Neurology rotation

Gógl Aliz vagyok, a SOTE-n tanulok. Két hónapot tölthettem Buffaloban. Április elején érkeztem, és az első hónapban neurológia gyakorlatra jártam.

A hosszú repülőút alatt elkezdtek zakatolni a kérdések a fejemben: milyen lesz három ismeretlen emberrel lakni, mennyire lesz nehéz egy amerikai kórházban helyt állni, és hasonlók - de mikor megérkeztem és a többiek nagy mosollyal és nagyon finom vacsorával vártak tudtam, hogy nagy kaland kezdődik, és semmi gond nem lesz.

Nagyon szerencsés vagyok, mert három szuper embert ismertem meg Annamari, H. Laci és Sz. Laci személyében, és a jó csapat kellett ahhoz, hogy kihozzuk a maximumot ebből a lehetőségből.

Kellemes meglepetés volt, hogy a lakás mennyire kényelmes, jó állapotban van, hatalmas terasszal. Szerencsére mindkét gyakorlatom viszonylag közel volt – kb. 30 perc séta távolságra. Buffalo-ban a közlekedés megoldása a legnehezebb, ezúton is köszönjük Evelynnek, hogy rengeteget segített ez ügyben.

Mivel a többiek már egy hónapja ott voltak, nekem elég könnyű dolgom volt, hiszen ők már otthonosan mozogtak Buffalo-ban, tudták hogyan lehet eljutni bevásárolni, a kórházba, hol lehet jókat enni, stb…

Az első napok a szokásos papírmunka elintézésével teltek, aztán elkezdtem a gyakorlatot. A neurológiáról már rengeteget írtak előttem, a szokásos két hét általános neurológia – két hét stroke team felosztásban vettem részt én is. Tőlem a neurológia elég távol áll, és mikor kimentem kicsit zavarban voltam pl. a betegvizsgálattól. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, és ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy Buffalo-ban csinálja ezt a gyakorlatot. Én két amerikai hallgatóval jártam be, az attending-ek mindenkit megtanítottak magabiztosan és alaposan beteget vizsgálni, a vizitek során átbeszéltük a nagyobb kórképeket, és cikkeket kaptunk, amikből megismertük a fontosabb kutatásokat. Nagyon tetszett, ahogyan a hallgatókat tanítják – kaptunk egy mappát, amiben összefoglalók vannak az alapvető vizsgálatokról, és betegségekről; bármikor lehet kérdezni, és mindig szívesen válaszolnak; nincs rossz válasz, ha nem tudsz valamit akkor megnyugtatnak, és elmagyarázzák az adott dolgot; az orvosiban ha épp nincs munka valaki mindig szívesen átbeszélt velünk egy-egy témát, vagy MRI és CT képeket nézegettünk.

A kórház felkészültsége hihetetlen volt: egyszer egy burmai nénit hoztak be a rokonai, senki nem beszélt angolul, és a burmai nyelvnek is egy speciális fajtáját beszélték. A vizsgálóban levő kihangosítható telefonon 10 perc alatt kapcsoltak egy olyan tolmácsot, aki az ő dialektjükben, folyamatosan fordította a beszélgetést az orvos és a beteg között.

A legjobban az tetszett, hogy itt tényleg minden adott, hogy a beteg legyen az első. Minden kérést meghallgatnak, minden problémára megpróbálnak megoldást találni. A betegek felvilágosítására mindig van elég idő és türelem, a hozzátartozókat is bevonják, és majdnem minden fontos információra kiterjed - akár az éppen folyamatban levő kutatások várható eredményére is. Minden orvos-beteg beszélgetésnek akkor van vége, amikor a van még kérdés? –re a válasz az, hogy: nem, köszönöm, mindent értek.

Az első hónap gyorsan eltelt, és kezdődött a második: az onkológián. folyt köv. :)

2015. 07. 03.

Gógl Aliz