Impressions...

Rövid élménybeszámoló és néhány tanács

Mivel hasonlóan az előttem szólókhoz, én is eltöltöttem 3 hónapot az amerikai Buffalo városában, én is szeretnék néhány tapasztalatot megosztani veletek, ami hasznos és fontos lehet már akár a felkészülésben is. Hivatalosan két gyakorlatot csináltam: 1 turnus neurológia, 2 turnus sebészet. Ugyanakkor kis ügyeskedéssel meg lehetett beszélni, hogy az egyik turnus sebészet helyett az ún. medical oncology-t csináljam.

Kezdjük talán az elejéről: Az indulás előtt megkaptok egy igen részletes leírást arról, hogy mit és hogyan kell csinálnotok a kiutazással kapcsolatban. Ez egy rendkívül jól összeszedett kis anyag, ami gyakorlatilag lefed minden apró részletet. Amit viszont szeretnék kiemelni, hogy mindent szinte azonnal kell csinálni, ahogy Éva néni elküldi. Azt érdemes tudni, hogy gyakorlatilag ő intéz mindent a férjével együtt, ezért nagyon nagy könnyebbség nekik, ha minden időben, gyakorlatilag azonnal megérkezik hozzájuk. Érdemes figyelni arra is, hogy a dékánokkal időpontot egyeztessetek már jóval előbb, mert esetlegesen ők szabadságon lehetnek, és akkor megy az idegeskedés. A vízumot is gyakorlatilag minél előbb kezdjétek el csinálni, nehogy kifussatok az időből. Javaslatom még az, hogy legyen egy olyan bankkártyátok, amivel tudtok interneten fizetni, mert az jelentősen lerövidíti az ügymenetet, gyakorlatilag mindent lehet kártyával fizetni az interneten. Kényelmesebb.

A neurológia gyakorlatról néhány szót: Itt nagyon sok függ attól az orvostól, illetve rezidenstől, akihez be lettél osztva. Átlagosan a következőképpen nézett ki egy nap: délelőtt a rezidens kiadott mindenkinek 1-2 beteget, akit teljesen ki kellett kérdezni, meg kellett vizsgálni. (Vigyázat! Néha dysarthriásak, ami sokszor vicces szituációkat hozhat létre.) Ezt követően le kellett írnom mindent a betegről az ottani rendszernek megfelelően. Ez a státusz vagy bekerült a beteg kartonjába, vagy megtarthattam, de minden esetben átnézte a felügyelő rezidens és orvos. Miután mindez megvolt referálni kellett a beteget a rezidensnek, aki utána az esetemben sok gyakorlati jellegű kérdést tett fel, amit itthon soha nem kérdeztek volna meg tőlem. A következő kérdések minden esetben elhangzottak: Mire gondolsz? Mi a differenciál diagnózisod? Mi lenne a következő lépésed? Gyakorlatilag mindig átbeszéltük a terápiás stratégiát. Ezután közösen vizsgáltuk meg a beteget, majd a felügyelő orvossal. A délután nagy része azzal telt, hogy konzíliumokra vártunk. Ekkor legtöbbször egy hallgatót küldött le a rezidens, hogy nézze meg először a beteget a sürgősségin. Még egyszer mondom: először és a sürgősségin. Tehát ilyenkor te láttad először a beteget, amit itthon nem tudnék elképzelni.

A következő gyakorlatom sebészet volt, amit az urológiai osztályon töltöttem. Itt már kevesebb pozitív élményem volt. Gyakorlatilag nem volt semmilyen napirend, egyáltalán nem foglalkoztak velem, pedig igen érdeklődő voltam az első másfél héten, de mivel senkit nem érdekeltem érdeklődésem alábbhagyott. Egyébként ugyanez volt a helyi hallgatóval is. Ezt a rotációt itthon is hasznosabban tölthettem volna, tehát időpocsékolás volt, nem ajánlom senkinek. Az egyetlen pozitívum, ami itt történt velem, hogy láttam da Vinci robotot, ami egy fantasztikus valami.

