Az Atlanti-óceánon túl

Egyszer volt, hol nem volt, az Atlanti-óceánon is túl, március elején négy medika megérkezett a nagy New Yorkba. Sok szervezés, idegeskedés és kisebb nehézségek előzték meg a repülőutunkat, de szerencsésen landoltunk a John F. Kennedy Repülőtéren. Két éjszakát töltöttünk New Yorkban mielőtt tovább indultunk volna Buffaloba. Ebbe a két napba szinte minden nagyobb new york-i látványosságot bele próbáltunk zsúfolni.

Szerda késő éjszaka érkeztünk meg Buffaloba. Az előző turnus lányai csokis keksszel és teával vártak bennünket. Sokat beszélgettünk velük még az ittlétük alatt, megmutattak pár környékbeli kávézót, boltot, és a mindennapi életvitelhez szükséges praktikus tippekkel láttak el bennünket. Megérkezésünk utáni első napokban megismerkedhettünk M. I.-val is, aki körbe vitt bennünket Buffaloban, segített a nagybevásárlásban, és még egy tipikus amerikai fagyizóba is elmentünk vele. Az egész ittlétünk alatt rengeteg segítséget kapunk tőle, és mindig szívesen találkozunk vele. Majd ellátogattunk a magyar misére is, ahol végre személyesen is találkoztunk T. É. nénivel, és megismerkedtünk több Buffaloban élő magyarral.  Második buffaloi hétvégén csatlakoztunk a helyi magyar közösség március 15-i ünnepségére és vacsorájára, ahol megkértek, hogy mondjunk verset a megemlékezésen. Megismerkedhettünk többek között ott két magyar lánnyal is, akik Buffaloban tanulnak, majd velük a magyar ünnepség után a belvárosban zajló Szent Patrik napi ünneplésbe is bekapcsolódtunk egy rövid időre.

Az első két rotációmat az Oishei Children’s Hospital gyermek neurológia osztályán töltöm. A kórház minden várakozásunkat felülmúlta, hihetetlenül gyönyörű és kórszerű, össze se lehet hasonlítani az otthoni kórházakkal. A teamünk pár állandó rezidensből, orvostanhallgatókból, és hetente új szakorvosból állt. Ketten voltunk magyarok három amerikai hallgató mellett. A rezidensek elképesztően kedvesek és segítőkészek voltak velünk a kezdetektől, sokat tanítottak, magyaráztak, és bátorítottak minket arra, hogy kérdezzünk, legyen önálló véleményünk az esetekről. Több magyar rezidenssel is találkoztunk a rotációnk alatt. A szakorvosok is ugyanolyan közvetlenek voltak velünk, mintha a kollégáik lennénk. Megkérdezték, hogy mi a személyes célkitűzésünk a rotáció alatt, miben szeretnénk fejlődni, és igyekeztek ahhoz igazítani a feladatainkat.

Rengeteg érdekes és ritka esetet láthattunk az egy hónap alatt. Nagyon betegcentrikus az orvosi ellátás, sokat magyaráznak a pácienseknek, jól szervezet az egészségügy, és gyorsan történik a diagnózisalkotás és a terápiás döntéshozatal. A nővérek és egészségügyi személyzet igazán jól képzett, ami megkönnyíti az orvosok dolgát. Fontos a kórháznak a betegek elégedettsége mellett, hogy a dolgozók is elégedettek legyenek a munkahelyi körülményeikkel, ami nagyon meglátszott a kórházi infrastruktúrán és belsős a programokon. Emellett az orvosok nagy gondot fordítanak az önképzésükre, minden csütörtök és péntek délelőtt előadások, workshopok, esetbemutatások voltak. Többnyire napi 8 órát töltöttünk a kórházban. Többször kellett nekünk is előadást tartani a rotáció alatt, gyakran kaptunk házifeladatokat is, így a hétköznapok nagyon kimerítőek tudtak lenni.

Az amerikai diákok többnyire nagyon barátságok és készségesek voltak velünk, igyekeztek mindenben segíteni. Sajnos az első hónapunk alatt nem tudtunk még más városba ellátogatni, de egy nagyon aranyos amerikai orvostanhallgató lány egyik délután elvitt bennünket a Niagara-vízesés amerikai oldalára, majd egy autentikus taco bar-ba is. Az eltelt hónapban igyekeztünk bejárni Buffalo belvárosát, elsétáltunk az Erie-tóhoz, kipróbáltunk pár helyi, hangulatos kávézót, és természetesen a buffaloi csirkeszárnyat is megkóstoltuk.

A lányok, akikkel kiutaztunk, nagyon a szívemhez nőttek már most. Kíváncsian várjuk a buffaloi tavaszt, és hogy mit fog tartogatni a következő két hónap számunkra.

2019. április 5., Kalászi Marianna