élményt, ami szakmailag és emberileg is csiszolt rajtam. Szurkolok, hogy a következő turnusok számára is maradandó pozitív élmény legyen ez az időszak!

2018. július 25.

Barta András

Gyermek-gasztroenterológia és utazgatások

A második hónap az elsőnél is mozgalmasabbra sikeredett. Gyermek gasztroenterológián voltam, ami a neuróhoz képest sokkal nyugisabb gyakorlat volt. Rámfért a pörgés után, de néha azért volt egy kis hiányérzetem.  Itt is egy teammunkába láthattam bele: kedden, szerdán és pénteken komplikáltabb betegekhez hívtak minket a tavaly átadott „brandnew” Oshei’s gyermekkórház különböző osztályaira. A hétfő procedure day, azaz colonoscopiákat és gastroscopiákat végeznek, csütörtökön pedig ki lehetett menni az járóbeteg rendelésre, ami tömegközlekedéssel körülbelül egy és negyed óra, mégis megéri! Nagyon tetszett, hogy minden héten tudnak időt szakítani egy részletes megbeszélésre a radiológusokkal és a patológussal a vizsgálati eredményekről. Sokat számít a betegbiztonság és a szakmai fejlődés szempontjából is, hogy nemcsak leleteket cserélnek. Nagyon sok endoszkópiát csinálnak, de a makroszkópos patológiás elváltozás nagyon ritka. Azért így is láthattam néhány IBD-t és egy idegentest eltávolítást, amik igazán érdekesek voltak.  

A 4. buffalói hétvégénken Péter bácsit látogattuk meg Torontóban. És bár a város tetszett (Ripley’s Aquarium, CN tower, Casa Loma), igazán Péter bácsi személyisége és vendégszeretete tette ezt az utazást felejthetetlenné! Péter bácsi a hazai kardiológia úttörője és a HMAA korábbi elnöke, aki mintapéldája a klasszikus „polihisztor belgyógyásznak”. Óriási élmény volt hallgatni emlékeit hosszú és eredményes pályájáról, a Munkácsy trilógia kalandos útjáról miközben az Ő és János bácsi finom magyaros főztjét falatoztuk!

A hétköznapok és a következő hétvége relative eseménytelenül telt, bár azért így is belefért az Anchor bárban a tradicionális buffalo chicken wings kipróbálása (nem volt rossz, de 1000x inkább Édesanyám csirkeszárnyait választanám) és többször hódoltunk a lányokkal közös társasjáték szenvedélyünknek is, jó döntés volt a provident  elhozni a fedőnevek-et és a hét csodá-t.

Számomra ezután az utolsó nagyobb utazás következett: Philadelphiába és Washingtonba látogattunk. Azt hiszem Philly is szép emlék lenne önmagában, de Washington teljesen elvarázsolt és elhomályosította előbbit. Ezt még Sylvester Stallone sem tudta megváltoztatni. A belváros lényegében egy óriási park (National mall) melynek egyik vége a Capitolium másik pedig a Lincoln emlékmű. A kettő között a Washington monument, fehér ház és számos érdekesebbnél érdekesebb múzeum. Majdnem minden múzeum és az állatkert is ingyen van. Washingtont leginkább úgy lehetne leírni, mint az amerikai hazafiasság és büszkeség rezervátuma. Ez ugyanakkor olyannyira igaz, hogy a különbségek is óriásiak. Míg a belvárost „átjárja a történelmi térerő” addig a külváros felé sok az elszegényedett negyed, a 600.000 fős Washingtonban 10.000 hajléktalan van regisztrálva. Annyi, mint egész Magyarországon.

 Ez az út is nagyon jól sikerült, az esti parasztactivity és good friends szintén maradandó élmény! Sokat jelent, hogy össze tudunk dolgozni és mindannyian kivesszük a részünket a szervezésből, összecsiszolódtunk! J

2018. május 12.

Barta András

Thoracic surgery, Philadelphia, Washington, Niagara...

Torontóból hazatérve másnap már kezdődött is az új rotáció a Roswell mellkassebészetén. Direkt választottam ezt a gyakorlatot annak ellenére, hogy a blogon korábban már többen is írták, hogy nem épp a legkönnyebb gyakorlat. Ezt meg is tudom erősíteni: csak a nagyon elvetemült orvostanhallgatóknak ajánlom, akik nem bánják a koránkelést és bírnak egész nap állni a műtőben. Cserébe viszont rengeteget lehet tanulni és nagyon sok dolgot engednek önállóan is csinálni.

A napirend a következő volt: a reggeli vizit általában fél 7-kor kezdődött, így érdemes 6-ra érkezni, hogy átnézzétek a betegek paramétereit, vizsgálati eredményeit, stb. A vizit fél 8 – 8 óráig tartott. Ezt követően orvostanhallgatóként a patient list frissítésével és a mellkascsövek kihúzásával lehetett segíteni az orvosoknak. Egy amerikai orvostanhallgatóval voltam, vele mindig beosztottuk, hogy ki maradjon az osztályon és ki menjen a műtőbe segíteni. A műtéteknél asszisztálni kellett, közben az orvosok részletesen magyarázták, hogy éppen mit és miért csinálnak. Gyakran volt DaVinci műtét is, bár lényegesen kevesebb, mint a nőgyógyászaton. A műtétek viszont nagyrészt thoracoszkóposak voltak, így mindent jól lehetett látni. Emellett be lehetett menni az EBUS vizsgálatokra is.

Hetente egy napot töltöttünk a klinikán. Ajánlom a csütörtöki napot D. doktornőnél (illetve ha lehetett választani, a műtőben is leginkább az ő operációira jártam be, tőle lehetett a legtöbbet tanulni, emellett pedig hihetetlenül cuki.) Minden kedden reggel volt egy másfél-két órás megbeszélés, ahol a bonyolultabb eseteket tárgyalták meg a radiológusokkal, pulmonológusokkal, patológusokkal. Ezeken is rengeteget lehetett tanulni a diagnosztikai és terápiás stratégiákról. Péntek reggelenként volt a nagyvizit, ahol az összes attending részt vett, itt nekünk is kellett betegeket referálnunk, egy alkalommal pedig elő kellett adni a journal clubon is.

A munka mellett azért maradt idő a szórakozásra is: másfél napot töltöttünk Philadelphiában, ahol találkoztunk Stalloneval a Rocky-szobornál a filmből híressé vált lépcső mellett. A város egyébként nagyon szép, mindenképpen ajánlom, hogy ejtsétek útba Washington felé menet (a Buffalo-Washington busz megáll Philadelphiában is.) Ha itt jártok, érdemes elmenni a Mütter Museumba. Itt többek között meg lehet nézni mikroszkóp alatt Einstein agyának néhány darabkáját.

Washington nagy kedvenc lett nálam, BÁRMIKOR szívesen visszamennék! Az élményt csak még tovább fokozta, hogy sokkal melegebb volt, mint Buffaloban és végre sütött a nap és otthon lehetett hagyni a kabátot! J Ajánlom a guided tourt, ha erre jártok, így nemcsak az épületekben gyönyörködhettek, de érdekes történeteket is hallhattok a városról. Nagy előnye Washingtonnak, hogy a múzeumok nagy része és az állatkert ingyenes. Fel sem tudom sorolni, hogy hány helyen jártunk.. J

Egyik hétvégén pedig Éva nénivel elmentünk kirándulni a környéken: voltunk a Fort Niagaránál, piknikeztünk kicsit és természetesen elmentünk a Niagara-vízeséshez is. Ez a hétvége azért is volt különösen kellemes, mert ez volt az első tavaszi nap Buffaloban, végre!

Fort Niagara

Niagara

Éva nénivel

A második hónap tényleg sokkal gyorsabban elment, mint az első, Petrával nagyon szomorúan vettük meg a repjegyet hazafelé..

2018. május 11.

Simon Judit

Új tapasztalatok és élmények Amerikában

A torontói hétvége után el is kezdődött a második gyakorlatunk, ami nekem a neurológia volt. Ebből egy hetet általános neurón (fejfájás, különböző típusú görcsök, MS…), egy hetet a stroke uniton és két hetet gyerekneurón töltöttem. Talán a leghasznosabb a stroke osztályon töltött hét volt, de a többi helyen is nagyon sokat tanultam. A gyerek GI-hez képest ez a gyakorlat jóval eseménydúsabb volt, a felnőtt neuró osztályokon tulajdonképpen az egész nap egy 5-6 órás vizit, először az orvosiban (table rounding), majd a fekvőbeteg osztályokon. Hallottam már korábban másoktól, de érdekes volt a saját bőrömön is megtapasztalni, hogy milyen egy igazán „international” team-ben dolgozni, ugyanis az itteni orvosok több, mint fele nem amerikai származású; a legtöbben Indiából, Pakisztánból és Dél-Amerikából jöttek. Az amerikai orvostanhallgatóknak volt pár szemináriuma a hónap során, ahol a fontosabb neurós témákat beszélték át, ezek szerintem szuperek voltak, mindenképp megérte részt venni rajtuk ;) A neuró gyakorlat egy teszttel zárul, az utolsó napokban erre készültem.

