Az idő agy

                         A turnus utolsó hónapját a Buffalo Generalban töltöttem, neurológia gyakorlatot teljesítve. Ahogy azt már előttem sokan leírták, ez úgy szokott megvalósulni, hogy két hetet az általános neurológián, két hetet pedig a stroke osztályon van az ember. Mind a kettő tulajdonképpen egy-egy konzultációs team (minden betegnek van egy ’hospitalistja’, aki igazából kezeli), így nincs saját osztályunk, hanem a kórházban szétszórt betegeket kell napról napra követni. Az általános osztályon főleg azok jelennek meg, akiknek rohama volt, és ennek az okát kell tisztázni, illetve egy-egy megváltozott tudatállapot tarkítja még a képet. A napirend betegvizsgálat egyedül – megbeszélés – hooosszúúú vizit szentháromságában zajlik. A rezidensek mind nagyon kedvesek és segítőkészek, érdemes minél több kérdéssel fordulni hozzájuk, mert ha látják, hogy érdekli az embert, utána maguktól is elkezdenek tanítani.

A második két hét a stroke teammel hihetetlenül izgalmas és tanulságos volt! A kórháznak hatalmas (56 ágyas), gyönyörű sürgősségije van, ahova folyamatosan érkeznek a mentők és mentőhelikopterek. Van egy helikopter-leszálló az épület tetején, erre nagyon jól rá lehet látni az apartmanból J. A stroke osztályon kisebb a hangsúly a vizitelésen, ezt mindig hamarabb letudják. Ami izgalmassá teszi itt a munkát, hogy bármikor megszólalhat a ’stroke page’, és 5 percen belül a sürgin kell lenni a betegnél. Gyors betegvizsgálat a folyosón, be a CT-be, és döntenek is, hogy kapjon-e tPA-t a beteg. Hihetetlen volt először látni, hogy milyen flottul, szervezetten megy az ellátás. A beérkezéstől számítva a beteg maximum fél órán belül már kapja is a tPA-t, ha kell! Itt nincs olyan, hogy a kórházi szervezetlenség miatt kicsúszna valaki az időablakból, mindenki úgy a szívén viseli minden egyes beteg agysejtjeit, mintha a sajátja volna. Hogyha bizonytalan az eset, akkor pedig ott az akut MRI, hogy nehogy elnézzenek valamit. A legfelemelőbb eset egy idősebb nénié volt, aki NIH 14 score-ral érkezett meg (lábát-karját nem tudta mozgatni és teljesen aphasiás is volt). Meg is kapta gyorsan a tPA-t, majd az infúzió elindítása után 20 (!) perccel már teljesen normális volt, minden tünete oldódott, mozgatta kezét-lábát, nevetett, beszélgetett. Ez akkora élmény volt, az összes rezidens is a föld felett lebegett fél méterrel örömében. A betegellátáson túl minden csütörtök és péntek reggel voltak előadások, ezek mindig érdekesek és hasznosak voltak. Van, hogy nem teszik kötelezővé a megjelenést, de én mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Az utolsó napunkon ellátogattunk a DENT-be. Ez egy teljesen hihetetlen világ, hogy milyen fejlett ellátás (is) létezik. Nagyon kedvesen foglakoztak velünk itt egész nap, az utánam jövőknek mindenképpen ajánlom, hogy menjetek el megnézni!

Közben egész jó idő lett így májusra (oké, azért nem volt olyan tavaszi idő, mint otthon májusban), ezért jobban ki tudtuk használni a hétvégéket. Én jártam a Finger-lakesnél, ez egy 2-3 óra autóval Buffalo-ból. Gyönyörű környék, természetjárók figyelmébe ajánlom. Sajnos még május elején le volt zárva a (Seneca lake-nél) a kanyon lenti ösvénye, ezért érdemes a nyári időszakban menni. Jártunk közben újra a Niagaránál, illetve egy napon elautóztunk megnézni Pittsburgh-öt. Tettünk egy rövid sétát (nagyon fújt a szél és esett eső, tehát ennyit a májusról), és meglátogattuk az Andy Warhol múzeumot.

Így teltek el az utolsó napjaink Buffalo-ban. Hálás vagyok, hogy mindezt átélhettem, remélem tudtam hasznos tippekkel szolgálni az utánam következőknek.

A gyakorlatot természetesen a HMAA mellett a Tempus Közalapítvány ösztöndíjának, a Campus Mundinak köszönhetem. Közülünk mindenki, aki megpályázta, elnyerte a finanszírozást, úgyhogy mindenképpen pályázzátok meg idejében!

2017. 05. 28.

Szima Mármarosi Eszter