Buffalo blog: April’s Fool

Kedves Olvasó!

Ismét elrepült négy hét. Hihetetlen, hogy szalad az idő. Ahogy azt előző bejegyzésemben írtam, az április hóeséssel indult, majd egy hétvégén volt több, mint 25 °C, aztán újra, hosszan, tartósan hűvösebb idő volt, van. A helyi lakosok („native Buffalonians”) szerint itt semmin nem szabad meglepődni az időjárás tekintetében. Mindenki, akivel találkozom, elmeséli, hogy többször előfordult már, hogy még májusban is esett a hó. Remélem, idén nem fog, ugyanis a juharfák virágzásáról lemaradtam a rossz idő miatt, jövő héten viszont indul a cseresznyevirágzás és azt szeretném megcsodálni!

Egyre jobban megismerem Buffalót, s ahogy „kapcsolatunk egyre szorosabbra fűződik”, egyre jobban tetszik is! Készítettem is néhány újabb képet, hogy mindenki láthassa és kedvet kapjon hozzá!

Azért itt sincs kolbászból a kerítés! Sőt, nagyon is lehet érezni, hogy ez a régió nem olyan gazdag, ugyanis a ház elől ellopták az egyik kerékpárunkat, majd két nap múlva megpróbálták ellopni egy másikat is, és teljesen tönkretették a lakatot. A történtek eléggé elszomorítottak, mert nem hittem volna, hogy itt ilyesmi megtörténhet, nem gondoltam volna, hogy „ennyire otthon fogom érezni magamat” az Újvilágban! Nyomatékkal üzenem az új turnusoknak, hogy tartsák a kerékpárokat a teraszon, az a legbiztonságosabb!

Most pedig térjünk át a gyakorlatra, hiszen ez a legfontosabb. Az utóbbi négy hetet a neurológián töltöttem. A hallgatókat általában úgy osztják be, hogy két hetet töltenek általános neurológián, majd két hetet a Stroke Uniton; kivétel, ha valaki gyermekneurológiát (is) szeretne csinálni, mert akkor kicsit megváltozik a rendszer.

Jómagam általános idegosztályon kezdtem. Itt már voltak velem amerikai orvostanhallgatók is. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, nagyon jó volt a társaságukban lenni. Sokat tanultam tőlük is, illetve segítségükkel kicsit jobban beleláthattam az amerikai oktatási rendszerbe.

A dolgos mindennapok itt 7:00-kor kezdődnek a napi megbeszéléssel. Ilyenkor az általános- és stroke-os orvosok, rezidensek és mi, orvostanhallgatók átvesszük a betegeket és „consult”-okat az éjszakástól. Az átadásnak 8:00-kor, 8:30-kor van vége, attól függően, hogy hány beteg van. Ezután a vezető rezidens kiosztja a betegeket. Mi orvostanhallgatók általában két-három beteget kapunk. Ezek között van olyan, aki régebbi, ún. „follow-up” és van új. Ha több a beteg, kevesebb az orvos, orvostanhallgató, vagy csak ügyes az ember (lánya) kaphat többet is. A hallgatók ezeket a betegeket a szakorvosnak, illetve az egész „teamnek” prezentálják viziten. Mindegyik vezető szakorvos ambulál is a klinikán, ezért a nagy vizit van, hogy 9:30-kor, van, hogy 13:00-kor kezdődik. A régebbi betegek esetét akkor kell részletezni, ha felmerül valami komolyabb új probléma, ha van valami aggasztó új labor-, vagy más vizsgálati eredmény; illetve ha új a szakorvos. Általában szerdán van csere vezető szakorvosok között. Azért nem hétfőn, mert nagyon sok a beteg; képtelenség lenne azt a sok pácienst átvenni és a dokumentációjukat valóban alaposan feldolgozni. Véleményem szerint ez így nagyon logikus és praktikus.

Itt tennék annyi kitérőt, hogy a neurológia a Buffalo General Hospitalhoz tartozik, ez egy sokkal nagyobb kórház, mint a RPCI, sokkal több beteggel, de sajnos itt is megtörténhet, hogy malmozol egy-két órát… Legalább is, aki pörgősebb, nyomulósabb, annak lesz ilyen érzése. Még valamire felhívom az ideérkező hallgatók figyelmét: ha amerikai hallgatók is vannak, számítsatok rá, hogy Ti egy kissé háttérbe vagytok szorítva, mert ők ugye rengeteget fizetnek az oktatásért; plusz nekik nagyon kell a jó osztályzat, vagyis a jó értékelés a rezidensektől, szakorvosoktól. A mellőzés érzése nekem szerzett néhány kellemetlen percet, különösen, mert jobb voltam, mint az amerikai tanoncok. Persze így is tudtam érvényesülni, rengeteget tanultam, rengeteg új tapasztalatot szereztem; összességében mindennel elégedett vagyok.

Vissza a vizithez és az osztályos munkához. A vizitek alatt rengeteget lehet tanulni. A szakorvos végiglátogatja az összes beteget, megvizsgálja, kikérdezi őket, elmondja nekik a terápiás tervet. Ez olyan szempontból érdekes, hogy így aztán van, hogy a vizitnek 18:00-kor van vége, pedig 9:30-kor kezdődött. Ja, igen, mert elfelejtettem mondani, hogy napközben folyamatosan jönnek a neurológiai konzultációs kérelmek a kórházból, vagy „kívülről”. Így aztán megeshet, hogy vizitről a rezidens elküld, hogy kvázi vegyél fel, vagy legalább vizsgálj meg egy új beteget. S később ugyanezt a pácienst az egész ideggyógyász csapat is megnézi, megvizsgálja a szakorvos vezetésével.

A gyakorlat kezdetekor mindenki kap egy könyvet, rengeteg nyomtatott segédanyagot. A betegek megfelelő prezentálásához ezekben minden segítséget megtalálhat mindenki! De a rezidensek, szakorvosok mindenben segítenek, minden kérdésre válaszolnak; mindig lehet tőlük segítséget kérni! Mindezeken felül vannak előadások. Minden csütörtökön meghívott előadó tart egy másfél órás prezentációt, ideggyógyászati, vagy ehhez kapcsolódó témáról. Pénteken van előadás a rezidenseknek, ez igen interaktív és az orvostanhallgatók is részt vehetnek. Valamint kéthetente, szintén a rezidenseknek egy igen híres és nagy tudású szemész tart egy kb. 40 perces esetbemutatást. Szóval tényleg minden adott az alapos felkészüléshez és elmepallérozáshoz!

A két hét gyorsan elrepült. Általános neurológiáról a stroke osztályra kerültem. Itt még mozgalmasabb az élet. Minden bejövő esetleges stroke betegről el kell dönteni, hogy valóban stroke-ról van-e szó; ha a válasz igen az előző kérdésre, el kell dönteni, hogy a páciens időablakon belül van-e. Ilyenkor rögtön el lehet kezdeni a kezelést. Sok téves riasztás van, de az osztály mottója: „Time Is Brain”, s nagyon sokat dolgoznak, fáradnak, hogy minél több embert megmentsenek. Nemcsak a haláltól, hanem a rossz minőségű, „fél élettől” a sok visszafordíthatatlan negatív következménytől, komplikációtól. Tényleg sok a beteg, sok az „esélyes”. Állítólag Buffalo a stroke városa, egész Amerikában ez talán a második, vagy harmadik „legstroke-osabb” város. Ezen az osztályon két szakorvos is van egy nap, ez két nagy vizitet és rengeteg beteget jelent. Ami nekem különösen tetszett, hogy sokat lehettem a sürgősségi osztályon. Nagyon szeretem azt a fajta szervezettséget, ahogy az amerikaiak a sürgős eseteket, traumákat kezelik. Nincs idegeskedés, mindenki tudja, mit kell csinálni, mindenkinek van feladata.

A két hét itt is roppant gyorsan elszállt. A neurológia gyakorlatot mindenki egy ún. shelf exammel zárja, ami azért nem egyszerű, de a kapott anyagokból fel lehet készülni rá!

Az "amcsi" hallgatótársaimmal

A neuroteam "krémje"

Azért ebben a hónapban is volt egy kis szocializálódás. Dr. F. Péter meghívott minket a Magyar Házba, a New York-i Főkonzulátus képviselőjének rendezett fogadásra. Ezúton is köszönjük a meghívást, a finom vacsorát és a kellemes estét! A meghívott vezető konzul, dr. K. Zsuzsanna, másnap a templomba is eljött és igen megindító beszédet mondott, amit itt szintén szeretnék megköszönni!

A múlt hétvégén pedig egy itt megismert amerikai – koreai fiú, (aki szintén az UB-ra jár, és a lányok ismerték meg, amikor meglátogatták Amish Countryt) elvitt minket naplementét nézni egy helyi kis halászfaluba, Olcottba. Gyönyörű volt, annak ellenére, hogy az idő sajnos felhősre fordult. Ez a kis falu, illetve Olcott Beach nagyon megérte, valódi igazgyöngy és nincs is nagyon messze!