A gyakorlat mellett szerencsére utazásokból most sem volt hiány! Április közepén (amikor Buffaloban még mindig 1°C körül mozgott a hőmérséklet) egy hétvégét Philadelphiában és Washingtonban töltöttünk - végre egy kis napsütésben. Philadelphia fő attrakciója az volt számunkra, hogy a Rocky szoborhoz érve megpillantottuk az igazi Sylvester Stallonet (is)! Az elején nem is akartunk hinni a szemünknek, de tényleg ő volt az; kedvesen elbeszélgetett és fotózkodott a turistákkal, majd testőrei kíséretében beszállt egy nagy fekete kocsiba. Szerencsére el tudtam kapni egy közös képre (fotó)! :D Phillyben (merthogy az amerikaiak így hívják) csak 1 napot töltöttünk, de így is mindent láttunk, amit elterveztünk! A szobron kívül voltunk a Rocky lépcsőnél, a LOVE Square-n, megnéztük a Mütter Múzeumot és a Liberty Bellt, valamint felmentünk a One Liberty Observatory-ba.

Másnap indultunk tovább Washington D.C.-be, az USA fővárosába. Washington elképesztően szép város, rengeteg látnivalóval, alig tudtuk eldönteni, hogy melyik nap mit csináljunk. A National Mall a város központja, itt van a Capitolium, a Washington Monument, a Fehér Ház és számos múzeum (amik egyébként az Állatkerttel együtt ingyenesen látogathatók), egy free tour keretén belül pedig számos korábbi elnök emlékművéhez és egyéb nevezetességekhez is eljutottunk. Van egy MOLbubihoz hasonló rendszerük (Capitol Bike Share), így a legtöbb helyre biciklivel mentem (a 3 napos bérlet abszolút megérte). A sok látnivalón kívül az esti játékok és beszélgetések következtében ez a hétvége négyünket is még közelebb hozott egymáshoz :) Elképesztően szerencsés vagyok, hogy ilyen élményekkel gazdagodhatok!

A következő hétvégén vasárnap hajnalban újra esett a hó (ápr. 29.!!!!!!), de szerencsére napközben jó idő lett, így végre kimentünk a Niagara vízeséshez! Hajóval (Maid of the mist) bementünk a vízesés kanadai részéhez, és esőkabátban vártuk, hogy a vízpára elérjen minket, ami szuper élmény volt! Múlt hét közepén pedig meglátogatott engem Szabi és Apu. Megnézték a buffaloi lakásunkat és a kórházat, ahol vagyok, a hétvégét pedig New Orleansban töltöttük. Voltunk jazz barban, mocsár túrán, hajóztunk a Mississippi folyón és belevetettük magunkat a Bourbon Street-i éjszakába. Fantasztikus volt ez a hétvége is; nagyon örülök, hogy itt voltak, mert ebben a pár napban elhozták nekem Magyarország egy kis szeletét. Most pedig, hogy elmentek, valamint amiatt, hogy a többiek ezen a héten töltik az utolsó hatodéves napjaikat, kicsit rám tört a honvágy… Ugyanakkor tudom, hogy a harmadik hónap is csomó tapasztalatot és élményt tartogat számomra! Tegnap elkezdődött az új gyakorlat, az utolsó 4 hetemet a Roswell Park Cancer Institute-ban töltöm gastro-onko osztályon.
Folytatás 4 hét múlva, stay tuned :)

2018. május 10.

Herczeg Vivien

Repül az idő

A második hónap egy szempillantás alatt eltelt – ahogy azt már mások is megírták a blogon! Április legelején egy hétvégére meglátogattuk Péter bácsit Torontóban. Az első nap Jucussal ketten bolyongtunk a városban, ami egy felejthetetlen élmény volt. Nem is annyira a város szépsége, inkább a jó társaság, és az egész napos nevetés miatt. Második nap felmentünk a CN Tower kilátójába, elmentünk az Aquariumba, és Vivivel egy hajóúton is részt vettünk.

A Niagara vízesést sajnos még továbbra sem tudtuk meglátogatni, mert Buffalóban még mindig tombolt a tél. Az otthoniak már napozós fényképeket küldözgettek, itt pedig továbbra is sokat havazott, és hideg volt.

