Repül az idő

A második hónap egy szempillantás alatt eltelt – ahogy azt már mások is megírták a blogon! Április legelején egy hétvégére meglátogattuk Péter bácsit Torontóban. Az első nap Jucussal ketten bolyongtunk a városban, ami egy felejthetetlen élmény volt. Nem is annyira a város szépsége, inkább a jó társaság, és az egész napos nevetés miatt. Második nap felmentünk a CN Tower kilátójába, elmentünk az Aquariumba, és Vivivel egy hajóúton is részt vettünk.

A Niagara vízesést sajnos még továbbra sem tudtuk meglátogatni, mert Buffalóban még mindig tombolt a tél. Az otthoniak már napozós fényképeket küldözgettek, itt pedig továbbra is sokat havazott, és hideg volt.

A következő utunk Philadelphiába és Washingtonba vezetett, ahova busszal mentünk. Az út nem volt túl kellemes, hiszen 8-12 órát buszozni elég kényelmetlen, de szerencsére a két város szépsége kárpótolt minket. Philadelphiában az első látványosság, amit megnéztünk, a Rocky szobor volt. Ahogy odaértünk, Vivi csodálkozva mutogatott a szobor felé, hogy ott van Sylvester Stallone. Mondtam is neki, hogy biztos nem ő az, hanem a hasonmása, hiszen miért is állna ott, és fotózkodna a turistákkal az igazi Sylvester Stallone... Ahogy közelebb értünk, kiderült, hogy tényleg ő volt az, gyorsan készítettem is róla egy lesifotót!!!!

Ezzel máris szuperül indult a napunk. Philadelphiában ellátogattunk még a Mütter Múzeumba, sétálgattunk a városban, Jucussal nem maradt el a szokásos közös szusizásunk sem, végül megnéztük a Liberty Bellt is.

Másnap reggel indultunk tovább Washingtonba. Miután lepakoltunk a szálláson, Jucus, Andris és én elmentünk szétnézni a National Mall-on. Itt van az összes múzeum, a Capitolium, a Washington Monument, a Lincoln és a Jefferson Memorial és még rengeteg más emlékmű. Fotózkodtunk a Capitoliumnál, bementünk a Kongresszusi Könyvtárba. Az egész hétvége szuperül telt, voltunk sok múzeumban, az állatkertben, és egy free tour-on is részt vettünk. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól esett az ottani tavaszias idő a buffalóihoz képest.

Április utolsó hétvégéjén végre-valahára elmentünk a Niagarához! Nagyon tetszett, főleg, hogy kipróbáltuk a Maid of the Mist-et: a hajót, ami egészen közel visz a vízeséshez.

Ami a gyakorlatot illeti: a második négy hetet még mindig a Roswellben, de már a Thoracic/Melanoma/Sarcoma klinikán töltöttem. Továbbra is mindenki nagyon kedves és profi. Itt nagyobb a változatosság, hiszen nem minden nap ugyanaz a rendelés van. Nagyon fog hiányozni a Roswell, és az ott dolgozó emberek, ebben biztos vagyok.

2018. május 5.

Rózsa Petra

Juhúú, végre itt vagyunk!

Sziasztok!

Egészen elképesztő, hogy itt ülök a lakásunkban és írom az első bejegyzésemet a Buffalo-blogra… Mi vagyunk az a csapat, akik kiérkezésünk előtt több, mint 1 évvel már tudtuk, hogy jöhetünk Buffaloba, így kezdetben meglehetősen távolinak és hihetetlennek tűnt az egész, hogy egyszer majd tényleg itt leszünk. Teltek-múltak a hónapok, megalakult a Fb-csoportunk, átsegítettük egymást a papírmunkák útvesztőjén, de az érzés, hogy „Mindjárt megyünk Amerikába!”, továbbra sem akart eljönni. Hirtelen március 7-e lett, és elindultunk… Andrissal New York-ba repültünk, szerencsére volt itt egy esténk, ami pont jó volt arra, hogy sétálgassunk kicsit Manhattanben, megnézzük a Times Squaret és a Grand Central Terminalt. Másnap busszal jöttünk Buffaloba. Megérkezésünkkor még itt voltak a lányok az előző turnusból, nagyon jó érzés volt, hogy nem egy üres lakás várt minket. 

Pénteken ellátogattunk az egyetemi campusra, „beiratkoztunk” (és persze megvettük a kötelező UB-s pulcsit), hétvégén pedig a lányok segítségével elsétáltunk a kórházakhoz és a fontosabb helyekre (például boltok, kávézók, gyógyszertár – ahol a gyógyszereken kívül még sok mindent, többek között chipset és sört is lehet venni). Következő héten kezdődött az első gyakorlatunk, ez nekem gyerek gastro volt az Oishei Children’s Hospitalban.

Az első hét kicsit csalódás volt számomra, ugyanis a „GI team”, akikhez be lettem osztva, csak naponta egy-kétszer ment le az osztályra, amikor konzultációt kértek tőlük, ezen kívül az első pár nap nem nagyon történt semmi. Nehéz volt felvenni a fonalat és beilleszkedni, elég gyorsan beszéltek és rengeteg rövidítést használtak, így az elején mindig nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy megértsem őket. Később elkezdtem belejönni, az orvosok is egyre barátságosabbak lettek velem, valamint többet kérdezgettek és magyaráztak is. Láttam sok gastrot, colonot, máj- és rectumbiopsziát és egy PEG behelyezést is. A gyakorlat vége felé, az egyik gastron megengedték, hogy én irányítsam az endoszkópot! A hónapom fénypontja (gyakorlat szempontjából) az volt, hogy tarthattam egy előadást az osztályon, ahol a saját TDK-témámról is beszámolhattam. Nagy élmény volt, mert úgy láttam, hogy érdekelte őket, amiről beszélek és sok kérdést is kaptam.

