Elerkeztem kint toltott kalandom vegehez. Az utolso
honapom a Roswell Park Cancer Institute-ban toltottem. Az elso ket hetre az -
upper GI -, valamint - Head and Neck - reszlegre osztottak be. Talan nem fogok
senkit meglepni ha azt mondom, hogy ismet egy indiai rezidens mellett
dolgozhattam, de nem panaszkodhatok, jol jartam vele, egy csupa sziv-lelek
embert kaptam, aki ott segitett nekem, ahol tudott. Nem kicsit sikerult
feleleveniteni es kiboviteni a daganat ellenes szerekkel kapcsolatos tudasom.
De nem ez a legfontosabb dolog, amit itt tanultam, hanem az a felfogas, ahogy
itt az emberek (betegek, hozzatartozok, orvosok) ehhez a betegseghez allnak.
Egyszeruen dobbenetes, ugy kezelik mintha influenzasak lennenek (kapnak egy kis
kezelest, nem baj, hogy vannak mellekhatasai, melyik gyogyszernek nincsenek?
valamit valamiert, azt mondjak, menjunk vegig az osszes lehetosegen, mert MI
VAGYUNK A GYOZTESEK, ES IGENIS MEGTUDJUK OLNI, LETUDJUK KUZDENI A RAKOT!)
lekuzdjuk, es folytathatjuk tovabb az eletet. Ezzel a felfogassal erkeznek a
betegek, ami talan annak is koszonheto, hogy az elobb emlitett vastagbetus
mondat szerepel az epulet homlokzatan a korhaz nevenel is hatalmasabb betukkel.
Belep a beteg a korhazba, es mi az elso, ami meguti a fulet..... egy kis kellemes
zongora, hegedu, vagy gitar szo, ugyanis az epulet lobbyaban minden nap elo
zene fogadja a betegeket, amelynek koszonhetoen, en mint egeszseges ember is
teljesen maskepp allok (sokkal nagyobb kedvvel, odaadassal a naphoz), nem
beszelve egy betegrol. A zene is remenyt ad, az eletunk resze.
Az utolso ket hetem a lymphoma osztalyon toltottem egy
kinai szarmazasu rezidens mellett, sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy o mar
nem tartozott az eddig megismert talpraesett rezidensek koze, de azert sikerult
tanitanunk ezt azt egymasnak.
A betegek
pozitiv hozzaallasa mellett, igy vagy ugy de azert a napi 8 ora rakos betegek
kozott, valamennyire megviseli az ember lelki vilagat, igy lazitaskent elkezdtem
a DaVinci robot tanfolyamot. A munkaido lejarta utan rohantam gyakorolni,
masfel het gyakorlas utan, ugy ereztem keszen allok a vizsgara, ami egy
urethrovesicalis anastomozis kivitelezese volt egy preparatumon. Az elmeny
leirhatatlan es egyben mindennel izgalmasabb... de megeri.
Barcsak
meglehetne valositani ezt a fajta gondolkodast otthon is… es megtobb embernek
adhatnank remenyt. Termeszetesen minden penz kerdese is, es lassuk be itt az
Egyesult Allamokban azert ilyen teren is mas a helyzet.
Koszonom a lehetoseget a Szovetsegnek, hogy itt lehettem,
es reszese lehettem ennek a Programnak, az elmeny feldolgozhatatlan....oszinten
szolva pillanatnyilag nem talalom a megfelelo szavakat, hogy leirjam mindazt,
amit kaptam az itteni rendszertol, a korhaztol, az emberektol.....
2013. 10.
14.
F. Örs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése