Buffalo Wings - Három hónap a hófúvás városában

Még egy évvel ezelőtt kaptam azt a tanácsot a Budapestre látogató buffaloi orvostanhallgatóktól, hogy télen semmiképp se jöjjek Buffaloba… A körülmények és rendületlen optimizmusom miatt azonban ezt a tanácsot nem fogadtam meg. A következő hetek tükrében kiderül, mennyire volt ez jó döntés.

Az alcímhez hűen a frissen esett hóban landolt a gépem a Niagara International Airporton. A kronologikus leírás helyett inkább néhány főbb téma köré csoportosítanám az eltelt másfél hónap történéseit. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy végig nagyon jól éreztem itt magam! A következőkben észlelhető néha kritikus megközelítés csak arra hivatott, hogy felhívjam a figyelmet azokra a dolgokra, amiket jobban is lehetett volna intézni. Ez talán segíthet a következő „generációk” ösztöndíjasainak!

Kezdjük a beiratkozás körüli praktikus dolgokkal!

Egészségbiztosítás.

Az egészségbiztosítási feltételek sajnos nem igazán rugalmasak. A biztosítást az Egyesült Államokba érkezés dátuma szerint kötik. A biztosítási hónapok 15-én kezdődnek. Így mivel én december 12-én érkeztem, a 15-ig eltelt 3 napra is egy egész hónapot kellett fizetnem. Ezért ha megoldható, úgy gondolom érdemes 15-én vagy utána pár nappal megérkezni, a fenti kellemetlenség elkerülése végett.

Kanadai határátlépés.

Az csak egy hét után derült ki számomra, hogy Kanadába ugyan elutazhatunk, de vissza csak akkor térhetünk onnan, ha aláírták a DS-2019-es papírunkat a buffaloi egyetemen. Erre érdemes figyelni már akár a hétvégék tervezése miatt is.

Időjárás.

A tél a város gyenge pontja. Azt hiszem az egyik legjobb döntés volt, amikor betettem a túrabakancsokat a bőröndömbe. Erre szükség lesz a télen ide látogatóknak. Az egyik első beszerzésem pedig egy símaszk volt, aminek szintén nagy hasznát vettem majdnem minden nap. A táj, a város és a ház közvetlen környezete egyébként gyönyörű ilyenkor.

Előfordult, hogy nem vállaltuk reggel a 30 perces sétát a Roswell Parkig -18 °C-ban, 40-50 km/órás hófúvásban, de ez tényleg ritkán történt meg. A hat hét során hozzászoktunk a fél-fél órás sétákhoz, és talán már hiányozni is fog, mivel a Children’s Hospital csak 5 percnyire található a szállástól. Egyéb évszakokban a biciklik persze megkönnyítik a közlekedést.

Rend a lelke…

Úgy gondolom erről is muszáj néhány szót szólnom. A lakás átvételekor enyhén szólva is rendezetlen volt a helyzet. Ezzel nem is igazán az előttünk itt lakókat szeretném méltatni. Kiderült ugyanis, – összesen 12 nagy szemeteszsáknyi kacatot és használhatatlan dolgot illetve szemetet dobtunk ki – hogy az előző évek lakói is bőven hagytak itt mindenfélét. És kiderült, hogy a porszívó is effektívebb, ha van benne porzsák. Már ha egyáltalán használjuk… Igaz, mindenki csak 3 hónapot tölt itt, és a közös ló háta olyan amilyen… De mégis élni kell itt egy ideig, és talán nem mindegy hogy por- és szemétkupacokat kerülgetve vagy azok nélkül.  Megpróbáljuk megtörni ezt a hagyományt és egy rendezettebb tisztább lakást hátra hagyni. Majd meglátjátok, hogy sikerült-e… :)

Sebészet gyakorlat

A két itt töltött gyakorlatom közül a sebészet volt az első. Az elődök tanácsára a Roswell Park Cancer Institute urológiai osztályára mentem. Úgy gondolom megérte, és ez jó tanácsnak bizonyult. Az első héten több időt töltöttem az ambulancián, megismerkedtem az osztály orvosaival. Ezt követően azonban már szinte kizárólag a műtőben voltam. A vese, prosztata és hólyag műtétek mellett cisztoszkópiás beavatkozásokat lehetett itt látni. Ki kell emelni a híres DaVinci robotot, amit tényleg nagy élmény volt 3D-ben nézni. A mi tevékenységünk jobbára kimerült a sebzárásban és az alkalmankénti kampózásban. Ebből viszont majdnem minden nap volt részünk. Az urológiai osztályra látogatóknak mindenképpen ajánlom, hogy csatlakozzanak Dr. S. csapatához. Ő egy nagyon szórakoztató jelenség és kivételes személyiség. Úgy gondolom szakmailag is sokat lehet tőle tanulni. Egyetlen hátránya, hogy hozzá előszeretettel jönnek amerikai orvostanhallgatók is, így néha osztozkodni kell a bemosakodási lehetőségen. A munkaidőt illetően rugalmasak, de többször felajánlottak egyéb lehetőségeket is, mint például a műtéti szakmák heti egyszeri multidiszciplináris megbeszélése, ami nagyon érdekesnek bizonyult.

Szóval az urológia egy jó választás. A hatodik hét végére azonban megfogalmazódott bennem az, hogy több területet is kipróbálhattam volna. Az érdeklődőket, mint mindenhol, itt is szívesen látják, ezért a vége felé néhány fej-nyak sebészeti beavatkozást is megnéztem. A sebészetet hallgatóknak ezért javaslom, hogy ha van rá módjuk, más osztályt is látogassanak meg, mondjuk 3-3 hetes bontásban, hiszen elég széles a Roswell Park palettája a műtéti szakmákat illetően.

To be continued…

2014. 01. 28.

B. Ede

The second part of my Buffalo Exchange...

A második hónap során a Buffalo General Hospitalban voltam, és a belgyógyászati gyakorlatom második felét tölthettem ott. A kórházban az ún. hospitalistokkal voltam beosztva. Magyarországon külön ilyen jellegű munkaterület nincsen. A lényege, hogy a hospitalist orvosok a kórházban fekvő betegeket látják el, és gondoskodnak az ott történő vizsgálatok, diagnózisok, konzíliumok összehangolásáról és lebonyolításáról, amíg a beteg ott fekszik. Tehát ebben a kórházban fekvő beteg ellátáson vettem részt. A hónap során két szakorvoshoz voltam beosztva. Minden nap feladatom volt az előző nap felmerült betegségekről beszámolnom, ezt követően megbeszéltük. Sokat tanulhattam az orvosoktól, a klinikai látásmódjukról a beteghez való viszonyulásukról. Az osztályon való munka hasonló volt a korábbi gyakorlatomhoz. Minden nap az aktuális betegeket kellett megvizsgálnom, adott esetben felvennem majd referálnom az orvosnak. Továbbá lehetőségem nyílt lumbál punctió, hasi ultrahang megtekintésére, valamint EKG elemzésre. A gyakorlat során lehetőségem nyílt minden nap előadásra járni, ami főként eset ismertetés volt, ezen kívül minden héten egy ismertebb vendég professzor előadását hallgathattam meg. Sokat lehetett tanulni ezekből az előadásokból, mind a legkorszerűbb kutatási eredményekről számoltak be, az eset ismertetéseken pedig kaptunk saját anyagot, EKG, betegleírás, cikk.

A harmadik hónap során Buffalo General Hospital, Jacobs Neurological Institute neurológiai osztályán dolgozhattam. A gyakorlat nagyon jól szervezett volt. Egy rotációban voltam a kinti medikusokkal. Ez a gyakorlat is két részre volt osztva. Az első napon egy nagyon részletes és szemléletes gyakorlati, neurológiai beteg vizsgálati oktatásban részesültünk. Ezt követően szétosztottak bennünket a különböző alosztályokon. Kaptunk tankönyvsegédletet és sok gyakorlatias segédanyagot.

Az első két hét során a stroke-teammel lehettem. Talán a három hónap gyakorlatai közül ez volt a legintenzívebb. Egy új szakorvos jött az osztályra, aki nagyon lelkes volt, és nagyon szeretett oktatni bennünket, medikusokat valamint a beosztott rezidenseket is. Minden nap a reggeli referálóval kezdtük. Megbeszéltük az ügyeletet, az új felvételes betegeket. Végig elemeztük az MR, CT felvételeket. Megbeszéltük a felmerülő terápiás lehetőségeket. Ezen kívül rengeteg egyéb plusz információt is kaptunk a legújabb kutatásokról, tanulmányokról.

A napok elég mozgalmasak voltak, hiszen minden nap hoztak új stroke-os beteget a sürgősségi osztályra. Ilyenkor a stroke-team-et riasztották, először lement a rezidens, majd a team is követte őt. Helyben megvizsgáltuk, és egy ún. stroke skálát állítottunk fel, melynek eredményeitől függően adtuk a kezelést a betegnek. Ami nagyon tetszett a betegellátásban, az a gyors és hatékony munka. Az orvosok munkáját eleve megszerkesztett, részletes vizsgáló lappal segítették melyen, ha végig ment az orvos, akkor nem hagyott ki semmilyen fontos információt. Megtanultuk a helyes neurológiai beteg vizsgálatot, amelyet naponként gyakorolhattunk a ránk kiosztott betegeken. Amennyi információt egy medikusnak el kell sajátítani a strokkal kapcsolatban, azt mind megkaptuk, sőt azért annál többet is.

Az utolsó két hétben az un. Regular Neurology-n töltöttem. Itt is betegvizsgálat, referálás, megbeszélések történtek. Láthattunk EMG-t, EEG-t, ultrahangos betegvizsgálatot. A két hét során egy nagyon lelkes és nagy tudású orvossal lehettünk, rengeteget tanulhattunk tőle, főleg abban segített, hogy hogyan lehet hasonló tünetekkel rendelkező betegségeket megkülönböztetni, hogyan lehet a fölösleges és drága diagnosztika vizsgálómódszereket minimalizálni.

A három hónap során a szakmai tudás és plusz megszerzésén kívül az angol nyelvi készségem is fejlődött. Megismerhettem az amerikai szokásokat, kultúrát, ha nem is teljes részleteiben, de egy kicsivel többet érhettem meg az ottani életből. Ottani barátokra tettem szert. Lehetőségem nyílt kisebb utazásokra is. Összességében nagy élmény volt, és teljes mértékben megérte elmenni.

2014. 01. 25.

M. Bálint

A Stroke Teammel

My Autumn Experiences

Sziasztok! 

Sz. Tünde vagyok Szegedről.

Előrebocsátanám, hogy csak akkor olvassátok el a beszámolómat, ha szándékotokban áll kedvet kapni a cseregyakorlathoz, mert nekem nagyon tetszik itt! :) Ennek megfelelően ez egy lelkesítő „beszéd” lesz.

Én az októberi turnust választottam, méghozzá azért, mert a „veterán” cseregyakorlatosok azt mondták, ha csak tehetem, a sarasotai konferenciát ki ne hagyjam. Persze sok mindenkivel beszéltem jelentkezés előtt, és mindenki a saját turnusát dicsérte.

Az októberi konferencia a sarasotai talalálkozó, a Halloween, a Thanksgiving miatt jó, a januárit azok választják, akik szeretik a telet (és tényleg csak azok válasszák! Elvégre is Kanada alatt vagyunk egyből). A tavaszit azok, akik szeretik az ébredő természetet (bár ez itt kicsit csalóka, mert nagyon elhúzódhat a tél és nem ritkán még áprilisban is esik a hó, szóval a természet itt kicsit lusta, ami az ébredést illeti). A nyárit meg egyértelműen azok, akik szeretik a gyönyörű időt, ilyenkor lehet a legtöbbet kirándulni, viszont olyankor sokan is mennek szabadságra az orvosok közül, ami a gyakorlat szempontjából kevésbé előnyös.

Én a belgyógyászattal kezdtem a buffaloi pályafutásom. Négy hét endokrinológia és négy hét általános belgyógyászat (itteni kód nevén: hospitalist). Senki ne ijedjen meg, az endokrinológia NEM kötelező a belgyógyászaton belül, viszont engem érdekel, ezért külön kértem, hogy a fele időt had tölthessem ott. Megérte kiutazgatni minden nap, mert rengeteget tanultam. Az orvosok kedvesek voltak, türelmesek, kérdés nélkül is nekiálltak elmagyarázni a dolgokat. Néhány napig “shadowing” pozíciót töltöttem be, bár szerintem részükről akár egyből munkába is állhattam volna, majd megpróbálkoztam én is azzal, amit a medikusoktól kezdve, a rezidenseken át a szakorvosjelöltekig mindenki csinált: betegfelvétel, anamnézis, betegvizsgálat, majd referálás. Az itteni rendszer úgy működik, hogy van néhány (helye válogatja, hogy mennyi) “attending doctor”. Ők a szakorvosok és ők azok, akik szinte soha nem mennek egyedül a beteghez, ugyanis az attendingeknek referál mindenki. Miután az orvosi szobában megbeszéltétek a beteg kórtörténetét, miért van itt, milyen gyógyszereket szed, megkérdezi tőled, hogy te milyen terápiát javasolnál ebben a helyzetben, együtt visszamentek a beteghez és ezúttal az attending beszélget a beteggel. Nagyon gyorsan és sokat lehet tanulni így, mert ha valamiben nem vagy biztos, vagy valamit nem értesz, akkor azt bátran meg lehet kérdezni még az orvosi szobában zajló referálás alatt. Először persze ijesztőnek tűnt az egész, mert bár azok, akik ide kikerülnek cserediáknak, mind nagyon jól tudnak angolul, néha azonban a betegek azok, akik kevésbé beszélik jól a nyelvet. A beszédhibás, nagyon furcsa akcentusokról nem is beszélve. De mindent meg lehet oldani! Én volt, hogy a beteggel és a fiával voltam 45 percig a rendelőben, mert az anyuka (a beteg), egy szót sem beszélt angolul, és a gyenge középfokú angollal rendelkező hozzátartozó fordított laosziról angolra és vissza. Ami még ment is volna, ha egy jó muffin receptről és az időjárásról beszélgettünk volna, de itt inzulin adagolásról és egyéb komoly dolgokról volt szó. A majd egy órás beszélgetés után odamentem az attendinghez, hogy ne haragudjon, de abban sem vagyok biztos, hogy mindent értettek, amit kérdeztem, és nagyon sajnálom, de azt hiszem meg kellene együtt is nézni a beteget. Megnézte a kórlapot a doki és sajnálkozó tekintettel megkérdezte, hogy meddig voltam benn velük, mert Ő mindig egyből tolmácsot hív, ismeri a beteget és tudja, hogy nem tudnak angolul. Szóval, nekem nem mondta senki, hogy lehet tolmácsot hívni, de most már ezt is tudtam.

A négy hét alatt rengeteg olyan esetet láttam, amit otthon nem. Volt agyalapi mirigy tumor, ami extrém sok prolactint termelt, voltak transznemű betegek, akiknek a hormonszintjeivel kellett zsonglőrködni, hogy az általuk választott nemnek megfelelő külső nemi jelleget erősítsük. Életemben először hallottam thyroid bruit-t és láttam acromegáliás beteget. Először történt velem olyan, hogy nem tudtam megmérni a beteg vérnyomását, mert a legnagyobb mandzsetta sem érte körbe a karját; megtanultam értelmezni az inzulin pumpákról letöltött adatokat, azt hogy mikor, milyen inzulint adunk, és hogyan változtatjuk a dózist, mikor adunk hozzá egyéb gyógyszereket, azt hogy mi az a “sliding scale”. Volt olyan Cushingos beteg, aki a tankönyv minden, de tényleg minden tünetét mutatta. Megtanultam mi az a fishbone diagram, mi a dexamethasone suppression test, és sok-sok gyógyszernév és gyógyszerhatás ragadt rám. Ez utóbbiak nagyon átláthatatlannak tűntek először, de 1-2 hét és belejön az ember, azután már csak ránézel a gyógyszerlistára, és egyből tudod, milyen betegségei vannak a betegnek. Így visszagondolva, sokkal nehezebb volt az orvosok nevét megjegyezni (szinte mindenki Indiából jött, ami nem lenne gond, de majdnem 3 hétbe telt, mire megtanultam mindenki nevét), mint a gyógyszerekét vagy azok hatásmechanizmusát.

Tudom, hogy az endokrinológia nem a legkedveltebb terület, de ha kicsit is érdekel, én csak ajánlani tudom, hogy ha nem is 4 hetet (elég kemény volt a munkaidő, mert ha 5 körül végeztünk, akkor mindenki örömtáncot járt…általában 6-7 között volt vége a napnak), de néhány hetet töltsön itt, mert garantáltan rengeteget fog tanulni, megismerhet amerikai orvostanhallgatókat (ők forgó-rendszerben érkeznek ide, szóval adott napokon, adott emberek), és biztosan rengeteg élménnyel gazdagodva tér majd haza.

A négy hét endokrinológia után, fájó szívvel, de “elköltöztem” a Buffalo General Hospital-ba, hogy megkezdődjön a hospitalist gyakorlat.

Itt nem team-ben dolgozik az ember, hanem minden napra meg van határozva, hogy ki az “ügyeletes” hospitalist, aki majd foglalkozik veled. Tehát olyan, mintha 8-tól 5-ig egy magánórán lennél, ami nekem nagyon tetszett. Voltak borzasztóan lelkes és némileg kevésbé lelkes orvosok is, szerencsére több volt a borzasztóan lelkes. A hospitalist tulajdonképpen belgyógyász (a szakvizsga után dolgozhat belgyógyászként vagy hospitalist-ként). Amikor megérkezik a kórházba a beteg, akkor a hospitalist is megvizsgálja, felveszi, felügyeli a vizsgálatokat, konzultációt kér másoktól, ha ezt látja szükségesnek. Hospitalistként nagyon mozgalmas az élet, mert nem egy emeletre korlátozódik a munka, hanem össze-vissza menni kell az emergency room-tól kezdve az ortopédiáig mindenhova, néha még másik kórházi épületbe is, tehát előbb vagy utóbb szinte bejárod az egész BGH-et. Minden orvosnak más a ritmusa és a módszere. Volt, akinél az volt a menetrend, hogy amikor megérkeztem, kaptam 4-5 beteget (persze általában különböző emeleteken), akiket fel kellett keresnem, megnézni a kórlapot, kikérdezni a beteget, megvizsgálni, majd referálni a hospitalistnak. Ezek után pedig együtt mentünk a beteghez. Közben átbeszéltük az adott betegséget, terápiás lehetőségeket, mi miért jó és miért nem az, illetve ha még felmerült valami érdekesség, akkor azt megkaptam “házi feladatnak”. Vagyis, tájékozódni kellett az adott témával kapcsolatban, otthon utána olvastam (illetve a kórháznak van egy remek könyvtára is), másnap pedig beszámoltam, hogy mit tudtam meg. De volt olyan orvos is, akinek az volt a módszere, hogy minden beteghez egyből együtt mentünk, közben ő mindenfélét magyarázott, ha valami érdekeset hallott/tapintott, akkor megkérdezte, hogy szeretném-e én is meghallgatni/megvizsgálni a beteget.

Szóval szerintem ez is egy nagyon hasznos gyakorlat. Személy szerint picit hiányzott, hogy nincs más, csak ketten vagyunk az orvossal, de ugyanakkor nagyon sok idő maradt arra, hogy megbeszéljük a dolgokat, de ugyanakkor rengeteg beteget lássunk.

A neurológia volt a másik gyakorlat, amit Buffaloban teljesítettem. Két hétig voltam a stroke team-ben és két hétig az általános neurológián. Mindkettő esetében csapatban dolgoztunk, ami nagyon hangulatos volt és konstruktív. Volt idő ismerkedni is, bár a tempó legtöbbször nem volt lassú. Személy szerint, nekem az általános neurológia jobban tetszett, mint a stroke team, de utóbbi is rendben volt, viszont két hétnél tovább nem érdemes többet tölteni ebben a csapatban, hacsak nem érdekel valakit nagyon a stroke, mert itt aztán tényleg mást nem is lát az ember. Esetleg, amikor valamelyik osztályról konzultációt kérnek a stroke team-től, de azután kiderül, hogy a betegnek nem is agyvérzése van, hanem valamilyen egészen más neurológiai hátterű baja, de olyankor amint kimondják, hogy ez nem stroke, hívják az általános neurológiáról az ügyeletes orvost. A reflexkalapács és a lámpa hamar előkerült, mert nem mindig a sürgősségire rohantunk, illetve követnünk is kellett néhány beteget. Így aztán a reggeli elosztás után mindenki megvizsgálta a “saját betegét”, referáltunk, és együtt megnéztük az adott napi összes beteget. Volt egy nagyon kedves attending, akit Dr. C.-nek hívtak. Picike, kis aranyos doki volt, és imádott tanítani, úgyhogy többször volt szerencsénk “külön órákhoz” is a részéről. Amikor épp nem volt beteg/konzultáció, akkor jött, hogy “ok, let me teach you something” és mindig kitalált valami érdekes témát, amiről beszélt nekünk.

A másik két hétben már nagyon sok érdekes eset is volt. Voltak epilepsziás betegek, agytumor, Creutzfeld-Jacob betegség (ez igen ritka és nehezen diagnosztizálható, szóval különösen izgalmas volt látni, hogyan jutunk el a diagnózishoz biopszia nélkül), Devic’s disease, ami szintén nagyon ritka, drog túladagolás, hallucináló beteg, központi idegrendszeri vasculitis és még sorolhatnám.

Ami miatt szerintem az októberi turnus a legjobb (mint mondtam, mindenki elfogult a saját maga által választott turnussal szemben), az egyrészt a gyönyörű ősz New York államban, másrészt a fentebb említett happeningek. :)

Egyszóval én mindenkinek csak ajánlani tudom a gyakorlatot! Rengeteget lehet tanulni, a környezet stimuláló, az orvosok segítőkészek és szeretnek tanítani. Úgyhogy hajrá! Gyertek és próbáljátok ki magatokat Buffalo-ban!

2013. 12. 03.

Sz. Tünde