A következő utunk Philadelphiába és Washingtonba vezetett, ahova busszal mentünk. Az út nem volt túl kellemes, hiszen 8-12 órát buszozni elég kényelmetlen, de szerencsére a két város szépsége kárpótolt minket. Philadelphiában az első látványosság, amit megnéztünk, a Rocky szobor volt. Ahogy odaértünk, Vivi csodálkozva mutogatott a szobor felé, hogy ott van Sylvester Stallone. Mondtam is neki, hogy biztos nem ő az, hanem a hasonmása, hiszen miért is állna ott, és fotózkodna a turistákkal az igazi Sylvester Stallone... Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy tényleg ő volt az, gyorsan készítettem is róla egy lesifotót!!!!

Ezzel máris szuperül indult a napunk. Philadelphiában ellátogattunk még a Mütter Múzeumba, sétálgattunk a városban, Jucussal nem maradt el a szokásos közös szusizásunk sem, végül megnéztük a Liberty Bellt is.

Másnap reggel indultunk tovább Washingtonba. Miután lepakoltunk a szálláson, Jucus, Andris és én elmentünk szétnézni a National Mall-on. Itt van az összes múzeum, a Capitolium, a Washington Monument, a Lincoln és a Jefferson Memorial és még rengeteg más emlékmű. Fotózkodtunk a Capitoliumnál, bementünk a Kongresszusi Könyvtárba. Az egész hétvége szuperül telt, voltunk sok múzeumban, az állatkertben, és egy free tour-on is részt vettünk. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól esett az ottani tavaszias idő a buffalóihoz képest.

Április utolsó hétvégéjén végre-valahára elmentünk a Niagarához! Nagyon tetszett, főleg, hogy kipróbáltuk a Maid of the Mist-et: a hajót, ami egészen közel visz a vízeséshez.

Ami a gyakorlatot illeti: a második négy hetet még mindig a Roswellben, de már a Thoracic/Melanoma/Sarcoma klinikán töltöttem. Továbbra is mindenki nagyon kedves és profi. Itt nagyobb a változatosság, hiszen nem minden nap ugyanaz a rendelés van. Nagyon fog hiányozni a Roswell, és az ott dolgozó emberek, ebben biztos vagyok.

2018. május 5.

Rózsa Petra

Juhúú, végre itt vagyunk!

Sziasztok!

Egészen elképesztő, hogy itt ülök a lakásunkban és írom az első bejegyzésemet a Buffalo-blogra… Mi vagyunk az a csapat, akik kiérkezésünk előtt több, mint 1 évvel már tudtuk, hogy jöhetünk Buffaloba, így kezdetben meglehetősen távolinak és hihetetlennek tűnt az egész, hogy egyszer majd tényleg itt leszünk. Teltek-múltak a hónapok, megalakult a Fb-csoportunk, átsegítettük egymást a papírmunkák útvesztőjén, de az érzés, hogy „Mindjárt megyünk Amerikába!”, továbbra sem akart eljönni. Hirtelen március 7-e lett, és elindultunk… Andrissal New York-ba repültünk, szerencsére volt itt egy esténk, ami pont jó volt arra, hogy sétálgassunk kicsit Manhattanben, megnézzük a Times Squaret és a Grand Central Terminalt. Másnap busszal jöttünk Buffaloba. Megérkezésünkkor még itt voltak a lányok az előző turnusból, nagyon jó érzés volt, hogy nem egy üres lakás várt minket. 

Pénteken ellátogattunk az egyetemi campusra, „beiratkoztunk” (és persze megvettük a kötelező UB-s pulcsit), hétvégén pedig a lányok segítségével elsétáltunk a kórházakhoz és a fontosabb helyekre (például boltok, kávézók, gyógyszertár – ahol a gyógyszereken kívül még sok mindent, többek között chipset és sört is lehet venni). Következő héten kezdődött az első gyakorlatunk, ez nekem gyerek gastro volt az Oishei Children’s Hospitalban.

Az első hét kicsit csalódás volt számomra, ugyanis a „GI team”, akikhez be lettem osztva, csak naponta egy-kétszer ment le az osztályra, amikor konzultációt kértek tőlük, ezen kívül az első pár nap nem nagyon történt semmi. Nehéz volt felvenni a fonalat és beilleszkedni, elég gyorsan beszéltek és rengeteg rövidítést használtak, így az elején mindig nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem őket. Később elkezdtem belejönni, az orvosok is egyre barátságosabbak lettek velem, valamint többet kérdezgettek és magyaráztak is. Láttam sok gastrot, colonot, máj- és rectumbiopsziát és egy PEG behelyezést is. A gyakorlat vége felé, az egyik gastron megengedték, hogy én irányítsam az endoszkópot! A hónapom fénypontja (gyakorlat szempontjából) az volt, hogy tarthattam egy előadást az osztályon, ahol a saját TDK-témámról is beszámolhattam. Nagy élmény volt, mert úgy láttam, hogy érdekelte őket, amiről beszélek és sok kérdést is kaptam.