Végül pedig a „medical oncology (thoracic)” rotációt végeztem el. Ez egy jó változatos gyakorlat, szinte a hét minden napján máshova kellett menni (pulmonológia, bőrgyógyászat, genitourinális medicina). Ezek tulajdonképpen az adott orvos rendelései. Itt minden beteget előre át kellett néznem, majd sokszor egyedül megnéznem, megvizsgálnom, majd referálnom az orvosnak, aki ezután pár másodpercre még bement a beteghez, hogy elmondja, mi lesz a következő lépés stb. Tehát összességében elég nagy felelősség terhelte a vállam ennek során, ami segített abban, hogy jobban tudjak fókuszálni a betegre, és mélyen elgondolkodjak az eseten. Itt történt az egyik legkellemetlenebb esemény is. Amikor az egyik orvost először megkérdeztem, hogy vizsgálhatok-e beteget egyedül, a következőt felelte: „Nem, mert magyar vagyok, és a magyarok kritikán alul teljesítenek.” Mondanom sem kell, hogy ez egy nagy pofon volt, amit nyilvánvalóan a korábbi turnusok résztvevői vívtak ki. DE! Két óra múlva visszavonta ezt a mondatát az orvos, ugyanis minden kérdésére perfektül tudtam válaszolni. A következmény pedig az volt, hogy délután már önállóan beszéltem a betegekkel. A dolog tanulsága az, hogy nem szabad megijedni, nyomulni kell, és okosnak lenni. Az utóbbi két gyakorlatot a Roswell-ben töltöttem. Ennek az a hátulütője, hogy az ottani dolgokat nem Éva néni intézi, hanem Rosette, akit rettentően irritál ez a szerep, és ez igen kellemetlen. Nem is magyarázza el rendesen, hogy mit kell csinálni. Azt is véletlenül tudtam meg, hogy a thoracic-en belül minden nap máshova kell mennem, mert ő erről egy szót sem szólt. Alapvetően nem egy kellemes nőszemély.

Összefoglalásképpen annyit tudok mondani, hogy a gyakorlati élmény rendkívül függ attól, hogy ki milyen helyre kéri magát, és ott milyen a hozzáállás a hallgatókhoz. Amikor szerencséd van, akkor nagyon jól ki lehet használni, ha nem, akkor felesleges időtöltés. Senki ne dédelgessen nagy álmokat, ne várjon nagyon sokat, mert csalódni fog. Félreértés ne essék, nagyon jó a gyakorlat, de nem olyan nagyon-nagyon-nagyon, ahogy a korábbiak mesélték. Az viszont biztos, hogy egy nagy élmény, főleg ha kirándulsz is.

2013. 05. 02.

B. Tamás

My Buffalo rotation in 2013

-EVERYONE I met while rotating was very warm, accommodating, and helpful. Obviously you will encounter a multitude of personalities, but as long as you exude interest, everyone will be appreciative. 

-I rotated at Buffalo General for neurology, Women's and Children's in pediatric G.I., and finally Roswell Park (breast and lymphoma oncology): in this order.

-You will be together with University of Buffalo medical students (all of whom will be in their 4th (last) year of medical school. 

-At Buffalo General and Children's Hospitals, we saw inpatients, and at Roswell I saw outpatients. I was together with a group of about 5 other students during my first rotation, in the second I was with only one other student and a senior resident, and in my last rotation, I was the only student. I considered this to be a pleasant coincidence, since my familiarity with the system and confidence was high enough towards the end to feel completely at ease and comfortable counseling the patients alone.

-The structure of the practice will vary depending on the attending physician who will be rounding that day. Generally speaking, you are assigned a patient, or two, or three, depending on how many there are that day that need to be seen. After you take the H&P (history and physical), you will later present them to the attending, as will the remaining students, and then as a group, together with the residents, you will round on the patients. There are also lectures to attend during the week. I was at the hospital for the most part between 08:00 and 16:00. 

-You must either bring your own food, or purchase it (with a 20% employee discount at the cafeteria). The average cost of a lunch is about $5. I brought my own lunch during my last month, since I was in the outpatient clinic, but when you're at the hospital it's definitely more cumbersome, although still possible. 

-Since I chose to go during the months of January - March, this is the time that the American students are finishing up their residency interviews and later finding out where they were accepted. The reason I mention this, is because by this time, their efforts in the hospital and clinics will no longer influence their residency prospects since they apply way back in September. So if you find your enthusiasm to be far greater than your group-mates, this is why! Don't let it discourage you.  

-I would highly recommend for all students to review American medical terminology and commonly used abbreviations. Here are some examples:

ROS = review of systems

NKDA = no known drug allergies

c/o = complaining of

s/p = status post

SOB = shortness of breath

Obviously the list is long; it will make your life easier if you familiarize yourself with them prior.

-A totally non-medically related but very important note: Buffalo is COLD! From what I heard, it still snowed this April, 2013. It has also snowed in the past in the month of October. The only time to consider yourself "safe" would be May - September.

I hope I was able to give some good insight. In one word, I would describe the experience as awesome. Good luck to all and enjoy!!!

3rd May, 2013

All the best,

Lillian K.

About the exchange program...

Kedves leendő buffalo-i hallgatók!

 A 2013. évi januári turnus egyik tagjaként volt lehetőségem a neurológia, idegsebészet illetve hospitalist gyakorlatokat végezni a Buffalo General Hospitalban. Miután a neurológia illetve  a hospitalist gyakorlatok lényegét már többen is kifejtették, az idegsebészet gyakorlatomnál pedig az idegsebészeti intenzív osztályra kérettem magamat (ergó nem tudom, hogy milyen az ’igazi’ idegsebészet) ezért inkább olyan gyakorlatiasabb dolgokról szeretnék írni, amelyekről nem árt tudni, mielőtt valaki belevág egy amerikai cseregyakorlatba.

 Mind az amerikai egészségügyi rendszer, mind az orvosegyetemi oktatás teljesen más mint itthon. Gimnázium után egy négyéves főiskolát, majd utána a négyéves orvosi egyetemet kell elvégezni ahhoz, hogy valaki megkapja a Medical Doctor címet és orvosként dolgozhasson. Ez – a rövidebb orvosi egyetem – látszik is az itteni orvostanhallgatókon, kevesebb „apróbetűs részt” tudnak, helyette viszont nagyon stabil és gyakorlatias tudásuk van. Maga a gyakorlat is ténylegesen ’gyakorlat’, elvárják az aktív részvételt a betegellátásban, és a diákok is minimum nyolc-kilenc órát töltenek el a kórházban naponta. Egy átlagos buffalo-i orvostanhallgató a végzése idejére kb. 100000 dollár adósságot halmoz fel, ugyanakkor ha elégedetlen az oktatás színvonalával, akkor visszajelezhet erről, sőt a gyakorlataik végén többnyire elégedettségi kérdőíveket töltetnek ki velük.

 A munkamorál nagyságrendekkel jobb, mint Magyarországon, a kórházi orvosok hosszú órákat dolgoznak, habár ezért meg is fizetik őket. A professzionalizmus a fő cél, az orvosok ruházkodása, viselkedése, a munkájuk színvonala is ennek megfelelő. A saját szakterületen belül a szakorvosok tudása lenyűgöző, viszont a szakbarbárság miatt egy beteget többnyire több orvos is kezel, és követ, ezért előfordulhat, hogy a kórházi betegek ellátása kicsit kaotikusnak és elégtelenebbnek tűnik, mint egy magyar kórházban, ugyanakkor a járó beteg ellátás a nagyobb szakmai tudás miatt sokkal jobb, mint itthon.

 Az egészségügyi rendszer biztosítás alapú. Ez annyit jelent, hogy a beteg fizet a biztosítónak fix összeget, és ezért cserébe meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat vehet igénybe. Ezért az orvos és a beteg egyenrangú, a betegtájékoztatás nagyon fontos, ellentétben az itthoni paternalista szemlélettel szemben. A betegekről minden nap feljegyzés, „note” készül, amely gyakorlatilag az itthoni epikrízisnek felel meg, így probléma esetén a biztosítótársaság ellenőrizni tudja, hogy mi történt. Néha emiatt olyan érzésem volt, mintha az itteni orvoslás fő célja a note megírása lenne a beteg gyógyítása helyett. A defenzív medicina őrületeit valószínűleg amúgy is mindenki tapasztalni fogja, több olyan eset is volt, amikor a józan ésszel szembemenve kezeltek betegeket, pusztán azért, mert féltek egy esetleges feljelentés következményeitől.

 Mindezt azért fontos tudni, mert a magyar hallgatókat nem kezelik másként, mint a helyi hallgatókat. Ugyanúgy elvárják a professzionális öltözködést (úgyhogy már kiutazás előtt érdemes venni legalább két öltözet elegáns ruhát), a professzionális hozzáállást (időben érkezés, aktív részvétel a betegellátásban, betegfelvétel, betegvizsgálat, note-írás, legalább nyolc-kilenc órás munkanap, vizitek alatt kérdések feltevése stb.), valamint a csapatmunkát.

 Úgy gondolom, hogy rengeteget tanulhat, aki komolyan veszi ezeket a gyakorlatokat, nem csak szakmát, hanem munkamorált és hivatástudatot is. Úgy érzem, hogy olyan dolgokat tanultam Buffalo-ban, amelyeket itthon senkitől sem tanulhattam volna meg, és biztos vagyok benne, hogy az itthoni munkámat nagymértékben fogják segíteni a kint gyűjtött tapasztalatok.

Sok sikert kívánok mindenkinek a jelentkezéshez, és a kinti cseregyakorlathoz!

 2013. 04. 23.

V. Eszter

Exploring Buffalo

Három felejthetetlen hónapot töltöttünk Buffaloban 2013. januártól áprilisig. Először leírtunk néhány általános benyomást a városról es a gyakorlatokról, aztán összeszedtünk néhány hasznos tanácsot is.

Buffalo gyakorlatilag a kanadai határon fekszik. Itt a határ a Niagara folyó, aminek a csodás nevezetességéhez háromszor is kimentünk. Maga a város egy jobb időket is megélt, tipikus amerikai közepesen nagy kereskedelmi és ipari központ. Régen, amikor a Hudson folyót a Nagy Tavakkal összekötő Erie-csatorna megépült, akkor vált fontos gócponttá az Amerika belsejét az Óceánnal összekötő vízi útvonal őreként. Ma ez az útvonal, így Buffalo is sokat veszített jelentőségéből, és gyárainak nagy részét is elveszítette. Sokat nőtt a kriminalitás, és a tehetős értelmiség a külvárosokba költözött. A belváros üres, a boltok kirakatai bedeszkázva, az utcasarkokon pedig kapucnis négerek próbálják eladni portékájukat… Ha ezt tudtuk volna előre, akkor talán nem ért volna olyan meglepetésként az első napi séta, amit a Main streeten a belvárosba tettünk. A belvárosban látható néhány fontosabb épület, amiket azért érdemes volt megnézni. A legszebb az art-deco stílusú városháza, aminek a tetejébe hétköznapokon fel is lehet menni (9-16 óráig), és el lehet látni egész a Niagaráig, sőt, akár Torontoig is. Idővel aztán rájöttünk, hogy merre érdemes kocogni, és hol vannak a csodálatos zöld sugárutak, hatalmas villák és parkok.

A buffaloi magyar közösségnek nagyon köszönjük a befogadást, ez adta az ittlétünk savát-borsát. Az első héttől kezdve aktívan részt vettünk a buffaloi magyar cserkészek életében, ami az itteni magyar fiatalok nemzeti identitásának megőrzésében nagyon nagy szereppel bír. Otthonról hozott cserkészvezetői tapasztalatunkkal próbáltuk az összejöveteleiket még színesebbé tenni. Nagyon érdekes volt látni az itteni magyarok hihetetlen erős igényét arra, hogy magyarul beszéljenek, ismerjék a népszokásokat és népdalokat, és erre neveljék a gyerekeket is. Van egy magyar ház is Buffaloban, ahol a jeles napok alkalmával összejönnek egy vacsorára és egy műsorra, vagy meghívnak különböző hazai előadókat. A márcus 15-i megemlékezésen mi is szerepeltünk, és szinte hihetetlen, de életem egyik legmeghatóbb nemzeti ünnepe volt ez. A közeli parkban még egy Petőfi-szobor is tanúsítja a régen még aktívabb itteni honfitársak nemzeti érzületét…

A magyar mise is egy unicum volt, ahol Éva néni orgonált, és mi is sokszor olvastunk „otthoni”, helyes kiejtéssel… A pap angolul misézett, de a nép magyarul válaszolt, és énekelt. Meghívtak minket magyar moziba is, ahol hazai remekműveket vetítenek kéthavonta a Dent Institute konferenciatermében. Egy másik ösztöndíjprogram (Calasanctius Training Program) keretein belül rajtunk kívül sok magyar diák tanul még Buffaloban más területeken, akikkel szintén összejártunk. Így társaságban és programokban nem volt hiányunk. Hívtak vendégeskedni húsvétra, és Éva néni elvitt a Fort Erie-hez is minket, ami tényleg érdekes (200 éves) történelmi látványosság.

