Mennék is és maradnék is…

Az utolsó hónap is fantasztikusan telt Buffalo-ban. Két hónap sebészet után a Buffalo General Hospital (BGH, „bídzsíécs”) neurológiai osztályán voltam. Közben sikerült utazgatni is, és lassan egységes egésszé állt össze az is, hogy mennyi minden történt három hónap alatt. El tudnék képzelni hosszabb időt is Buffalo-ban, de most már jó lesz hazamenni is.

A neurológia gyakorlat nagyon érdekes volt. Az ország harmadik legnagyobb stroke-centrumában voltam két hétig, majd az általános neurológiai osztályon újabb két hétig. A „stroke-on” megtapasztaltam, hogy milyenek egy protokollokat betartó, nagyon magas színvonalon működő osztály mindennapjai. A legjobb az volt, amikor az angiográfiai műtőbe is bekérezkedtem, és a szemem láttára kezdte el mozgatni a beteg az addig bénult tagjait a vérrög eltávolítása után (mindössze 40 perccel azután, hogy belépett a kórház ajtaján). De az általános neurológia is érdekes volt, nagyon sok különleges esetet láttam. Utólag csak azt bánom, hogy előtte nem készültem fel egy kicsit jobban neurológiából, mert néha csak kapkodtam a fejem, hogy kinek mi a diagnózisa, és mi miért történik.

A gyakorlat utolsó napjára pedig dr. M. Lászlótól is kértünk egy találkozót. Meglátogattuk a Dent Towerben, vagyis a világ legnagyobb neurológiai magánklinikáján, amelynek ő a vezetője. Különleges tapasztalat volt látni egy orvosi és üzleti szempontból is jól átgondolt intézmény működését. Meg jó volt újabb magyar orvosokkal megismerkedni.

Dr. M. László magyarázza, hogy hogy szokott a betegeknek magyarázni.

Az utolsó hónap ezen kívül az utazásokról is szólt. Előbb a Niagara kanadai oldalát néztük meg, utána Pittsburgh-be néztünk le egy fél napra, aztán Washington D. C.-be egy hosszú hétvégére. A gyakorlat után pedig (már egyedül) meglátogattam az amerikai magyar cserkészek hagyományos nagy akadályversenyét Fillmore-ban, végül pedig New York Cityben búcsúztam el a májustól.

Mielőtt a kalandok további apró részleteibe bocsátkoznék, el kell mondanom, hogy Buffalo mennyire nagyszerű város elhelyezkedése szempontjából (is). Egy csomó nevezetes látnivaló elérhető távolságra van onnan. Szinte minden hétvégén béreltünk egy autót, és kinéztünk valami jó helyet, amit mindannyian látni akartunk. A pár órás autóutak nagyon jó hangulatban repültek el, a költségeket megosztva pedig az ár-érték aránya is kiváló volt ezeknek a kirándulásoknak.

A pittsburgh-i esőben nem volt őszinte a mosolyunk

A Niagara másik oldalához elvittük Avat is, a kedves amerikai lányt, akivel itt barátkoztunk össze, sőt vele együtt lementünk hajókázni is a vízesés közvetlen közelébe. Pittsburghben, Andy Warhol szülővárosában a Warhol múzeumot sikerült megnézni, illetve az eső miatt sietve a belvárost és a város mellett emelkedő dombot (és onnan a várost). Washington D. C., a főváros gyakorlatilag egy élő múzeum, rengeteg látnivalóval. Sok érdekes dolgot megnéztünk, de ennél is élénkebben él bennem a találkozás és a közös beszélgetések kedves vendéglátónkkal és egymással. Fillmore-ban jó volt egyet cserkészkedni kicsikkel és nagyokkal, találkozni öt-tíz éve nem látott vezetőkkel és befogadva lenni a közös munkába és szórakozásba. New Yorkban azt mondta a vendéglátóm, hogy „csak a Central Park egy hét”. Ennek ellenére igyekeztem öt napba sűríteni az egész város megnézését. Egész jól haladtam, de azért hagytam legközelebbre is. Hátha eljutok még valamikor ebbe az öt Budapestnyi hihetetlenül színes városba!

Úton Washington D. C. felé

Niagara Falls

Ami még egy szép élmény volt, hogy bárhová is mentem, mindig találkoztam vendégszerető magyarokkal Washingtonban is, Fillmore-ban is, New York Cityben is, ahogyan azelőtt Bostonban és természetesen Buffalo-ban is. Jó tudni, hogy egy ilyen hatalmas vendégszerető közösség, a magyar nemzet tagja vagyok – ebben az érzésben egészen megerősödtem az elmúlt három hónap alatt. Aki csak kijön ide, azt ajánlom, hogy igyekezzen minél többet megtapasztalni ebből. Tanulni, utazni és új embereket megismerni – én ezért jöttem ki ide, és minden percért hálás vagyok!

Sajnálom is, hogy vége. Most kezdtem csak igazán belejönni az itteni életbe. Maradnék még újabb három hónapot. De azért a szívem és a kötelességek hazahúznak. Köszönök mindent, remélem, otthon ugyanott folytatjuk öten, ahol most a gyakorlat végével abbahagytuk!

 

New York-i taxi

Naplemente Manhattan mögött a Brooklyn hídról

2017.06.09.

Bárdos Dávid

Az idő agy

                         A turnus utolsó hónapját a Buffalo Generalban töltöttem, neurológia gyakorlatot teljesítve. Ahogy azt már előttem sokan leírták, ez úgy szokott megvalósulni, hogy két hetet az általános neurológián, két hetet pedig a stroke osztályon van az ember. Mind a kettő tulajdonképpen egy-egy konzultációs team (minden betegnek van egy ’hospitalistja’, aki igazából kezeli), így nincs saját osztályunk, hanem a kórházban szétszórt betegeket kell napról napra követni. Az általános osztályon főleg azok jelennek meg, akiknek rohama volt, és ennek az okát kell tisztázni, illetve egy-egy megváltozott tudatállapot tarkítja még a képet. A napirend betegvizsgálat egyedül – megbeszélés – hooosszúúú vizit szentháromságában zajlik. A rezidensek mind nagyon kedvesek és segítőkészek, érdemes minél több kérdéssel fordulni hozzájuk, mert ha látják, hogy érdekli az embert, utána maguktól is elkezdenek tanítani.

A második két hét a stroke teammel hihetetlenül izgalmas és tanulságos volt! A kórháznak hatalmas (56 ágyas), gyönyörű sürgősségije van, ahova folyamatosan érkeznek a mentők és mentőhelikopterek. Van egy helikopter-leszálló az épület tetején, erre nagyon jól rá lehet látni az apartmanból J. A stroke osztályon kisebb a hangsúly a vizitelésen, ezt mindig hamarabb letudják. Ami izgalmassá teszi itt a munkát, hogy bármikor megszólalhat a ’stroke page’, és 5 percen belül a sürgin kell lenni a betegnél. Gyors betegvizsgálat a folyosón, be a CT-be, és döntenek is, hogy kapjon-e tPA-t a beteg. Hihetetlen volt először látni, hogy milyen flottul, szervezetten megy az ellátás. A beérkezéstől számítva a beteg maximum fél órán belül már kapja is a tPA-t, ha kell! Itt nincs olyan, hogy a kórházi szervezetlenség miatt kicsúszna valaki az időablakból, mindenki úgy a szívén viseli minden egyes beteg agysejtjeit, mintha a sajátja volna. Hogyha bizonytalan az eset, akkor pedig ott az akut MRI, hogy nehogy elnézzenek valamit. A legfelemelőbb eset egy idősebb nénié volt, aki NIH 14 score-ral érkezett meg (lábát-karját nem tudta mozgatni és teljesen aphasiás is volt). Meg is kapta gyorsan a tPA-t, majd az infúzió elindítása után 20 (!) perccel már teljesen normális volt, minden tünete oldódott, mozgatta kezét-lábát, nevetett, beszélgetett. Ez akkora élmény volt, az összes rezidens is a föld felett lebegett fél méterrel örömében. A betegellátáson túl minden csütörtök és péntek reggel voltak előadások, ezek mindig érdekesek és hasznosak voltak. Van, hogy nem teszik kötelezővé a megjelenést, de én mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Az utolsó napunkon ellátogattunk a DENT-be. Ez egy teljesen hihetetlen világ, hogy milyen fejlett ellátás (is) létezik. Nagyon kedvesen foglakoztak velünk itt egész nap, az utánam jövőknek mindenképpen ajánlom, hogy menjetek el megnézni!

Közben egész jó idő lett így májusra (oké, azért nem volt olyan tavaszi idő, mint otthon májusban), ezért jobban ki tudtuk használni a hétvégéket. Én jártam a Finger-lakesnél, ez egy 2-3 óra autóval Buffalo-ból. Gyönyörű környék, természetjárók figyelmébe ajánlom. Sajnos még május elején le volt zárva a (Seneca lake-nél) a kanyon lenti ösvénye, ezért érdemes a nyári időszakban menni. Jártunk közben újra a Niagaránál, illetve egy napon elautóztunk megnézni Pittsburgh-öt. Tettünk egy rövid sétát (nagyon fújt a szél és esett eső, tehát ennyit a májusról), és meglátogattuk az Andy Warhol múzeumot.

Így teltek el az utolsó napjaink Buffalo-ban. Hálás vagyok, hogy mindezt átélhettem, remélem tudtam hasznos tippekkel szolgálni az utánam következőknek.

A gyakorlatot természetesen a HMAA mellett a Tempus Közalapítvány ösztöndíjának, a Campus Mundinak köszönhetem. Közülünk mindenki, aki megpályázta, elnyerte a finanszírozást, úgyhogy mindenképpen pályázzátok meg idejében!

2017. 05. 28.

Szima Mármarosi Eszter