A gyakorlatokról...

Szakmai szempontból is óriási élmény volt a Buffaloban töltött 3 hónap. Legjobban a mellkas-sebészet gyakorlatot vártam. Az egészségügy ennek a városnak az egyik húzóágazata abban az értelemben, hogy amíg az ipar hanyatlóban van, addig az egészségügybe változatlanul sokat invesztálnak. Az elmúlt években is több kórházépületet húztak fel a meglevők mellé, és itt működik az Amerika-szerte is neves Roswell Park Cancer Institute. Itt töltöttem tehát a sebészet gyakorlatot. Hamar beledobtak a mélyvízbe, teljesen bevontak az osztályos munkába. Egy hónapig reggel 5-re jártam dolgozni, hogy előkészítsem a fellow-k és attending-ek számára a reggeli vizitet. Ezután a műtőben asszisztáltam, vagy az ambulancián dolgoztam, és részt vettem a különböző konferenciáikon, ahol nekem is kellett esetet bemutatnom. Szervezőink (HMAA) rátermettségét igazolja, hogy olyan szerződéssel dolgoztunk itt, amivel aktívan részt vehettünk a betegellátásban, és nem csak megfigyelőként voltunk jelen. A sebészek komoly feladatokat bíztak rám, és felügyelet mellett elég sok mindent engedtek. Rengeteget tanultam, és napról napra készülnöm kellett, hogy megfeleljek személyes tutorom elvárásainak is.  A gyakorlat fénypontja az volt, hogy elvégezhettem egy Da Vinci-robot kurzust. Ebben a kórházban 3 ilyen van, és az egyiket csak gyakorlásra használják. Ezzel gyakoroltam a műanyag urethrovesicalis anasztomozist. Régi álmom volt, hogy lássak robotasszisztált műtéteket, de azt nem gondoltam, hogy lesz lehetőségem személyesen is gyakorolni egy ilyen fantasztikusan finom, precíz, csúcstechnológiás eszközön.

A második hónapot a belgyógyászat jegyében töltöttem Buffaloban. Az itteni hospitalist munkakört leginkább úgy lehetne magyarra fordítani, hogy az az orvos, aki egy nagy kórház különböző speciális osztályain fekvő betegeit látja el általános belgyógyászati szempontból. Több ilyen hospitalist doktor mellett dolgoztam az egy hónap alatt. Nagyon aktív, hasznos gyakorlat volt ez is. A legkülönbözőbb kórházban megforduló eseteket láttam így a Vészhelyzetből ismerős Emergency Room-tól kezdve a kórházi tartózkodás végéig, és összefüggésében láttam sok betegség lefolyását a klinikai kihívások tükrében. Itt is szerepet vállaltam a betegellátásban, de ez a hónap leginkább az elméleti ismereteim gyarapításáról szólt. Külön érdekessége volt ennek a munkának az adminisztratív aspektusa. Itt láttam a legkirívóbban az európai és az amerikai rendszer közti különbségeket. A legjobban az írja le ezt, hogy az amerikai orvos a biztosítótársaságnak és a megelégedettségi kérdőíveknek dolgozik. Egy (viszonylag jól működő) rendszer fogaskereke, de bármikor pótolható. Jól megfizetik, ezért nem tüntet az embertelen munkaórák ellen, de ha nem adminisztrál elég jól, akkor hiába nyúlnak az éjszakákba a nappalai, könyörtelenül csökkentik a fizetését, és nem áll senki az oldalára, ha a betegek bármi miatt beperelik… Az amerikai orvosi élet emberi aspektusairól is sokat tanultam, eleget ahhoz, lássam, mekkora személyes áldozatot vállalnak az anyagi jólétért cserébe.

A harmadik gyakorlat a neurológia volt. Külön örültem annak, hogy ezen a gyakorlaton a helyi orvostanhallgatókkal teljesen együtt mozogtam, a nekik támasztott elvárásoknak kellett megfelelnem, és megismertem az ő oktatási rendszerüket. Nagy gyakorlati tudással és versenyképesen jönnek ki az egyetemről az amerikai orvosok, de van egy kb. 200000 dolláros adósságuk is, amit 40 éves korukig törlesztenek. Az egy hónapos neurológia gyakorlatért több mint 3000 dollárt fizetnek, ezért viszont el is várják a minőségi oktatást, és joggal vannak felháborodva, ha egy-két órát váratják őket napközben az orvosok.

2013. 04. 15.

W. Dani