Buffalonkológia

Sziasztok!

Június 27-én kezdődött a mi turnusunk számára a kórházi gyakorlat- nekem az onkológián. Helyszínül a Roswell Park Cancer Institute szolgált, mindennel felszerelt, modern központ, ahova akár igen messziről is jönnek betegek gyógyulást keresve. A Roswell Park országszerte is elismert, komoly szakértelmet felvonultató intézmény. Egy hónapot töltöttem itt, két hetet gasztroenterológiai tumoros betegekkel foglalkozó osztályon- két hetet pedig a leukémiás (felnőtt) betegekre szakosodott osztályon.

A gyakorlat első napján egy számítógépes tréningen vettünk részt: az itteni MedSol kezelését tanították meg nekünk. Kaptunk hozzáférést is a rendszerhez, úgyhogy ebben az egy hónapban ennek rengeteg hasznát vettem, gyakorlatilag bárminek utána tudtam nézni bármilyen beteg kapcsán: leletek, kezelési terv, eredmények, képalkotás, gyógyszerelés, stb. A tápcsatornai onkológiai osztályon fekvőbeteg ellátás (inpatient care) és ambuláns betegellátás (outpatient care) egyszerre zajlik, én leginkább a konzultációra érkezett ambuláns betegekkel találkoztam napjaim során. Ezek a betegek jórészt kemoterápián vannak, vagy már befejezték a kemoterápiát és/vagy sugárterápiát és onkológiai megbeszélésen vesznek részt. Itt döntik el, kell-e sebészeti beavatkozás; ha műtötték már őket, akkor a műtét hogy illeszkedik bele a komplex terápiájukba; hol tartanak éppen a kemoterápiával; milyen lehetőségeik, kilátásaik vannak; stb. Az osztályon dolgozó orvosok és nővérek közötti szóbeli kapcsolat minimális, párhuzamosan dolgoznak egymás mellett, ez egyébként tapasztalataim szerint általánosságban igaz az amerikai egészségügyre. Néha kaptam otthoni kidolgozásra váró témát, amiből fel kellett készülnöm és elő kellett adnom a feladatot kiadó orvosnak. Ennek nagyon örültem, jól esett a törődés. Mert egyébként sokszor csak beültem a konzultációkra megfigyelőként, nem sok feladatom volt a napok során, igyekeztem a legfrissebb onkológiai kezelési elveknek utánanézni, vagy a „saját szakállra” beleástam magam egy-egy beteg történetébe. Egyébként jó hangulatú osztály, kedves orvosokkal, rengeteg adminisztratív teendőjük van nekik is. Az osztályon tartózkodó klinikai gyógyszerész gyakorlatilag egész nap a számítógép előtt ülve dolgozik, még az ebédjét is a klaviatúra sűrű nyomkodása közben fogyasztja el. Néha elvittek az itteni onco team megbeszélésekre: radiológus, patológus, sebész, onkológus, belgyógyász kollégák vitatták meg tíz-tizenöt beteg sorsát. 

A leukémia osztályon is azt tapasztaltam, hogy a betegek döntő többsége felkészült ismeretekkel rendelkezik a betegségét illetően, nem sokat panaszkodnak, inkább azzal törődnek, hogy ők mit tudnak tenni a gyógyulásuk érdekében. Egy harcként fogják fel a rosszindulatú betegséggel való küzdelmet és felveszik a kesztyűt.

A következő két hét a leukémia osztályon tempósabb napokat hozott, több feladatom volt és több felelősségem is. A rezidensek gondoskodtak róla, hogy sose unatkozzak: kaptam kvázi „saját” betegeket, akiket követnem kellett a kemoterápiájuk rögös útján: minden reggel bemenni hozzájuk, kikérdezni őket, a legfrissebb leleteket feljegyezni, bármilyen változást velük kapcsolatban rögzíteni. Aztán a vizitek során kellett beszámolnom az általam követett betegek állapotáról úgy, ahogy ők elvárták. A vizitek több óráig tartanak, a nap jelentős részét képezik, itt vitatják meg a rezidensek a feljebbvalókkal a pontos terápiát, kiegészíti ezt a klinikai gyógyszerész és egy magas beosztású nővér, aki utasításokat is rögzíthet a számítógépeken, otthon szerintem nincs ilyen beosztású személy, én először őt is orvosnak véltem (nurse practitioner-nek hívják). Ha éppen nem volt teendő a betegekkel, akkor adtak a rezidensek témát, aminek vagy azonnal, vagy másnapra kellett utánanéznem. A nap utolsó két órájában (reggel nyolctól délután négyig kellett bent maradnom, de előfordult, hogy este fél hatig voltam bent) pedig ambulancián tartózkodtam, itt már a legkülönbözőbb hematológiai betegséggel rendelkező betegekkel zajlott konzultáció, a fekvőbeteg osztályon csak leukémiás esetek voltak. Többször vettünk részt délutánonként továbbképzéseken, előadásokon. A fekvőbeteg osztályon csakis kizárólag egyágyas szobák- dehogy szobák- kész lakosztályok fogadják a betegeket, mindegyiken van ablak, sokszor elképesztő kilátással. Saját fürdőszoba van mindenütt, pihenő fotel és nagy lapos kijelzős televízió kivétel nélkül minden helyiségben. A betegek is többször humorizáltak azzal, hogy a leukémiát leszámítva nagyon jól érzik magukat itt… Maguk az orvosok egyébként többségében nem amerikaiak, illetve nem angolszász nevűek, legtöbbjük még nulladik generációs, azaz akcentussal beszél (néha olyan erős akcentussal, hogy a betegeket könnyebben lehetett érteni). Legjellemzőbbek az ázsiai, indiai, közel-keleti és kelet-európai vezetéknevek. A nővérek szenzációsak: talpraesettek, igényesek, értelmesek, nagyon jó munkaerőnek tűntek. Sokat tanultam ezen az osztályon, örülök, hogy ezt a rotációt választottam, tartalmasan telt el.

Remélem sikerült egy kicsit bemutatnom az onkológiai mindennapokat, legközelebb a Buffalo General Hospital-ban eltöltött egy hónapos neurológia gyakorlatomról fogok jelentkezni beszámolóval. Sziasztok!

2016. július

Iványi Gábor