Néhány gyakorlati dolog... Érdemes elmenni egy hoki meccsre, jegyet a stubhub.com-on lehet a legolcsóbban szerezni (a legolcsóbbat megveszed, és a szünetben átülsz egy másik szektorba ahol van szabad hely). Óriási hangulata van. Amikor a helyi orvostanhallgatókkal együtt vagytok gyakorlaton, akkor beszeljetek meg velük, hogy fuvarozzanak a kórházba, meg haza, ha nem akartok gyalogolni. Nekünk 2 bringánk volt, az egyik az elég rozoga, de a kórházhoz megteszi. A másikkal jól lehet menni, én a Niagara-hoz is kimentem vele amikor végre jobb idő lett. Végig van bicikliút, a Google megmutatja merre. Kb. 2 órára van, es ha a Rainbow Bridge-n át akartok menni, akkor a kocsikkal együtt lehet átmenni a bringával (nem a járdán). A Niagara-nál nézzétek meg a Daredevil Múzeumot, ez ingyenes, de csak májusban nyit, úgyhogy légyszi mondjatok el, milyen volt... :) Futni a Delaware park fele érdemes, pl. a tó körül. Nekem a kedvenc futóhelyem a Peace Bridge alatti Bird Island Pier volt, csak az oda vezető út kicsit zűrös környéken vezet át... Elbicikliztünk párszor a nem ajánlott részek fele is (Main Street másik oldala, a kórházak mögött, vagy Tonawanda fele), ott tényleg nem érzi magát biztonságban az ember. Utánad kiabálnak, nem állnak félre, rád húzzák a kormányt... Sportolni olcsón lehet a Jewish Community Centerben, ami elég közel van. Ha meg olcsóbban akartok sportolni, akkor be lehet menni az egyetem konditermébe, meg uszodájába ingyen, de ehhez a CTP-s diákokkal kell jóban lenni... A színházba (Shea’s) elég drágák a jegyek, de csütörtökönként van diákakció, amikor néha 5 dollárért lehet jegyet szerezni. Az Anchor Bar közel van a kórházhoz, kihagyhatatlan. Mi egyébként minden nap főztünk, es inkább az utazásokra költöttünk. A legolcsóbban az Aldiban lehet bevásárolni, de az jó messze van az utolsó előtti metromegállónál, a University Station előtt. Bringával 20 perc. Az Albright Knox-ba el kell menni, igazi modern művészet van ott. Van Vasarely is. A Természettudományi Múzeum is nagyon jó, sok interaktív szemléltetéssel. Építészeti érdekesség a Frank Lloyd Wright House, sokan ezért látogatják Buffalo-t. A temető is szép, rengeteg szobor, mauzóleumok, stb. Buli az Elmwoodon van, meg a Chippewa Streeten.

Utazások: New York-ban Greyhounddal voltunk, az 9 óra, és olcsó, ha jóval előre foglal az ember. Chicago-ba elég olcsó repülőt fogtunk ki, es nagyon megérte, mert Chicago-t látni kell, még talán New York-nál is jobban tetszett. Las Vegas-ba is elrepültünk, az volt a fénypontja a 3 hónapnak. Kocsit olcsón lehet bérelni, Las Vegas-ban nagyon olcsó a szállás (ha nem költ az ember a casinoban), és a környéken pedig lehet az autóban aludni. :) Torontoban is jártunk ismerősöknél, a határon nem lehet áthozni gyümölcsöt, és kell a ds2009 nyomtatvány ALÁÍRVA!

2013. 04. 15.

Sz. Dorka & W. Dani

A gyakorlatokról...

Szakmai szempontból is óriási élmény volt a Buffaloban töltött 3 hónap. Legjobban a mellkas-sebészet gyakorlatot vártam. Az egészségügy ennek a városnak az egyik húzóágazata abban az értelemben, hogy amíg az ipar hanyatlóban van, addig az egészségügybe változatlanul sokat invesztálnak. Az elmúlt években is több kórházépületet húztak fel a meglevők mellé, és itt működik az Amerika-szerte is neves Roswell Park Cancer Institute. Itt töltöttem tehát a sebészet gyakorlatot. Hamar beledobtak a mélyvízbe, teljesen bevontak az osztályos munkába. Egy hónapig reggel 5-re jártam dolgozni, hogy előkészítsem a fellow-k és attending-ek számára a reggeli vizitet. Ezután a műtőben asszisztáltam, vagy az ambulancián dolgoztam, és részt vettem a különböző konferenciáikon, ahol nekem is kellett esetet bemutatnom. Szervezőink (HMAA) rátermettségét igazolja, hogy olyan szerződéssel dolgoztunk itt, amivel aktívan részt vehettünk a betegellátásban, és nem csak megfigyelőként voltunk jelen. A sebészek komoly feladatokat bíztak rám, és felügyelet mellett elég sok mindent engedtek. Rengeteget tanultam, és napról napra készülnöm kellett, hogy megfeleljek személyes tutorom elvárásainak is.  A gyakorlat fénypontja az volt, hogy elvégezhettem egy Da Vinci-robot kurzust. Ebben a kórházban 3 ilyen van, és az egyiket csak gyakorlásra használják. Ezzel gyakoroltam a műanyag urethrovesicalis anasztomozist. Régi álmom volt, hogy lássak robotasszisztált műtéteket, de azt nem gondoltam, hogy lesz lehetőségem személyesen is gyakorolni egy ilyen fantasztikusan finom, precíz, csúcstechnológiás eszközön.

A második hónapot a belgyógyászat jegyében töltöttem Buffaloban. Az itteni hospitalist munkakört leginkább úgy lehetne magyarra fordítani, hogy az az orvos, aki egy nagy kórház különböző speciális osztályain fekvő betegeit látja el általános belgyógyászati szempontból. Több ilyen hospitalist doktor mellett dolgoztam az egy hónap alatt. Nagyon aktív, hasznos gyakorlat volt ez is. A legkülönbözőbb kórházban megforduló eseteket láttam így a Vészhelyzetből ismerős Emergency Room-tól kezdve a kórházi tartózkodás végéig, és összefüggésében láttam sok betegség lefolyását a klinikai kihívások tükrében. Itt is szerepet vállaltam a betegellátásban, de ez a hónap leginkább az elméleti ismereteim gyarapításáról szólt. Külön érdekessége volt ennek a munkának az adminisztratív aspektusa. Itt láttam a legkirívóbban az európai és az amerikai rendszer közti különbségeket. A legjobban az írja le ezt, hogy az amerikai orvos a biztosítótársaságnak és a megelégedettségi kérdőíveknek dolgozik. Egy (viszonylag jól működő) rendszer fogaskereke, de bármikor pótolható. Jól megfizetik, ezért nem tüntet az embertelen munkaórák ellen, de ha nem adminisztrál elég jól, akkor hiába nyúlnak az éjszakákba a nappalai, könyörtelenül csökkentik a fizetését, és nem áll senki az oldalára, ha a betegek bármi miatt beperelik… Az amerikai orvosi élet emberi aspektusairól is sokat tanultam, eleget ahhoz, lássam, mekkora személyes áldozatot vállalnak az anyagi jólétért cserébe.

A harmadik gyakorlat a neurológia volt. Külön örültem annak, hogy ezen a gyakorlaton a helyi orvostanhallgatókkal teljesen együtt mozogtam, a nekik támasztott elvárásoknak kellett megfelelnem, és megismertem az ő oktatási rendszerüket. Nagy gyakorlati tudással és versenyképesen jönnek ki az egyetemről az amerikai orvosok, de van egy kb. 200000 dolláros adósságuk is, amit 40 éves korukig törlesztenek. Az egy hónapos neurológia gyakorlatért több mint 3000 dollárt fizetnek, ezért viszont el is várják a minőségi oktatást, és joggal vannak felháborodva, ha egy-két órát váratják őket napközben az orvosok.

2013. 04. 15.

W. Dani