A kórház természetesen hipermodern és baromi jól felszerelt – ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy vadonatúj az épület, ugyanis 5 hónapja költöztek át egy másik helyről. Ami meglepő volt számomra, hogy a betegvizsgálattal rendkívül kevés időt töltenek (nagyjából 2-3 percet) és a betegjogok miatt le sem vetkőztetik a gyerekeket, így például tüdőt is ruhán keresztül hallgatnak. Viszont az biztos, hogy a tájékoztatást tökélyre fejlesztették, minden egyes beavatkozás előtt és után a lehető legrészletesebben elmondanak mindent a betegnek (/hozzátartozójának), nagyon ügyelnek arra, hogy semmit ne hagyjanak ki, és a szülő minden kérdését fel tudja tenni. Ami pedig szintén nagyon tetszett, hogy minden héten van konzultáció a patológusokkal és a radiológusokkal is, akik így nem csak lelet formájában küldik el az általuk talált eredményeket, hanem egy közös konzultáció keretein belül átbeszélik a klinikusokkal, akik ebből rendkívül sokat tanulnak.

A tömegközlekedés nem túl jó itt (a helyiek közül mindenki kocsival jár), úgyhogy reggelente és délutánonként gyalog megyünk (a kórház 30-40 perc sétára van, ami nem mindig esik jól, tekintve, hogy április közepe van és még mindig néha esik a hó). Általában ez a séta azonban tökéletes a hosszabb telefonálásokra, és olyan is volt, hogy valamelyik orvos annyira kedves volt, hogy eljött értem és elvitt kocsival. Délután elég későn végzünk a gyakorlaton (4-5-6 körül), így amikor hazaérünk vacsizunk, Jucussal nézünk egy kis Született feleségeket, lemegyünk edzeni (ugyanis a lakásunk épületében nyílt egy konditerem éppen amikor kijöttünk és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk, hogy az amerikai kaja kifogjon rajtunk) és bedőlünk az ágyba.

A hétvégéink pihenéssel vagy utazással telnek. Az első itt töltött hétvégén kipróbáltuk a bicikliket, és bár még elég hideg volt hozzá, lementünk a folyó- és tópartra, ami elképesztően gyönyörű volt! Ezután a „Sunshine State”-ben, azaz Floridában jártunk. Nagy élmény volt kicsit kiszakadni az itteni télből és Miamiban a 25 °C-ban napozni és fürdeni az óceánban. Egyik nap béreltünk egy kocsit és ellátogattunk Key Westre. Florida déli csücskén található egy szigetcsoport, amik össze vannak kötve egymással, így nagyjából 200 km-s utat lehet megtenni, váltakozva szigeteken és hidakon. Az utolsó szigetet hívják Key West-nek, itt van az USA legdélebbi pontja, azaz ez van a legközelebb Kubához, és épp ezért az egész olyan volt, mintha Latin-Amerikába csöppentünk volna. Másik nap pedig jártunk az Everglades Alligator Farmon, ami tulajdonképpen egy hatalmas mocsár, ahol alligátorok élnek. Ez volt életem egyik legjobb hétvégéje! A következő hétvégén szombaton bementem a gyerek sürgősségire, húsvét vasárnap pedig Éva néniéknél ebédeltünk, nagyon érdekes volt hallgatni az ő történetüket. Április első hétvégéjén Torontóba mentünk, ahol meglátogattuk  Péter bácsit, aki a magyar kardiológia egyik “alapítója” (Magyarországon az elsők között volt, aki szívkatétert használt, elsősorban a veleszületett szívhibák korrigálására) és a HMAA egyik alapító tagja is. Ő több, mint 60 éve lakik itt kint, Torontóban és meghívott minket magához. Nála vendégeskedtünk a hétvégén, nagyon hálásak vagyunk neki a szállásért és a kiadós magyaros ételekért. Szombaton szavaztunk, Andrissal tropicariumban voltunk és rengeteget sétáltunk, napnyugtakor pedig felmentünk egy 51. emeleten lévő bárba, ahonnan gyönyörű kilátásunk nyílt a kivilágított városra. Vasárnap a CN tower tetején jártunk, utána pedig Petrával részt vettünk egy private boat tour-on (a hideg miatt még nem nagyon indult be a szezon és a 80 fős hajón rajtunk, a kapitányon és az idegenvezetőn kívül senki nem volt:). Egy újabb szuper hétvégénk volt, azóta pedig elindult az új (nekem neuro) gyakorlat! To be continued… 😊

2018. április 18.

Herczeg Vivien