A kórház természetesen hipermodern és baromi jól felszerelt – ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy vadonatúj az épület, ugyanis 5 hónapja költöztek át egy másik helyről. Ami meglepő volt számomra, hogy a betegvizsgálattal rendkívül kevés időt töltenek (nagyjából 2-3 percet) és a betegjogok miatt le sem vetkőztetik a gyerekeket, így például tüdőt is ruhán keresztül hallgatnak. Viszont az biztos, hogy a tájékoztatást tökélyre fejlesztették, minden egyes beavatkozás előtt és után a lehető legrészletesebben elmondanak mindent a betegnek (/hozzátartozójának), nagyon ügyelnek arra, hogy semmit ne hagyjanak ki, és a szülő minden kérdését fel tudja tenni. Ami pedig szintén nagyon tetszett, hogy minden héten van konzultáció a patológusokkal és a radiológusokkal is, akik így nem csak lelet formájában küldik el az általuk talált eredményeket, hanem egy közös konzultáció keretein belül átbeszélik a klinikusokkal, akik ebből rendkívül sokat tanulnak.

A tömegközlekedés nem túl jó itt (a helyiek közül mindenki kocsival jár), úgyhogy reggelente és délutánonként gyalog megyünk (a kórház 30-40 perc sétára van, ami nem mindig esik jól, tekintve, hogy április közepe van és még mindig néha esik a hó). Általában ez a séta azonban tökéletes a hosszabb telefonálásokra, és olyan is volt, hogy valamelyik orvos annyira kedves volt, hogy eljött értem és elvitt kocsival. Délután elég későn végzünk a gyakorlaton (4-5-6 körül), így amikor hazaérünk vacsizunk, Jucussal nézünk egy kis Született feleségeket, lemegyünk edzeni (ugyanis a lakásunk épületében nyílt egy konditerem éppen amikor kijöttünk és elhatároztuk, hogy nem hagyjuk, hogy az amerikai kaja kifogjon rajtunk) és bedőlünk az ágyba.

A hétvégéink pihenéssel vagy utazással telnek. Az első itt töltött hétvégén kipróbáltuk a bicikliket, és bár még elég hideg volt hozzá, lementünk a folyó- és tópartra, ami elképesztően gyönyörű volt! Ezután a „Sunshine State”-ben, azaz Floridában jártunk. Nagy élmény volt kicsit kiszakadni az itteni télből és Miamiban a 25 °C-ban napozni és fürdeni az óceánban. Egyik nap béreltünk egy kocsit és ellátogattunk Key Westre. Florida déli csücskén található egy szigetcsoport, amik össze vannak kötve egymással, így nagyjából 200 km-s utat lehet megtenni, váltakozva szigeteken és hidakon. Az utolsó szigetet hívják Key West-nek, itt van az USA legdélebbi pontja, azaz ez van a legközelebb Kubához, és épp ezért az egész olyan volt, mintha Latin-Amerikába csöppentünk volna. Másik nap pedig jártunk az Everglades Alligator Farmon, ami tulajdonképpen egy hatalmas mocsár, ahol alligátorok élnek. Ez volt életem egyik legjobb hétvégéje! A következő hétvégén szombaton bementem a gyerek sürgősségire, húsvét vasárnap pedig Éva néniéknél ebédeltünk, nagyon érdekes volt hallgatni az ő történetüket. Április első hétvégéjén Torontóba mentünk, ahol meglátogattuk  Péter bácsit, aki a magyar kardiológia egyik “alapítója” (Magyarországon az elsők között volt, aki szívkatétert használt, elsősorban a veleszületett szívhibák korrigálására) és a HMAA egyik alapító tagja is. Ő több, mint 60 éve lakik itt kint, Torontóban és meghívott minket magához. Nála vendégeskedtünk a hétvégén, nagyon hálásak vagyunk neki a szállásért és a kiadós magyaros ételekért. Szombaton szavaztunk, Andrissal tropicariumban voltunk és rengeteget sétáltunk, napnyugtakor pedig felmentünk egy 51. emeleten lévő bárba, ahonnan gyönyörű kilátásunk nyílt a kivilágított városra. Vasárnap a CN tower tetején jártunk, utána pedig Petrával részt vettünk egy private boat tour-on (a hideg miatt még nem nagyon indult be a szezon és a 80 fős hajón rajtunk, a kapitányon és az idegenvezetőn kívül senki nem volt:). Egy újabb szuper hétvégénk volt, azóta pedig elindult az új (nekem neuro) gyakorlat! To be continued… 😊

2018. április 18.

Herczeg Vivien

Első benyomások

Március elején érkeztem meg az Egyesült Államokba. Úgy terveztem meg a kiutazásomat, hogy New Yorkban tölthessek pár napot még Buffalo előtt. Ez nagyon-nagyon jó ötlet volt, mert New York szuper város! Eleinte féltem, hogy milyen lesz egyedül várost nézni, de sokkal jobb volt, mint hittem. Három napom volt, és ez idő alatt minden fő látványosságot megnéztem – persze ezt csak úgy lehetett kivitelezni, hogy napi 15-20 km-t sétáltam! Ez a városnézés nagyon jó bevezetője volt az előttem álló három hónapnak.

Brooklyn Bridge

Manhattan

A gyakorlatok kezdete előtti héten csütörtökön este érkeztünk meg Buffalóba mind a négyen: Jucus, Vivi, Andris és én. Örülök, hogy jól kijövünk egymással, hiszen csak így telhet el jól az együtt töltött 12 hét. A lakás, ahol lakunk, nagyon tetszik, különösképpen, mert az alsó szinten nyílt egy konditerem is (pont idén márciusban). Hamar kialakult a napi rutin, és hamar megszoktuk az ittlétet: reggel felkelünk, elgyalogolunk a kórházba (körülbelül 30-40 perces séta), közben mindenki elintézi a telefonhívásokat otthonra. Délután hazajövünk, lemegyünk a konditerembe, filmet nézünk, gépezünk, beszélgetünk. A hétvégéket illetően sajnos eddig még nem volt olyan, amikor jó idő lett volna, így még nem voltunk a Niagara vízesésnél, pedig már mindannyian nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Ezzel szemben már voltunk Floridában és Torontóban, mindkettő eszméletlenül jó utazás volt! A hétvégi kiruccanásokat érdemes jó előre eltervezni, főleg azokat, ahova repülővel szeretne menni az ember.

Buffalo

Roswell

A gyakorlatok közül én az első négy hetet a lymphoma/myeloma osztályon töltöttem a Roswell Park Cancer Institute-ben. Nagyon tetszett, legfőképpen az ott dolgozó orvos miatt. Dr. H., az attending, akihez be voltam osztva, a legjobb orvos, akivel valaha találkoztam!!! Ez nem túlzás, tényleg komolyan így gondolom. Olyan részletes tájékoztatást ad a betegeknek, amiben elmondja a betegségük kialakulását, beszél arról, hogy mi az immunrendszer, milyen sejtek vannak a vérben, melyik milyen feladatot lát el, a betegség tüneteiről, a kezelési lehetőségekről, azok mellékhatásairól, a prognózisról: egyszóval mindenről, amit tényleg tudnia kell egy betegnek ahhoz, hogy megértse a betegségét. A legtöbb esetben a tájékoztatás után, amikor megkérdezi az orvos a beteget, hogy van-e kérdése, már nem is tudnak mit kérdezni a páciensek. Ezen kívül nagyon kedves, mosolygós, és szakmailag is kiváló orvos, nagyon örülök, hogy megismerhettem. Az ott eltöltött négy hét alatt igyekeztem a lehető legtöbbet megtanulni a különböző lymphomákról és a myelomáról, de mégis azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit megtanultam, az az, hogy hogyan kell viselkedni egy beteggel, és a munkatársakkal. Sokkal jobb egy pozitív és kedves légkörben dolgozni, illetve betegként is könnyebb ilyen környezetben. Én is ilyen orvos szeretnék lenni.

Everglades

Miami

Mindenki nagyon segítőkész és aranyos a kórházban, a kórház maga pedig olyan, mint egy hotel. Tele vannak a falak festményekkel, nagyon modern az egész. Leszámítva egy dolgot: a számítógépeket... A számítógépek elég lassúak, és sokszor nehezítik az orvosok munkáját.

Összességében elmondhatom, hogy minden nagyon szuper, és sajnos nagyon gyorsan telik az idő, úgyhogy igyekszem minden percét kiélvezni a még itt töltött időnek!

2018. április 17.
Rózsa Petra

Kaptunk hideget-meleget

Nem is hittük, hogy egyszer ez is eljön. Még az utolsó napok jórészét is a copyguruban vagy az oltóközpontban töltöttem, így elég hirtelen szakadt rám az érzés, hogy végre úton vagyunk. Vivivel utaztunk ketten stockholmi átszállással, Jucus már egy hónapja, míg Petra egy szűk hete az Újhazában volt, mire megérkeztünk. Az első élményem a hó: Buffalo északi szélesség 42,5 fokon fekszik, ami pontosan megfelel Dubrovniknak. Persze a korábbi turnusok tapasztalatai alapján balkáni időre nem számítottunk, de ami sok az sok. Április 15-én kinézek az ablakon és 5 centi friss hó uralja a (egyébként gyönyörű 7. emeleti) látképünket.

Buffalói tornácok

Kórházi váró

De nem akartam így előreszaladni, hisz ennél fontosabb és szebb élményeink is vannak bőven!

Megérkezésünkkor az előző turnus tagjai (Petra, Orsi és Ági) idegenvezetés tartottak nekünk: megmutatták a kórházat és elláttak egy rakás hasznos tudnivalóval. Nélkülük az első napokban nagyon el lettünk volna veszve, köszönjük!

Bevallom, voltak félelmeim előzetesen, hogy milyen lesz egyedüli fiúként 3 lánnyal három hónapig összeköltözni, de hála Istennek nagyon pozitívan csalódtam. Buffalo előtt csak távolról ismertük egymást, de nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Bár az ebéd közbeni  Született Feleségek nézés hallgatás továbbra sem hoz lázba, ahogy az eljegyzési gyűrűk ideális színe sem, viszont a közös mély beszélgetések, társas partyk, utazások (és persze a  finom ebédek) nagyon is kárpótolnak!

Az első hónap nagyon gyorsan eltelt. Én neurológiával kezdtem a Buffalo General Hospitalban. Két hétig a stroke team majd az általános neurológia csapat munkájába kapcsolódhattam be. Főleg előbbi volt szemléletformáló: az egész nap fő attrakciója a vizit, ami általában 4-6 óra hosszú. A stroke team konzultációs csapat, a nap folyamán cikázunk a sürgősségi az intenzív és az osztályok között.  Két fő tanulsága volt számomra a gyakorlatnak:

Az egyik, hogy rezidensnek lenni itt sem fenékig tejfel, sőt. A neurón napi 10-11 órát dolgoztak és hétvégente is benn kell tölteni vagy a szombat vagy a vasárnap délelőttöt. Viszont a szakorvos valóban teamtagnak tekint, kikéri a rezidensek, sőt akár az ott gyakorlatozó hallgatók véleményét is. A légkör támogató, nem olyan mereven hierarchikus, mint sok helyütt otthon.

A másik pedig a betegekkel való kommunikáció volt. Nagy élmény volt látni, hogy milyen részletességgel beszámolnak a pácienseknek az eredményeikről. Otthon is elhangzik néha, hogy „Van-e valamilyen kérdése?” De itt a betegek erre bátran 5-6 kérdéssel reagálnak is. Mindennek pedig az eredménye, hogy tisztában vannak az állapotukkal, értik, hogy mi és miért történik és tudják, hogy a gyógyításnak Ők is fontos szereplői! Egyszer a beteg az echocardiográfia eredményeit hallgatva a következőt kérdezte: „Értem Doktor Úr. Na és mi a helyzet az ejekciós frakciómmal?”.

Én reggel 7-re jártam és du. 5 előtt csak ritkán engedtek el, így az estékről kevés emlékem van, a kötelező bevásárlás-evés-sport és telefonálás után szobanövény státuszt vettem fel másnap reggelig. Apropó sport: megérkezésünk napján nyílt meg a ház aljában a kondiszoba, ahol futógép, szobabicikli, súlyzók, TRX és minden van, ami kell. Így egymást erősítve elhatároztuk a lányokkal, hogy rendszeresen lejárunk edzeni. Eddig még tartjuk! J  

Számomra a legnagyobb élmény mégis az utazásainkhoz köthető: Úgy gondoltuk mégiscsak úgy illő, ha először a környéket fedezzük fel. Március utolsó hétvégéjén utazni szerettünk volna, rá is vetettük magunkat a kiwi.com-ra és a legolcsóbb jegyek Floridába szóltak így gondoltunk egy nagyot és leruccantunk. Éjszaka repültünk, így reggel 7-kor érkeztünk Miami beachre, ahol végignéztük a gyönyörű napfelkeltét majd napközben főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy minél nagyobb felületen szerezzünk minél nagyobb fokú égési sérüléseket. Ezt a versenyt Jucussal közösen nyertük, így a másnapi első utunk a Marshallsba vezett hosszúujjú ingért… A következő két napra autót béreltünk és 40 hídon átkelve levezettünk a legdélebbi szigetre: Key Westre. Olyan érzés volt, mintha a Karib tenger kalózai díszletébe keveredtünk volna. Fotózkodtunk az USA legdélebbi (Hawaii-t leszámítva) pontjánál, gyönyörködtünk a naplementében, majd irány vissza a szállásra. Másnap az Everglades Nemzeti Park volt a program, gyönyörködtünk az aligátorokban.

Miami beach napfelkelte

Southernmost point, Key West

Na helló krokik!

Everglades

A Húsvét igazán családiasan telt. A szent három napot a helyi magyar plébánián ünnepeltük majd Éva néniék meghívtak bennünket vasárnapi ebédre. Éva néni kitett magáért, vagy 10féle finomabbnál finomabb fogás volt. Közben pedig nagyon jót beszélgettünk, sokat meséltek az amerikai életükről és az itteni magyarok sorsáról is.

Az első hónap utolsó hétvégéjét Péter bácsinál töltöttük Torontóban, ami szöges ellentéte volt a floridai útnak, mégis hasonlóan jól sikerült, de erről legközelebb. J

2018. április 16.
Barta András

Nőgyógyászat gyakorlat, Florida, Toronto...

A hosszas papírmunka és ügyintézés után nem hittem, hogy valóban eljutok Buffaloba, a vízumot ugyanis Kanadában kellett igényelnem, mert egy másik ösztöndíjjal egy hónapot tölthettem Montreálban közvetlenül a buffaloi út előtt, és két nappal az érkezés előtt még nem volt vízumom.. Végül azonban minden szerencsésen alakult. Csütörtök éjjel értem a lakásba, ahol Vivi és Andris már nagyban faggatták a téli turnusból itt maradt lányokat. A lakás mindnyájunknak meglepetés volt: sokkal nagyobb, mint azt a képek alapján gondoltuk, ráadásul a 7. emeletről csodálatos kilátás nyílik a városra. Nagy szerencsénk van, Petra unokatestvére ugyanis Buffaloban lakik, így rendszeresen elvisz minket autóval bevásárolni, első nap pedig a Campusra is kivitt minket a kötelező ügyintézésre. Az első hétvégénk családias hangulatban telt, tortával köszöntöttük Vivit szülinapja alkalmából.

Hétfőn Petrával a Roswellben kezdtünk a kötelező eligazítással. A kórház kb. 35 perc sétára található, így reggelente ha lehet együtt megyünk, hogy kellemesebben teljen ez a kis séta. A kórház hihetetlenül modern, már a váró is olyan, mint egy luxusszálloda előtere. Az élményt csak még tovább fokozza, hogy folyamatosan élőzene szól. Korábban már hallottam a híres csengőről, ami a kórház várójában található, azonban egészen hátborzongató érzés volt személyesen is hallani: ugyanis ha valaki megcsengeti, azt jelenti, hogy gyógyultan távozik a kórházból. Ilyenkor az emberek hangosan tapsolnak, fütyülnek és odamennek megölelni és gratulálni neki.

