És végre megszólalt:
„Száz aranyért nem adnám,
Száz aranyért sem adnám”
Na ez belökte a bulit. Mint ahogy mindenhol
ezt tenné a világ bármely pontján.
Hát komolyan, ha ezt valaki mesélte volna, Münchhausen
szindrómásként javasolnék neki egy Teleshopos marketinges állást. Így valószínűleg ti sem hiszitek, hogy
Jennyvel odamentünk a korábban az EDDÁ-ban játszó szintishez, hogy kérjük a
Grofó számot. Együtt táncolt velünk a korábbi egészségügyi államtitkár, a
washingtoni magyar nagykövet és az egész Amerikai Magyar Orvosszövetség. Így
zárult a Sarasotai Konferencia. Elképesztően szuper egy hetünk volt ott lenn.
Apropó ott lenn, hát ezek után nem volt könnyű
visszajönni ám a nőgyógyászatra...
Hétfőre meg volt beszélve, hogy Dr.
M. - el megyünk a Suburban Hospitalba, ahol megnézhetem a da Vincis
műtéteit. Már előre vártam ezt a napot, mert még sosem láttam ilyen gépet.
Ezért érthető módon eléggé bosszús lettem, mikor csak később tudtam bejutni a
rendelőbe, ahonnan indultunk volna. Ott viszont kitörő lelkesedéssel fogadtak az
asszisztensek, mert komoly elmaradásom volt: még nem színeztem ki a pulykát,
amit régi hagyomány szerint felakasztanak a bejárati ajtóra minden itt
dolgozótól.
Azt hittem, ott helyben üt meg a guta.
Magyarországon összesen van annyi ilyen sebészeti gép, mint itt egy folyosón
Buffaloban, de én inkább ehelyett arra figyelek hogy a zsírkrétával tartsam a
vonalat és ne menjek túl a pulyka kontúrján. Valahogy nem volt teljesen őszinte
a mosolyom a színválasztásnál, de a pulyka
végül elkészült és a daVincire is sikerült bejutnom.
Gerivel egy hétvégén felmentünk Torontóba az
iszonyatosan kedves Péter bácsihoz.
Jól szemlélteti a kanadai, amerikai emberek
gondolkodását a távolságról, hogy mikor szombat reggel elindultunk bevásárolni,
megkérdeztem Péter bácsi barátját, hogy talán nincs-e messze ez a bolt ahova
épp megyünk:
-Nincs!-hangzott az értetlen válasz.
-Jó, csak mert, gondoltam, hátha esetleg
mégiscsak messze van, mert már 40 perce megyünk 80-al az auótpályán és ezért jutott
eszembe.
-Mondtam már,
hogy nincs messze.
Oké, szóval a bolt nem volt messze. Szerencsére
az Ontario Galéria viszont tényleg közel volt, és mivel pont arra turnézott a
Guillermo del Toro házi gyűjteménye, gyorsan el is mentem megnézni.
Jövö héten ráfordulunk az utolsó rotációmra, a
gyerekgyógyra. Nagyon sajnálom otthagyni a M. fivéreket, életre szóló
tapasztalatokat, tanácsokat és főleg poénokat kaptam tőlük. Nem fogom
elfelejteni azt a keddi napot, mikor a célunk az volt, hogy mintegy szociológiai-
elhízásügyi tanulmányként nézzük a nőgyógyászati rendelésen, mikorra gyűlik
össze 2 tonna „pure women”...
Kora délutánra már igen elégedett mosoly lett
rajtunk úrrá.
2017. november 21.
Keszthelyi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése