Vese-ügyek, avagy üdvözlet az urológiáról!

Sziasztok!

Megérkeztünk hát mi is a rég vágyott Buffalóba, és hihetetlen sebességgel eltelt az első itt töltött rotáció. Részemről ez a sebészet első részét foglalta magába, melyet a Roswell Park Cancer Institute urológiai osztályán töltöttem.

 És hogy hogyan is telt ez a 4 hét? Változatosan, érdekesen és rendkívül sok új ismerettel fűszerezve. Csakúgy, mint itt általában mindenhol a sebészeti osztályokon, reggel 6-kor kezdődött számomra a nap a bent fekvő operált betegek friss leleteinek értékelésével,ami ébresztőnek kiváló, majd a vizittel, mely itt kicsit másképp zajlik, mint otthon. Jelenleg az osztályon az 5 vezető „attending”-en kívül 3 fellow és egy rezidens dolgozik, akiket az ügyintézés megkönnyítése érdekében 2 csoportra osztottak: az egyik csoport, melynek 3 hétig én is a részese voltam, foglalkozik Dr. S. és Dr. K. pácienseivel, itt a fő spektrum a vese- és mellékvese daganatok kezelése, valamint néhány prosztatadaganatos beteg is ide tartozik. A másik csapat pedig főként a hólyag-és prosztatadaganattal érkezők ellátásában vesz részt. Itt egy hét erejéig kapcsolódtam be a betegellátásba. Na de vissza a vizithez: minden reggel a „csapatok” meglátogatják a betegeiket, majd itt a nővérekhez a kérések csakis elektronikus úton érkeznek meg. Ezután vagy a műtőben vagy az ambulancián folyatódik a nap. Ha műtéti napról van szó, az 7.30-as kezdést jelent, majd addig tart a nap, amíg az utolsó kiírt operáció meg nem történt. Ez rendkívül változó, délután 3 és este 8-10 között bármikor lehet…

 Amit itt a műtétekről tudni érdemes még, hogy a nagy részük robot asszisztáltan történik, nyitott műtét hetente maximum 1-2 akad, amibe szerencsére mindig lehetőségem volt bemosakodni. :) A robotos operációk többségében „csak” külső megfigyelő az orvostanhallgató, révén, hogy ott maximum 1 asszisztensre van szükség, melyre itt külön foglalkozást hoztak létre, ők a PA-k, azaz a Physician’s Assistant-ek. Azonban itt is rendkívül segítőkész mindenki, részt lehet venni az előkészületekben (kimondottan örülnek a segítségnek) valamint a műtét közben is, ha az operatőr nem ér rá, akkor az egyik fellow biztos magyaráz. Ezúton is hálás köszönet Dr. K-nak, aki egy évre jött ide Jordániából tanulni, mint fellow, és akitől rengeteget tanultam, valamint egy jó barátra is lelhettem benne.

És mi a menetrend az ambulancián? Először is, kedves Olvasó, felejts el mindent, amit mi otthon ambulanciának hívunk. Az itt nem létezik. Ami van helyette: egy nagy orvosi szoba, ahol az aktuális attending dolgozik a csapatával, valamint a mellé kijelölt 2 vagy 3 PA-val (igen, ők esetet is referálnak, valamint van recept felírási jogosultságuk is ) Az aznapra előjegyzett pácienseket a nővérek felveszik, majd az elektronikus rendszerben jelzik, ha készen vannak, és mehet az orvos a 6 különálló vizsgálószoba valamelyikébe, melyben a beteg és hozzátartozója várakozik. A nővér után a fellow/rezidens/PA látja a beteget, aki referál az attendingnek, aki már csak a konklúziót levonni és megbeszélni megy be az aktuális esethez.

Hát így telt az urológia gyakorlatom, sok gyakorlati és még több elméleti tapasztalattal fűszerezve. Remélem a következő, gasztrointesztinális sebészet gyakorlatom 4 hete is hasonló kellemes légkörben és hasznosan fog eltelni!

És most íme minden, ami nem gyakorlat, de hozzátartozik az itteni élményekhez:

Eddig szerencsére unatkozni nem nagyon volt időnk.  Június 21-én érkeztünk meg Torontóból, így volt még 5 napunk kipihenni az utazást és hozzászokni kicsit az itteni viszonyokhoz, mivel az időeltolódás egy kicsit megviselt minket.  A kezdetekben és azóta is folyamatosan rendkívül sok segítséget kapunk az itt élő magyaroktól is, többek között É. nénitől, és a férjétől, P. bácsitól, akik nélkül lehetetlen lett volna a hivatalos ügyintézésünk és boldogulásunk. Rögtön az első hétvégénken volt a magyar-belga EB meccs, aminek kapcsán meghívást kaptunk M. Istvánékhoz egy közös magyar meccsnézésre, mely megismétlődött az EB döntő alkalmával. Az ottani hangulat, ahogy kb. 20 magyar szurkol együtt, az leírhatatlan, örök élmény marad.

 Mivel a következő hétvége hosszú hétvége volt július 4.-e miatt, Gáborral és Fannival úgy döntöttünk, hogy ez az ideális alkalom New York felfedezésére. Szállást csak East Harlemben sikerült elfogadható áron foglalni, így elmondhatjuk, hogy tényleg minden arcát láttuk New Yorknak. (Ha segítség kell ezzel kapcsolatban kedves következő turnusokra érkezők, írjatok nyugodtan, rendkívül barátságos és rendezett szállást találtunk). További érdekesség volt, hogy teljesen véletlenül, Harlem közepén belebotlottunk egy étterembe, ahol biztosan állíthatom, hogy a legjobb amerikai palacsinta kapható. Összességében kijelenthetjük, hogy mindent láttunk, amit 2,5 nap alatt látni lehet és a lehető legtöbbet és legtartalmasabbat sikerült kihozni a kirándulásunkból! (képeket mellékelek, valamint a következő turnusoknak javaslat: mi busszal valamint AmTrakkal utaztunk, kb 9 óra az út így, de ha éjszaka mentek, azzal sok időt lehet nyerni :) )

Itt tartózkodásunk harmadik hétvégéje sem telt unalmasan. Pénteken M. László és felesége Kati hívtak meg minket vacsorára hozzájuk, valamint megünnepeltük É. néni és P. bácsi születésnapját is. Szombaton következett a Niagara-vízesés, ahová egy itt dolgozó magyar, Nándi vitt ki minket Fannival és Gáborral. (következzék a mindenki által mellékelt Niagarás kihagyhatatlan kép  ;) ) Valamint itt nem csak az amerikai oldalról volt lehetőségünk megnézni a vízesést, hanem a Maid of the Mist hajóval egészen közelről is átélhettük az élményt… Ezt mindenkinek ajánlom, garantáltan felejthetetlen lesz!

  Az elmúlt hétvégén pedig a Lechtworth State Park volt terítéken, aminél szebb és nyugodtabb helyet ritkán talál az ember. Mindenhol erdő, vízesések sorozata, sziklákkal és völgyekkel, szurdokokkal tarkítva. Nekem személy szerint látványban megelőzte még a Niagarát is ez a hely, mely a nyugalom szigete a rohanó amerikai életben. A sok beton, hatalmas épületek után feltöltődés nyújt, ami már nekem rendkívül hiányzott.

 Feltétlen látogassatok el ide! :)

 2016. június

Vigh Edit

A gyermek-gasztroenterológián

Kedves Olvasó!

Utolsó hónapomat ismét a Women & Children's Hospital of Buffalo-ban töltöttem. Most a gyermek-gasztroenterológia osztályra kerültem. Itt egyedül voltam orvostanhallgató. Volt velem még egy rezidens, és alapvetően úgy próbálták beosztani a hetünket, hogy amennyire lehet, külön legyünk, hogy mindketten minél többet tanulhassunk az ott töltött 1 hónap alatt.

Így végül is a következőképpen nézett ki egy hetem:

Hétfőn, kedden, pénteken a bennfekvő osztályon voltam. Minden kedden 1 órakor az osztály dolgozói továbbképző előadásokat tartottak egymásnak egy közös ebéd mellett. Utána pedig a patológiai konzultációra mentünk át közösen, ahol az endoszkópiák során vett biopsziák kiértékelését mutatták be a patológusok. Szerdán az egyik orvos kivitt magával Hamburgba (Buffalo melletti kisváros), ahol a szakrendelés folyt. Csütörtökön az endoszkópos laborba voltam beosztva. Pénteken délelőtt volt a radiológiai konzultáció, ahol pedig a radiológus segítségével elemezték a betegek felvételeinek eredményét. Továbbá minden péntek reggel 8 órai kezdettel a kórház is szervezett továbbképző előadásokat. Szóval minden hetem elég színesen nézett ki.

Mikor a bennfekvő osztályon voltam, akkor többnyire dr. S. -t (klinikai orvos) vagy dr. R. -t (szakorvos) követve együtt vizsgáltuk meg a betegeket. Itt is sok konzultációs eset volt, illetve minden délután jöttek úgynevezett remicades betegek, akik infúzióban kapták meg gyógyszerüket. Egész nap bármikor érkezhetett konzultációs kérelem. Ezeknél sokszor engem küldtek előre a rezidenssel, hogy nézzük meg a beteget, akit aztán prezentálni kellett dr. R. -nek. R.  mindig sokat kérdezett, hogy mikor mit hogyan vizsgálnék ki, milyen differenciáldiagnosztikai kérdések merülhetnek fel, meg ehhez hasonlókat. Meg sokat is magyarázott persze.

A keddi előadások is érdekesek voltak, sokszor az osztály azon dolgozói adtak elő, akik valamilyen konferencián vettek részt, és összefoglalták milyen érdekességeket, új dolgokat hallottak az adott konferencián. Más alkalommal pedig arról számoltak be, hogy ki hogyan áll a kutatásával, vagy meghívott előadó adott elő. Mindezek alatt a „közös ebédből” (szenvicsek, taco, süti) lehetett finomakat csipegetni. Utána kezdődött ugye a patológia konzultáció. Itt külön megkérték a patológust, hogy nekem, illetve a rezidensnek mutassa meg külön is a kivetített biopsziákon látható patológiás eltéréseket. Úgyhogy itt is sokat lehetett tanulni.

Az endoszkópiák során mindig én is a beavatkozást végző orvossal mentem,  hogy részt vegyek a beteg tájékoztatásában is, ne csak a beavatkozást lássam. Az endoszkópia során csak figyeltem, de közben is sokat magyaráztak nekem az orvosok. Utána pedig közösen mutattuk meg a tükrözés eredményeit a beteg hozzátartozóinak. Sokszor az utolsó időpont kora délután volt a laborban, így utána még átmentem a bennfekvő osztályra.

Szerdán ugye a rendelőintézetben voltam. Nekem ez nagyon tetszett, mert nagyon sokféle beteg fordult meg itt is. Egyszerre 4 orvos is rendelt, és felváltva mentem velük megvizsgálnia a betegeket, hogy minél többféle esetet lássak. Itt az orvosokkal együtt nurse practitioner-ek és dietetikus is részt vettek a rendeléseken. Érdekes volt látni az ő munkájukat is. Sok-sok nagyon gyakorlati tanáccsal látták el a betegeket.

Pénteken reggel mindig a kórház nagy előadótermébe mentem 8 órára. Itt is nagyon változatos témák sorakoztak fel. Ezután rögtön átmentem a vizitre, majd onnan a radiológiai konzultáció termébe. Itt érdemes a radiológus közelébe ülni, hogy az ember jól lássa a monitort. A radiológiai konzultáció keretén belül egyeztették a további terápiás lépéseket is.

Ezen az osztályon is mindenki nagyon kedves volt velem. Mindenki szívesen magyarázott nekem, ha kérdeztem. Picit olyan volt, hogy az elején rajtam múlott, hogy mennyire vagyok érdeklődő, és miután látták, hogy igenis érdekel a dolog, sokkal inkább belevettek a munkába, aminek nagyon örültem. Szóval csak bátran kérdezzetek, legyetek egy picit rámenősebbek. :)

Két gyermek-gasztroenterológussal, S.-sel és R. -rel

Közben végre Buffaloban is tavasz lett! Nagyon megszépült tőle a város. Rengeteg virág van a kertekben. Sok mókust lehetett eddig is látni, de most, hogy már jó idő lett, sok nyuszi is megjelent a kertekben.

 Egyik hétvégén elmentünk kirándulni a Letchworth nemzeti parkba. Gyönyörű volt. A folyó mentén egymás után 3 vízesés is van, ezeket kerestük fel. Közben végig szikrázó napsütés volt, úgyhogy volt alkalmunk több szivárványt is látni a zuhatagok mentén. Emellett M. doktor úr szervezett az egyik hétvégére filmklubot, ahol több kinti magyar orvossal is találkoztunk. Amúgy a Meteo c. filmet néztük meg közösen sütizés mellett. Aminek még nagyon örültem, hogy az egyik hétvégére sikerült eljutni Bostonba, illetve a mellette levő Cape Cod-ra. Nekem nagyon nagy élmény volt, különösen az utóbbi, hogy gyönyörű, puha homokos parton sétálva élvezhetem az óceán látványát. Szerencsére nagyon szép időnk is volt, én picit le is égtem (bár amilyen fehér vagyok, ez nem nagy szám). Ráadásul Bostonban sok-sok tengeri finomságot volt alkalmam enni.

Letchworth nemzeti park

Cape Cod, homokos óceánpart

Bostonban Petőfit is megtaláltuk :)

Aztán lassan már a kinti gyakorlat vége közeledik. Hihetetlenül gyorsan eltelt ez a 3 hónap. Én nagyon megszerettem itt kinn lenni. Jó lenne még maradni, a gyakorlatokra is szívesen bejárnék még tovább is. Mindenesetre nagyon örülök és hálás vagyok a lehetőségnek, hogy ezt a 3 hónapot itt, Buffaloban tölthettem. Az biztos, hogy egy életre szóló élményekkel gazdagodtam, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogyha tud, éljen a lehetőséggel, hogy kiutazzon ide.

Kizöldült Buffalo

2016. május

Farkas Alexandra

Április a neurológián

Kedves Olvasó!

A cseregyakorlat második hónapját a Buffalo General Hospital-ban (BGH) töltöttem. Ennek során 2 hetet töltöttem neuro-ophthalmológián, 1 hetet a stroke, 1 hetet az általános neurológia osztályon.

 Mivel alapvetően szemészet érdekel, ezért nagyon örültem a lehetőségnek, hogy doktor L., neuro-opthalmológus professzor asszony fogadott 2 hétre. Hihetetlen érdekes esetei voltak, és maga a doktornő is hihetetlenül értelmes, okos valaki, így nagyon sokat tanulhattam tőle. Hozzá minden beteg időpontra érkezett, ezért a reggelek úgy indultak, hogy mindig megkérdeztem mikor érkezik az első beteg, és én is aszerint mentem be. Az én feladatom volt először kikérdezni és megvizsgálni a betegeket. Utóbbihoz a doktornő megtanította nekem az ophthalmoszkóp helyes használatát, amit igazán csak sok-sok gyakorlással lehet elsajátítani. Ezután a betegeket az OCT-hez kísértem el, vagy ha már volt OCT felvételük, akkor rögtön a doktornőnek prezentáltam az esetet. Természetesen aztán Dr. L. is megvizsgálta a betegeket. Sok-sok látótér, kettős látás vizsgálatot láttam, aminek kivitelezését később a doktornő nekem is megtanította. Ha volt a betegnek bármilyen aktuális vagy korábbi képalkotó vizsgálata (pl. MRI), annak eredményét közösen megnéztük, értelmeztük, mint ahogy az OCT felvételeket is. Emellett a doktornő sokat mesélt, hogy melyik betegnél, hogy jutott el a diagnózishoz, illetve ha bármilyen, adott esethez valahogyan kapcsolódó, korábbi érdekes esete eszébe jutott, azt is elmesélte, felvételeit megmutatta. Ezek túl azon, hogy nagyon érdekesek voltak, azért is élveztem, mert közben a doktornő saját szemléletét is átadta.  Továbbá nagyon, jó volt hallani, látni, ahogy a betegeivel kommunikál, kezeli őket. Számomra Dr. L. egész személyisége nagyon inspiráló volt. Egy-egy nap végén kaptam pár témakört is, például valamilyen ritka neuro-ophtalmológiai betegséget, differenciáldiagnosztikai kérdést...stb., hogy nézzek utána az irodalomban másnapra. Ezekről aztán mindig beszámoltam a doktornőnek, ő is elmesélte a saját tapasztalatait, hogy hány ilyen betege volt, mit tapasztalt náluk és ehhez hasonlókat. Sokszor pont úgy kaptam egy-egy témakört, hogy másnap pont egy olyan beteg érkezett a rendelésre. Szóval nagyon hasznos volt az is. Közben továbbra is részt vettem a neurológia osztály által szervezett csütörtök reggeli előadásokon, ahol szerencsémre pont szemészeti témák prezentálására került sor. 

Én és Dr. L.

Ezek után egy hetet az általános neurológiai osztályon töltöttem. Itt 4 rezidenssel és két amerikai orvostanhallgatóval voltam együtt, akik mind nagyon kedvesek voltak velem. Itt is úgy indult a nap, mint a gyermekneurológián, hogy minden reggel kaptam egy beteget, akit a vizitig ki kellett kérdezni, meg kellett vizsgálni, gyógyszerelését, egyéb más releváns adatait össze kellett írni. Ha esetleg a vizitig már mindennel végeztünk és a vizit picit később kezdődött, akkor a rezidensek mindig nagyon szívesen leültek velünk egy-egy témakört elmagyarázni. A főorvosnak itt is mindenki prezentálta a maga betegét/betegeit, aztán közösen indultunk el a vizitre. Mivel nagyon sok beteg volt az osztályon, illetve a vizit során minden betegnél végighaladtunk az egész neurológiai vizsgálatsoron, illetve az orvosok nagyon szívesen tanítgattak minket a vizit során is, a vizitek nagyon hosszúak tudtak lenni. Persze nagyon hasznosak is egyben. Ezen a részlegen minden reggel 8-ra mentem, és úgy általában 5-ig voltam benn.

Utolsó hetemet pedig a stroke osztályon töltöttem. Nagyon örültem, hogy volt alkalmam ezt az osztályt is látni, mivel a neurológián belül különösen fontosnak tartom a stroke témakörét. Itt volt alkalmam elsajátítani a NHISS-t (National Institutes of Health Stroke Scale), aminek segítségével meg lehet állapítani, hogy a beérkező betegnek mekkora a rizikója, hogy ténylegesen stoke-ja van-e. Itt minden reggel 7-kor indult a nap, amikor is az ügyeletes beszámolt róla, hogy az éjszaka során milyen betegek érkeztek az osztályra. Közben folyamatosan néztük a betegek képalkotó eredményeit is. Az átadás után mindenki itt is megkapta a beteget, akit itt is szintén meg kellett vizsgálni, majd prezentálni a főorvosnak. Itt gyakran napról napra követtük a betegeinket, hogy lássuk, hogy változik az állapotuk. Az osztály mindig nagyon mozgalmas volt, sok-sok beteggel. Mind a rezidensek, mind a szakorvosok nagyon sokat foglalkoztak velünk, tanítottak nekünk.

A stroke osztályon

Közben lassan már Buffalo-ban is melegedett az idő, de sajnos továbbra is volt olyan hétvége, ami hóviharral telt. A buffaloi egyetem szervezésével Wandával elmentünk egy „amish kirándulásra”. Hát vicces élmény volt a tipikus sárga amerikai iskolabusszal utazni, de az amishok életébe nem nagyon volt alkalmunk bepillantást nyerni. Inkább csak a boltjaikba vittek el minket, és közben egy hölgy mesélt róluk. Persze így is sok érdekességet megtudtunk róluk, illetve volt alkalmunk megkóstolni az amish fánkot is. Hát megvallom őszintén egyszer elég volt enni belőle. A kirándulás során ugyanakkor volt alkalmunk más egyetemi hallgatókkal megismerkedni, így barátkozunk össze Jack-kel, aki egyik hétvégén elvitt minket Olcott Beach-re, egy nagyon édes kis kikötőfaluhoz az Ontario-tó partján. A felhőtlen időben fantasztikus látványt nyújt itt a naplemente. Továbbá áprilisban a többiekkel együtt elutaztam Philadelphiába is. Nekem nagyon tetszett a város, nagyon sokszínű volt, sok-sok érdekes (jó értelemben :) ) emberrel találkoztunk ott.

Amish fánkok

Sajnos egy rossz dolog is történt a hónapban, mégpedig az, hogy az egyik biciklinket ellopták a szállás parkolójából. Szerencsére úgy alakult, hogy kaptunk egy másikat, de ezek után a bicikliket mindig felvittük a hetedik emeltre, a lakás teraszára. Sajnos lelakatolva se lehetett kinn hagyni a kerékpárokat, mert a lakatokat is már megpróbálták szétszedni, és sajnos idővel ez biztos sikerült is volna nekik. A BGH-ben szerencsére É. néni szobájához közel levő parkolóházban egy nagyon szép új, bekamerázott bringa tárolóhely van, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, ha ott van gyakorlata.

Olcott Beach

Buffaloban áprilisban is bármikor havazhat

Összességében nekem nagyon jól telt kinn a második hónapom is Buffalo-ban, a szemészeten különösen maradtam volna még tovább is. 

2016. április
Farkas Alexandra

Gyakorlat a gyermekneurológián

Kedves Olvasó!

 Buffaloba márciusban érkeztem meg hosszas, késésekkel tarkított repülőút után. A szállásra könnyen eljutottam, hála az előző csapatnak, akik kijöttek értem a repülőtérre. Az előző turnus tagjai emellett sokat segítettek az ottani mindennapokba belerázódni, azáltal, hogy megosztották saját élményeiket, tapasztalataikat a gyakorlatról. Remélem az én blogbejegyzéseim is majd segítséget nyújtanak a jövőben kiutazó diákoknak. :)

 Első hónapomat gyerekgyógyászat gyakorlat keretén belül a gyermekneurológián töltöttem. Nekem mind a 4 hét nagyon jó élmény volt, sok érdekes esetet láttam.

 Minden reggel fél 9-re mentem a Women and Children’s Hospital-ba, ami a szállástól 15 perc sétára van, habár a tervek szerint az egész kórház 2017 végére már a Buffalo General Hospital (BGH) mellé költözik át. A gyermekneurológiai osztály a járóbetegeket fogadó épületrészben, a második emeleten található. Itt a konferenciaszobába kellett menni, ahol a rezidens egy-egy beteget osztott ki minden hallgatónak, akit ki kellet kérdezni, meg kellett vizsgálni, illetve a jelenlegi és korábbi dokumentációjának utána kellett nézni a gépben. Ennél kifejezetten jól jött, hogy a gyakorlaton nemcsak egyedül, hanem más ottani hallgatókkal voltam együtt, akik segíteni tudtak abban, hogy hozzáférhessek a számítógépekben levő adatokhoz a betegekről, mivel nekik volt megfelelő hozzáférési azonosítójuk és jelszavuk a kórházi rendszerhez. Miután mindenki végzett a maga páciensével, ismét a konferenciaterembe gyűltünk össze, ahol mindezeket prezentálni kellett a főorvosnak. A közös megbeszélés után pedig indult maga a vizit, és így közösen is minden beteget megnéztünk.  A vizitek során mindig rengeteget sétáltunk, ugyanis nem volt külön bennfekvő része a  gyermekneurológiai osztálynak, hanem a másik épületrészben levő, különböző osztályokra mentünk el konzultációs jelleggel. Így 10 emelet között sétáltunk fel-le. Én mondjuk nagyon élveztem a sok mozgást :). Ezzel általában el is ment a délelőtt, délután pedig a járóbeteg rendelés zajlott. Itt is egy-egy beteget kérdeztünk ki, vizsgáltunk meg. Persze ha sürgős konzultáció kérelem jött az egyik osztályról, akkor oda mentünk át az egyik rezidenssel. Nagyjából így zajlott le egy nap, átlagban 4-fél 5 körül végeztünk.

Közös reggeli amerikai orvostanhallgatókkal

 Ezenkívül minden héten csütörtökön a neurológiai osztály továbbképző előadásokat tartott a BGH-ben.  Itt nagyon változatos témák jöttek elő, az orvostörténettől kezdve a kannabinoidok legújabb alkalmazásáig mindenféle előfordult. A BGH-ben továbbá változó napokon, de leggyakrabban talán péntek délelőtt a neurológiai oktatás keretén belül több konzultációs órát is szerveztek a hallgatóknak. Ezek mind nagyon érdekesek és hasznosak voltak. Érdekes volt látni, hogy az oktatás szemlélete nagyon más, mint otthon. Sokkal interaktívabb, didaktikusabb és gyakorlatorientáltabb. Ezenfelül nagyon jó volt az ottani egyetemi hallgatókkal találkozni, kicsit megismerkedni.

Az oktatás keretén belül továbbá minden héten csütörtökön „csak” a gyermekneurológiai osztály (azért ez is volt tizenvalahány fő) referálóján pár diában be kellett mutatni a hét során látott egy-egy érdekes esetet, illetve az esethez szorosan kapcsolódó valamely témakörnek kellett utánanézni az irodalomban. Magát a bemutatásra szánt beteget és témát mindig a főorvos választotta ki a hét elején. Sajnos volt, hogy erre csak a referáló előtti délután került sor. Első alkalommal elég ijesztő volt ennyi ember előtt szerepelni, de tényleg mindenki nagyon kedves, érdeklődő volt, és a feltett kérdések is azt jelezték vissza, hogy nagyon érdeklődnek az eset/téma iránt. Meglepően jó élmény volt ezeken részt venni, és persze nagyon hasznos tapasztalat is volt egyben.  Volt olyan alkalom is, amikor nem esetet, hanem az irodalomban, gyermekneurológiához kapcsolódó, frissen megjelent cikket kellett bemutatni a hallgatóságnak.

A gyakorlat végül a „shelf exam”-mel zárult. Én ezt a többi hallgatótól külön, T. É. néni szobájában írtam meg. Számomra persze nem volt tétje (szemben az ottani hallgatókkal), de nagyon érdekes volt látni, hogy néz ki egy ilyen. A többi hallgató által én is hozzájutottam az erre felkészítő PreTest nevű könyvhöz, amit végül én is végigolvastam és csináltam, mert annyira hasznosnak találtam. Másoknak is csak ajánlani tudom a könyvet, hogyha a neurológiai ismereteit szeretné érdekes eseteken keresztül felfrissíteni.

Egészében egy nagyon hasznos és érdekes gyakorlaton vettem részt. Ráadásul mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a kórházban. Az egész környezet nagyon inspiráló volt. Külön jó volt a kinti hallgatókat megismerni, akikkel sokszor közösen ebédeltem, és ha a valami segítség kellet (pl. kocsival elmenni valahova), akkor, ha tudtak mindig nagyon szívesen segítettek.

Egyéb gyakorlatias tapasztalatom még az volt, hogy köpeny nem nagyon kellett. Az egész kórházban ugyanis nem nagyon hordtak köpenyt az orvosok, gondolom, hogy a gyerekek kevésbé érezzék kellemetlenül magukat. Mondjuk volt, hogy felvettem, mert azért jól jöttek a plusz zsebek. :) Viszont ha van reflexkalapácsod, pupillalámpád, hangvillád, azt érdemes magaddal vinni. Az egyéb cuccaidat amúgy a konzultációs teremben ott lehet hagyni. A biciklinek sajnos nem találtam külön tárolóhelyet a parkolóházban, viszont a főbejáratnál a kerítéshez lelakatolva fedett és bekamerázott helyen tudtam hagyni. Máshova inkább ne lakatoljátok le a kórház körül, mert az ott dolgozók mondták, hogy bizony lába kélt már azoknak a bringáknak is, amik az épület mellett levő valamelyik lámpaoszlophoz volt leláncolva..

Ázsiai étteremben M. doktor úrral

Persze a kórházba való bejárás mellett azért volt alkalmam eljutni a Niagara-vízeséshez. M. doktor úr és felesége meghívott minket egy nagyon finom ázsiai étterembe, ahol mi válogattuk össze, hogy mit szeretnénk enni. Húsvétkor pedig É. néni hívott meg minket magához egy ünnepi ebédre. Egy hétvégére ezek mellett sikerült Washington városába is eljutni, ami hatalmas élmény volt. Külön jó volt látni, hogy ott már végre tavaszi volt az idő márciusban (sajnos a cseresznyevirágzást pont lekéstük). Buffalo-ban lényegében egész márciusban kellett a téli kabát, bár igazi nagy mínuszok már nem nagyon fordultak elő. Az eső is jóval többször esett, mint hogy havazott volna. Én például rendszeresen el tudtam menni futni  a közelben levő kis tóhoz.

Washington-ban

Végül a Niagara-vízesés az amerikai oldalról

Sok más magyarral találkoztunk Buffaloban, így például egy másik ösztöndíj program keretén belül kinn levő magyar csapat diákjai is megismerkedtünk. Ráadásul vasárnaponként  magyar misét tartottak a BGH mellett levő kis kápolnában. Szóval sok-sok új emberrel találkoztunk. Mindenki nagyon kedves volt és nagyon szívesen segített bármiben, amiben tudott.

Egészében nagyon hamar sikerült belerázódni az ottani életbe.

2016. március
Farkas Alexandra