Az első rotációm a nőgyógyászaton volt. Itt nagyrészt Zs.E. doktornő mellett voltam, aki 10 évvel ezelőtt költözött ki Magyarországról. Tőle rengeteget tanultam nemcsak szakmailag, de emberileg is. A nőgyógyászat gyakorlatot nagyon ajánlom mindenkinek: általában reggel 8-tól délután 4-ig kellett bent lenni, így egyáltalán nem volt megterhelő, ráadásul érdeklődéstől függően lehet választani, hogy inkább a műtőben vagy a klinikán akarunk lenni. Mivel én alapvetően sebészi beállítottságú vagyok, így elsősorban az első opciót választottam, így rengeteg különféle műtétet láthattam az egy hónap alatt. Ráadásul a műtéteket legnagyobb részt DaVinci robottal végezték, és a monitorokon 3D-ben nézhettük ezeket a beavatkozásokat.

A munka mellett azért utazásra is maradt időnk: hamar meguntuk a buffaloi hideget és második hétvégén elutaztunk Floridába. Kora reggel értünk Miamiba, így a napfelkeltét a tengerparton néztük. Sok helyen jártam már a világban, ez az élmény azonban mindenképpen benne van a Top5-ben. A tengerparti napozást aztán Andrissal hamar meguntuk és nyakunkba vettük a várost, másnap pedig elmentünk az Everglades Nemzeti Parkba egy aligátorfarmra.

A húsvétot Éva néninél töltöttük, aki megszámlálhatatlanul sok különböző étellel várt minket, nem is tudom, hogy valaha ettem-e már ilyen sokat egyszerre.. J
A szavazás apropójából ellátogattunk Torontóba, ahol  Péter bácsinál töltöttünk két napot. Péter bácsi hagyományos magyar ételekkel várt minket, így volt töltött káposzta és pörkölt nokedlivel, majd desszertre felszolgálta a családi recept alapján elkészített almás pitét, amit külön a mi kedvünkért fel is díszített. Kiderült, hogy Péter bácsi 75 évesen tanult meg főzni, és éppen most írta meg első szakácskönyvét. Emellett érdekes anekdotákkal szórakoztatott minket, ami engem, mint kardiológia iránt érdeklődő orvostan-hallgatót különösen érdekelt.

Miami

Buffaloi biciklitúra

Az első hónapunk tehát fantasztikusan zajlott, ez az út eddig minden várakozásomat felülmúlja :)

2018. április 20.
Simon Judit

Az utolsó hónap Amerikában

Egy gyakorlat maradt már csak hátra a kint eltöltendők közül. Nekem ez a neurológia volt, amit két osztályon kellett eltölteni félidős bontásban. Először a Buffalo General kórház általános neurológiáján kezdtem. Itt is teljesen más rendszer uralkodik az itthon megszokottakhoz képest. A tanulók egy szakorvos munkacsoportjába kerültek, ahol több rezidens is dolgozott. A napi rutin úgy zajlott, hogy reggel megérkezve az orvosi szobában gyülekeztünk, ezután a vezető rezidens kiosztotta a betegeket. Mindenki kapott egy új és egy már látott, követett beteget. Ezután volt körülbelül másfél óránk megvizsgálni pácienseinket, majd visszatértünk a bázisra, ahol vártuk az attending megérkezését. A szakorvosnak sorban referáltuk a betegeket, közösen átbeszéltük őket, megnéztük radiológiai felvételeiket, majd az asztali után kórtermi vizit következett és együtt jártuk végig a pácienseket. A látogatandó szobák a kórház egész területén voltak, hiszen a konzultációk is hozzánk tartoztak. Többnyire lifttel közlekedtünk, de volt olyan energikus doktor, aki meglépcsőztette a társaságot. Szóval az elvárt csinos öltözék részeként a magassarkút kevésbé ajánlom a hölgyeknek. Csütörtökönként „nagy vizit” volt, ami szintén eltérően valósult meg a magyarországi tapasztalatokhoz képest. Igazából egy előadást tartott egy meghívott előadó az új épületben, amin a hallgatóktól elkezdve a rezidenseken át a szakorvosokig mindenki részt vett. Ezt követően a diákoknak a Main Streeten álló épületbe kellett menni, ahol ismét egy előadás következett. Ezután pedig visszatértünk az osztályos tevékenységekhez. Péntekenként szintén oktatás volt délelőtt, utána pedig a napi rutinnak megfelelően fél 5-ig a klinikákon tartózkodtunk. A második két hetet a stroke részlegen töltöttem a hallgatók egy új csoportjával. A menetrend itt is megegyezett a fentebb ismertetekkel. Annyi eltérés adódott, hogy ha a beosztott attending volt az acut stroke esetekért felelős, akkor vele tartottunk a sürgősségi részlegre, amint hívást kapott. Izgalmas volt ez az időszak és nagyon sokat tanulhattam a megismert szakorvosoktól.

A szakmai fejlődés mellett a kikapcsolódás is nagy szerepet kapott az utolsó hónapban. Volt egy hosszú hétvége, amire egy nagy kirándulást terveztünk Orsival és ehhez csatlakozott Szabi is, a barátom. Las Vegas volt az első célpont, ehhez természetesen repülőre pattantunk, ami nem volt zökkenőmentes, de a sok várakozás és dallasi tankolás után egyben és fáradtan megérkeztünk. Azonban a pihenést hanyagoltuk, hiszen megannyi látnivaló várt ránk. Első nap gyorsan kocsit béreltünk és indultunk is az egyik legnevezetesebb amerikai látványossághoz: a Grand Canyonhoz. Az út így is 5 óra volt körülbelül, szóval nem maradt túl sok időnk a kanyonban, de azt hiszem így volt a legjobb, hiszen láthattunk még éppen nappali fényben, aztán naplementében és végül ott ért minket az éjszaka. Ilyen csillagos eget még soha nem láttam, teljesen körbeért a horizontig, hiszen távol voltunk mindenféle nagyobb fényforrástól, várostól. Másnap a Death Valley egy részét barangoltuk be, ami Amerika legszárazabb,legforróbb és legmélyebb része. A különleges klíma csodálatos képződményeket hozott létre: hegyek és sivatag. Az egyik legemlékezetesebb élmény volt számomra. Azonban érdemes meleg ruházatot is kéznél tartani, mivel estére nagyon lehűl a levegő, illetve ha valaki Buffaloba tér vissza, akkor ott nagy eséllyel hó fogadja még, ráadásul a Grand Canyon a tengerszint felett kb. 2000 méteren fekszik, ezért ott is előnyös lehet a réteges öltözködés. Utolsó célpontunkhoz a Mojave-sivatag szélén vezetett az út, ami ismét egy hatalmas élményautókázás. Los Angelesben csak rövid időt töltöttünk, azt is leginkább az óceánparton. A város azonban így is megfogott: mediterrán hangulat némi előkelőséggel, pazar környezetben.

Ezek a gyönyörű helyek és a kietlen tájon való autókázás is nagyon a szívembe lopta magát, bármikor szívesen visszalátogatnék. Szerencsére innen volt közvetlen járat Buffaloba, ami éjszaka közlekedett, így a lehető legjobban ki tudtuk használni ezt a csodálatos pár napot.

Egy másik hétvégén pedig Washingtonba látogattam Stephaniékkal és Orsival. Kipróbáltuk a city híres muffinjait, ellátogattunk rengeteg múzeumába és kávézójába – természetesen :) Előre vettünk jegyet egy Hop On – Hop Off buszon városnézésre, ahol egy kivételesen idegenvezetőt kaptunk mind a nappali turnusra, mind az éjszakaira. Utóbbi során a Fehér Házhoz és különböző memorial-okhoz látogattunk el. Ezek a helyek éjszaka kivilágítva, kevesebb turistával lenyűgözőek és talán jobban is képes átérezi az ember a jelentőségüket. Mindenkinek így ajánlom.

2018. március 26.

Tutervai Petra

Mellkas-sebészeti tapasztalatok

A harmadik hónap gyorsabban telt, mint bármelyik eddig. Az utolsó hónapom a sebészeten töltöttem, ezen belül is a mellkas sebészeten. Izgatottan vártam az első napot, tudván, hogy itt végre több időt tölthetek el a DaVinci robottal. A gyakorlatok reggel 6 kor kezdődtek, ami 4.20-as keléssel járt együtt. Reggeli rounding, mellkas csövek kivétele, nyomtatások sorozata után 7.30ra kellett a műtőben megjelenni. A legtöbb műtét amit itt láttam, az jobb felsőlebeny lobectomia volt. A napjaim leginkább Dr. D-vel töltöttem, aki hihetetlenül kedves, nagytudású és segítőkész orvos. Rengeteg dolgot tanultam tőle a hónap során, sokat hagyott „ügyeskedni” a műtétek során is. Hosszúak voltak a hétköznapok, legtöbbször 4-5 óra után értem haza, de megérte. 

Természetesen ebben a hónapban is belefért egy kisebb utazás. Ebben a hónapban a bátyám látogattam meg Madison, Wisconsinban, illetve Chicagoban sikerült eltölteni pár napot. Mind a két város nagyon tetszett, így a tél közepén is. Hideg volt ugyan, nagy szél, de sokat sétáltunk, nézelődtünk. Felmentem a Willis Towerbe, ahol 103 emelet magasságból tudod megcsodálni a kilátást. Ismét ellátogattam a Niagara vízeséshez, most egy kicsit szerencsésebb voltam, mert napos időben mentem, így megcsodálhattam a különböző színekben pompázó vizet. Ellátogattam Torontóba is egy napra, ahol szintén városnézés volt, a Hockey Hall of Fame közbeiktatásával. Az utolsó pár nap már csak készülődéssel telt, vártuk az új csapatot, akikkel együtt is töltöttünk egy estét. Hazaindulás előtt még eltöltöttem 4 napot New Yorkban. Mivel már voltam itt pár alkalommal, így próbáltam a nem turista látványosságokra fókuszálni, hanem megismerni a valós New Yorkot.

Összességében remekül telt ez a hónap is, akárcsak az előző kettő. Örülök, hogy részese lehettem ennek a programnak, és remélem, hogy a következő turnus is kihozza a maximumot a tartózkodásából.

2018. március 13.

Szabó Ágnes

Sebészet gyakorlat és nyugati-parti kirándulás

Az utolsó hónap gyakorlatát sebészeti osztályon töltöttem Buffaloban. Kimerültem, öregedtem 10 évet, de nagyon élveztem a gyakorlatot. A sebészeti osztályok sosem pihennek. Reggel 6-kor kezdődött a reggeli vizit, így az ébresztőórám reggel 4-kor szólalt meg minden reggel. Nem volt könnyű megfelelni a műtő elvárásoknak, a műtősnők és műtős személyzet a szokásos szigorral figyelt minden mozdulatomra, nehogy kontaminálódjanak a steril műszerek. Kb. egy hét után, miután felmérték, hogy mennyire vagyok tisztában a szabályokkal és látták, hogy igyekszem segíteni mindenben, amiben tudok, hamar befogadtak a csapatba és barátságosan viszonyultak hozzám. Többször volt alkalmam bemosakodni és asszisztálni a műtéteken, ha pedig éppen nem viseltem a steril köpenyt, a háttérmunkában segítettem a nővéreknek. Érdekes műtéteket láttam és bár sajnos a sebész rezidenseknek már nem nagyon jutott energiájuk arra, hogy tanítsanak, mégis tanultam a gyakorlat során.

Amellett, hogy ezt a gyakorlatot vártam a leginkább és ezt élveztem a legjobban az utolsó hónapban került sor a legtöbb utazásra is. Kicsit elszámoltuk magunkat, így ebben a hónapban produktívnak kellett lennünk ahhoz, hogy mindent lássunk, amit elterveztünk.

Először a Las Vegas, Grand Canyon, Death Valley, Los Angeles körutat iktattuk be. Repülővel érkeztünk Las Vegasba, ahol autót béreltünk, így sok helyet tudtunk megnézni pár nap alatt. Mindazon helyek közül, amiket sikerült megnéznünk az Egyesült Államokban ezek voltak a kedvenceim. Természetileg gyönyörű helyeket láttunk, a városokban megvolt egy „felszabadult életérzés” és a buffaloi hideg után jól esett, hogy még télen is jó időjárás volt.

Két héttel később Washington néztük meg. A városból áradt a történelem. Egy Hop-on, hop-off buszos túrával megnézhettünk mindent, amit szerettünk volna és egy remek idegenvezetőtől még a történelmi hátteret is meghallgathattuk. Lenyűgözőek voltak az emlékművek, az Arlington- temető, a Capitolium és a Fehér Ház. Nagyon örültem, hogy eljuthattunk oda is és láthattunk mindent, ami az amerikai nemzet büszkesége és fontos alappillére.

Az utolsó hét már pillanatok alatt eltért. Elbúcsúztunk Stephanie-tól és miután befejeztük a gyakorlatokat még New Yorkba utaztunk, ahol 2 napot töltöttünk még el. Felfedeztük a várost, kicsit felszabadultabban, hiszen teljesítettük a gyakorlatokat, befértünk a bőröndökbe, nem kellett aggódnunk semmi miatt. Élveztük a nyüzsgő New Yorkot, lejártuk a lábunkat, de láttunk mindent.

2018. március 18.

Mákos Orsolya

2018 kezdete Amerikában

Az első gyakorlat letelte után személyesen beszámolhattunk élményeinkről a HMAA Buffaloban élő tagjainak, ugyanis M. L. és felesége, Katalin meghívtak minket egy autentikus amerikai falatokkal egybekötött délutánra. Egész vendégsereg gyűlt össze a mesés házban a tó partján. A sok hasznos és érdekes információ mellett személyes, illetve a HMAA–t érintő történeteket is hallhattunk. A hangulatot tovább fokozta az, amiről Buffalo híres: csirkeszárnyak. Életemben nem ettem még és eddig meg is voltam nélkülük, de azóta azt hiszem kicsit függővé váltam. Legalábbis minden alkalmat kihasználok, hogy megkóstoljam a különböző helyi verziókat. Az egyik leghíresebb hely itt az Anchor Bar, ahonnan hódító útjukra indultak a csirkeszárnyak. A kórháztól nem messze van a pub, így egyik péntek délután ellátogattunk ide és ismét nem csalódtunk a helyi specialitásban. Ebben az étteremben az alapverziót lehet megkóstolni, ami nagyon ropogós és jár hozzá zeller kéksajtos mártogatós szósszal. Személyes kedvenceim a La Nova lánc BBQ verziói. Több éttermük is van és az egyik fél órányi sétára van a Delaware-i apartmantól. Mindenkinek ajánlom legalább egyszer kipróbálni! De ha egyszer odajut az ember, akkor többször is.. :)

A következő gyakorlatom a belgyógyászat keretein belül zajlott. Itt az onkológia szerves részét képezi a belgyógyászatnak, noha otthon erre néha másként tekintenek. A Roswell Parkban kimagasló szintű ellátást kapnak a betegek a legkorszerűbb diagnosztikus eljárásokkal, kezelési módszerekkel, kemoterápiás szerekkel. Nem hiába Nyugat–New York legnagyobb centrumaként tartják számon. Éppen ezért egyes páciensek az ország egy-egy távolabbi pontjáról érkeznek, amit a kezelés során figyelembe vesznek az itt dolgozók és összehangolják az elvégzendő vizsgálatokat, kontrollidőpontokat, konzultációkat. Egy rendkívül szervezett és komplex rendszert biztosítanak a hozzájuk fordulóknak. Minden osztályon, betegségcsoportnak megfelelő team-ek vannak patológussal, radiológussal, sebésszel, onkológussal, farmakológussal. A betegek úgy kerülnek a rendszerbe, hogy már mindenki tud róluk, mikor megérkeznek az előre egyeztetett időben. Ezek mellett nagyszerű tapasztalat volt számomra látni a kulturális különbségeket, a hozzáállást a betegséghez mind a betegek, mind az orvosok részéről. Kevés olyan eset volt a Lymphoma Care Center rendelésein belül, amikor nem tudtak a páciensnek újabb terápiás lehetőséget felajánlani. Az ellátás is teljesen másként zajlik mint otthon: a beteg érkezése után egy nővér rögzíti a vitális paramétereket, a hozott dokumentációt átveszi és digitalizálja, illetve a beteget kísérőivel együtt egy szobába irányítja. Itt először egy rezidenssel, szakorvos-jelölttel vagy egy képzett nővérrel (nurse practitioner) találkozik, aki felveszi a részletes anamnézist, megvizsgálja a pácienst, átnézi a hozott papírokat, eredményeket. Ezeket összegezve referálja az adott esetet a szakorvosnak, aki ezután felkeresi a beteget. Meglepő volt számomra, hogy néha akár 4-5en is bent voltak egy-egy rendelőben; sőt többször előfordult az is, hogy telefont kihangosítva vált a beszélgetés részévé egy jelen nem lévő hozzátartozó. A szakorvos minden esetben részletes magyarázatot adott a betegségről, ismertette annak okát, mechanizmusát és a terápiás elveket. A vizit után az osztályokon tartózkodó gyógyszerészek külön felkeresték a pácienst, hogy a kemoterápiás szerekről, azok mellékhatásairól és adagolásukról a tájékoztassák a betegeket. Összehangoltan, azonos elvek mentén dolgozott mindenki, a betegnek pedig többször is lehetősége volt kérdezni, megérteni helyzetét. Ugyan időben lényegesen többet tartózkodtak az intézeten belül a páciensek, de mivel valaki szinte folyamatosan foglalkozott velük, így komfortosabban érezték magukat, ráadásul 1-2 nap alatt az összes diagnosztikus eljárás és konzultáció megtörtént. Ebben a hónapban a legtöbb időt a kórházban töltöttem, illetve otthon a szakdolgozatommal foglalkoztam. De az utolsó hétvégén ismét pakolás következett és repülés Chicagoba. Az airbnb-s lakás kicsit távolabb volt a központtól, de egy nagyon hangulatos környéken. Az uber és a lyft nevű applikációknak hála a közlekedés nem jelentett gondot, de a sétálás is biztonságos. A legbizarrabb amivel találkoztam egy éjszakai séta során a külváros felé tartva az egy nyúl volt. 40 cm hóban. Egy ház előtti bokorban. Mint utóbb megtudtam egy helyitől a városban élnek nyulak, ami számomra elég hihetetlen. De itt minden nagyon más. Maga Chicago is mintha két külön hely lenne éjszaka és nappal. A felhőkarcolókról lenézni mesés látvány; én az éjszakai, kivilágított verziót választottam. A Signature Room a második legmagasabb épület 96. emeletén van, ahova ingyen bejuthat az ember és a koktélja iszogatása közben nézheti a város fényeit. Mindenkinek ajánlom, ha arra jár. És a créme brülét is kóstolja meg. ;)

2018. február 23.

Tutervai Petra

Neurosurgery experiences

I have now finished my neurosurgery rotation. Let me premise this by saying the one thing I know I don’t want to do in medicine is surgery. However, we’re required to do 8 weeks of surgery in 6th year, so I don’t have a choice. You gotta do what you gotta do. That being said, I enjoyed the neurosurgery rotation as much as I could have. If you decide to do a neurosurgery rotation here, I’ll give some advice. First, know that you have to show up at 6 am. This part you get used to quite fast. Obviously, as a medical student you’re not going to get to really get in on the surgeries seeing as how they’re so precise and difficult, understandably so. But what you can do that they’ll appreciate is helping out the scrub nurses. Wipe off the body pads, bring in the bed, make sure you enter the OR room when the patient enters and help roll the patient to either recovery or NICU, put the pins in the Mayfield and add the bacitracin ointment. You can scrub in, just ask ahead of time, and then you can assist and see more. The spinal surgeries are practically impossible to see anything just because it’s so deep and a small hole, so either skip those ones or scrub in. If you want to be a neurosurgeon, I highly recommend doing this rotation because the residents are very knowledgable and they have a good program. They are willing to teach you if you show genuine interest.

During this month, my roommate Orsi and I took a short trip to Toronto. You can take a Greyhound bus there for about ~$30 roundtrip and it takes about 3.5 hours one way. Orsi and I have this running joke that we attract bad luck when traveling. It could be true, but I think traveling in the Northeastern part of the US in the dead of winter is bad luck in general. We went to CN tower, a tall building in Toronto that allows you to overlook the city and is a major tourist attraction… but we were there on a day where it was snowing and so NOTHING, and I mean NOTHING, was visible. I’ll attach a photo. It literally looks like we’re standing in front of a white wall. But what can ya do? At least we can say we tried. We went to the distillery district, which I’d highly recommend, and a cool sports bar which was a great place to watch the hockey game at on a Saturday night. Not everything worked out as smoothly as planned/hoped on that trip, but I still had a great time because Orsi and I are able to laugh at every single thing, no matter how annoying. Having a good travel buddy is key!

I am now almost finished with my first week of my last rotation here, which is internal medicine-melanoma, sarcoma and thoracic. I wish I could say I’m one of those people who’s always known exactly which kind of doctor they’d like to be, but I’m not. I honestly feel like I could do multiple things, but haven’t had the opportunity to spend enough time getting to know the specialty and not one thing has truly stood out to me. I’m currently thinking of pathology as the main contender, know that I really enjoy gynecology but am only ehhhh when it comes to obstetrics, and I don’t see a point in doing only gyno when you could do both and be more marketable. But I am enjoying oncology and am considering thinking about doing medical oncology. We’ll see if this rotation convinces me!

CN Tower view:)

16 February 2018

Stephanie Zority