A
Roswell Parkban a nőgyógyászati onkológián töltöttem az utolsó hónapot. Ha
hasonló terveitek vannak, azt vegyétek figyelembe, hogy itt csak nőgyógyászat
és csak onkológia van, tehát szülést, terhesgondozást, stb nem fogtok látni. Én
egy napra átkéredzkedtem egy másik kórházba, ahol Dr. M. István magyar
szülész-nőgyógyász dolgozik, nála láttam egy császármetszést, meg utána a rendelőjében
terhesgondozást is.
A napunk
reggel jó korán,átlag fél hét - hétkor indult, de volt, hogy reggel hatra
rendeltek be. Egy gyors vizit az attending-gel, majd mindenki átnézi az aznapi
műtétre váró betegeket. A műtő fél nyolc körül indul, háromnál előbb sose
jöttünk ki. Lehet még menni az ambulanciára, ahol napi 50-60 beteget néznek
meg, olyan nagyon sok mindent nem engedtek csinálni, párszor a bimanuális
vizsgálatot igen.
A
műtőben sokszor mosakodhattam be, bár mindig volt rezidens, és nyilván ők
elsőbbséget élveztek. Tehettem be katétert, branült, itt is volt bimanuális
vizsgálat. Számomra meglepő volt, hogy amikor először kérdeztem, tehetek-e be
branült, a nőgyógyász supervisor-öm azt mondta, hogy úgy tudja,én nem érhetek
beteghez. Ezen fennakadtam, és elmagyaráztam neki, hogy de igenis érhetek
beteghez, mert van felelősségbiztosításom (malpractice insurance), mire mondta,
hogy akkor oké. Ez a gyakorlat közepén derült ki, szóval lehet, hogy az elején
azért nem nagyon ajánlgatták, hogy csináljak ezt meg azt, mert azt hitték nincs
biztosításom. Szóval ha ide kerültök, tessék hangsúlyozni, hogy van biztosítás,
és engedjenek titeket beteghez nyúlni. Nem minden orvos van vele tisztában, milyen
státuszban vannak ott a magyar hallgatók.
Ilyen
apróbb fennakadásoktól eltekintve nagyon jól telt a gyakorlat, napi 8-10 órát
benn voltam, főleg totalis abdominalis hysterectomiák voltak
salpingo-oophorectomiával, illetve ennek a robotos megfelelője. Volt pár
curette, illetve laparoszkópos oophoropexia, és láttam egy condyloma acuminatum
eltávolítást, olyat képzeljetek el, ami a bőrgyógy könyvben van, csak háromszor
akkorában. Szóval voltak érdekes dolgok. Az anesztesekkel érdemes
összespanolni, van köztük pár nagyon jófej.
Összességében
nagyon élveztem ezt a gyakorlatot (is), szóval tudom ajánlani, főleg ha a
nőgyógyászat és annak is a műtétes része érdekel valakit.
2014. 01. 29.
B. Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése