Californian dreaming

A következő hónapban folytattuk utazásainkat (és a mellkassebészetet). A Valentin napi hétvégét Péter bácsinál töltöttük Toronto-ban. A buszjegyünket elrontották, így kétszer kellett megvenni (mindenki kerülje a Megabust!), de az utazás megpróbáltatásait Péter bácsi meleg vacsorája és pihe-puha ágya kompenzálta. Annyira jó volt két hónap Amerika után igazi magyar ízekkel (resztelt máj, töltött káposzta, spenótfőzelék) találkozni.

Kanada a legbarátságosabb és legtisztább ország, ahol életemben jártam, ha nem lenne ennyire hideg, szerintem mindenki oda költözne. Mivel mindannyian nagy pandarajongók vagyunk, első utunk az állatkertbe vitt. Nagyjából az egész napot ott töltöttük, este még elmentünk a CN tower-höz, de Péter bácsi meleg vacsorája és a nagy hideg meggátolt minket a további túrázásban. Másnap a Royal Ontario Múzeumban ünnepeltük a kínai újévét (még jósoltak is nekünk), majd a Casa Loma megtekintése után a buszpályaudvarra mentünk, ahol közölték, hogy törölték a buszunkat. Négy kellemes várakozással töltött óra után, a mentőbuszra sem fértünk fel, így a mentő-mentő busszal végül hajnali 4-re estünk haza.

Két nap múlva kezdődött az igazi nagy kalandunk, a kaliforniai utunk. A repülőt majdnem lekéstük a csúszós autópályák miatt, de egy reptéri vigasz borkóstolás és némi bolyongás után az estét már a Hollywood Boulevard-on töltöttük. Másnap Orsival (ő a CTP-s lelki társam) a Universal Studios felé vettük az irányt. Életem napja volt. Mindent kipróbáltunk a 4D Transformers hullámvasúton, a Minion Mayhem-en át, a Studio Tourt, a Speciel effects-et és az Animal actors-t nem is említve. Hullafáradtan még elmentünk este Santa Monica-ba, hogy megnézzük a Csendes-óceánt. Másnap megszereztük Lassiet (a GMC csodajárgányunk hallgatott erre a névre), majd a Griffith Observatory és a Hollywood felirat után a Mojave desert felé indultunk. Itt egy horror filmbe illő motelben szálltunk meg, majd másnap kipihenten (volt aki nem mert aludni :)) a sivatagba mentünk túrázni. A következő úticélunk a Grand Canyon volt. Itt az időjárás kezdett „buffalos” lenni, de azért így is csodálatos látványt nyújtott. Búcsúesténket Vegasban töltöttük, hol volt néhány Másnaposok élményben részünk :). Fájó szívvel indultunk vissza Buffalóba (Lassiet azóta is siratom).

 

Az utolsó gyakorlati hetemet a neurológián töltöttem volna, de mivel leszigorlatoztam már belőle, megengedték, hogy csatangoljak, így jövendő ortopédusként, az ortopédia osztályra tévedtem. Az itt töltött három nap még bevándorlóként is a legszebb buffalo-i élményem volt. Az intézetvezető, dr K., aki világhíres ortopédus (különböző eljárásokat neveztek el róla és a térdprotézis korszerűsítésében is hatalmas érdemei vannak), az egyik legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam. Megismerkedésünk napján elvitt magával a rendelésére, meghívott ebédelni, hazavitt kocsival, majd másnap, csak azért, hogy én ne gyalog menjek a rezidens előadásra, az ECMC-be értem jött 7-re kocsival. Úgy bántak velem, mint egy díszvendéggel, reggelit kaptam, részt vehettem a továbbképzésben és egy rezidenssel tölthettem a napot az ambulancián. Másnap reggel megtekintettem egy robot asszisztált térdprotézis műtétet, majd a DENT felé vettem az irányt. Dr. M.-el és a szakorvosjelöltjeivel töltöttem a péntek délutánt. Az utolsó hetünket búcsúzással töltöttük, így hétfőn elmentünk sushizni M. Katalinnal (ezúton is köszönjük a kellemes estét), majd pénteken házibuli keretében elköszöntünk a CTP-sektől és többi itteni barátunktól, illetve kegyeikbe ajánlottuk az újakat. Búcsúsnowboardoztam még az itteni magyar cimbikkel (Evelyn, Dóri és Orsi :) ) majd vasárnap egy csodálatos hét után hazaindultam. Mert mindenhol jó, de a legjobb… OTTHON.

2015. 03. 10.

Horváth Anikó