Épp a Buffaloból New Yorkba tartó repülőn ülök, egy
igen kalandos hazaút előtt. Már most késik a gép, és még el is törölhetik, remélem,
azért valahogy csak hazajutok. Nagyon gyorsan elrepült ez a három hónap, szinte
észre sem vettem. Főleg ez az utolsó...
A harmadik rotációm urológia volt a Roswell Park
Cancer Institute-ban. Nagyon élveztem az itt töltött időt, rengeteg érdekes műtétet
láttam, rengeteg érdekes technikával. A fellow, aki figyelt rám igazán kedves
volt, és nagyon sokat magyarázott, mindig próbálta valamire felhívni a
figyelmem. Egy-két napot az ambulancián is eltölthettem, itt az orvosokat vagy
a nurse practitioner-eket követtem, de így is nagyon sokat tanulhattam a hólyagrák
utánkövetéséről, a prosztatarákok menedzseléséről és a veserákról. Érdekes volt
látni a komoly műtétek utáni betegedukációt, vagy épp a műtét előtti felvilágosítást.
Ami nekem nagyon szimpatikus volt, hogy egy komoly cystectomia előtt nem csak pár
prospektust vágtak oda a beteghez, hogy ez lesz, olvassák el, hanem az osztály
orvosai által írt tudományos közleményeket is (az összeset, köztük a műtéti
megoldásokat, a lehetőségeket, a komplikációkat-előnyöket leíró cikkeket) lefűzve
odaadják a páciensnek, aki nyugodtan kérdezhet, elolvashatja, vissza is jöhet
megbeszélni, hogy akkor most miért is olyan rizikós ez a műtét, megéri-e, és
mindenki szívesen, akár mondatról mondatra elmagyarázza a betegnek, hogy hogyan
is fog kinézni a műtét.
Apropó, műtét. Igen sok időt töltöttem a műtőblokkban,
ami remek élmény volt. A műtét előtt, mikor a beteg megérkezik, mindenki körbeállja,
bemutatkozik, elmondják, hogy mi lesz a műtét, körülbelül meddig fog tartani,
van-e valami kérdése, valamint az altatás után az orvosi team még egyszer
leellenőriz minden információt, vet egy pillantást a képalkotóra, és végigveszik
a check-listát. Igen sok robot asszisztált műtétet láttam, igazából ez a
specialitásuk, és tényleg nagyon ügyesen csinálják. Némelyik műtét semmivel nem
több idő, mint amennyi nyílt operációban lenne, és a betegnek is sokkal
kellemesebb, hogy nincsen egy 20 centis heg a hasán. Mivel már amúgy is úgy érkeztem,
hogy érdekel ez a robotsebészet, megragadtam az alkalmat, és megpróbáltam
megcsinálni az ATLAS laborban az alapvető robotsebészet tréninget. Az egész
koordináló csapat nagyon kedvesen viszonyult hozzánk (mivel ugye Anikó is
megcsinálta már korábban), olyannyira, hogy az amúgy igencsak drága vizsgadíjat
is kevesebbre vették a kedvünkért. A műtőben eltöltött napok utáni délutánt így
a szimulátorban töltöttem, ahol megtanultam az alapvető mozdulatokat és a
koordinációt. Végül két napot kaptam, hogy az igazi DaVinci roboton gyakoroljak
kis játékokon, megtanuljak varrni, és egy próba hólyag-urethra anastomosist készítsek.
Ezek után jött a porcine lab, ahol egy malacot kellett megműtenem, teljes egészében
irányítva a folyamatot. Nekem kellett a pneumoperitoneumtól a portbehelyezésen át,
a robot dokkolását megcsinálnom, és kezdődhetett is a móka. Végülis nagyon jól
sikerült, örültem, hogy belekezdtem ebbe a nagy vállalkozásba. Ha bárkinek kérdése
van, nyugodtan keressen (ez itt a reklám helye).
Persze megint kirándultunk is... A gyakorlat
kalandosan indult Washingtonból visszaérve, de egy pár nappal később kezdhettük
csak el, mert a kórházi eligazításra nem fértünk be az előjegyzett csoportba.
Ennek ellenére első héten elkirándultunk Torontóba, ahol meglátogattuk Péter bácsit,
aki mindenféle földi jóval és remek történetekkel várt bennünket. Itt is beruháztunk
egy city pass-ra, amivel bejártuk az állatkertet, meglátogattuk az óriáspandákat
és sétáltunk egy nagyot. Este felmentünk a CN tower-be, ahonnan gyönyörű kilátás
nyílt a városra és a tóra. Voltunk misén, és elmentünk a Royal Ontario
Museumba, ami egy remek kaland volt, alig tudtunk elszabadulni, végül a Casa
Lomát is megnézhettük. Miután Péter bácsinál még kaptunk egy búcsúvacsorát,
kivittek bennünket a buszállomásra, ahol hamarosan tudomásunkra jutott, hogy a
buszunkat törölték a rossz idő miatt, csak másnap reggel lesz a következő. Végül
egy kisebb hajcihő után másik társaságra váltottunk, de így is a fél éjszakát
az állomáson kornyadozva töltöttük az év leghidegebb napján, remek hangulatban,
míg végülis tényleg elindultunk (bár borzasztó volt hajnalban felkelni, hogy átmenjünk
a határon).
Búcsúzóul egy kissé merész tervez tervet eszeltünk
ki: irány Kalifornia, melegebb vidék, ahol felolvadhatunk a három hónapnyi hó és
jég után. A kirándulás remek volt, Los Angelesből Las Vegasba tartottunk, kocsit
béreltünk, bejártuk a Mojave sivatagot és Grand Canyonnál is kalandoztunk. Mind
a négyen mentünk (mindig mindenhová) és velünk tartott egy CTP-s lány, Orsi is,
aki lelkesen végigvezetett minket három államon. Különös volt a méteres hó után
a strandon hesszelni, és pálmafák közt sétálni. Mivel a szervezést még jó időben
elkezdtük, egész olcsón megúsztuk az utat, szállásokat nagyon jókat sikerült
szereznünk (az utolsó éjszakánkat Las Vegasban töltöttük el, a Mirageban,
aminek a neve akár az Ocean's Elevenből is ismerősen csenghet, ötünknek 30 dollárért).
Szóval jó szemmel és türelmes keresgéléssel bárhová el lehet jutni, én egy
cseppet sem bánom az átvirrasztott éjszakákat és a késések miatti bosszankodást.
Összességében nagyon élveztem az itt eltöltött időt,
rengeteg minden tanultam, meg merek szólalni angolul határozottan, tudom mi egy
menő diabetes kezelés, epilepsziából kiművelődtem, és a robotsebészet iránti
vonzalmam is több lett, mint egy kósza ötlet.
Köszönöm a szervezést, és a lehetőséget az egész
amerikai-magyar orvosszövetségnek.
Remélhetőleg nemsokára a gépem is felszáll, és itt
hagyom Buffalo-t. Összességében mit is mondanék, hogy ez a három hónap életem végéig
elkísér, három nagyon jó barátra tettem szert, és nem utolsó sorban, de lesz majd
mit mesélnem az unokáimnak! Csak annyit mondhatok: Let's go Buffalo!
2015. 03. 21.
Oroszlány Anita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése