Snowbody’s tougher than us

Ez a három hónap buffalo-i tél szuper gyorsan suhant el a szemünk előtt, főleg a harmadik hónap. Azt hiszem maximálisan kihasználtuk a lehetőségeinket, rengeteget utaztunk, és nagyon sokat tanultunk a gyakorlatok alatt.

A gyerek neurológia után a harmadik gyakorlatot a Roswell Cancer Institute-ben csináltam forgó rendszerben az emlő, fej-nyak, gasztro és urológiai onkológián. Nagyon sokat tanultam a rotáció alatt annak ellenére, hogy önállóan nem vizsgálhattam beteget. A fellow-khoz csatlakoztam, és minden beteget közösen megbeszéltünk mielőtt bementünk hozzá. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen az orvos-beteg kommunikáció, nagyon sok rossz hírt közöltek előttem, viszont egy beteget sem láttam sírni. Az orvos elmondta nekik a diagnózist, a prognózist, és nagyon sok időt töltött azzal, hogy elmagyarázza a betegnek a lehetőségeket, ezzel kicsit visszaadta a kezükbe a hatalmat a betegség felett.

A gyakorlat mellett sokat utaztunk, február második hetében, az évszázad leghidegebb hétvégéjén meglátogattuk Péter bácsit Torontóban, aki terülj-terülj asztalkámmal várt minket. A mínusz huszonöt fokos hideg ellenére nem ment el a kedvünk a városnézéstől, és az első napot az állatkertben töltöttük, utána felmentünk a CN Tower tetejére. Másnap elmentünk a Natural History Museum-ba, és utána a Casa Loma nevű kastélyba. A búcsúvacsora után Péter bácsiék kivittek minket az állomásra, ahol 1 óra várakozás múlva derült ki, hogy törölték a busztársaság összes járatát az extrém időjárás miatt. Nagy nehezen sikerült jegyet szereznünk egy másik buszra, amivel hajnali 4-re megérkeztünk Buffalo-ba a jó meleg lakásunkba.

Pár nappal később indultunk Kaliforniába. A havas utak miatt majdnem lekéstük a gépet, egy reszkessetek betörőkbe illő jelenetet adtunk elő a reptéren a rengeteg csomaggal, de végül szerencsésen megérkeztünk a meleg Los Angelesbe. Teljesen véletlenül pont az Oscar díjátadó előtti csütörtökön érkeztünk, és a hostelből láttuk, ahogy kicsomagolták a vörös szőnyeget, és a parkolóból kihozták a becsomagolt óriási díszlet Oscar szobrokat. Az első nap hollywoodi túrán vettünk részt Emesével és Anitával. Minden szuper fontos híresség házát megcsodáltuk, sétáltunk a Rodeo Drive-on és láttuk a ködbe burkolózó Hollywood Sign-t. A délutánt a Santa Monica Beach-en töltöttük. Másnap kocsit béreltünk, és elindultunk a Mojave sivatag felé. Igazi horror filmbe illő motelben szálltunk meg, de túléltük az éjszakát, és másnap a sivatagban túráztunk. Vasárnap megcsodáltuk a Grand Canyont hóesésben. És végül egy nagyot buliztunk Las Vegasban.

Utolsó előtti hétvégén írtunk egy listát a kimaradt látnivalókkal és teendőkkel. Így minden napra jutott egy újabb kipróbálni való étterem vagy bár, elmentünk a buffaloi városháza tornyába, kipróbáltuk a híres buffalo-i chicken wings-t, még egyszer kimentünk megnézni a Niagara vízesést, és utolsó pénteken búcsú bulit tartottunk. Szombaton aztán könnyes búcsút vettem a lányoktól.

Ez a három hónap hatalmas lehetőség volt és mindenkinek köszönöm, aki lehetővé tette, hogy kijuthassak. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem és rengeteget tanultam a gyakorlatok során. Köszönöm. :)

2015. 03. 28.

Móczár Eszter

Just getting started…

Amikor az ember megemlíti, hogy télre jött Buffalo-ba, egy furcsa, világvége kifejezés suhan át az emberek arcán, hogy „hú, tényleg?”. Az igazat megvallva, januárig nem igazán értettük, hogy miért is van ez, de aztán… A kellemes hóesésekből és az azt követő olvadásból durva hóviharok és kemény mínuszok lettek. Január 9-én, péntek fél 7-kor az egész lakás arra ébredt, hogy csörög a telefon, és egy géphang bemondja, hogy maradjunk otthon, csak akkor hagyjuk el a házat, ha nagyon szükséges… Na ez már volt valami! Az elmaradt vizsga (mert pénteken az is lett volna) örömére szombaton sétáltunk együtt a városban. 6 réteg pulcsival és cuccal felszerelkezve indultunk el, először azzal a céllal, hogy megnézzük a belvárost, majd ebből lett tópart, és egy kiadós séta is. Minden percét megérte. Mondjon bárki bármit is, Buffalo gyönyörű télen, és akinek egy kicsit is hiányzik az itthoni havazás, nem fogja megbánni, ha ebben az évszakban jön.

11.-ével új gyakorlatot kezdtem a Roswell Park Cancer Institute GI klinikáján, és újabb ízelítőt kaptam, hogy mennyire másként működnek a dolgok, mint itthon. A hét minden egyes napján más doktorhoz voltam beosztva úgy, hogy egy végtelenül kedves szakorvosjelöltet követtem. A meló reggel 9 körül kezdődött és olyan fél 5-5 körül végeztünk - persze ebédszünettel megfűszerezve. Ha bementünk egy beteghez, általában odaadták a papírjait, hogy tudjam, miről van szó. A fellow-val mentünk be először, kikérdeztük, megvizsgáltuk a beteget, majd referáltunk az attending-nek, és csak ezután ment be az egész csapat (egy döntés birtokában) a beteggel megbeszélni, hogy mi lenne a következő lépés. Az utolsó pedig mindig az volt, hogy van-e még valami kérdés? Ezt mindenképp haza szeretném hozni.

A hónap fele, otthoni dolgok viszonylatában, leginkább hívatlan vendégeink kiebrudalásával ment el. „Az irtás” előtt egy hétig tábort vertünk a nappaliban, ami inkább hasonlított egy pizsamapartyra. Persze a jóból is megárt a sok, és örültünk végre a saját ágyikónknak, mikor visszatérhettünk. A „bug guys” kora délután érkeztek a lakásba, ahova este 8-ig nem mehettünk vissza. Nagy szerencsémre nagyon pozitív szemléletű turnustársakkal hozott össze a sors, úgyhogy a délutánt bulival és egymással töltöttük: vacsoráig a Spot caféban ültünk (a kávé zseniális, és még a szakdolgozatokkal is haladtunk), majd átmentünk a szomszédba, egy mexikói étterembe, „tort” ülni a poloskák vége fölött. Azóta nem történt csípés, maradjon is ez így…

Sportok terén a január a jég hónapja volt. Először egy jégkorongmérkőzésre mentünk el, ahol rájöttünk, hogy mégsem hozunk szerencsét a buffaloi csapatunknak… A floridai csapat (igen, ott nincs is jég!) csúfosan elagyalta a Sabers-t, de azért mi az utolsó percig kitartóan kiabáltuk a „Let’s go Buffalo!”-t. Az egyik hétvégén pedig korit húztunk, és Eszterrel karöltve megpróbáltunk egy kalandvágyó egyiptomit megtanítani korcsolyázni. A dolog nagyjából sikeres volt, bár az érdem igazából a nebulóé, aki nagyon lelkesen próbálkozott, és a korizás/jégen fekvés arányt a végére 1 fölé tornázta vissza.

A hónap végére pihenésként megejtettük az első nagyobb kirándulásunkat New York-ba. A város annak is lenyűgöző, aki sokadjára van ott - és mindig tartogat még meglepetéseket. Az első nap délutánja sétálgatással telt a kikötőben, a Central Parkban és a Time Square környékén. Másnap Trinity Church, Empire State Building, hajótúra Manhattan körül, és a Metropolitan Museum volt a menün, az estét pedig a Rockefeller Centerrel koronáztuk meg – döbbenetes nap volt. Megint másnap „Szabi Szobi”, Ellis Island, a délutáni szabad programon Design múzeum, és végül a Grand Central pályaudvar került sorra. Az utolsó napunkat a Brooklyn Bridge-en átsétálással kezdtük, sétáltunk egyet a Flat Iron Building környékén, és befejezésként megismertük az őslakosokat az Indián múzeumban. A hazafelé úton találkoztunk Hóvihar 2-vel. Nem tudom, milyen égi lénynek hála, de az egyetlen gépként (6-7 óra késéssel ugyan, de) felszállhattunk Buffalo felé. A 707-es lakásba pedig elsőként ékeztünk meg úgy, hogy itthon vagyunk.

2015. 03. 22.

Bányász Emese

My little American dream, avagy a lehetőségek hazájában

Épp a Buffaloból New Yorkba tartó repülőn ülök, egy igen kalandos hazaút előtt. Már most késik a gép, és még el is törölhetik, remélem, azért valahogy csak hazajutok. Nagyon gyorsan elrepült ez a három hónap, szinte észre sem vettem. Főleg ez az utolsó...

A harmadik rotációm urológia volt a Roswell Park Cancer Institute-ban. Nagyon élveztem az itt töltött időt, rengeteg érdekes műtétet láttam, rengeteg érdekes technikával. A fellow, aki figyelt rám igazán kedves volt, és nagyon sokat magyarázott, mindig próbálta valamire felhívni a figyelmem. Egy-két napot az ambulancián is eltölthettem, itt az orvosokat vagy a nurse practitioner-eket követtem, de így is nagyon sokat tanulhattam a hólyagrák utánkövetéséről, a prosztatarákok menedzseléséről és a veserákról. Érdekes volt látni a komoly műtétek utáni betegedukációt, vagy épp a műtét előtti felvilágosítást. Ami nekem nagyon szimpatikus volt, hogy egy komoly cystectomia előtt nem csak pár prospektust vágtak oda a beteghez, hogy ez lesz, olvassák el, hanem az osztály orvosai által írt tudományos közleményeket is (az összeset, köztük a műtéti megoldásokat, a lehetőségeket, a komplikációkat-előnyöket leíró cikkeket) lefűzve odaadják a páciensnek, aki nyugodtan kérdezhet, elolvashatja, vissza is jöhet megbeszélni, hogy akkor most miért is olyan rizikós ez a műtét, megéri-e, és mindenki szívesen, akár mondatról mondatra elmagyarázza a betegnek, hogy hogyan is fog kinézni a műtét. 

 

Apropó, műtét. Igen sok időt töltöttem a műtőblokkban, ami remek élmény volt. A műtét előtt, mikor a beteg megérkezik, mindenki körbeállja, bemutatkozik, elmondják, hogy mi lesz a műtét, körülbelül meddig fog tartani, van-e valami kérdése, valamint az altatás után az orvosi team még egyszer leellenőriz minden információt, vet egy pillantást a képalkotóra, és végigveszik a check-listát. Igen sok robot asszisztált műtétet láttam, igazából ez a specialitásuk, és tényleg nagyon ügyesen csinálják. Némelyik műtét semmivel nem több idő, mint amennyi nyílt operációban lenne, és a betegnek is sokkal kellemesebb, hogy nincsen egy 20 centis heg a hasán. Mivel már amúgy is úgy érkeztem, hogy érdekel ez a robotsebészet, megragadtam az alkalmat, és megpróbáltam megcsinálni az ATLAS laborban az alapvető robotsebészet tréninget. Az egész koordináló csapat nagyon kedvesen viszonyult hozzánk (mivel ugye Anikó is megcsinálta már korábban), olyannyira, hogy az amúgy igencsak drága vizsgadíjat is kevesebbre vették a kedvünkért. A műtőben eltöltött napok utáni délutánt így a szimulátorban töltöttem, ahol megtanultam az alapvető mozdulatokat és a koordinációt. Végül két napot kaptam, hogy az igazi DaVinci roboton gyakoroljak kis játékokon, megtanuljak varrni, és egy próba hólyag-urethra anastomosist készítsek. Ezek után jött a porcine lab, ahol egy malacot kellett megműtenem, teljes egészében irányítva a folyamatot. Nekem kellett a pneumoperitoneumtól a portbehelyezésen át, a robot dokkolását megcsinálnom, és kezdődhetett is a móka. Végülis nagyon jól sikerült, örültem, hogy belekezdtem ebbe a nagy vállalkozásba. Ha bárkinek kérdése van, nyugodtan keressen (ez itt a reklám helye). 

 

Persze megint kirándultunk is... A gyakorlat kalandosan indult Washingtonból visszaérve, de egy pár nappal később kezdhettük csak el, mert a kórházi eligazításra nem fértünk be az előjegyzett csoportba. Ennek ellenére első héten elkirándultunk Torontóba, ahol meglátogattuk Péter bácsit, aki mindenféle földi jóval és remek történetekkel várt bennünket. Itt is beruháztunk egy city pass-ra, amivel bejártuk az állatkertet, meglátogattuk az óriáspandákat és sétáltunk egy nagyot. Este felmentünk a CN tower-be, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra és a tóra. Voltunk misén, és elmentünk a Royal Ontario Museumba, ami egy remek kaland volt, alig tudtunk elszabadulni, végül a Casa Lomát is megnézhettük. Miután Péter bácsinál még kaptunk egy búcsúvacsorát, kivittek bennünket a buszállomásra, ahol hamarosan tudomásunkra jutott, hogy a buszunkat törölték a rossz idő miatt, csak másnap reggel lesz a következő. Végül egy kisebb hajcihő után másik társaságra váltottunk, de így is a fél éjszakát az állomáson kornyadozva töltöttük az év leghidegebb napján, remek hangulatban, míg végülis tényleg elindultunk (bár borzasztó volt hajnalban felkelni, hogy átmenjünk a határon).

Búcsúzóul egy kissé merész tervez tervet eszeltünk ki: irány Kalifornia, melegebb vidék, ahol felolvadhatunk a három hónapnyi hó és jég után. A kirándulás remek volt, Los Angelesből Las Vegasba tartottunk, kocsit béreltünk, bejártuk a Mojave sivatagot és Grand Canyonnál is kalandoztunk. Mind a négyen mentünk (mindig mindenhová) és velünk tartott egy CTP-s lány, Orsi is, aki lelkesen végigvezetett minket három államon. Különös volt a méteres hó után a strandon hesszelni, és pálmafák közt sétálni. Mivel a szervezést még jó időben elkezdtük, egész olcsón megúsztuk az utat, szállásokat nagyon jókat sikerült szereznünk (az utolsó éjszakánkat Las Vegasban töltöttük el, a Mirageban, aminek a neve akár az Ocean's Elevenből is ismerősen csenghet, ötünknek 30 dollárért). Szóval jó szemmel és türelmes keresgéléssel bárhová el lehet jutni, én egy cseppet sem bánom az átvirrasztott éjszakákat és a késések miatti bosszankodást. 

 

Összességében nagyon élveztem az itt eltöltött időt, rengeteg minden tanultam, meg merek szólalni angolul határozottan, tudom mi egy menő diabetes kezelés, epilepsziából kiművelődtem, és a robotsebészet iránti vonzalmam is több lett, mint egy kósza ötlet.

Köszönöm a szervezést, és a lehetőséget az egész amerikai-magyar orvosszövetségnek.

Remélhetőleg nemsokára a gépem is felszáll, és itt hagyom Buffalo-t. Összességében mit is mondanék, hogy ez a három hónap életem végéig elkísér, három nagyon jó barátra tettem szert, és nem utolsó sorban, de lesz majd mit mesélnem az unokáimnak! Csak annyit mondhatok: Let's go Buffalo!

 

2015. 03. 21.

Oroszlány Anita