Eltelt az
első hónapunk buffaloban. Már megjártuk a kórházhoz vezető három út majdnem
minden létező kombinációját. Kitapaszaltuk mi kell az itteni hétköznapokhoz.
Nem gondolkodunk sokat a dollár-forint átváltáson. Megismerkedtünk egy-egy
kórházi osztállyal, a helyi magyarokkal. Már szinte természetes, hogy egy
ambuláns orvos beteg találkozás akár egy órán keresztül is tarthat, ha betegnek
kérdései vannak. Nem csodálkozunk rá a felszerelésre, a mindig mosolygós
nővérekre, és a betegek tájékozottságára saját betegségükkel kapcsolatban.
Csípőből válaszoljuk akárkinek a „hello, how are you?”-ra vissza ugyanezt, és
még csak eszünkbe sem jut részletekbe bocsátkozni. Megterveztük az elkövetkező útjainkat,
teendőinket. Egyszóval elkezdünk itt igazán élni.
Mivel a
többiek beszámolójában sokat olvastatok arról, hogy mi történt velünk, én egy
kicsit más szemszögből írnék az itteni életünkről. A lymophoma osztályon
töltött egy hónap „shadowing” mellett, maradt bennem elég tettvágy, hogy a
Buffaloi életről terjedő legendák nyomába járjak. Kitartó és fáradtságos
munkával lerántsam a leplet az Erie-tó parti kisvárossal kapcsolatos
mítoszokról. Vajon igazat beszélnek? Vagy csak mese? Most elérkezett az igazság
pillanata.
1. A jégbe fagyott orvostanhallgatók
Azt mondják, hogy nem mindenki tér haza a
buffaloi téli turnusokból. A kanadai határvidék kemény telei és hóviharai
maradásra bírják a diákokat. A kórházhoz vezető úton itt is ott is jégszoborrá
változott orvostanhallgatók díszítik a várost, és tesznek bizonyságot a
természet erejéről és az ember esendőségéről. Ennek megfelelően, aki túlélésre
játszik, jobb, ha beszerez egy sarkkutatásra is alkalmas kabátot, elviszi az
összes meleg pulóverét és zokniját, és nem hagyja el a lakást hóvihar esetén.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon sok
szép havas tájat láttunk. A magyarországi ismerőseink instagram posztjain.
Buffaloba idén lassan érkezett meg a tél. Az idő kellemesen 0°C körül mozgott,
így a kórház és a lakás közti séták inkább a túlmelegedés, mint a kihűlés
elleni küzdelemről szóltak a meleg télikabátok alatt. Az első hóember január
első hetében költözött a teraszunkra, és már olvad szegény…
2. Ugye beszélsz amerikaiul?
You
mean English? Of course! Válaszolnád rá könnyed eleganciával, és a fejedben már
indul is a szépen megfogalmazott, legalább három különböző nyelvtani
szerkezetet tartalmazó, és a brit királynő udvari etikettjének megfelelően
választékos szókinccsel összerakott mondat folytatásként. Mert ugye azért is
vagy itt, mert megy, de azért jó gyakorolni. Használni. Aztán rácsodálkozol,
hogy nem is angolul kérdezték. Ja, hogy magyarokkal beszélsz. A boltban pedig
minden harmadik vásárló spanyolul kiabál a sor másik végén keresgélő
lányának/fiának, hogy ugyan már hozza azt a karton kólát. A kórházban azért
csak előkerül a közös nyelv: angolul folyik a társalgás, de tarka a sok
akcentustól. „HelloMister eScott, we
will eschedule an appoinment for you
with the bascular
esurgeon on Bednesday. Bould that esuit you?” –mondja a mexikói származású
doktor a telefonba, míg a két kollégája az indiai dengue láz járványról mesél,
meg az Új-Delhi-i tömegről és az orvossá váláshoz tartozó szertartásaikról. A
szomszédos osztályon egy német orvos dolgozik. A klinikai gyógyszerész lengyel. Azért az
osztályon dolgozó emberek többsége amerikai, a nővérek, a titkárnők, a nurse
practicionerek és physicians assistant-ek ősei voltak, akik innen-onnan
beköltöztek ebbe az országba.
Az első öt napban, amíg nem kezdődött el a gyakorlatunk alig kellett angolul megszólaljunk. Magyarul beszélgettünk egymás közt a lakásban, magyar cserkészek foglalkozását látogattuk meg. A magyar ház karácsonyi alkalmán vettünk részt, ahol a cserkészek betlehemest adtak elő magyarul, magyaros hurkát ettünk (megmagyarázhatatlan fahéjas ízesítésű csemegeuborkával), magyar bort ittunk hozzá, és magyar nótákat hallgattunk hozzá élő előadásban. Vasárnap magyar misén voltunk, ahol a papon kívül mindenki magyar volt. Így megismerkedhettünk a kiterjedt magyar közösség számos tagjával, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak hozzánk. Igazán magyaros vendégszeretetben volt részünk.
3. Egy csontváz
lakik a gardróbban
Jillnek hívják, hamar összebarátkoztunk, ő is
nagy Buffalo Bills drukker, és már kiköltözött a nappaliba.
Ez a legenda szóról szóra igaz. Ugye,
Buffalóban gyakran fúj a szél, méghozzá igen erősen. Az ilyen napokon a hetedik
emeleti lakásunk körül útnak indul a kis gőzmozdony. Megtesz pár kört magában,
zakatol süvít, dudál. Aztán egyszer csak a hátsó kocsijába felszáll egy alsós
osztály, sikongatnak. Majd a tanárnőjük, hogy rendre terelje őket, furulyaórát
tart nekik, ahol mind a harmincan egyszerre próbálják játszani ugyanazt a
dallamot. De még sokat kell gyakoroljanak.
Még soha, senki nem látta a vonatot, de ha
Buffalóban fúj a szél, a hangját ezer közül sem lehet eltéveszteni.
5. A karácsony a giccsről szól
A vak is láthatja, hogy itt a karácsonyi hangulat az élet minden
területét átszövi. Persze leginkább a vallási tolerancia jegyében átfogalmazott
télapós, manós, rénszarvasos, hóemberes, fagyöngyös, mindenkit megajándékozós
formája. Az épületek mind ki vannak díszítve kívül belül. Majdnem minden
lakóház fényárban úszik esténként. A boltok polcain tematikus édességek ezrei
sorakoznak. A kórház aulájában minden önkéntes zenész karácsonyi dalokat
játszik. Ugyanitt hatalmas asztalokon mézeskalácsházak tucatjai sorakoznak,
egyik szebb, mint a másik. Az orvosok karácsonyi pulcsiban, öltönyben
rendelnek, ékszernek kis rénszarvasokat, csengőket és karácsonyfa-égőket
hordanak. Egész decemberben.
2019.01.12., Végh Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése