Miután kihevertem az első sokkot, hogy tényleg kiutazhatok, és sikerült a pályázat,
érdemes lett volna azonnal elkezdeni a dolgok szervezését, de én hatodévesként pályáztam,
szóval szigorlatok es egyéb teendők miatt minden az utolsó pillanatra maradt. Hála
Istennek, a repülőjegyet elég hamar elintéztük, így közepesnél csak egy kicsivel
fájt jobban az ára. Lufthansa-val jöttünk, ami kiderült, hogy nagyon jó választás
volt, Düsseldorfban és New Jerseyben szálltunk át, a kiszolgálás szinte tökéletes
volt a fedélzeten, sok-sok filmet lehetett nézni, volt kaja, innivaló, takaró...Viszont
senkinek nem kívánom azt a pánikot, amit nekem volt szerencsém átélni, mikor a kiutazásunk
előtt 4 nappal mentem még csak a vízuminterjúra. A vízum megszerzésére kényelmes
módon legalább 1 hónap kellett volna. Én a banknál csúsztam meg vele, figyelni
kellett volna rá, hogy a vízumkezelési díj átutalásakor, hogy mindenképp forintban
menjen el a pénz. Kiderült az is, hogy a neten történő kártyás fizetéskor rendszer
csak dombornyomott kártyát fogad el. Szerencsére volt lehetőség az útlevél személyes
átvételére is az interjú után, nem a nagykövetségen, hanem a futárszolgálat irodájában,
ami Kőbánya-Kispesttől nem messze van. Elég hamar odajuttatták az útlevelet,
nekem már az interjú napján odaküldték, csak szólnom kellett nekik telefonon, hogy
ne kezdjék meg a kipostázást, mert megyek érte. Szóval oltári nagy szerencsével,
de sikerült megszerezni a vízumot is, így készen álltam az utazásra.
Buffaloban Dr. M. I. fia, P. várt minket a reptéren, és elvitt minket a szállásra.
Mi vagyunk az első csoport ebben a lakásban, és emberek, irtóra mázlisták vagyunk.
A lakás tökéletes, nagy, hatalmas erkély van ahonnan a kilátás szuper, bolyhos
pamut padlószőnyeg, amin tök jó mezítláb mászkálni:-). Azt vettem észre, hogy
ebben az országban minden nagy, a konyhánk, a hűtő, a szobáink, van két fürdő
is. Mire megérkeztünk, baromi éhesek voltunk, de voltak olyan tündérek a fogadóink,
hogy meg volt töltve nekünk a hűtő, szóval el voltunk kényeztetve, igazán.
Mint utólag kiderült, a legjobb és leghasznosabb dolog, amit elhozhattam
ide, az a hátizsákom. Sajnos a szálláshoz közel nincs olyan bolt, ahol megérné vásárolni,
ezért nagyon messzire, többnyire biciklivel tudunk csak menni, mert tömegközlekedés,
mint olyan, nem létezik. Sokkal könnyebb hátizsákkal tekerni a bringán, mint a kormányról
lógó szatyrokkal. Apropó, bringák, srácok, akik jöttök majd, ezzel kapcsolatban
ne számítsatok semmi jóra. Jelenleg a négy bicikliből kettő romokban hever, a másik
kettőt is csak a Szentlélek tartja egyben. Nekem például elég nagy problémát
jelentene, ha azok is tönkremennének, ugyanis reggel hatra járok be a mellkassebészetre,
es gyalog a kórház egy fél órás mutatvány.
De ha már itt tartunk, akkor a gyakorlatról: én három gyakorlatot teljesítek
idekint, sebészetet, gyermekgyógyászatot és neurológiát, ebből az első a sebészet
lett a Roswell Park Cancer Institute-ban. A mellkassebészetre osztottak be, aki
ide fog kerülni, na az kérem, kösse fel a gatyáját. Reggel 6 körül illik megérkezni,
mielőtt a rezidens befut, minden bent fekvő betegről át kell nézni mindent a gépben,
laborokat, képalkotókat, nővéri jelentéseket, konzíliumokat, szóval mindent és referálni
kell róla a rezidensnek. Ezután van egy gyors vizit, és függően attól, hogy
milyen nap van, indulhat a napi program. Keddenként van a Multidisciplinar
Conference, ami kvázi egy felturbózott onkoteam-nek felel meg, ott a patológus,
az onkológus, a belgyógyász, a sebész, a radiológus, a nővér, a gyógyszerész, szóval
mindenkit odacsődítenek, és együtt tálalják ki, hogy mi legyen az adott beteg
sorsa. Kivételes élmény, igazi csapatmunkát látni. Mindenki tiszteli a másik véleményét,
meghallgatják egymást, az alacsonyabb fokozatú orvosnak is lehet szava, ez
nekem nagyon tetszik. Általában véve a hangulat tetszik itt leginkább, mindenki
rengeteget dolgozik, de jókedvvel teszik, látszik rajtuk, hogy imádják amit csinálnak.
Havonta egyszer szerdán Journal Club is van, szakítanak időt arra, hogy a szakterület
legfrissebb eredményeit, publikációit megvitassák. Itt nekem is be kellett mutatni
egy cikket, amit az egyik attendant physician-től, azaz egy szakorvostól kaptam
feldolgozásra. Irtóra stresszes a mellkassebészet egész stábja előtt angolul
egy olyan témáról beszélni, amiből egy délutánom volt felkészülni, ráadásul a főnök
imád kérdezgetni, kötekedni, persze oktató jelleggel. Péntekenként van a nagy osztályos
vizit, ahova szintén mindenki, még a titkárnő is jön, és ekkora csapat előtt kell
logikusan és összeszedetten referálni a betegről, akiről minden adatot szám
szerint tudni kell, mert rákérdezhetnek. Mindig megkérdezik, hogy az elmondottak
alapján te milyen diagnózist állítanál fel, miért azt, és mi a kezelési terved
aznapra és a hétvégére a beteggel. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de számomra ez
hatalmas kihívás, egyik eddigi gyakorlatom során sem volt ez ilyen formában megkövetelve.
Ezeken kívül többnyire a műtőben kell lenni, ha mázlis vagy, és nincs ott amerikai
hallgató, akkor elég sok mindent lehet csinálni, én csinálhattam varratokat, hörgőtükrözést,
videóasszisztált műtéteknél tarthattam a kamerát, ami nagyobb feladatnak
bizonyult, mint hittem, egy spéci kamera révén. Hetente egy napot az ambulancián
kell tölteni, ahol nekem az tűnt fel legelőször, hogy az orvosnak szinte
semmilyen papírmunkát nem kell csinálnia. Ezt az ún. nurse practitioner-ek csinálják,
még nem sikerült ennek a magyar megfelelőjére rájönni. Ők nézik át a beteg anamnézisét,
képalkotóit, biztosítási papírjait, sőt, még meg is vizsgálják a beteget, aztán
referálják az orvosnak. Ha ő úgy dönt, hogy nem kell, akkor meg sem vizsgálja, felírják
neki, amit kell és mehet is. Ha viszont a doktor is megnézi, akkor betegenként fél
órát biztosan eltöltenek a rendelőben. Végtelenül türelmesek, megértőek a
beteggel és tényleg partnerként kezelik, minden döntést maximálisan a beteg hoz
meg. A kommunikáció a beteggel egyszerűen vérprofi szintű, ezt nagyon csodálom és
tisztelem.
Mindemellett csütörtök reggelenként be szoktam lógni az amerikai hallgatók kötelező
általános sebészet előadásaira, ami nagyon hasznos, mert interaktív, az előadó
rengeteget kérdez, sok esetmegbeszélés van.
A városról amit az eddigi tapasztalataim alapján el tudok mondani, az az,
hogy teljes mértékben változó. Ahol mi lakunk, az egy nagyon szép környék, de a
velünk párhuzamos utcán, a Main Street-en például egyedül már nem merek közlekedni.
Ahol szép és igényes a város, ott tényleg nagyon-nagyon szép es igényes, de
ahol meg nem, ott aztán tényleg káosz jellege van. Ugyanúgy megvannak a hajléktalanok,
a hangosan ordítozó kisebbségiek mint otthon. Buffalo látványosságain elég
hamar végig lehet menni, ezért gondolom, hogy a lehető legjobban tettem, hogy a
nyári turnussal jöttem, mert így könnyebb lesz utazgatni. Az anyagi keretünkbe
3 út fér bele, egy hétvége Torontóban, 3 nap New York City-ben, és mielőtt hazamegyünk,
egy hetet utazunk majd Boston és Philadelphia környékén. A többi hétvégét Buffaloban
töltjük, egy csomó bár és étterem vár még felfedezésre.
Várom már a következő gyakorlatomat nagyon, bár mivel újdonság lesz, ezért még
gyorsabban telik majd az idő, és már így is hihetetlen, hogy már egy hónapja, hogy
eljöttünk otthonról...
2014. 08. 07.
Király Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése